síugrás lahti világbajnokságAhogy az várható volt Németország továbbra is bombaformában van: leiskolázta a mezőnyt a vegyes csapatversenyben, ezzel kétszeres világbajnok lett ebben a meglehetősen új szakágban. Az ezüstéremért Ausztria és Japán csatázott, de végül az osztrákok magabiztosan hozták a második helyet.

 

Immáron harmadjára a síugrás történetében a normálsáncos küzdelmek egy vegyes csapatversennyel zárultak a világbajnokságon. 2013-ban Japán, 2015-ben Németország tudott győzedelmeskedni, és e két ország ezúttal is esélyes volt az érmekre. A versenyen sok csapat, szám szerint 14 nemzet képviseltette magát. Megszokhattuk, hogy ebben a számban olyan csapatok is lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák magukat, mint például Románia, Franciaország és Kanada, akik egy férfi csapatversenyben nem tudnának részt venni. Noha ezen országok, Kazahsztánnal kiegészülve ma sem tudtak nagyot alkotni, jó volt látni, milyen sokszínű is a mezőny.

Ahogy az lenni szokott az első és a harmadik sorozatban ugrottak a lányok, míg a második és a negyedik sorozat volt a fiúké. Az első ugrósorozat ugrói közül Olaszország és a nagy esélyesek: Japán, Szlovénia, Ausztria és Németország emelkedtek ki. Elena Runggaldier 87 méterével az olaszok a 6. helyen zárták az első csoportot. Nika Kriznar (84m) a szlovének szereplését egy negyedik hellyel indította meg, míg az osztrákok és a japánok a dobogós helyeken nyitottak Daniela Iraschko-Stolz (88,5m 3.) és Sara Takanashi (90m 2.) ugrásának köszönhetően, ekkor Japán és Ausztria között kereken 6 pont volt a különbség, ami izgalmas folytatást ígért. A világbajnok, Carina Vogt azonban elugrott a mezőnytől: 98 méterével csaknem tíz pontot vert az ekkor még második japánokra.

síugrás lahti világbajnokságA férfiak első csoportjában Daniel André Tande 91 méterével a norvégok a 8. helyről egy helyet előrébb tudtak lépni. A szlovének Anze Lanisek (akit az egyéni versenyre nem is nevezett Goran Janus!) 93,5 méteres ugrása révén 9 tizedre megközelítették az osztrákokat, akiknél Michael Hayböck (92m) volt a második ugró. Taku Takeuchi 89 méterével a japánok pár pontot vesztettek az osztrákokkal szemben, míg a németek Markus Eisenbichlernek (95,5m) köszönhetően több mint 20 pontra növelték előnyüket.

A harmadik csoport nagyobb nemzetei remekül szerepeltek; Maren Lundby 90,5 métert, Ema Klinec 92,5 métert, míg Jacqueline Seifriedsberger révén 94,5 métert, a japán Yuki Ito és a német Svenja Würth 95 métert ugrott. A németek ezzel némileg vesztettek az előnyükből, de még így is több mint 15 ponttal vezettek.

síugrás lahti világbajnokságAz első sorozat utolsó csoportjában történt egy kis változás. A norvégok 4. ugrója eredetileg tegnapi legjobbjuk, Johann André Forfang lett volna, de Forfang rosszulléte miatt kénytelen volt cserélni a csapat, így Andreas Stjernen ugrott be. Stjernen 91,5 méterével a világot ugyan nem tudta megváltani, de legalább csökkentette a norvégok hátrányát a 4. helyen álló szlovénekkel szemben, akiknél Peter Prevc nem túl jó ugrással, 88 méterrel zárta a sort. A friss világbajnok, Stefan Kraft (96,5m) négy métert vert Daiki Itora (92,5m), így az osztrákok az megelőzték a japánokat és a második helyen zárták az első sorozatot. Andreas Wellinger (99m) révén a németek előnye immáron 17,9 pontra nőtt, így nyugodtan várhatták a finálét.

A legjobb nyolc csapat közé jutott egyébként az amerikai négyes (Nita Englund, Michael Glasder, Sarah Hendrickson, Kevin Bickner) - igaz ugyan, mindössze 5 tized döntött köztük és a csehek (Marta Krepelkova, Jakub Janda, Barbora Blazkova, Roman Koudelka) között.

Az első sorozat végeredménye

síugrás lahti világbajnokság

A második sorozatra végül nem sok izgalom maradt, csak annyi, hogy vajon az osztrákok és a japánok közül ki fog előrébb végezni, ám végül ez a csata sem hozott annyi izgalmat, mint remélhettük.

A norvégok Silje Opseth rontott ugrása (67,5m) után a hetedik helyre csúsztak vissza, míg a szlovének Kriznar 90,5 méteres ugrása után teljesen légüres térben voltak a negyedik helyen. A japánok Takanashi 89,5 méterével ezúttal nem igazán tudták megközelíteni az osztrákokat, akik közül Iraschko hozta a kötelezőt egy 90,5 méteres ugrással. Mindeközben az élen Németország ismételten növelte a különbséget, Vogt 95 métere után már több mint 27 pont volt az előnyük.

Opseth ugrása után Tande próbálta menteni a menthetőt, de 95 méterével mindössze egy helyet tudtak előrébb lépni a norvégok - a 6. helyen több mint 12 pont lemaradással követték az oroszokat. Hasonlóan jól ugrott Lanisek is (97,5m), de a japánokat már szinte lehetetlen volt utolérni  - több mint 16 ponttal voltak a szlovének előtt. Az ezüstéremért folyó küzdelem Hayböck (97,5m) és Takeuchi (92m) ugrása után kezdett eldőlni: az osztrákok majdnem 18 pontra növelték az előnyüket a szigetországgal szemben. Eisenbichler 99,5 méterével pedig még inkább nyilvánvalóvá vált a többiek és a nézők számára, hogy Németországot ma lehetetlen legyőzni.

síugrás lahti világbajnokságA nagy pontkülönbségek miatt az utolsó két csoportra már tényleg nem sok kérdés maradt. A lányok hozták a kötelezőt, közülük is Würth volt a legjobb, aki 95,5 méterig ugrott, és bár a landolása nem volt éppen tökéletes (csak 15,5 pontokat kapott a zsűritől), a németek így is 31 ponttal vezettek. Jól ugrott Yuki Ito (93,5m) és Seifriedsberger (92,5m) is, de a pontkülönbségek nem igazán változtak.

Az utolsó csoportból a nagyok közül senki sem hibázott: Stjernen 91 métert ugrott, míg Peter Prevc első sorozatos „bakija” után nagyot javított és 97,5 métert ugrott. A norvégok végül az 5., a szlovének pedig a 4. helyen zárták a versenyt. Ito (96,5m) és Kraft (97m) ugrása között az utolsó sorozatban pusztán fél méter volt, így a japánok nem is tudtak hozni az osztrákokon. Ausztria végül majdnem 20 pontos előnnyel végzett Japán előtt.

Mindeközben Wellinger 98 méteres ugrásával még növelni is tudta a németek már így is hatalmas előnyét. Németország aranyérmét senki és semmi sem tudta veszélyeztetni a mai napon, így már kétszeres világbajnoknak mondhatják magukat ebben az új szakágban, ráadásul a síugrók éremtáblázatát is vezetik most már két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal… és biztosak vagyunk benne, hogy a német érmek száma jövő héten a nagysáncos versenyekkel még nőni fog.

Hivatalos végeredmény

síugrás lahti világbajnokság

A nap képei:

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk