Svédországba látogatott a női alpesi sízők Világkupa-mezőnye, Åréban zajlanak ugyanis a sorozat utolsó versenyei a Világkupa-döntőt megelőzően. Igencsak korán indult a program, hisz már csütörtökön óriás-műlesikló versenyt rendeztek, Kranjska Gora pótlásaként. Anna Fenninger nyert, ezzel mind szakágiban, mind összetettben elkezdhet bizakodni. Első dobogóját ünnepelheti a második Anemone Marmottan és a harmadik Eva-Maria Brem, utóbbival holtversenyben Lara Gut is felfért a pódiumra. Az eseményekről kombinációs formában számolunk be, azaz az első futamról Dave985, a másodikról repens kommentálásában olvashattok.

Svájci edző tűzte pálya, szűz pálya: kell-e ennél több Lara Gutnak (3.)? Ez volt a kora délután első futam egyik fő kérdése. Mi tagadás, nem vallott szégyent a pöttöm helvét, egy letörésnél elkövetett megbillenést kivéve szépen ment, tisztes szintidőt állított fel. Maria Pietilä-Holmnert (9.) például alaposan elverte, a hazaiak egyik kedvence nem nagyon tudott megbirkózni a pályával. Tina Maze (1.) ellenben remek dinamikával növelte szakaszról szakaszra előnyét, miből a végén bő 6 tized kerekedett. Idei önmagához képest korrektül teljesített Kathrin Zettel (6.) olimpiai bronzérmeshez méltó íveket húzott, épp csak a megfelelő tempó hiányzott versenyzéséből. Anna Fenningertől (7.) egyetlen századmásodperc választotta el, nagy kár, ekkor kevesen hitték volna, van innen visszaút Szocsi bajnoka számára. Jessica Lindell-Vikarby (4.) csak kevéssel szorult le a virtuális dobogóról, idény eleji meggyőző siklásait hiába várjuk vissza, de jelen állás szerint ennyi is elég lesz neki a szakági elsőséghez. A szakági legjobbak sorát Mikaela Shiffrin (13.) zárta egy roppant nyögvenyelős menettel.

 

Viktoria Rebensburg (10.) szocsi fellángolása a múlté, ma sem érzett rá igazán a pálya ritmusára. Federica Brignone (5.) szokott kockáztatós siklásával jelentkezett, ezúttal az a ritka eset állt elő, hogy révbe is ért vele, nem kellett lemondania dobogós reményeiről. Jól ment délután az olaszoknak, jól példázta ezt Nadia Fanchini (2.) szereplése, aki helyenként még Mazével is konkurált, végül alig fél másodpercnyi hátránnyal suhant át a célvonalon. Marie-Michéle Gagnon (16.) február eleje óta formán kívül síel, ma sem tudta megváltani a világot, míg Maria Höfl-Rieschtől (15.) csupán az erős középmezőny várható el ebben a szakágban, ezt ma is sikerrel abszolválta. Anémone Marmottan (8.) ellenben megalapozta második futambeli bravúrját, utolsóként került másodpercen belülre. Dominique Gisin (17.) szempontjából már ennek duplája is leküzdhetetlen kihívást jelentett, de Eva-Maria Brem (12.) óvatoskodó menete után se hittük volna, hogy a nap végén dobogón ünnepelhet az osztrák. A továbbiak közül még Manuela Mölgg (10.) érdemel külön említést, aki 26-os rajtszámmal hozott egy bravúrmenetet, azon versenyzők sorát gazdagította, akik az olimpiáról lemaradva hirtelen összekapják magukat.

A második futam pályáját Anderson tűzhette, azaz az USA versenyzői kaptak egy kisebb hendikeppet - rájuk is fért. A futamot Barioz nyitotta, számos kisebb hibával jutott el a célig (26.). Holdener a felső szakaszon sokat rá is vert a franciára, majd egy gyengébb középső rész után az aljára összekapta magát, és átvette a vezetést (21.). Nina Løseth volt az első, aki különösebb hiba nélkül tudta teljesíteni a pályát, a tempó se volt rossz, ám az alján sokat lehetett hozni rajta (16.). Marsaglia biztonsági menettel alaposan visszaesett (25.), majd Baud kisebb késéseinek köszönhetően nem tudta átvenni a pillanatnyi vezetést (18.).

Az első amerikai, Mancuso nem tudott profitálni a pályatűzésből, formán kívüli síeléssel az utolsó helyen botorkált célba (28.). Marion Bertrand a pálya felső részén nem tudta tartani a lépést a norvéggel, ám az alsó szakaszt remekül síelte, így végül minimális előnnyel átvette a vezetést (14.). A finn veterán, Poutiainen idei önmagához képest nem jött rosszul, persze, így is visszaesett (23.). Az olaszok veteránja, Karbon még rosszabbul járt, nagyon lecsúszott egy balosban, a következő kapuba még befért, ám utána le kellett állnia. Kling meneténél se nagyon kellett aggódnia Bertrand-nak, egy szektor alatt leadta előnyét, végül a pillanatnyi dobogóra se fért fel (20.).

Hector már hét tizedes előnyről indult, ám elcsúszott egy jobbosban, le kellett állnia - innentől kezdve csak Mancuso idejével küzdött (29.). Kirchgasser is igen bőkezűen bánt a hozott előnyével, ám elég nagy volt ahhoz, hogy így is átvegye a vezetést (12.). Újabb osztrák, Görgl követte, pocsék első szektora után már hiába igyekezett (19.). Dominique Gisin is már a pálya elején megakadt, utána se voltak az igaziak az ívek, hiába volt a nagyobb tempó, végül alig lett jobb Görglnél (17.). Gagnon az alsó részig őrizte, sőt növelte előnyét, ott viszont jobban belassult, és pechje volt: két századdal szorult az osztrák mögé (13.).

 

Az első reklámszünet után következett Höfl-Riesch, és pocsék menettel jelezte, hogy tartós a múlt héten látott visszaesése - lassacskán kezdhet aggódni a már megnyertnek hitt összetett Vk-jáért (21.). Hansdotter igyekezete látható görcsösségbe csapott át, nála is csak a visszaesés mértéke lehetett kérdéses (24.). A második amerikai, Shiffrin is csak szenvedett a "hazai" pályán, rendszeresen lecsúszott a jobbosokban a felső részen, utána pedig már nem tudta visszahozni a futamot (15.). Az osztrákoknak annál jobban bejött ez a tűzés: Brem szemre igen ronda kanyarokkal is hatalmas előnyt épített ki, majd másfél másodperccel vette át a vezetést (3.). Rebensburg nem is tudott mit kezdeni Brem idejével, mögé persze simán befért (11.).

Mölgg jó első futama után hozta a szokott pocsék második menetet, de csak a pálya közepéig - az alsó részre nagyon összekapta magát, így befért Rebensburg elé (10.). Pietilä-Holmner az első időmérő pont előtt nagyot mentett, az ideje viszont ezzel elszállt, nem tudta megközelíteni Bremet (8.). Az újabb reklámszünet után Marmottan volt soron, hat tizedes előnyéből egy keveset a célig megőrzött, pedig a középső szektorban jelentős késései voltak (2.). Fenninger igen kövér ívekkel nyitott, ám a középső szektorban visszaszerezte előnyét, majd könnyedén megtartotta a célig (1.). Az osztrák sikersorozatot Zettel folytathatta volna, ám ahogy haladt előre, úgy hibázott egyre többet, mázlival fért be Pietilä-Holmner elé (7.).

 

Brignone látványosan megszenvedett a pályával, végül másodpercen kívülre került (9.). Lindell-Vikarby nem bírta el a tétet, amit a szakági vezető hely jelent, már a felső szakaszon kilátástalan hátrányt szedett be, a pálya alján pedig a napsütés is garantálta a további visszaesést (6.). Gut szokott kockáztatós menete ellenére majd fél másodpercet kapott, egyértelműnek tűnt, hogy a napfényben fürdő pálya az utolsó 5-6 versenyző számára döntő hátráltató tényezőt jelent (3.). Nadia Fanchini őrült menettel ennek ellenére hatalmas előnyt szedett össze a felső részen, a közepén viszont elesett - és ezzel egy győzelemtől esett el (27.). Maze majd kilenc tizedes előnyről indult, ám szinte egészét eladta a felső részen - ami pedig Fenninger legharmatosabb szektora volt. Innentől kezdve a visszaesés mértéke volt csak a kérdés, a végén ez sem jött össze (5.). Érthetetlen: a célba érve egy villanásnyi ideig mintha ünnepelt volna, nagyon rosszul mérhette fel saját menetét...

 

A nap győztese minden szempontból Anna Fenninger. Pályafutása 175. Világkupa-versenyén 25. alkalommal állhatott fel a dobogóra, 6. győzelmét aratta. A szakági tabellán feljött Lindell-Vikarby mögé, összetettben pedig látótávolságba került a ma is nagyot betliző Höfl-Riesch-hez képest. Anemone Marmottan 72. Világkupa-versenyén élete első dobogós helyét ünnepelhette, némiképp váratlanul. Igaz, az idény során korábban már háromszor is befért a top-10-be ebben a szakágban. A dobogó harmadik fokán Eva-Maria Brem és Lara Gut osztozott, és az osztrák is most debütált, azaz 90. versenyén megszerezte első dobogóját. Lara Gut neve mellett 130 verseny és 16 dobogó szerepel.

 

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk