Kristoffersen, Hirscher, Horosilov - azaz a tavalyi dobogó Schladmingban. Meg persze az első futam legjobbjai és ugyanígy a végeredmény is... Mindezek ellenére, vagy ezekkel együtt, parázs küzdelem zajlott a győzelemért a villanyfényes Planaion. Kristoffersen nagyszerű első futamára, hasonlóan parádés volt a válasz az orosztól és az osztráktól. És bár Kristoffersen megremegett egy kicsit, de végül ismét a mezőny fölé emelkedett műlesiklásban - mégha ezúttal csak egy tizeddel is.

 

Már hosszú évek óta szokás, hogy a kitzbüheli hétvége után a férfi mezőny Tirolból Stájerországba utazik a keddi esti „Nachtslalom” kedvéért, ami Schladming mára legendássá vált lejtőjén, a Planaion rendeznek meg. Az utóbbi évek egyetlen kivétele 2013, ekkor ugyanis nem éjszakai szlalomot, hanem világbajnokságot rendeztek, a szám bajnoka pedig az innen nem messze született Marcel Hirscher lett. Vasárnap óta komoly változások történtek a világranglista legjobb hetes csoportjában: Rydingnak és Yule-nak meghozták gyümölcsüket a stabil top10-es helyezések, így nekik a legjobb rajtszámok közül sorsoltak. A győzelem mellett pikáns mellékszál volt az este folyamán az osztrákok három kiadó VB helyéért folytatott ötös harc a Schwarz-Matt-Feller-Digruber-Hirschbühl kvintett közt.

Dave Ryding (4.) élete első dobogója után elsőként síelhette a pályát és egy korrekt menettel kezdte a versenyt, de egy-két keményebb fékezést fel lehetett fedezni síelésében. Manfred Mölgg (12.) sokáig szép íveken ment, de a meredeken egy nagy hibát vétett, szerencséjére innen még könnyen vissza tudott gyorsulni. Az eddigiekhez képest Kristoffersen (1.) testtartása nagyon stabil volt, de a felső szakaszon még épp Ryding mögött volt, majd a meredeken megtáltosodott és gyönyörű íveken, semmi tempót nem veszítve érkezett a célba egy űridővel. Ezek után fel volt adva a lecke a nagy rivális Hirschernek (2.), aki egy korai hiba után gyorsan összeszedte magát, vehemensen támadta a kapukat, de a célra így is fél másodperces hátrányba került a norvéggal szemben.

Élete eddigi egyetlen győzelme származik a Planairól Alexander Horosilovnak (3.), és sokáig jól is ment a jeges pályán, de a meredeken inkább visszafogta magát. Daneil Yule (14.) kövér kapuvételekkel kezdett, majd folyamatosan dagadt a hátránya. Az utolsóelőtti kapuban elesett és az utolsó kapun keresztül repült be a célba – szerencséje, hogy léce nem oldott le, így érvényes volt a menete. Neureuther (8.), egy-két bizonytalanságot leszámítva, gyönyörű stabilitással síelt, de ennek a tempó látta kárát. Julien Lizeraux (6.) sokáig harcban volt a dobogóért, amiről egy utolsó kapus késés miatt kelett lemondania.

Marc Digruber egyből kapura lépett, így búcsút is mondhatott a világbajnoki reményeknek. Stefano Gross (4.) felszívta magát a kitzi kudarc után és nekirontotta a pályának, így pár kisebb hiba után is dobogóesélyes maradt. Thaler (13.) Mölggel volt sokáig versenyben, végül pár századdal kapott ki a honfitárstól. Michael Matt (30.) rettentő görcsösen ment végig a pályán, ezzel segítve az osztrák edző dolgát a VB-csapat összeállításában. Hargin (7.) a harmincas blokk egyetlen svédjeként kellett, hogy helyt álljon, és erős kezdés után csak némileg esett vissza. Alexis Pinturault (15.) ma nem épp a jó szlalomos oldalát mutatta be. Marco Schwarz (19.) rettentő darabos menetet mutatott be, így csak Mattot előzte a célba érkezettek közül.

A még feltehetően pár hétig regnáló világbajnok, Jean-Baptiste Grange egy késéssorozat végén kapura lépéssel búcsúzott. Nordbotten (10.) rövid fékezős stílusával sokáig a vezető honfitárssal meccselt, a végére azonban nem maradt annyi benne. Foss-Solevåg (16.) ezúttal nem tudott amolyan norvég meglepetést síelni. Manuel Feller (11.) úgy állt oda a rajthoz, hogy „lesz ami lesz”, a vagány, rettentően gyors sízése a nagy hibák ellenére is egy egész korrekt időt ért számára. Chodunsky bíztató menet közben lépett rá egy stanglira. Luca Ärni (25.) egymás után mutatott be számos mentést, de hosszú idő után legalább célba ért. Razzoli (28.) elég dekoncentrált volt, bár célba érkezése nem igazán volt veszélyben.

Naoki Yuasa (9.) nagyon bevállalós menettel rukkolt elő, amivel tízbe tudott kerülni. Zehnhäusern (29.) magához képest nem kezdett rosszul, de a meredekre szétesett a sízése. Muffat-Jeandet darabos sízésébe bele is hibázott többször, így a célban senkit nem előzött meg. Haugenen (17.) is a meredek fogott ki jobban, de így sem kesereghetett. Erik Read a szezon egyik felfedezettje, de ezúttal a második ellenőrzőpontig sem jutott el. Hirschbühl (20.) lényegében belerongyolt a pályába, ami miatt többször késésbe került, majd a cél előtt majdnem ki is esett. Linus Straßer (23.) pont a felső laposabb szakaszon kapott súlyos tizedeket, majd hátránya minden egyes kapuval tovább dagadt. A legjobb harminc sorát Robin Buffet zárta, de a nap sokadik kapura lépését láthattuk tőle.

Harmincon túli rajtszámmal Marc Gini (18.) teljesített a legjobban, a legmagasabb rajtszámmal, 47-essel pedig Marc Rochat (30.) jutott be. Rajtuk kívül továbbment még Tomasso Sala (21.), Dominik Stehle (22.), Stefan Luitz (24.), Robby Kelley (26.) és Reto Schmidiger (27.). Matt és Rochat holtversenyes harmincadik helye miatt 31-en jutottak második futamba.

Michael Mattot (19.) lényegében csak a szentlélek tartotta versenyben egy holtversenyes harmincadik hellyel; az olimpiai bajnok öccse pedig lényegében teljesen megújult előző futamos teljesítményéhez képest. Marc Rochat jelentősen javíthatott volna rajtszámán, de rontott egy vertikális kapuban és rontott. Honfitársa, Zehnhäusern (25.) sem érezte magát otthon a francia edző által tűzött pályán, de legalább célbaért. Razzoli (22.) nem ment rosszul, de egy kevés tempó még kellett volna, hogy pótolja a késésekben elvesző tizedeket. Újabb svájci, Reto Schmidiger (13.) következett, és egy rendkívül pattogós menettel még Mattra is verni tudott egy keveset. Robby Kelley (27.*) négy kapuval a vége előtt rontott, de becsületére legyen mondva, a célvonaltól még visszamászott kb. 20 métert és szabályosan célba sízett. Schmidigerhez hasonlóan Ärni (23.) is pattogós menettel rukkolt elő, ennek ellenére hiányzott a kellő sebesség.

Stefan Luitz () bevállalós menettel végig esélyes volt a vezetéssel, de a századok nem mellette álltak. Linus Straßer (16.) szinte áttáncolt a vertikális kapukon és kinézett neki a vezetés, de az utolsó szektorban ő is jelentős tizedeket kapott. Dominik Stehle (26.*) hamar kapura lépett és Kelleyhez hasonlóan ő is sokat mászott vissza, hogy célba érhessen. Tomasso Sala a többieknél már jóval nagyobb előnyt hozott, de egy valószínűsíthetően biztonsági menettel sokat kapott Schmidigertől. Az olasznál sokkal több rizikót vállalt Christian Hirschbühlt (24.), majd pont a kritikus meredeken fogta vissza magát, így nagy hátránnyal még Matt is megverte, ami a VB-indulása szempontjából kritikus. Schwarz (18.) nagyon gyorsan kezdett, de a meredekre ő is elfogyott, végül pont Matt elé érkezett meg.

Marc Gini a szomszédos Reiteralmon jegyezte élete egyetlen győzelmét lassan tíz éve szakadó hóesésben, de ezúttal kiesett. Haugen (11.) szűk egy másodperces előnnyel indult, amiből négy tizedet meg is tartott a célig. Foss-Solevåg (17.) jóval lassabb volt honfitársánál, egy közepes futammal nem tudott előrelépni. Pinturault (8.) szépen nekirontott a pályának és egy hiba után még inkább rákapcsolt; átvette a vezetés, de így is súlyos tizedeket hagyott ott a hibával. Daniel Yule (15.) ezúttal lécen csúszva ért célba, de egy magához képest meglehetősen lassú menetet mutatott be. Thaler csúnyán beletaposott egy kapu tövébe, ezután pedig a pálya szélén térdét fájlalta – magyar szurkolóknak az elmúlt időkben sajnos ehhez több kommentárt nem kell fűzni.

Mölgg (12.) keményen támadta Pinturault-t, de egy komolyabb rontás és néhány nagyobb fékes után a vezetést már nem tudta átvenni. Manuel Fellerről (6.) már régóta tudjuk, hogy ő csak siklani tanult meg sílécekkel, fékezni nem – brahis most ismét kifizetődött neki, ami így szinte biztos VB-indulást ért. Nordbotten (21.) menetében záporoztak a kisebb-nagyobb rontások, ami miatt jelentős visszaesést könyvelhetett el. Naoki Yuasát (7.) 2012-ben szinte a teljes osztrák közönség bíztatta ugyanitt (az igazsághoz hozzátartozik, ki akarták szurkolni, hogy Kostelićtől pontot raboljon), az akkor egy ötödik helyig repített, most sem sokkal maradt el ettől. Neureuthert a szabályosan vett kapu stanglija gáncsolta ki, így idő előtt búcsúzott. Mattias Hargin (9.) felemás menetet produkált, hol vezetett, hol több tizedet adott el, így viszont továbbra is Feller vezetett. Ihletetten síelt a meredeken Lizeraux (4.), amivel bejelentkezett a dobogóért a hazai edző tűzte pályán.

Dave Ryding (10.) ezúttal „csak” a top10-nek örülhetett gyengébb menete miatt, de ezt is széles mosollyal vette tudomásul a célban. Stefano Gross (5.) a laposabb részeken ügyesen bujkált a kapuk közt, de a meredeken sokat kapott Lizerauxtól, így mindössze egy századdal kikapott. Alexander Horosilov (3.) a pálya eleji részidők alapján csak „altatott”, a meredekre viszont rettentően rákapcsolt és kilenc tizedes előnnyel ért célba. Marcel Hirscher (2.) tavaly rossz szemüvegre fogta rontott első futamát és a rajtban ezúttal is láthattunk egy rövidebb közjátékot. A világkupa éllovasa pálya elején ihletetten ment, a meredeken – a többi osztrákhoz hasonlóan – viszont jelentős tizedeket vesztett. Az osztrák szurkolók fáklyái viszont jogosan gyúltak, a második hely már biztos volt. Henrik Kristoffersen (1.) a pálya elején nem tudott mit kezdeni Hirscherrel és eladta teljes előnyét, majd a meredek elején még kapott is egy keveset, az utolsó szakaszon viszont még talált plusz erőt (és ezzel együtt századokat), úgyhogy végül egy szűk tizeddel ismét megnyerte a schladmingi éjszakai versenyt.

Henrik Kristoffersen 15. győzelmét aratta újabb sikerével, azok után, hogy szinte napra pontosan három éve ugyaitt, Schladmingban megnyerte élete első világkupa versenyét. Hirscher ismét nem tudta "havon" megverni nagy ellenfelét, de így is teljes gőzzel menetel tovább hatodik nagykristálygömbjéért. Alexander Horosilov szintén a Planaion nyert életében először - igaz, ezieddig utoljára is, azóta pedig kétszer harmadik is volt a lejtőn. Idei második dobogójával minimum éremért jelentkezett be a világbajnokságra.

Folytatás pénteken Garmischban, ahol a Wengenben elmaradt lesiklást pótolják majd az urak.

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk