biatlon Nove Mesto

A váltót is beleértve a 28 éves francia idén csak egy alkalommal adta ki kezéből a győzelmet, a csehországi helyszínen már-már provokáló stílusban poroszkált be elsőként az üldözéses versenyen. A nőknél ezen a hétvégén ketten is először tapasztalhatták meg, milyen a dobogó tetején állni.

 

Szédületes hangulat fogadta a héten a biatlon elitjét a csehországi Nové Mestóban. Szinte még engem is fesztiválérzés fogott el, amikor elemeztem a helyszíni képeket. A legtöbben a hazaiak sikerében reménykedtek, de erre az aktuális formák alapján vajmi kevés esély látszott.
biatlon Nove Mesto

Női sprint (7,5 km)


A hölgyek jókora felfordulást okoztak Pokljuka után. Kezdve a sprintfutammal, ahol az oroszok hosszú hónapok után törték meg a csendet: idei elő sikerüket egy valódi outsider, Tatjana Akimova szállította, aki félelmetes csatában utasította maga mögé a francia Anais Chevaliert. A „nagyok” közül egyedül a német Laura Dahlmeier szaporázta, de két hibájának köszönhetően ezúttal lemaradt a dobogóról. A hazaiak nagy bánatára Gabriela Koukalova sem villogott kellőképpen.

Férfi sprint (10 km)

A képlet idén marha egyszerűnek látszott: ha nem inog meg  egyszerűen verhetetlen Martin Fourcade. A 28 éves gall ezúttal viszont lassabban kezdett, és az álló, második sorozatban megtört a lövőtempója, be is csúszott egy hiba. Ekkor úgy tűnt, hogy az orosz Anton Sipulin lehet a nap nyertese, ám Fourcade sífutásban is „újratöltött”, és a hiba miatt hiába futott 150 méterrel többet elsőnek ért célba. A nagy ellenlábasok közül Emile Hegle Svendsen alig maradt el legfőbb riválisától, de így is „csak” harmadik lett.

biatlon Nove Mesto
 

Női üldözéses (10 km)

A nők 10 km-es, négy lövészettel (2 fekvő, 2 álló) nehezített számában a harmadik etapig egyedül haladt az élen Laura Dahlmeier, de elakadt az első álló sorozatnál, és végül kétszer is csúnyán elvétette a célzást. Így a francia Anais Chavalier került fórba. A tavaly még a 40.-50. helyeken vergődő francia aztán a második állónál is csak a legnagyobbra jellemző mentális erről tett tanúbizonyságot (alig 15 másodperc alatt leszedte a táblákat), és a végén sem engedte magához közel az olasz Dorthea Wierert. Ez volt Chevalier első vk-sikere, így vált tökéletessé a franciák hétvégéje – persze ennyire ne szaladjunk előre -. Dahlmeier végül csak 7. lett, Koukalova pedig csak 8.  

biatlon Nove Mesto

Férfi üldözéses (12,5 km)
 

Fourcade ezen a napon írhatta át véglegesen Ole Einar Björndalen által tartott rekordot: 6 siker az óévben. Ezen felül a 100. dobogó is tét volt a sose látott erőfölényben tetszelgő kétszeres olimpiai bajnok számára. A verseny első felében hősünk fej-fej mellett haladt az orosz Anton Sipulinnal, aztán hibázott egyet, amiből előnyt kovácsolt a szbornaja „zászlóshajója”. A harmadik, már álló sorozatnál aztán kikristályosodott Fourcade igazi erénye (idén 91 százalékos a nehezebbnek vélt lövészetben), villámgyors volt, Sipulin viszont rontott. Innentől kezdve „játszadozásba” ment át a futam, Fourcade a tökéletes utolsó sorozatot követően kilométerekkel a vége előtt már pacsizott az edzőkkel, a pálya szélén álló nézőkkel, olykor megállt a pályán, sajnos még ez is belefért neki. Pályafutása 55. egyéni sikerét alaposan megünnepelte a cseh publikum. A második helyen ért be Sipulin – aki azon törheti a fejét, hogyan érheti be a francia sífutó formáját, raikköneni hidegvérét. A harmadik helyért nagyon meccselt Quentin Fillon Mallet és a német Simon Schempp, végül előbbi szerezte meg a napi bronzot.

biatlon Nove Mesto 

Női tömegrajtos (12,5 km)

Elérkezett a Nove Mestó-i zárónap, ami eufóriát hozott a hazai többezres tömeg számára. Ezen a ponton a sportágat igazán élők már biztosan sejtik, hogy Gabriela Koukalova lett a győztes. Az összetett címvédője ebben az idényben először csillogtatta meg tudását, négy lövészet alatt mindössze egyet rontott, így, ha nem is sok, de akadt még az előnyéből a hajrára. A csehek kitűnőségét jócskán „megfuttatta” az összetettben még nagyobb előnyre szert tévő német Laura Dahlmeier. Ezen a hétvégén másodszor örülhetett dobogónak az olasz Dorothea Wierer.

Férfi tömegrajtos (15 km)

Ezen számban az egész mezőny azzal a céllal vághatott neki, hogy letaszítja a trónról a hibázni képtelen Martin Fourcade-ot. A riválisok csak abban bízhattak, hogy a gall bal lábbal kel fel, vagy netán olyannyira jól lakott a szezon eddigi részében, hogy némileg enged a gyeplőből.  Hát nem volt szerencséjük, Fourcade a harmadik lövészetnél mindenkitől ellépett, és mivel az utolsó tüzelésnél is kötélből voltak az idegei, így a többiek számára nem maradt más, mint a dobogó második és harmadik foka. Ezért viszont iszonyatos harc folyt, az utolsó körben legalább heten-nyolcan aspiráltak Fourcade udvarházába, amiről végül a német Simon Schempp és az orosz Anton Babikov versenghetett, végül előbbi csaphatott a győztes kezébe (Fourcade majdnem kipihenve várta a levitézlett társakat…), és nyerte el fele királyságát.

Az összetett állása

Nők:

  1. 1. Laura Dahlmeier (német) 410 pont
  2. 2. Kaisa Mäkäräinen (finn) 312 pont
  3. 3. Gabriela Koukalova (cseh)305 pont

Férfiak:

  1. 1. Martin Fourcade (francia) 468 pont
  2. 2. Anton Sipulin (orosz) 310 pont
  3. 3. Johannes Thingnes Böe (norvég) 308 pontBiatlon Világkupa: Nové Mestó is Fourcadetól hangos

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk