alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Mikaela Shiffrin duplával hangolt a Világkupa-döntőre, az amerikaiak klasszisa hazai havon győzött a pénteki óriás után tegnap kedvenc számában, szlalomban. Bár ennek tudatában eleve pont került volna a szakági pontverseny végére, Veronika Velez-Zuzulová – helyi idő szerint – délelőtti kiesésével már eldőlt a kristálygömb sorsa. A dobogóra még Šárka Strachová, valamint Bernadette Schild állhatott fel. Ez utóbbi azért nagy szó, mivel 21 Világkupát követően ért fel pódiumra osztrák női szlalomos. Az első futam után vezető Wendy Holdener három kapuval a vége előtt búcsúzott, a legjobb részidők birtokában.

 

Az aspeni Világkupa-döntőt megelőzően két nap erejéig összegyűltek még a technikai számok specialistái a nőknél, hogy adott esetben pontot tegyenek az érdemi kérdések végére, illetőleg hogy kvalifikálják magukat a záró hétre.

Squaw Valley viszonylag ritka részese a Világkupának, egyébiránt patinás síterep, a régmúltban, 1960-ban még világbajnokságot is rendezett. Szlalomban mindenki Mikaela Shiffrin újabb kristálygömbjét várta, bőven száz ponton túli előnye birtokában nem lehettek illúzióink izgalmas véghajráról.

Fagypont környéki hőmérséklet, hétágra sütő nap, s gyakorlatilag szélcsend várta a közel hatvan versenyzőt. S nem utolsósorban egy remekül előkészített, ám kimondottan keményre tűzött pálya. Az elkövető Roman Velez, a francia csapat trénere, egyszersmind Zuzulová hites ura.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Frida Hansdotternek (36.) tűrhető kezdés után a pálya felénél szinte újra kellett indulnia. Továbbjutásról felesleges volt álmodoznia. Wendy Holdener (1.) fölénye nemcsak a svéd viszonylatában domborodott ki. A meredeket remek dinamikával síelte a svájci, a végére kevésbé lehetett büszke, akadt jó pár ronda túlfordulás. Šárka Strachová (4.) szép stílusban, ám szemmel látható módon lassabban teljesítette a pályát, jelentős 7 tizedet szedett össze a célig. Akárcsak tegnap óriásban, ma sem élte meg a második futamot Nina Løseth. A lankás előtt elkövetett ritmustörést igyekezett kompenzálni, egy lába közé vett kapu lett az igyekvés vége. Petra Vlhová (3.) erőteljes kezdés után középen beszedett 4 tizedet. Gyakorlatilag csak a meredeken kapott ki a svájcitól.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Veronika Velez-Zuzulová mintha vért ivott volna reggel, félelmetes tempóban nyitotta futamát. Ráadásul jó íveken, stabil testtartás mellett abszolválta a pályát. Egészen a közepéig, ahol egy túllendülés után kirobbant a pályáról.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Eldőlt a szakági kristálygömb sorsa, Mikaela Shiffrin (2.) pedig mintha észlelte volna a fejleményeket, tőle szokatlan konszolidáltsággal tette dolgát. Búslakodnia persze nem volt oka, mindössze két századdal kapott ki az első futamban.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Bernadette Schild (5.) lépte túl elsőként a másodperces különbséget, az osztrák lány nagyobb korrigálások nélkül, jó ritmusban síelte végig a pályát. Michelle Gisin (10.) gyakran húzott kövér íveket, egy kiadós befékezéssel kiszállt a dobogós helyekért vívott versenyből. Emélie Wikström (9.) gyakorlatilag lekopírozta a svájci menetét, az a nagy rontás hiányzott nála. Resi Stiegler túl közeli kapcsolatba került egy kapuval, lécét vesztve hószánkázással hasított végig a pálya javán – váltott pozícióban, a hálókig meg sem állva. Jó a rutin a háznál, Michaela Kirchgasser (6.) magabiztos versenyzéssel remek kiindulási alapból várhatta a folytatást. Katharina Truppe (17.) szektoronként kapta a másodperces időkülönbséget, Maren Skjøld (15.) pedig hamar elbizonytalanodott. Ana Bucik szenzációs vb-7. helye után ma rövidre szabta napját. Már a második kapunál késésbe került, hogy aztán kettővel később elhagyja végképp a pályát.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

A folytatásban többen követték a szlovén lányt, s nagyon hamar búcsúztak a küzdelemtől: a teljesség igénye nélkül Maria Pietilä-Holmner és Erin Mielzynski is közéjük tartozott. Kimagaslót nyújtott Chiara Costazza (7.) és Melanie Meillard (8.), másfeles hátrányuk tudatában még nagyobbat álmodhattak.

Összességében mindössze 36 síző ért célba, harmincon túlról így többeknek megadatott a második futam közelsége. Federica Brignone (12.) messze átlagon felülit nyújtott, de elismerés illeti az idényt eddig végigbetliző Anna Swenn-Larsson (11.) teljesítményét is. Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem állt rajthoz szlalomban Ilka Štuhec, ezzel jelképesen feladva a harcot az összetett elsőségért.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

A helyi idő szerinti délutáni futamot Roland Plattner személyében osztrák edző tűzte. Nem kevesebb, mint kilenc honfitársa igyekezett élni a sansszal.

Meglepetésre került a második futamba a csehek képviseletében Martina Dubovská (19.), ehhez mérten biztonsági menetet teljesített délután. Zsinórban három osztrák követte egymást. Stephanie Brunner (17.) szemre is lendületesebben tette be léceit a kanyarokba, gond nélkül élre állt. Elisabeth Kappaurer (14.) kvalifikált a legmagasabb rajtszámmal, 50-essel, s ezúttal sem tűnt lámpalázasnak. Egy-két csúnya térvesztést kivéve kétség sem férhetett, ki veszi át a vezetést a tabellán. Ricarda Haaser (16.) nem igazán tudta felvenni előbbi tempóját, a második helyre azért gond nélkül befért. Laurie Mougel (17.) szakította meg az osztrák házi bajnokságot, sok pontatlanságot elkövetett lejtmenet ahhoz, hogy csupán az egyiket előzze meg sógornőink közül.

Julia Grünwald (14.) célba érkezésével újra telítődött a virtuális dobogó osztrákokkal. Remek kezdés után ugyan kicsit ritmust vesztett, de a végéig sikeresen egálra hozta a különbséget Kappauerrel. Nyugati szomszédjaink kicsit szusszanthattak, négy más nemzetbeli is lesíelhetett a pályán. Sara Hector speciel harmadik próbálkozásra ért csak célba, igaz, időlimiten túl. Először közvetlenül a rajt után robbant ki a pályáról, majd valamivel később kapura lépett. Vele szemben Adéline Baud Mugnier már az első hibája után kiszállt, nemhiába, csúnyán bevágta térdét a stangliba.

Marina Wallner (7.) szakította meg az osztrák hegemóniát, eleve jelentős előnyére rápakolt még keveset, s az addigi legjobb futammal, bő másfél másodperccel állt a lista élére. Alexandra Tilley (20.) élete első VK- pontjaira hajtott szlalomban. Ám ezzel meg nem elégedve alaposan nekirontott a pályának, aminek egy méretes elfékezés lett a vége a lankás legelején. A limitidővel azért nem akadtak gondjai. Katharina Gallhuber jött, látott, s csapkodott – miután sorozatos késései végén végképp leszaladt a pályáról. Manuela Mölgg délutáni szerepvállalása még rövidebbre sikerült, túl szűken fordult rá a közvetlenül a letöréshez tűzött kapura. A méretes pottyanás legalább elmaradt. Újabb osztrák, ezúttal Katharina Truppe (8.) került sorra, de hiába ment felettébb jó íveken, Wallnertől egy kevéssel elmaradt a célban. Irene Curtoni (9.) csúszásának voltak biztató momentumai, épp a következetesség hiányzott belőle, mint idén mindig. Denise Feierabend (13.) már bő fél másodperces előnnyel sáfárkodhatott volna, de hiába, a lankás részre látványosan nem tudta átmenteni sebességét.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

A reklámszünet után Skjøldtől (12.) is valami hasonlót láthattunk, a fiatal norvég talán egy árnyalatnyival kevésbé tűnt lomhának a végén. Christina Geiger (6.) menete tán kettős német vezetést mutatott az eredményjelző, az újdonsült Playboy-szépség tőle meglepően konszolidált csúszással rukkolt elő. Marie-Michéle Gagnon már az első kapukat is durván kövér íveken húzta meg, a folytatásban bekövetkezett a sorsszerű kiesés. Brignone lábai megrezzentek a meredeken, sokadik tévesztése kapura lépést eredményezett. Anna Swenn-Larsson (10.) bölcsebben adagolta a tempót, a jövő szezon szempontjából kulcsfontosságú pontokat behúzta. Gisin sem rúgott igazán labdába, sem a nyitószakasz, sem a záró harmad nem jött ki számára, maradt tehát a két német az élen. Emélie Wikström (4.) adta át a múltnak ezt a helyzetet, a svéd szőkeség tartotta Geiger részidőit, a gyöngébbik szektorokban pedig felül is tudta múlni.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Pár percre a kereskedelmi szüneté és a pályamunkásoké volt a főszerep, egészen a svájci tinédzser, Melanie Meillard (21.) startjáig. Elsőrangú tehetség, nem vitás, a junior-vb-t is beáldozta a további VK- tapasztalatért cserébe. Az önmérséklet hiányzik még belőle, ma sem bírta ki jelentősebb hiba nélkül; kis mászás után legalább eljutott a célig. Chiara Costazza (5.) szintúgy megduplázta előnyét fent, hogy aztán a végletekig való rizikóvállalás nagy rontásokat eredményezzen a meredeken. Kis különbséggel szorult csak a második helyre.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Kirchgasser szemre megfontoltabb menete egy figyelmetlenség miatt hamarjában lezárult, kapura lépett. Az osztrák nézők utolsó reménye így Bernadette Schild (3.) volt, s lábai nem is remegtek meg, közel másfél másodperces előny birtokában állt a lista élére. Bejelentkezett a dobogóra. Hiába, Šárka Strachová (2.) megbízható sízéssel megtartott 5 aprócska századot hozott fórjából, neki már csak egy sízőt kellett kiszurkolnia. Sokáig, egészen a célig úgy tűnt, Petra Vlhová nem teszi meg neki ezt a szívességet. Fent eladott előnyét önmaga természetességével hozta vissza a meredeken, a záró szektorban sorjázó vertikális kapukba azonban belegabalyodott, lába közé véve az egyik kombinációt.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Mikaela Shiffrin (1.) menete délután sem volt mondható tökéletesnek, rögtön nagy rontással nyitott, lécei keresztbe fordultak. A folytatásra megint hiába keresnénk a jelzőket, a mezőnyt leiskolázva másodperc fölé tornázta előnyét. Wendy Holdener mindent beleadott idénybeli (s szlalomban mindent egybevéve) első Világkupa-győzelme érdekében. Fönt 3 tizedre tornázta előnyét, aminek fele a záró szektorig is kitartott. A legvégén azonban ő is besokallt, kiesés lett a reszkírozás vége.

A verseny részletes statisztikáját a linkre kattintással érhetitek el.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

Mikaela Shiffrin két nappal 22. születésnapja előtt 31. győzelmét aratta a Világkupában, dobogóinak száma pedig már a 43-t érte el. Külön említésre érdemes, hogy zsinórban háromszor nyert versenyt, ráadásul három különböző számban: kombinációban, óriásban, majd szlalomban. Az összetettet gyakorlatilag már megnyerte, az egyetlen igazán nagy dobás, ami rá várhat, az az óriás-műlesiklás kristálygömbje. Ott azonban nem ő a fő esélyes. Idén semmiképp nem.

Šárka Strachová a zágrábi szlalomot követően állhatott fel ismét dobogóra, a csehek kiválóságának ez a 17. pódiuma karrierje során. Bernadette Schild még csak négynél jár, a legendás Marlies Schild féltestvére 2014 februárja után végzett újra dobogón. Ami még ennél is nagyobb szó, egyben jól jelzi a szakág mostoha helyzetét nyugati szomszédunknál: 21 Világkupa- szlalom, tehát csaknem két teljes szezon után végzett újra TOP-3-ban osztrák műlesiklónő. Az azóta visszavonult Kathrin Zettel zágrábi pódiuma óta vártak erre a sógorok.

Az elkövetkező héten Aspenre figyel a világ, ahol eldőlnek a még nyitott kérdések is. Szerdán kezdődik a program érdemi része a két lesiklással.

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

alpesi sí Squaw Valley USA szlalom Mikaela Shiffrin Sárka Strachová

 

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk