Az olimpia a curlingesek számára sem jelentette a szezon végét, hiszen a világbajnokságok még csak most jönnek. Most szombat és jövő vasárnap között a kanadai Saint John városában először a legjobb női csapatok küzdenek meg az érmekért. Öö... de biztosan a legjobbak? Több nagy hiányzója lesz ugyanis az idei VB-nek, de éppen ez teszi az utóbbi idők egyik legkiszámíthatatlanabb curlinges világeseményévé, ami miatt egész biztosan érdemes lesz éjszakázni.

Na de nézzük gyorsan, hol is hagytuk abba legutóbb. Az alig három hete véget ért olimpián a Jennifer Jones által skippelt kanadai csapat lehengerlő győzelmet aratott, szinte egy pillanatra sem hagyva kérdést afelől, hogy melyik nemzet utazott a legjobb összeállítással Szocsiba. A második helyen a svédek, Margaretha Sigfridssonék végeztek, míg a dobogó legalsó fokára a britek, azaz a skótok állhattak fel Eve Muirhead vezetésével. Az olimpián részt vett 10 nemzetből 9 a mostani vb-n is ott lesz, ebből a kilencből azonban csak három fog a pár héttel ezelőtt látott összeállítással szerepelni, a dobogósok közül pedig mindössze az ezüstérmes svédek. De jaj, mi történt itt?

Bizony, őrségváltás, de több esetben ez csak átmeneti állapot. Az olimpia, a nemzeti válogatók sok országban felkavarták az állóvizet, így most alakalmunk lesz néhány új, és még több régi-új arccal találkozni a jégen. Ez persze egyáltalán nem tragédia nézői szempontból - attól még, hogy az elmúlt években szinte ugyanazok a nevek forogtak a köztudatban a curling élvonalában, a legtöbb résztvevő ország számos világszínvonalú csapattal rendelkezik, akik vagy egy ideje már nem jutottak elég lehetőséghez a nemzetközi porondon, vagy csak éppen felléptek a juniorok közül, de akikre mindenképpen érdemes figyelni. Nekünk sem árt, ha szélesedik a látókörünk, hiszen a curling Európában sem csak egy-egy erős nemzeti csapatról szól - az országokon belül is kiélezett csata zajlik a világversenyeken való részvételért.

Így hát az idei VB kiváló egyvelegét adja a már megszokott szereplőknek, a nagy visszatérőknek és az újoncoknak, a csata végkimenetelét pedig nehezebb megjósolni, mint az elmúlt években bármikor. Vajon a jelenlévő rutinosabb játékosoknak megnőnek az esélyeik néhány nagy riválisuk távolléte miatt? Esetleg az újraszerveződött, korábban már bizonyított csapatok vannak lendületben? Netán egy újonc fog mindenkit meglepni, akiknek kvalitásai többnyire ismeretlenek? Erre majd az elkövetkező kilenc nap során, legfőbbképpen pedig a március 23-i döntőn derül fény.

De ne beszéljünk rébuszokban, lássuk név szerint is a kvalifikált csapatokat. Mint a világbajnokságokon lenni szokott, 12 ország csap majd össze egymással, akik közül nyolcan a tavalyi Európa-bajnokság tabellájáról, ketten a Csendes-óceáni bajnokságról, a megszokott két résztvevő pedig az amerikai kontinensről érkezett.

AKIKET MÁR NEM KELL BEMUTATNI

Svédország - Margaretha Sigfridsson

A friss olimpiai ezüstérmesek változatlan felállással érkeztek Kanadába, céljuk pedig ugyanaz, mint az elmúlt években bárhol: megszerezni az aranyat. Különösen kényes kérdés számukra ez a világbajnokságokon, ahonnan a csapat két rutinos húzóembere, Sigfridsson és Maria Prytz eddig - többnyire közösen - már négy ezüstöt hazavihetett, de az első helyre még sohasem sikerült felérniük. Többek között az elmúlt két évben is másodikak lettek: 2012-ben Mirjam Ott, 2013-ben pedig Eve Muirhead csapatával szemben maradtak alul. Ám idén egyikük sincs itt... Jelentheti ez azt, hogy végre elérkezett az idő a svédek diadalára?

 

Oroszország - Anna Sidorova

Sidorováék a magasan szárnyaló remények után csúnyán leszerepeltek otthon az olimpiai 9. helyezésükkel, de most esélyük nyílik arra, hogy feledtessék a kellemetlen emlékeket. Más kérdés, hogy az orosz curlingérmek eddig kizárólag az Európa-bajnokságról érkeztek, az attól nem sokban eltérő VB-mezőnyön valahogy sohasem találták a fogást. Ha valakiknek, talán nekik jól jöhet, hogy néhány mumusuk most a hiányzók listáján szerepel, hátha az új résztvevők ellen nagyobb önbizalommal játszanak majd.

Dél-Korea - Kim Ji-sun

A harmadik együttes, amelyik szinte egyenesen Szocsiból érkezett, a dél-koreai különítmény. Kim Ji-sun csapata az olimpia kiélezett középmezőnyében végül a 8. helyre szorult, de kétségtelenül megvan bennük az a potenciál, amitől a riválisoknak lehet félnivalójuk. Ezt megmutatták 2012-ben, amikor kényelmesen bejutottak a rájátszásba, ahol végül mégis lecsúsztak az éremről. Idén már negyedszer képviselik hazájukat a világbajnokságon.

Kanada - Rachel Homan

Az olimpiai bajnok Jennifer Jones nem nyerte meg a válogatót, de Kanadától az lenne a meglepő, ha huzamosabb ideig ugyanazzal az összeállítással érkeznének meg a világversenyekre. A 24 éves Rachel Homan pimaszul fiatal csapata a juharlevelesek új generációját képezi, akik könnyen a sport meghatározó alakjai lehetnek a következő évtizedben. Azért kerültek mégis az ismert csapatok közé, mert már tavaly is ők voltak ott a VB-n Rigában. Akkor az elődöntőben Muirheadéktől kikaptak, és végül bronzérmesek lettek, ami Kanadától nem számít különösebben megsüvegelendő teljesítménynek. Idei céljuk, hogy ennél feljebb törjenek, ami ellen pedig nem is érdemes sok pénzzel fogadni...

Németország - Imogen Oona Lehmann

Hogy mi? Bizony, nagyon furcsa leírni, hogy Németország skipje Imogen Oona Lehmann, hiszen ez egyet jelent azzal, hogy a német curling kirobbanthatatlannak tűnt alakja, Andrea Schöpp kikerült a képből. És valóban, a saját utánpótlását a világversenyeken évek óta élesben, kamerák előtt nevelgető Schöpp most néhány jó szó és hamuban sült pogácsa kíséretében átadta a stafétát a 25. életévüket egységesen be nem töltött lányoknak, akiknek most anyai intelem, vigyázó szúrós tekintet, és harsány rekedtes leteremtések nélkül kell helytállniuk a nemzetközi porondon. Persze azért ne sajnáljuk nagyon őket emiatt, hiszen könnyen lehet, hogy az így egy-egy poszttal előrébbtolt Lehmann, Scholz, Muskatewitz és Heiss kisasszony évek óta csak arra a pillanatra vártak, hogy ez az idősödő, feszélyezett fegyelmet követelő, előzőszázadi hölgy végre félreálljon az útjukból. Bárhogy is van, eljött hát az idő, hogy Németország új curlingnemzedéke végre teljes valójában színre lépjen és megpróbálja érvényre juttatni akaratát.


A NAGY VISSZATÉRŐK

 

Dánia - Madeleine Dupont

A legnépszerűbb visszatérők mindenképpen a Dupont-testvérek lesznek, akik legutoljára a 2010-es világbajnokságon mutatták meg magukat, azóta pedig szinte egyáltalán nem hallattak magukról a hírekben. A múltban sikeresebbek voltak, mint talán arra emlékszünk, hiszen EB-ről három, VB-ről két érmük van, noha egyik sem arany. Egykori csapatuk két részre bomlott, így most új társakkal bővültek, de Denise Dupont továbbra is a harmadik, Madeleine pedig a negyedik köveket dobja, ami mellé immár a skip feladatait is magára vállalta. A curling mostoha helyzetét mutatja, hogy még a sportban az eredményesebbek közé tartozó dánok is a rajongóktól voltak kénytelenek adományokat gyűjteni annak érdekében, hogy az edzőjüket is magukkal utaztathassák Kanadába. A csapat jövőjét rövidtávon befolyásolhatja, hogy az idősebb nővér, Denise júniusra várja első gyermekét.

 

Svájc - Binia Feltscher-Beeli

Binia Feltscher Svájcban Mirjam Ott házi riválisának számít, noha 2006-ban ők ketten még együtt meneteltek olimpiai ezüstig Torinóban. De a curlingben ez már csak így megy, előbb-utóbb minden vezető alkat skip akar lenni, így a többszörös EB-érmes, a világbajnokságra harmadszor kijutó Feltscher is saját csapatot alakított, amihez egy igen neves játékos, a kétszeres vegyes páros világbajnok Irene Schori csatlakozott harmadik dobóként. Talán jót tesz az alpesi ország törekvéseinek, ha az egy ideje egy helyben, a 3-4. pozíciókban toporgó Otték helyett most egy másik összeállítással próbálnak szerencsét.

 

USA - Allison Pottinger

Az amerikai női curlingcsapatok felállásainak kavarodása kicsit olyan, mint egy rossz pornófilm: van egy halom középkorú nő, és mindenki mindenkivel. Oké, annyi folytonosság azért most már látható, hogy az elnyomott szerepből skippé lett Allison Pottinger már két éve is ugyanezzel a csapattal érkezett, és akkor meg sem álltak az ötödik helyig. Ez pedig intő jel lehet, hiszen bármennyire is nem Pottinger neve körül forgott az USA curlingje az elmúlt húsz évben, a statisztikákat átböngészve mégis azt találjuk, hogy ő volt benne legtöbbször hazája világbajnoki érmes csapatában: 1996 óta négyszer is dobogón állt, beleértve az ország legnagyobb női sikerét is a sportban, a 2003-as világbajnoki címet.

 

Csehország - Anna Kubešková

A csehektől már az is parádés teljesítmény, hogy a sportág fiatal kelet-európai résztvevőjeként már sokadszor, sokadik összeállításukban vannak ott a világ legjobbjai között. Éppen emiatt azonban most már időszerű lehetne némi előrelépést is produkálni a tabella utolsó helyeiről. A hatalmas szemüvegkeretéről felismerhető Anna Kubešková ráadásul 2012-es részvétele miatt már nem is számít elsőbálozónak. Talán most elcsíphető lehet a középmezőny?


AZ ÚJONCOK

Skócia - Kerry Barr

Eve Muirhead a brit médiát sem kímélte meg dühkirohanásától, amikor megtudta, hogy a VB-részvételről döntő skót bajnokságot az olimpia ideje alatt rendezik. És akármilyen jó curlinges is, egyszerre két helyen még ő sem tudott lenni, ami azt vonta maga után, hogy címvédőkhöz méltatlanul, csapatával idén kénytelenek lesznek a fotelből nézni a tornát, némi pattogatott kukoricát, meg az olimpiai bronzérmüket harapdálva. De hagyjuk is Muirheadet, hiszen ez a bajnokság most nem róla fog szólni, Skócia pedig, bárkik is képviselik, curlingben mindig Skócia marad. Az idei bajnokcsapat skipjét Kerry Barrnak (bal szélen) hívják, aki szintén egy rendkívül fiatal egység élén áll, még ha ők már junioréveiktől kezdve végig mások árnyékában tevékenykedtek is. Barr szemén egyelőre nem látszik az a muirheadi gyilkos tekintet (ah, már megint ő), amivel szinte köveket lehet mozgatni a jégen, de ez csak még inkább fokozza bennünk a kíváncsiságot, hogy mire is lehet képes a kettesszámú skót különítmény. Vajon van bennük annyi, hogy otthon tartsák a bajnoki címet?

Kína - Liu Sijia

A hatalmas Kína működésében sok mindent rejtély övezett a történelem során, és ugyanez a helyzet a curlingcsapatok kiválasztása körül is. Bingyu Wang kvartettje még ott volt az olimpián, most azonban vagy az ottani sikertelenség, vagy az ígéretesebb kihívók miatt nem nekik szavaztak bizalmat. Az új skip, Liu Sijia sem minden előzmény nélkül érkezett: nemrég még a juniorok között, majd vegyes párosban is hallatta hangját. Ez a csapat is nagyon fiatal, a bennük rejlő potenciált illetően pedig még ennél is nagyobb kérdőjelet jelentenek.

Lettország - Evita Regza

A csehek után a lettek lettek a következő nem klasszikusan curlingnemzet, akiknek sikerült feltörni a legnagyobbak közé Európából, noha egyelőre kizárólag a női mezőnyben. Két csapatuk is forog a köztudatban, tavaly a másik, az Iveta Staša-Šaršūne által vezetett csupán a rendező jogán lehetett ott a világbajnokságon, most Evita Regzáék azonban önerőből kvalifikáltak, Európa hetedik legjobb nemzeteként.

 

A március 15-20. közötti hat napban a csapatok le is zavarják a csoportkört, ami mindenkinek 11 mérkőzést jelent. A tempó így szokás szerint feszített lesz, olykor öt órán belül két meccshez kell majd odaállniuk a hölgyeknek. A legjobb négy jut tovább a rájátszásba, hogy aztán vasárnap, 23-án a döntőn minden kiderüljön.

A négyórás időeltolódás miatt a Round Robin mérkőzései közép-európai idő szerint 13:30, 18:30 és 23:30-as kezdéssel kerülnek megrendezésre. A meccsek a Curling Világszövetség Youtube-csatornáján nagy örömünkre ismét élőben követhetőek lesznek.

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk