Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

Óriási meglepetés született az Alta Badia-i parallel óriásműlesikláson: Cyprien Sarrazin eddigi legjobb eredményével, egy 24. hellyel rajthoz állva tudott győzni ebben a speciális szakágban. Az ifjú francia rendkívül magabiztosan versenyzett egész este, Schörghofert, Myhrert is verte, végül a döntőben Carlo Janka sem fogott ki rajta. A harmadik helyet Kjetil Jansrud tudta megszerezni, Marcel Hirscher viszont az első közt búcsúzott, így a kettejük közti különbség ismét 200 pont alá csökkent.

 

A parallel különlegessége, hogy az egymás mellett, ugyanolyanra tűzött piros és kék pályán egyszerre, egymás ellen versenyeznek a sízők, nem az óra ellen. A parallel óriásműlesiklással pontosan egy éve ismerkedhettünk meg, ugyanitt Alta Badián. Hasonló a 2011 óta évente jellemzően egyszer megrendezett parallel szlalomhoz, de itt a kapuk távolságát az óriás szabályai szerint határozzák meg. Emellett a résztvevők köre is igazságosabban kerül kialakításra: míg Stockholmban, Münchenben és Moszkvában a városi szlalomokon csak világranglistás helyezések alapján nemzeti fejkvótákat osztottak, addig itt a szakági és összetett világkupa mellett, az egy nappal korábbi verseny első futama is biztosított helyeket a mai versenyre. A pálya tempós, kevéssé élesen kanyargós, mégis rendkívül ritmusos kialakítása miatt az óriás specialistái itt nem egyértelmű esélyesek. Ezt már a tavalyi és a hasonló parallel szlaomok eredményei is jelezték: a mai verseny címvédője Kjetil Jansrud tavaly Svinadal előtt győzött, de állt már dobogón Bode Miller is. Valószínűsíthető, hogy a parallelnek vannak saját specialistái is, csak az évi egy alkalom miatt ez nem feltétlenül derül ki.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

Az előfutamban is már nívós versenyt láthattunk: Thomas Grandi és Tina Maze vívtak párharcot. Előbbi pontosan 12 éve itt nyerte élete első világkupa versenyét, a klasszikus óriásműlesiklásban, majd rá két napra ugyanebben számban Flachauban is győzött. Tina Mazét pedig nem kell bemutatni a sportágat valamelyest figyelőknek: 2013 összetett győztese, a valaha volt legtöbb ponttal (2414 pont), kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnok.

Az első körben még mindenki két futamot teljesített, egyet a kéken, egyet pedig a piroson. Az első csúszásokból az látszott, hogy a kék pálya valamivel gyorsabb lehet, valamint az, hogy a szuper-G specialisták, mint Jansrud és Janka nagyon érzik a speciálisan, nem túl élesre tűzött kapukat. Marc Odermatt lécekkel bukfencezett, de szerencsére nagyobb baja nem esett. Kilde pedig úgy tévesztett kaput, hogy a két pózna közt, az azokat összekötő zászlóhoz hozzá sem ért, de az így begyűjtött fél másodpercet épp csak nem tudta ledolgozni, így kiesett.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

A legnagyobb meglepetés minden bizonnyal az, hogy a szakági és összetett éllovas Marcel Hirschert már az első körben kiejtette Steve Missilier, pedig az osztrák a szemre gyorsabb pályán síelt. Felix Neureuthert pedig Gino Caviezel búcsútatta. A tavalyi győztes Kjetil Jansrud magabiztosan lépett tovább a következő körbe, míg Janka óriási mentésre kényszerült az ugrató után, de ezzel együtt sem volt kérdéses a továbbjutása. Pinturault hibája ennél már neccesebb volt, kibillent egyensúlyából az ugratón, így Olsson visszajött a küzdelembe, de végül a francia mentette a menthetőt és továbbjutott. A legkiélezettebb párharcot viszont minden bizonnyal Manfred Mölgg és Victor Muffat-Jeandet közt láthattuk, végül a francia két századdal bizonyult jobbnak két csúszás után.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

A nyolcaddöntőkben már csak egy futamot kellett teljesítenie minden párosnak, ahol az alacsonyabb rajtszámmal rangsorolt választhatott a két pálya közül. Jansrud könnyedén ment tovább a következő körbe, Florian Eisath viszont búcsúzni kényszerült Luitz-cal szemben. Manuel Fellertől már sok kiesést láthattunk bevállalós stílusa miatt, Caviezel ennek köszönhette mai továbbjutását. A Janka-Kristoffersen duóban a versenyt két nagyon eltérő irányból közelítő versenyzőt láthattunk: a rettentően kiélezett küdelemben végül Janka „szuper-G-s” megoldásai voltak kifizetődőbbek. Faivre javított az óriás specialisták mérlegén, bár ellenfele, Žan Kranjec is ezt a tábort erősítette. Muffat-Jeandet már továbbjutónak érezhette volna magát Haugen hibája után, de a francia rögtön ezután kaput rontott, így a célba érő norvég ölébe hullott vissza a győzelem. Cyprien Sarrazin hamar megszerezte a nap felfedezettje címet, amikor az utolsó osztrákot, Phillipp Schörghofert búcsúztatta – valljuk be, messze esélytelenebbként. André Myhrer már többször bizonyította, nagyon érzi a parallel különleges stílusát, nem is engedett teret Alexis Pinturaultnak.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

A negyeddöntőben annyi újdonság következett az előző körhöz képest, hogy a párharcok vesztesei vigaszágon versenyezhettek tovább az ötödik helyért. Jansrud újabb óriásműlesikló skalpját gyűjtötte be, és túljutott Luitzon is. A svájci háziversenyt Carlo Janka nyert, vigaszágra küldve Caviezelt. Leif Kristian Haugen nagyot fordított az esélytelenebb piros pálya alján, így megverve Faivre-t, így már csak egy francia maradt versenyben a győzelemért, közülük is az előzetesen legesélytelenebb. Sarrazin viszont tovább tudta fokozni az őt övező meglepetésfaktort, kiejtette az este egyik legnagyobb esélyesét, Myhrert.

A vigaszág első futamán Luitz verte a nagyot rontó Caviezelt, Myhrer pedig Faivre-en tudott túllépni. Utóbbi párosnál az döntött, ki tud kisebb időveszteséget eredményező hibát ejteni.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

Az elődöntő első futamában a két gyorsszám specialista, Jansrud és Janka csaptak össze a döntőért. Mindketten egyszerre hibáztak az ugratón, de míg a svájci épphogy menteni tudott, addig a norvég belerepült a kapuba, így kiesett. A Haugen-Sarrazin elődöntőre nem valószínű, hogy sokan fogadtak volna. A norvég kiesett a nagy igyekezetek közepette, ezzel Sarrazin a célba éréskor már biztosan élete első dobogóját ünnepelhette. Nem mellékesen a francia lába ebben a körben sem remegett meg, minden egyes kanyarban uralkodni tudott tempóján.

A hetedik helyről végig fej-fej mellett zajló küzdelem döntött, végül Caviezel javára Faivre-rel szemben. Myhrer újabb tiszta menete után csak a Sarrazin elleni vereséget sajnálhatta, így meg kellett elégedni az ötödik hellyel, Stefan Luitzot megelőzve. Az, hogy a bronzérmet norvég viszi haza, már nem volt kérdéses az elődöntő után sem, de a konkrét személy még igen: bár Jansrud sízése nem volt tankönyvbe illő, de a kritikus ugratót kevésbé rontotta el, mint Haugen, ezzel megszerezte a harmadik helyet. A döntő menetben Sarrazin nagyszerűt rajtolt, de botját egyből elhagyta, aminek köszönhetően Janka még visszajött. A franciát azonban egybotos hendikepje sem zavarta meg, és a célba egy tizedes fórrral tudta belökni magát.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

Ezzel a huszonkét éves francia Cyprien Sarrazin élete legnagyobb eredményét érte el. Februárban pontszerzéssel debütált alpesi összetettben, de számában az óriásműlesiklásban csak negyedik próbálkozásra sikerült bejutnia a második futamba; múlt héten Val d’Isérben, ahol végül 24. lett. A tegnapi versenyen ismét megvillantotta a benne rejlő potenciált: az első futam után még a 13. helyen állt, de a második futamban a 27. helyig csúszott vissza. A nagy kérdés, hogy parallel győzelme után a hagyományos formátumban is komoly eredményeket tud-e majd elérni. Carlo Janka számár a dobogó nem ismeretlen terep – volt ő már összetett győztes és olimpiai bajnok is – de idén első ízben végzett a pódiumon.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

Kjetil Jansrud a szám tavalyi debütálásakor győzni tudott, ezúttal viszont a címvédés elmaradt. Idei negyedik dobogóját ünnepelhette, első alkalommal úgy, hogy nem sikerült egyben győznie is. A norvég ezzel nem mellékesen 179 pontra csökkentette hátrányát összetettben Marcel Hirscherrel szemben. Szilveszterig még egy műlesiklás, valamint a két gyors szám és alpesi összetett van még terítéken, így egy őrületes hajrával akár még elképzelhető, hogy a norvég várhatja az élen az újévet. Persz kérdés, hogy Hirscher elindul-e Santa Caterinán karácsony után.

Alpesi sí Sí világkupa Parallel Alta Badia

A folytatásban holnap délelőtt a hölgyek mérik össze tudásukat óriásban Courchevelben, azaz összecsap Shiffrin, Gut és Goggia! Az urak pedig csütörtökön egy látványos éjszakai szlalommal térnek még vissza Madonna di Campiglio-n karácsony előtt. Az ünnepek közt pedig a lányok a közeli Semmeringen versenyeznek majd a technikai számokban, míg a fiúk Santa Caterinán a már említett három számban versenyeznek még.

Hivatalos végeredmény

Kieséses ágrajz

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk