Az egyszeri magyar sportszerető érdeklődőnek viszonylag ritkán adatott meg az elmúlt évtizedekben, hogy felkapja a fejét bármin is, ami a hazai alpesi síeléshez kapcsolható. Legyen az egy hangzatos eredmény, avagy a több honi szakszövetséget már megbélyegző ügy. Miklós Edit olimpiai hetedik helyére, majd remek Világkupa- eredményeire a sportág iránt kevésbé érdeklődő szurkolók is felkapták fejüket. Október elején aztán robbant a bomba, ami alaposan felkorbácsolta az indulatokat a Magyar Sí Szövetség és az alpesi síelésben napi szinten szorgoskodó társadalom közt. Természetesen Dalibor Šamšal honosításáról van szó. A magyar alpesi síeléssel megalakulásunk óta kitűntetett szinten foglalkozó blogként elérkezettnek láttuk az időt, hogy megszólaljunk az ügyben.

Mit érdemes tudni Dalibor Šamšalról?

Rijekai születésű műlesikló specialista, decemberben tölti be 29. életévét. A horvát válogatott kirobbanthatatlan, ám távolról sem oszlopos tagja volt 10 éven át. 2004-ben debütált a Világkupában, emellett rendszeres résztvevője az Európa Kupának is. Utóbbi színtéren első pontjait egy fedett pályás szlalomon érte el 2008-ban, ezt a buliversenyt nem számolva egyetlen TOP10-helyezéssel büszkélkedhet, lassan három éve 5. helyen zárt egy norvégiai viadalon.

Megjárt öt világbajnokságot és három olimpiát, közülük schladmingi (2013) 27. és szocsi 18. helyét lehet kiemelni, minden más esetben kiesett. (Ha picit rosszindulatúak vagyunk, bizonyára mindkétszer belejátszhatott túlóvatoskodó futamában a szövetség határozott kérése.) Hazája bajnokságain begyűjtött néhány ezüstérmet Ivica Kostelić mögött, másrészről nagyszerű kiesési mutatóit is továbbjavította.

Mindeddig 73 alkalommal állt rajthoz Világkupán, kedvenc számán kívül nagyritkán óriás-műlesiklásban, szuper-kombinációban, illetve egyetlen egyszer lesiklásban is kipróbálta magát. Utóbbin elért tökutolsó helyét is beleértve összesen – írd, és mond – ötször sikerült egyáltalán helyezést elérnie. Kétfutamos számokról lévén szó, igazságtalanul bánnánk vele, ha nem merülnénk kicsit bele a statisztika mélységeibe.

A 2009-es zágrábi (22.) versenyen szerzett csupán pontot szlalomban, ezen kívül négyszer került a második futamba, mindannyiszor a kiesés sorsára jutott. S itt el is érkeztünk Šamšal – vagy mint hazájában nevezik, „Mister Out” – sízésének rákfenéjéhez. Egyszerűen képtelen célba érni: egyszerű kaputévesztés, méretes bukás, vagy egy-egy elnézett kanyar által, mindegy is. Tavaly decemberben az egyik horvát internetes lap össze is számolta: minden versenyt egybevéve 229 alkalommal esett ki! Világkupán 33-szor! ( Ez utóbbit még végig tudtuk számolni.)

Okait boncolgatták már többen. A karrierje során két TOP10 világbajnoki helyezést felmutató, majd korai visszavonulása óta Playboy- nyusziként is megjelenő Nika Fleiss például lélektani okokra vezeti vissza a kritikán aluli mutatókat. Edzői szerint is fejben kellene még érnie tanítványának, merthogy edzéskörülmények közt remek futamokat síelt, naná, hogy „gyakran”még Kostelićet is megverte. S különben is, a világranglistán "elérte a kívánatos szintet". (Jelenleg a ranglista 59. helyezettje szlalomban.) Mit ne mondjuk, a szokott duma ilyen esetekben.

Azóta gyökeresen megváltozott Vedran Pavlek szövetségi kapitány álláspontja, belátta, nincs értelme egyetlen megveszekedett garast is fektetni a lassan 30-hoz közelítő sportoló karrierjébe. Szögezzük le, Šamšal szezonjának teljes költségvetése 80 ezer euró volt – legalábbis a tavaly decemberi kimutatás szerint. Mindent egybe véve 700 ezer eurót költöttek kinevelésére, felépítésére, versenyeztetésére. A cikk alatti hozzászólások akár magyar nyelven is íródhattak volna. A „pénzmosás”, a „pazarlás”, az „amatőr és eredménytelen sportoló állami támogatása” éppúgy leíródtak – morgolódó hangnemben.

 

A szövetség véleménye:

Ennyit a szakmai oldalról, úgy is mondhatnánk, a tényekről. Most pedig következzék az MSÍSZ elnökének nyilatkozata: „Dalibor azért is döntött a magyar színek mellett, mert nálunk az egyéniségéhez és a tudásához jobban illeszkedő, felesleges mentális nyomást nélkülöző felkészülési-, és edzésprogramot kaphat, amelynek nyomán a tehetsége eredményekben is megmutatkozik majd.” Kaszó Klára nem felejtette el megemlíteni, hogy Daliboron kívül „több, a hazájában meg nem értett tehetség is mifelénk veszi az irányt. (Forrás: MTI)

Mindenekelőtt szögezzük le, nem ördögtől való gondolat a honosítás, számos szerb, szlovák, román és kubai – a lista folytatható – állampolgárságú sportoló okozott örömet nekünk világversenyeken, nemzetközi viadalokon. Már az elején tisztáznunk kell, nem az idegengyűlölet beszél belőlünk, nem védjük reszketve a magyar tehetségeket, amikor fenntartásokkal fogadjuk Dalibor honosítását. A magyar alpesi síelés még egy út elején áll, mondhatni gyermekcipőben jár, ennek megfelelően szüksége van minden külföldi impulzusra. Alapvetően tehát nagyot lendíthetne a sportág hazai alakulásán egy honosítás. Igen ám, de csak abban az esetben, ha mögötte világos sportágfejlesztési stratégia bújik meg, melynek adott esetben része lehetne egy ilyen versenyző elcsábítása.

Ám itt erről – jelenlegi ismereteink szerint – szó nincsen. Elvárhatnánk például Samsal Dalibortól, hogy édesapja és edzői stábja mellett maga mellé engedje a magyar edzőket, hadd tanuljanak valamicskét a nyugati profizmusból. Mert hiába a fent emlegetett botrányos statisztika, legalább egy évtizeden át mégis csak napi szinten mozgott egy olyan szemléletű világban, melyről idehaza csak elképzeléseink lehetnek. Konkrétan edzőivel bizonyára sok tapasztalatot szerzett a Kostelić- család oldalvizén. Elvártuk volna tőle, s a szövetségtől, hogy garanciát vállaljon arra nézvést, hogy pályafutásának közelgő lezárása után néhány éven át besegít a magyar edzőképzésbe, a tehetségek gondozásába. Vagy, hogy ne menjünk túl messzire: míg versenyez, engedjen már ugyan maga mellé egy-egy jobb képességű, illetve mondjuk ki, reményteljes fiatalt maga mellé. Csak profitálhat belőle valamicskét a gyerek, s áttételesen a magyar alpesi síelés.

Ennyit a sportágfejlesztési stratégia alapjairól. A sportágban napi szinten mozgó olvasóink bizonyára részletesebb terveket is vázolnának, mi maradtunk az alapoknál.

Ehhez képest szóljon tanulságul itt egy megtörtént eset, a háttér egy aktuális lenyomata. A magyar férfi alpesi síelés zászlóshajója, legnagyobb ígérete, Farkas Norbert, magyar bajnoki győzelmeit nehéz már számon tartani. Olimpikonunk tudatosan szervezi karrierjét, minden lehetőséggel élni szeretne. Így most adódott az alkalom, nosza, felvették hát a kapcsolatot Samsal Dalibor stábjával egy közös edzés tervében. A hét második felében, konkrétan csütörtökön meg is érkezett rá a válasz: másnap és szombaton Mölltalon éppenséggel edzhetünk egy jót, de csak amennyiben nem érkezik oda egy nagycsapat. Ez esetben sztornó. A lenézés magasiskolája. Mindez egy olyan sízővel szemben, aki noha nem tartozik az első vonalhoz, de korábban többször edzett már osztrák kontingenssel, s az esetet követően is edzett már trénere oldalán elismert versenyzők mellett. Nem VK- klasszisok társaságában, de Dalibor szintjét azért többek elérték. Ez csak egy tapasztalat a sok közül, többi sportolónk (Kékesi Marci, Szőllös Benjámin, Hellnerék, stb.), s családjuk is bizonyára tudna mesélni még.

Pozitívumok is akadnak persze, mint azt az általunk nagyra becsült riporter, Szabó Gábor cikkében fejtegette is. Tény, egyszerű FIS- versenyek, vagy EK- versenyek tekintetében nem zavarja arra hivatott sportolóink karrierjét Dalibor érkezése, legalábbis Norbi esetében biztosítottak a szükséges kvóták. Tény, hogy ha egyszer végre lejut ex-horvát barátunk a lejtőn, s valahogy pontot szerezne, egy másik magyar sízőnek, jelesül Farkas Norbinak módjában nyílna az FIS költségén, tehát lényegében ingyen rajthoz állni adott számban a Világkupán. Az is tény, hogy ebben az esetben már nem négyen, hanem hatan kvalifikálnának adott szám világbajnoki versenyére. Pontosabban a selejtező futamokra, onnan pedig az automatikus magyar kvóta a honosítással elúszott. Pontosabban született magyar innentől kezdve csak akkor mehet a főfutamra, ha a kvalifikációs futamon 25-be kerül. Jelenleg nem túl valószerű forgatókönyv. (Dalibor szlalomban alapjáraton kvalifikál, de óriás-műlesiklásban is ranglistavezető magyar mostantól.)

 

A sportszakmai vonulattól kezdve átvettük a sportfejlesztési szempontokat, okfejtésünk végén eljutottunk a legkényesebb kérdésekhez, az anyagi és erkölcsi oldalhoz.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a szövetség eddig sem volt eleresztve anyagilag. Hiába Miklós Edit sikerei, a kormányzat (pontosabban egy szem államtitkár) ígéretei, érdemi előrelépés nem történt e téren Szocsi óta. A versenysportban érdekelt családok egy-egy ház árát fektetik gyermekeik versenyeztetésébe, hogy eljusson valahova, tehetségéhez mérhető legmagasabb szintre. Csekély szövetségi támogatás mellett.

Erre jön most egy idegen, akiért noha egy petákot nem kellett fizetni a horvátoknak, pikírten megjegyezhetjük, ha úgy hozta volna a sors, ők fizettek volna ezért a honosításért. Eddig rendben is van, na de versenyeztetni is kell újdonsült magyarunkat. A semmiből. Átláthatatlan szövetségi támogatások miatt soha nem tudjuk meg, pontosan mennyit is kap az illető sportoló, de azt sejteni merészeljük, hogy nem saját zsebből, de még csak nem is privát szponzorok útján finanszírozza felkészülését. Kiktől lehet ezt a – horvát forrás szerint – uszkve 80 ezer eurót beszedni? Természetesen a magyaroktól.

S máris eljutottunk egy erős kérdéshez, mely kínzóan bántja a szülőket, akik milliókat költöttek gyermekük karrierjére. Költsd csak nyugodtan pénzed, építsd fel kölyköd pályafutását, figyeld napról napra, hogyan fejlődik, ha jön egy világverseny, mi egy jöttmentet indítunk helyette, rá költünk szövetségi szinten. Milyen érzések kavaroghatnak egy fiatal gyerek fejében, amikor azt hallotta éveken keresztül felső szintekről, hogy „dolgozzon csak egész évben, meglesz egyszer a gyümölcse, lelkileg veled vagyunk, de ne kérj semmit”, majd amint felnőtt, érkezik egy ex-horvát a helyére?

Nem egyszerű elméleti okoskodás, nagyon is jogos felvetés, mire lett volna képes egy-egy magyar fiatal olyan szakmai, edzői és pénzügyi feltételek mellett, mint ami Dalibornak megadatott 8 éves kora óta? Hát, legyünk óvatosan direktek: valószínűleg nem itt tartanának. De ez közel sem adatott meg nekik. Erre jön külföldről valaki, aki most azért kap többet, mert a jobb előélet miatt előrébb jutott. S – hiába Szabó Gábor cinikus megjegyzése, itt ezen a ponton velőt hasít a tény – az égvilágon semmi köze nincs a magyarokhoz.

S ha mindezek alapján valaki nem értené, honnan ez a hangos felháborodás a szülők, s úgy általában a magyar alpesi síben dolgozók körében, zárjuk mondókánkat az egész ügyet érintő kommunikációval. Hogy konkrétan hülyének néztek mindenkit.

Történt ugyanis, hogy a bennfentesek (legalábbis mindeddig ebben a hitben ringatták magukat) fülét már augusztusban megérintették bizonyos pletykák. A szlovén edzők körében például nyílt titokként kezelték Samsal Dalibor honosítását. Az érintettek azon nyomban fordultak a szövetséghez, ahol persze mindenki mindent tagadott, értetlenül álltak a feltételezés előtt is. Az ügy következő állomására lehet most tippelni… Igen, jól gondoltátok, a teljes magyar edzői és versenyzői kar a sajtótájékoztatóból tudta meg a döntést. Említetteket előzetesen tájékoztatni luxuskategória, eleve beleszólási joguk sincs az ügybe. Jelszó: „Kuss, te csak dolgozzá’!” A lenézés magasiskolája.

Eztán következett a szövetség magyarázkodása. Nem is tudtak az egészről semmit, őket is váratlanul érte, nem is tehettek semmit (sic!!!). Minő érdekes, egy magyar felmenőkkel nem rendelkező, magyarul érdemben nem beszélő horvát sportoló állampolgársági kérvényét suttyomban, ezen a szinten nulla idő alatt csak sikerült áthidalni?! Milyen érdekes, hogy egy csettintésre magával vihette FIS- pontjait Dalibor, nem kellett kvázi nulláról felépítenie magát, mint láttuk ezt Miklós Editnél?! Alsó hangon több hetes háttérmunka kellett, míg ezt elérték a nemzetközi szövetség illetékeseinél.

De nem, ők továbbra sem értik, min vannak annyian felháborodva. Elvégre ők csakis jót akartak, s döntésük egész biztosan a magyar sísport üdvére fog válni. Mégha Ti, értetlen tömeg, ezt nem is vagytok képesek belátni. Felrémlik előttünk a nemzeti cinizmus rendszere, ugye?...

No, és persze a sportpolitika! Komolyabban vehetik eztán szövetségünket az FIS-nél, egy úgymond nevesebb versenyző birtokában. Amikor minden egyes elbukott pályázat, fellebbezés után a nem létező sportdiplomácia után kiáltanak sokan, gondoljanak bele, mivel járhat az erőteljesebb sportpolitika! Minden egyes sportág ugyanis az azt művelő sportolókban, s az őket támogató szponzorokban, jelen esetben a családokban gyökerezik. Ha ezek a gyökerek elhalnak, a szivárvány minden színében virító lombkorona mit sem ér, menthetetlenül ki fog dőlni az a fa...

A fentebb leírtak ellenére sok sikerült kívánunk Samsal Dalibornak (hogyan is kell írnunk a nevét?). De a magunk részéről mindenekfelett ezt kiabáljuk:

Hajrá, magyar alpesi síelés!!!

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk