A férfiak versenye után pár órával lezajlott a szezon utolsó női lesiklása is. Mint az utóbbi hetek formája és az edzéseredmények sejtetni engedték, a két alpesi szomszéd párviadalát hozta a nap. A végén a hazaiak örülhettek, miután Lara Gut csekély különbséggel, 5 századdal megelőzte az osztrákok kétszeres világbajnokát, Elisabeth Görglt. Meseszerűen alakult Fränzi Aufdenblatten búcsúversenye, pályafutása harmadik Világkupa-dobogójával intett búcsút a nézőközönségnek. Anna Fenninger erőtől duzzadó edzés után némi meglepetésre csupán a 6. helyen végzett, ami egyben azt is jelentette, hogy karrierje során először a királykategóriában is kristálygömbbel gazdagodhatott Maria Höfl-Riesch. A németek kiválóságának azonban nem sok oka lehetett az örömre, nagyot esett, komoly fájdalmakkal kórházba kellett szállítani. Kérdéses további szereplése a VK- döntőn, ami viszont tény: az összetettben ismét Fenninger áll az élen.

Dél előtt nem sokkal vette kezdetét az összetett pontverseny szempontjából kulcsfontosságú lesikló futam, melyet minimális előnye birtokában a megfázással küzdő Maria Höfl-Riesch várhatott hangányit magabiztosabban. Mint ismeretes, egyetlen állva maradt riválisa, Anna Fenninger ugyanakkor ripityára verte a mezőnyt az egy szem tegnapi edzésen, kiélezett küzdelemre lehetett tehát számítani. A szakági győzelem sem dőlt el teljesen, bár 80 pontos előnyével a német számított e téren abszolút favoritnak.

A sérült Tina Weirather és a junior-világbajnok, jövőre fixen VK- induló Corinne Suter hiányában mindösszesen 23-an szerepeltek a szezonzáró rajtlistán. Hiába a kőbe vésett szabály, mi tagadás, joggal keseregtünk mi magyarok, amiért csekély 8 pont híján olimpiai hetedik helyezett kiválóságunk, Miklós Edit nem indulhatott Lenzerheidén. De ami késik, nem múlik…

A sort az olaszok rutinos lesiklója, Daniela Merighetti (8.) nyitotta egy egészen életképes menettel, a pálya utazós szakaszán szerepelt igazán meggyőzően. A hét nagy búcsúzója, Fränzi Aufdenblatten (3.) még utoljára emberesen odatette magát, előnyét szektorról szektorra növelve a célban 8 tizedes fórral szembesülhetett. Akadt néhány túlcsúszása, de összességében egy dobogóképes siklást láthattunk tőle. Az alacsony rajtszám nem vált hátrányára, ezzel együtt rászolgált az ünneplésre, karrierje során harmadjára állhatott Világkupa-dobogóra. Legutoljára több mint négy esztendeje élhette át ezt az érzést, azon a bizonyos Val d’Isére-i Szuper-G-n aratta egyetlen VK- győzelmét.

Nadja Jnglin-Kamer (20.) időn megszokott indiszponált formáját hozta, a visszavonuló honfitárstól benyelt három másodperces elmaradás a kínos kategóriába sorolandó. Nicole Hosp (13.) sem volt igazi mérce, bő másodperccel szorult a pillanatnyi harmadik helyre. Stefanie Moser (19.) a három, Carolina Ruíz Castillo (21.) lassanként a négy szekundumos határvonalat szorongatta, pontot egyik teljesítmény sem eredményezett. Mint az edzéseredmények alapján az várható volt, Fabienne Suter (4.) szorongatta meg először igazán. Két ütőképes szektor után csak úgy sorjáztak a hibák, s gyűlt össze a szűk háromtizednyi időkülönbség. Kajsa Kling (11.) csúszása épp előbbi inverzébe hajlott, pocsék kezdés után szépen összekapta magát a svéd, a záró szektorával a legnagyobbak is konkurált.

A kanyargós szakaszon vesztett a kelleténél több időt Nicole Schmidhofer (7.), az osztrák újgeneráció jeles képviselője a virtuális dobogót legalább meg tudta csípni. Cornelia Hütter (17.) nagy elánnal kezdett, úgy tűnt, tán az élmenőkkel is sikerrel megvívhat; ekkor jött egy több kanyaron át cipelt durva késés, amiből mire kikecmergett, a pontszerzésről is le kellett mondania. Vele ellentétben Stacey Cook (18.) a pálya egyetlen pontján sem alkotott maradandót, hasonlóan Lotte Smiseth Sejersteddel, a norvég fiatal ráadásul a pálya vége felé kaput is tévesztett. Regina Sterz (12.) nagyon nem érzett rá a kacifántos vonalvezetésű pályára, sok örömet ő sem okozott sógorainknak.

Mint ahogy Dominique Gisin (9.) sem a nyugati szomszédnak, az olimpiai bajnoknő enyhén körülményes, máshol meg hektikus siklással valójában a TOP-10-eredményt is megköszönhette a többieknek. Elena Fanchini (14.) a pálya végére kapta csak össze magát, míg Julia Mancuso (10.) csupán egy-két kanyarban villantott meg valós tudását. Andrea Fischbacher (5.) bizonyította, nem a véletlen műve volt két héttel korábbi váratlan győzelme, ma is önbizalomtól telve síelt, néhol talán túlzásba is vitte az agresszív ívhasználatot.

Nem maradt más hátra, mint az elitcsoport. Kezdésként rögtön magához ragadta a szót Lara Gut (1.), Svájc pöttöm kedvence valamennyi részidőnél jobban állt, a végén több mint fél másodperccel utasította maga mögé honfitársát. Szellemileg és dinamikában is egyben volt Gut, márpedig ha ez a két összetevő együttesen teljesül, nem lehet őt megverni. Karrierje kilencedik VK- győzelmét aratta, idén már a hatodikat.

Persze ez a verseny ezen szakaszában még messze nem volt egyértelmű. Anna Fenninger (6.) rajtállásban tapasztalt koncentráltsága odaveszett síelés közben, mintha kicsit túlizgulta volt a dolgot. Körülményeskedő menete végén csupán a pillanatnyi 5. helyre sorolt be, vagyis világossá vált, nem nyerheti meg a szakági versengést. Elisabeth Görgl (2.) csúszásán meglátszott, egészen más célok vezérlik a rutinos osztrákot. Végtelenül kontrollált nyitószektora után azonban be-becsúsztak a hibák, már fél másodperces hátrányt is jelzett a stopper. Ekkor jött egy fenomenális záró rész, minek végén 5 századdal kapott ki csupán a svájcitól. Tina Maze (15.) a kanyargós részen volt igazán elemében, határozottan a dobogóért harcolt, a pálya végén elkövetett durva fékezése után mégis csak a sima pontszerzés jutott neki.

Marianne Kaufmann-Abderhalden (16.) gyengélkedése senkit nem lepett meg igazán, egyébként is mindenki az utolsó indulóra, Maria Höfl-Rieschre szegezte tekintetét. A meghűléssel, lázzal maródi német nem mutatott bombasztikus formát, két szektor után csupán a 7. szektoridő fűződött nevéhez. A pálya felénél aztán jött a sok mindenről döntő bukás. A hálóba csavarodott német ordított a fájdalomtól, az első jelentések a felső kar és a váll sérüléséről számoltak be. Mentőhelikopterrel vitték kórházba, hivatalos bejelentés azóta sem érkezett, ám egyfelől csodás gyógyulásban kár bízni, másfelől a 11 egységgel vezető Anna Fenninger egy egészséges Rieschsel szemben is favoritnak számítana.

A verseny részletes statisztikájáért bátran kattintsatok erre a linkre!

 

A szakági győztes portréja:

Maria Höfl-Riesch

Született: 1984. november 24., Garmisch-Partenkirchen

Versenyszámai: lesiklás, Szuper-G, óriás-műlesiklás, szlalom, (szuper-) kombináció

Olimpia: háromszoros olimpiai bajnok (szuper-kombináció Szocsi 2014; szuper-kombináció és szlalom; Vancouver 2010), nyolcadik (Szuper-G és lesiklás) és tízedik helyezett (óriás-műlesiklás; mindkettő Vancouver 2010)

Világbajnokság: kétszeres világbajnok és aranyérmes (szlalom; Val d’Isére 2009 és szuper-kombináció, Schladming 2013), bronzérmes (lesiklás és Szuper-G; Garmisch 2011), negyedik helyezett (szuper-kombináció; Val d’Isére 2009 és szlalom; Garmisch 2011)

Junior-világbajnokság: ötszörös aranyérmes (kombináció 2001, Szuper-G 2002, kombináció 2003, lesiklás és óriás-műlesiklás 2004), valamint kétszeres ezüst- és bronzérmes

Világkupa-debütálás: 2001, Garmisch

Világkupa-rajt: 356

Vk-futamgyőzelem: 27 (11  lesiklás, 9 szlalom, 4 kombináció, 3 Szuper-G)

Vk-dobogó: 81 (25 szlalom, 26 lesiklás, 15 Szuper-G, 10 kombináció, 4 óriás-műlesiklás)

Vk-összetett: egyszeres győztes (2010/2011), háromszori második (2008/2009, 2009/2010 és 2012/2013) és kétszeri harmadik helyezett (2007/2008 és 2011/2012)

Vk-szakági: a szlalom kétszeres győztese (2008/2009 és 2009/2010 ), a lesiklás győztese (2013/2014), a Szuper-G győztese (2007/2008), a kombináció győztese (2007/2008), a lesiklás kétszeri és a Szuper-G egyszeri második helyezettje, a lesiklás kétszeri, a szlalom és a kombináció egyszeri harmadik helyezettje

Európa Kupa: összetett győzelem (2001/2002), a lesiklás szakági győztese, 8 dobogó, 5 futamgyőzelem

Egyéb: ötszörös német bajnok (3x lesiklás, 2x Szuper-G), az Év Sportolója Németországban (2010), szövetségi elnöki érdemérem (2010)

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk