Tessa Worley nyerte Tina Maze búcsúversenyét, a maribori óriás-műlesiklást. A francia lány második futamának köszönheti győzelmét, mögötte Sofia Goggia és Lara Gut zárt. Az első futam trükkös kanyarjai jó pár kiesést, és Shiffrin vezetését eredményezték, az amerikai viszont végül lecsúszott a dobogóról. Kiváló második futammal a 6. helyre repült előre Ragnhild Mownckel. Tina Maze csak félig vette komolyra búcsúját, integetve, léceit lecsatolva köszönt el a szlovén közönségtől. Érdekesség, hogy nyolc nemzet is képviseltette magát a top-10-ben, osztrákot viszont még a legjobb 20-ban sem találunk. 32 éve nem volt példa hasonló blamára.

alpesi si alpesi sí világkupa Maribor óriás-műlesiklás Tessa Worley Tina Maze

Kommentek: 0 komment

A levi szlalom és az első Lake Louise-i lesiklást követően egy harmadik szakágban, óriás-műlesiklásban is összejött a győzelem Tina Mazének. A beugróként ideje korán szerephez jutó Arében egy inkább biztonsági első futamot követően úgy igazán nekipakolt a szlovén, így történhetett meg, hogy a 7. helyről tudott ma versenyt nyerni. Volt okuk örömre a svédeknek, hárman is kvalifikálták magukat a TOP10-be, Sara Hector személyében pedig debütáló dobogóst üdvözölhettek. A dobogó legalsó fokára a délelőtti legjobb idő tulajdonosa, a szakági tabellát változatlanul vezető Eva-Maria Brem állt fel.

Kommentek: 0 komment

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk