A tegnapi naphoz képest viszonylag rendben, igaz, ma is pár órás csúszással zajlott le a női alpesi sízők Világkupa-programja Andorrában. A mai alpesi összetett (alias szuper-kombináció) rövidke szuper-G-jét kis hátránnyal túlélhették a szlalomosok, így cseppet sem meglepő, hogy technikai sízők végeztek az élen. Marie-Michele Gagnon kiváló szlalommal nyert Wendy Holdener és Anne-Sophie Barthet előtt. Lindsey Vonn féltávnál még vezetett, szlalomban törvényszerűen hátraesett, ám minden bizonnyal megúszta a tegnapi bukást. Gut viszont még rémesebbé tette hétévégéjét, gyenge szuper-G után szlalomban kiesett.

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

Ma sem ment simán, de másfél órás csúszással délben elkezdődött a szuper-kombináció első futama, a szuper-G az andorrai Soldeuban. 56 síelő nevezett a versenyre, Miklós Edit ezúttal sem vállalta be a pár ponttal azért alighanem kecsegtető versenyformát. Ott volt viszont a rajtlistán Lindsey Vonn, tehát a jelek szerint jóvátehetetlen problémát mégsem okozott a tegnapi elcsúszása. Az amerikai a közösségi médiában hajszálrepedésről tett említést az egyik térdében, amelyet méretes kötéssel láttak el. Akik ismerik az amerikai előéletét, némiképp szkeptikusan állhatnak már hozzá csodába illő gyógyulásaihoz...

Stacey Cook kezdhette a szuper-G-t, gond nélkül megadta az alapidőt (16.). Mirjam Puchner felül begyűjtött két tizedes hátrányát végig megtartotta (27.), majd Anne-Sophie Barthet az osztrákkal megegyező idővel ért célba (27.). Jacqueline Wiles erősebbik számában finoman szólva nem brillírozott (33.), Ramona Siebenhofer nem indult, így Tessa Worley produkálta az első igazán számontartandó menetet: 2 tizedes hátrányt fordított 11 század előnyre, ráadásul Cookkal ellentétben ő a technikai számokban sincs elveszve (14.). Sabrina Maier egy komoly lecsúszással szedett össze minimális hátrányt (21.), Marie-Michele Gagnon viszont ugyanezzel a problémával együtt is megőrzött egyetlen századot elején összeszedett előnyéből (13.).

Cornelia Hütter gyorssízőhöz méltatlan síelést mutatott be, elgörcsölte, senkit nem előzött meg (38.). Wendy Holdener negyedmásodperces hátrányával elégedett lehetett (25.), Johanna Schnarf négy tizedes előnyét látva viszont át kellett kicsit értékelni az addig látottakat (6.). Laurenne Ross újabb 3 tizedet pakolt a legjobb időre (2.), Elena Curtoni viszont tegnapi remeklését vérszegény menettel feledtette (17.). Vanja Brodnik csak a szlalomában bízhatott (29.), majd Romane Miradoli pillanatnyi dobogóra elegendő menete zárta a top-15-öt (11.).

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

Szünet nélkül jöttek az eddigi egyetlen kombinációs verseny legjobbjai - szakági legjobbaknak nevezni őket költői túlzás lenne. Maruša Ferk 2 másodpercen túli hátránya rögtön bizonyította is ezt (43.), majd a középső szektorban legalább fél másodpercet bennhagyó Lara Gut sorolt be 17 századdal Ross mögé (5.). Ragnhild Mowinckel kevéssel fél másodperc fölé csúszott (8.), majd Francesca Marsaglia szinte pontosan másolva a norvég menetét, végül egyetlen századdal lassabban jutott el a célig (9.). Lindsey Vonn menetét látva egyértelműsíthettük, hogy a súlyos sérülésével kapcsolatos hírekben lehetett néminemű PR - gond nélkül mozogva, 26 századdal átvette a vezetést (1.). Michaela Kirchgasser a mezőny végéről kezdhette a felzárkózást szlalomban (36.), és Margot Bailet is csak rövidke első szektorát tudta jól összerakni (22.).

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

Rövidke reklámszünet után következett Denise Feierabend, másodperc feletti hátránnyal (20.), majd Patrizia Dorsch épphogy másodpercen belüli lemaradással (11.). Ilka Štuhec ment még egy nagyot, két századdal megelőzte Gutot (4.), Stephanie Venier viszont erősebbik számában is a leggyengébbek közé szorult (32.). Priska Nufer pár századdal ment csak jobbat (31.), a rég nem látott szerb Nevena Ignjatović a tőle elvárhatót hozta (45.), majd Klára Křížová is bőséges hátrányt gyűjtött be (42.). A top-30-at Kajsa Kling remek menete zárta, egy kapuba beleakadt, így is olyan időt ért el, mint Ross (2.).

Federica Brignone tegnapi győzelme után ma is odatette magát, az alján viszont egy komoly megakadással fél másodpercen túli hátrányt szedett be (6.). Viktoria Rebensburg hasonlóan remek részidővel az utolsó szektor elején kiesett, majd Mikaela Shiffrin ment egy magához képest elfogadható, 2 másodpercen belüli szuper-G-t, ám ezzel sem sikerült a 30-ban maradnia a vártnál szorosabb versenyben (40.). Szakértő riportergyöngyszemünk (HM) mindenesetre rögtön levezette, hogy egyrészt ennél ő jóval többet tud ebben a számban, másrészt így is a verseny egyik favoritja maradt. A síhez cseppet is konyító hallgatóság kínjában mosolyog...

A folytatásban a kanadai Candace Crawford villant még egy nagyot (10.), rajta kívül Rosina Schneeberger (15.), Sofia Goggia (17.) és Stephanie Brunner (19.) is befért a top-20-ba. Jó rajthelyében bízhatott Ricarda Haaser (23.), Rahel Kopp (24.), Corinne Suter (26.) és Maren Skjøld (30.).

--------------------------------------------

A szlalompályát Skjøld teljesíthette elsőként, szállingózó hóesés közepette szemre egész pattogós menettel adta meg az alapidőt (17.). Brodnik majd fél másodperces lemaradása is jelezte a norvég síelésének értékét (19.), Mirjam Puchner viszont némi meglepetésre csak a sűrűn tűzött utolsó kapuknál szedett be jelentősebb hátrányt (22.). Az első igazán lényeges esemény csak ezután jött: a legjobb szlalomfutamra eséllyel pályázó Barthet elégedett lehetett, 1,8-as előnye garantálta, hogy az élbolyig repül majd előre (3.). Corinne Suter elszenvedte magát a célig (31.), majd jött egy újabb remek szlalomos: Holdener abszolút értékben is rávert Barthet-re, 4 tizedet pakolt a legjobb időre (2.).

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

Hosszas elsőséget jósolhattunk a svájcinak, honfitársa, Kopp viszont rögtön rámutatott arra, hogy a pálya közepén lehet nála jobban jönni (5.). Haaser vállalható hátránnyal megúszta (14.), Bailet pedig két méter után méretes tigrisugrással csókolta meg az egyre sűrűbb pelyhekben alászálló havat. Sabrina Maier se jutott sokkal messzebb, túlbecsülte képességeit, végül már nem tudta menteni növekvő késését. Feierabend némiképp csalódást keltve Kopp mögé hullott (12.), majd Brunner épp kettejük közé furakodott be (7.). A gyors kiesők sorához csatlakozott Elena Curtoni is, és Goggia se javított sokat az olaszok hangulatán (21.). Cook is hozta a jósolható hátrazuhanást (25.), majd jöhetett az ezúttal nem feltétlenül jó hírnek számító reklámszünet.

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

A szünet alatt ugyanis tovább hullhatott a hó, Schneeberger így nevének megfelelően igencsak havas hegyen küzdött a célbajutásért (16.). Worley volt az első, aki papíron veszélyes lehetett volna Holdenerre, két másodperces lemaradását elnézve egyre jobban bizakodhatott a svájci (14.). Rögtön kiderült azonban, hogy a pályával nincs nagyobb gond: Gagnon minden szektorban tizedeket pakolt előnyére, így alul az is belefért, hogy 2 tized híján az egészet eladja (1.).  Miradoli megelőzte az előtte induló gyorssízőket, ezzel kihozta magából a maximumot (6.), Dorsch viszont hegymászó tudását csillogtatva csak becsületből ment el a célig (39.). Crawford két másodpercen belül tudott maradni (9.), Marsaglia viszont két kapu után nem tudott pályán belül maradni.

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

A legjobbak blokkját Mowinckel nyitotta, még a vártnál is hatalmasabb hátrány begyűjtésével (24.). Schnarf sem tudott úgy szlalomozni, ahogy egyszer-egyszer azért tud (10.), Brignone 8 tizedes hátránya után pedig biztossá vált, hogy ma nem lesz olasz nap (4.). Svájci nap se lett: Gut minimális hátránnyal fordult a pálya aljára, ám értékes pontok helyett kieséssel zárt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem bírja el a tét súlyát a svájci. Štuhectől senki se várta, hogy az élbolyban maradjon, hátra is zuhant a kzözépmezőnybe (11.). Rosstól is ezt vártuk, de még ennyit se kaptunk, ugyanis a pálya közepén kiesett. Kling se tudta kihasználni jó pozícióját, kiábrándítóan szlalomozott (20.). Vonn számára a legtérdpróbálóbb szakág se okozott igazán komoly gondot, ám így is beszedett két másodperc hátrányt (13.) - ez a műlesiklók kombinációja volt.

A később síelők közül természetesen Shiffrin bizonyult a legjobbnak, bár szlalomban is kikapott a legjobbaktól (8.). Pontszerző zónába küzdötte fel magát Priska Nufer (30.), Marie-Pier Prefontaine (28.), Michaela Kirchgasser (18.), Christine Scheyer (23.), Katerina Paulathová (29.), Ferk (27.) és Ignjatović (26.).

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

Marie-Michele Gagnon 153. Világkupa-versenyén 4. dobogóját és 2. győzelmét szerezte, első diadala is ebből a hányatott sorsú szakágban született. Wendy Holdener 101. versenyén 5. alkalommal állhatott fel a pódiumra. Anne-Sophie Barthet 150. indulását tette emlékezetessé élete első top-3-as helyezésével. Összetettben Vonn pozitívan jött ki a hétvégéből, tegnapi esésekor ezt bizony nehezen hittük volna.

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

alpesi sí világkupa Soldeu szuper-kombináció Gagnon

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk