Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A téli sportok olimpiai seregszemléje óta nem telt el öt nap, s a messzi Skandináviában, a norvégiai Kvitfjellben rögtön Világkupán bizonyíthatták tudásukat a világ legjobb férfi alpesi sízői. Egészen pontosan a gyorsasági számok specialistái, ráadásul rögtön tripla adagolásban. A svájci helyszínről elhalasztott lesikláson - a nők olimpiai száma után mintegy két héttel - holtverseny született az élen. A rövidített pályán élni tudott az 1-es rajtszám nyújtotta minden előnnyel Georg Streitberger, az osztrákok ingatag formában lévő lesiklója mellett a Szuper-G olimpiai bajnoka, Kjetil Jansrud állhatott fel a dobogó tetejére. Mindkettejük egyéni csúcsot döntött, hasonlóan a harmadik helyezett Travis Ganonghoz. Aksel Lund Svindalnak már nem volt oka ekkora örömre, ötödik helyével nem 45 pontot szerzett, inkább kb. ugyanennyit vesztett az összetett bajnokság szempontjából.

Kommentek: 0 komment

Severin Freund ott folytatta péntek este Lahtiban, ahol szerdán Falunban abbahagyta, ugyanis két remek ugrásának köszönhetően ezúttal is viszonylag sima győzelmet aratott. Annál nagyobb volt viszont a mozgás a két sorozat között mögötte a dobogós helyeken: a 2. helyet megszerző Stefan Kraft ugyanis a 9-ről, míg a 3. pozíciót megszerző Kamil Stoch a 6. helyről verekedte magát előre a pódiumig, és mivel ennek köszönhetően a lengyel ma néhány pontot hozott is Peter Prevccel szemben, így az összetett még az eddiginél is kiélezettebbé vált.

Kommentek: 0 komment

Az ötkarikás játékok végeztével immár ismét a VK-sorozatoké a főszerep a téli sportok világában, ennek megfelelően ma este jó három és fél hét szünetet követően Falunban a síugrók is folytatták pontokért való vetélkedést, ami a mai napon Severin Freundnak hozott a legtöbbet a konyhára, hiszen fölényesen nyerte a versenyt, miután az első körben jócskán elugrott a többiektől. A második helyet egy remek második kísérlettel Peter Prevc szerezte meg, aki így átvette a sárga trikót a 4. helyen végző Kamil Stochtól, míg kettejük közé Norikai Kasai tudott beférni a 3. helyre. Nézzük hát a részleteket!

Kommentek: 0 komment

Svédország nyerte az alpesi sízők világkupájának foghíjas mezőnyű, de remek hangulatú innsbrucki csapatversenyét.

Kommentek: 0 komment

Vasárnap este a záróünnepségen kialudt a láng és immár hivatalosan is magunk mögött hagytuk a XXII. Téli Olimpiai Játékokat Szocsiban, amely velünk együtt alighanem idehaza is sok télisport-rajongónak határozta meg az elmúlt bő két hetét. Blogunkon a 16 versenynap alatt összesen nem kevesebb, mint 85 posztban számoltunk be az eseményekről - remélhetőleg a Ti minél nagyobb megelégedésetekre - ám részben éppen emiatt éreztük úgy, hogy úgy lesz kerek a történet, ha a játékok végeztével írunk még egy nyolcvanhatodikat is, amelyben egyfajta kivonatként összefoglaljuk nektek mindazt (ki-ki a saját sportágával kapcsolatban), amit mi fontosnak láttunk ezen az olimpián.

Kommentek: 0 komment

bob

A 39 éves hazai bobos négyesben is elfoglalta a trónt, sikere még nagyobb eksztázisba emelte a hazaikat. A lett Melbardis mindössze egy futam elejéig hihette, hogy lehet keresnivalója. Továbbtartott a németek mélyrepülése, szégyenszemre érem nélkül hagyták el a játékokat.

Kommentek: 0 komment

Ez a nap is eljött, mert el kellett jönnie - néhány óra múlva befejeződnek a XXII. téli olimpiai játékok, s a 2014-es küldöttség elbúcsúzik Szocsitól. A szokásokhoz híven a zárásra hagyták - ezúttal a férfi jégkorongdöntő és a férfi négyes bobosok utolsó futamai mellett - a férfi 50 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos versenyt is, amely a hagyományok végett mindig, minden körülmények között a téli sportok egyik királyának számít. Nos, az oroszok úgy gondolták, valami felejthetetlent kell produkálni a Laura Complex közönségének és hazájuknak - ez sikerült is egy hihetetlen hármas sikerrel, ahol Alexander Legkov (pont a legjobbkor, a legjobb időben és helyen) végre megszerezte a hőn áhított aranyérmet, egyben bebiztosította Oroszország első helyét az olimpiai éremtáblázaton - így a hazaiak himnuszát is hallani fogjuk a záróünnepségen.

Sochi 2014 Day 17 - Cross Country Men's 50 km Mass Start Free

Kommentek: 0 komment

Ireen Wüst és honfitársai csak ebben a sportágban 8 aranyat szereztek Szocsiban

A holland gyorskori csapat 23 éremmel zárt Szocsiban, ami utánozhatatlan teljesítmény. Az Adler Arena legeredményesebb sportolója az 5 éremig, közte 2 aranyig jutó Ireen Wüst lett.

Kommentek: 0 komment

Az olimpiai utolsó előtti napjához érkeztünk tegnap, amikor is a hódeszkás fiúk és lányok is búcsút intettek Szocsinak. Az ötkarikás programon idén bemutatkozó parallel szlalom versenyek kiélezett, fordulatos versenyfutást hoztak. A szebbik nemnél fenekestül felfordult a szerdai erősorrend, a GS dobogósai nem jutottak el a negyeddöntőig sem. A győzelmet egy németújvári lány hódította el, Julia Dujmovits a harmadik aranyéremmel gazdagította Ausztria idei éremtermését. A férfiaknál ellenben megvalósult a címvédés, Vic Wild - ha néhol meg-meginogva is - de összességében meggyőző teljesítménnyel győzött óriás-műlesiklás után a szűkebb pályán is.

Kommentek: 0 komment

Az olimpiai utolsó előtti napjához érkeztünk, amikor is a hódeszkás fiúk és lányok is búcsút intettek Szocsinak. Az ötkarikás programon idén bemutatkozó parallel szlalom versenyek kiélezett, fordulatos versenyfutást hoztak. A szebbik nemnél fenekestül felfordult a szerdai erősorrend, a GS dobogósai nem jutottak el a negyeddöntőig sem. A győzelmet egy németújvári lány hódította el, Julia Dujmovits a harmadik aranyéremmel gazdagította Ausztria idei éremtermését. A férfiaknál ellenben megvalósult a címvédés, Vic Wild - ha néhol meg-meginogva is - de összességében meggyőző teljesítménnyel győzött óriás-műlesiklás után a szűkebb pályán is.

Kommentek: 0 komment

A férfi műlesiklással folytatódott, és egyben be is fejeződött az alpesi sí programja ma Szocsiban. Végeredményben azt mondhatjuk, a papírforma érvényesült a kettős osztrák győzelemmel, de kevesen gondolták volna, hogy Mario Matté lesz az arany, Marcel Hirscheré pedig csak az ezüst. Matt már az első futamot is megnyerte, Hirscher pedig elrontotta, de a második futamban Ante Kostelić szokás szerint elképesztő pályát alkotott - csak a legjobbak mehettek végig hiba nélkül. A dobogóra végül a fiatal norvég, Henrik Kristoffersen állhatott fel, szintén egy nagyon elrontott első menet után. Holtversenyben lett negyedik a dél-tiroli Stefano Gross és a német Fritz Dopfer, olimpiai pontot szerzett a szlovák Adam Žampa, kiesett Myhrer, Neureuther vagy épp Grange.

Kommentek: 0 komment

A szocsi téli Olimpia utolsó versenyszámát rendezték meg a férfi váltóversennyel, ami a biatlont illeti. Az eddigi tapasztalatok alapján norvég aranyérmet lehetett várni, hiszen mind Ole Einar Björndalen, mind Emil Hegle Svendsen gyűjtöt már egy-egy egyéni aranyat, nem beszélve arról, hogy mindketten bajnokok lettek az először megrendezésre kerülő vegyesváltóban. Martin Fourcade hiába szerzett két aranyérmet is, a francia váltó nem csak Fourcade szintű versenyzőkből áll, így szinte esélyük sem volt. A hölgyeknél tegnap Ukrajna győzött, és ma is győzött az egység.

http://gtcdn.sochi2014.com/photo/qGel9b/474158839-693X520.jpg?full=1

Kommentek: 0 komment

A XXII. téli olimpiai játékok utolsó előtti napjához érkezett, egyben lassacskán a Psekhako-gerinctől, Krasznaja Poljanától és a Laura Complextől is búcsúznak a versenyzők, szurkolók. Így tettek ma a női sífutók, akik számára a szokásokhoz híven a 30 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos verseny jelentette a végállomást. A napsütéses viadaltól már csak az eddigi eredmények, mutatott formák alapján is nagy csatát vártunk, ám végül egy már-már unalomba fulladó, felettébb érdekes és különös záróakkordot kaptunk, ahol Marit Bjørgen felért a csúcsra: minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja lett.

Sochi 2014 Day 16 - Cross Country Ladies' 30 km Mass Start Free

Kommentek: 0 komment

Egységben az erő! Ez a mondás akár az ukrán női biatlonváltóra is vonatkozhat, ugyanis egy keletről jött ikerpár (Vita és Valj Semerenko), egy kijevi (Juliya Dzhyma) és egy lengyel születésű (Olena Pidrushna) versenyző alkotta csapat ilyen helyzetben is be tudta váltani a hozzá fűzött reményeket és megnyerte a női váltót Oroszország és Norvégia előtt.

Kommentek: 0 komment

Pénteken kezdetét vette a rövidpályás gyorskorcsolyázók ötödik és egyben utolsó olimpiai versenynapja, melyen a magyar szurkolók Knoch Viktorért izgulhattak a férfiak 500 méteres versenyszámában. Viktor végül tizenkettedikként zárt, miközben Viktor An megszerezte pályafutása ötödik aranyérmét, így ő lett minden idők legsikeresebb gyorskorcsolyása. Később pedig rátett még egy lapáttal…

Köszönjük SilverMike barátunknak ezt a cikket, egyben minden segítségét az olimpia alatt!

Kommentek: 0 komment

A női műlesiklással folytatódott az alpesi sí programja ma Szocsiban, és megszületett az újabb amerikai arany. Mikaela Shiffrin győzelme igencsak hasonlít Ted Ligety óriásban aratott sikeréhez: már az első futam után alig behozható előnyre tett szert, másodjára egy biztonsági menettel is bajnok tudott lenni. A dobogóra két osztrák, Marlies Schild és Kathrin Zettel fért fel, Höfl-Riesch egy hatalmas hiba miatt mögéjük szorult. Berecz Anna a 88 indulóból a 35. helyet szerezte meg.

Kommentek: 0 komment

cccc

Noha az olimpiai férfitornát három meccsből két vereséggel kezdték, Brad Jacobs kanadai csapata hamar összeszedte magát és a legjobb négy között már mesteri játékot nyújtottak, kérdést sem hagyva az olimpiai bajnoki cím sorsa felől. A döntőben szörnyen játszó briteknek az ezüst, a nyomás alatt hibázó kínaiakat legyőző svédeknek pedig a bronz jutott.

Kommentek: 0 komment

Az olimpia vége felé közeledve egyre több sportág búcsúzik el a XXII. téli játékoktól: így tett ma az északi összetett is. A RusSki Gorki Jumping Centerben ennek megfelelően egy hosszú és kiváló csapatversenyre volt kilátás, hisz ha valahol, itt semmit sem lehet biztosra mondani. Szerencsére az időjárás is a versenyzők kegyeibe férkőzött, törlésről és miegymásról szó sem lehetett: mint ahogy arról sem, hogy a norvégok Joergen Graabak "segítségével" nem nyerik meg újabb aranyérmüket, s búcsúznak el szépen Szocsitól.

Sochi 2014 Day 14 - Nordic Combined Team Gundersen LH 4x5 km

Kommentek: 0 komment

A mai nap egy viszonylag csendesebb nap volt Szocsiban. A női curling és a női jégkorong döntőin kívül gyakorlatilag csak a Rosa Khutor Extrema Parkban zajlottak események. Délelőtt került sor a férfi síkrosszra, melyen soha nem látott francia dominancia bontakozott ki…

Kommentek: 0 komment

1111

A Jennifer Jones által irányított kanadai csapat szerezte meg az olimpiai bajnoki címet, miután a női curling döntőben felülmúlták Svédországot. A mérkőzés sorsfordító pillanata a 9. end volt, ahol az észak-amerikaiak két pontot tudtak lopni, ezzel 1998 után először nyerték meg a játékokat a női mezőnyben. A bronzérem Eve Muriheadnek és a briteknek jutott, míg a svájciak 2010 után ismét negyedikek lettek.

Kommentek: 0 komment

kanadaA korábbi atléta, az atlétikai olimpiai és világbajnok Lauryn Williams által tolt bobbal a csúcsra érhetett volna az USA I-es számú csapata, de a kanadai címvédő a 3. és 4. futamban megoldhatatlan feladat elé állította. Elana Meyersnek meg kellett elégednie az ezüsttel. A németek a nőknél is leszerepeltek.

Kommentek: 0 komment

Sablikova "lebirkózta" Wüstöt, és megvédte címét.

A cseh hölgy karrierje harmadik olimpiai bajnoki címét gyűjtötte be. A holland Ireen Wüstnek már négy érme van Szocsiban, de ezúttal "csak" ezüstöt akasztottak a nyakába. A veterán Claudia Pechstein egy ötödik hellyel fejezte be olimpiai küldetését.

Kommentek: 0 komment

1655987_757275634290331_1782752364_n

Szerdán lezajlott a hölgyek és a férfiak két-két elődöntője, így kialakultak a finálék és a bronzmeccsek párosításai. Kanada mindkét nemben az aranyért harcolhat, míg az aktuális világbajnokok, Eve Muirhead brit és Niklas Edin svéd csapata csak a harmadik helyért szállhatnak majd jégre.

Kommentek: 0 komment

Az egyéni versenyszámok után a biatlonosok elérkeztek a váltóversenyek lebonyolításához. Első ilyen szám a vegyesváltó volt, mely szám először szerepelt az olimpiai programban. Lényege, hogy két nő és két férfi alkot egy csapatot, a hölgyek számára az ismert 6 kilométeres táv, míg az uraknak a 7, 5 km-es táv volt kijelölve.

http://gtcdn.sochi2014.com/photo/b860I6/470375511-693X520.jpg?full=1

Kommentek: 0 komment

A két szünnapot követően immár a véghajrát kezdik a sífutók a XXII. téli olimpiai játékokon. A Laura Complex nézőserege ma a második sprintszámot élvezhette: mind a nők, mind pedig a férfiak számára a klasszikus stílusú csapatsprint volt terítéken. A pont megfelelő időjárás, az enyhe napsütés megadta a kellő alaphangot a kiváló versenyekre, az előzetes várakozások alapján felállított lista pedig természetesen ezúttal is borult. Avagy hogyan támadtak fel néhány pillanat erejéig a norvég hölgyek, és lettek meglepetésbajnok a finn páros?

Sochi 2014 Day 13 - Cross Country Ladies' Team Sprint Classic Final

Kommentek: 0 komment

EasyCapture1

A pontozásos és a test-test elleni szakágak után - az olimpia vége felé haladva - elérkezett a parallelversenyek ideje a hódeszkások számára. Az egyszeri tanerő- blogger legnagyobb örömére rögtön dupla dózisban adagolták a versenyformát, hiszen mindkét nemben bajnokot hirdettek Szocsiban. A hölgyeknél a papírforma szerint Patrizia Kummer révén svájci győzelem született, míg az erősebbik nemnél hazai sikernek örülhetett a publikum, az amerikaiból lett ruszki (ezt még leírni is furcsa) Vic Vajld aratta le a babért. Két kárpátaljai magyar is indult, egy a férfiaknál, egy nőknél, de nem jutottak tovább a selejtezőkből. Penyák József a 23., Csundák Annamari a 21. helyen végzett.

Kommentek: 0 komment

A hölgyek után ma az urakon volt a sor alpesi síben, egészen pontosan óriás-műlesiklásban. A végeredményt nézve akár azt is mondhatnánk, nem történt meglepetés: a számot hosszú ideje uraló amerikai Ted Ligety nagyon simán nyert. Az amerikai azonban úgy nyerte meg gyakorlatilag már az első futam után a versenyt, hogy mostanában nem volt nagy formában, ráadásul a lehető legmagasabb, 7-es rajtszámmal indult. Amennyire nem volt verseny az aranyért, annyira nagy volt az ezüstért: végül két francia, Steve Missillier és Alexis Pinturault fért fel a dobogóra. Hirscher lett a 4., a második nem várt esélyét is elrontó cseh Ondřej Bank az ötödik, Matthias Mayer a hatodik. Farkas Norbert az első futam után az 55. helyen állt, végül az 50. helyen fejezte be a versenyt.

Kommentek: 0 komment

Bergsma lábai ma nem ismertek kegyelmet

A kevésbé neves holland kegyetlen tempót diktált a 10000 méter során, amit még a férfi mezőny legnagyobbja, Kramer sem bírt el. A címvédő dél-koreai Li Szung Hun lemaradt a dobogóról.

Kommentek: 0 komment


Az amerikai kapta a nap legmagasabb és a legalacsonyabb pontszámát. A világbajnok mögött a kanadai Mike Riddle lett a második, a francia Kevin Rolland a harmadik. A kvalit első helyen abszolváló Justin Dorey esett-kelt a félcsőben, így csak utolsó lett a tizenkettes döntőben.

Kommentek: 0 komment

A második, egyben utolsó egyéni versennyel, a nagysáncos Gundersennel folytatódott az északi összetettezők programja a XXII. téli olimpiai játékokon. Az utolsó hét második napjára pedig végre a tél is megérkezett Szocsi környékére: a RusSki Gorki Jumping Centerben sem a szokásos napsütésben kellett ugraniuk, illetve futniuk a versenyzőknek. Szerencsére a biatlonosokkal szemben a körülmények itt nem játszottak főszerepet, így teljes mértékben a versenyre kellett fókuszálni. Ellenben mindez jóformán meg sem látszott, és jócskán felborult a papírforma, melynek végén Joergen Graabak nyakába akasztották az aranyérmet: a fiatal norvég úgy lett olimpiai bajnok, hogy korábban egyetlen egyéni viadal során sem végzett első helyen.

Sochi 2014 Day 12 - Nordic Combined Individual Gundersen LH / 10 km, Cross-Country

Kommentek: 0 komment

heidum40

Magyarország megszerezte idei első olimpiai pontjait a rövidpályás gyorskorcsolyázók utolsó előtti versenynapján, a női váltó ugyanis (a kínai csapat kizárása után) hatodik lett 3000 méteren. Az aranyérmet ebben a számban Dél-Korea kaparintotta meg Kanadát és Olaszországot megelőzve. Heidum Bernadett sajnos nem tudta kivívni a továbbjutást a nők 1000 méteres versenyszámában, ahogyan az 500-on induló Liu Shaolin Sándor sem, Konoch Viktor azonban folytathatja a versengést.

SilverMike írása

Kommentek: 0 komment

Tina Maze immáron kétszeres olimpiai bajnok! Ki hitte volna, hogy egy ennyire nyögvenyelős, borzasztó szezon derekán két számban is győzni fog Szocsiban a szlovén? Lesiklás után óriás-műlesiklásban sem talált legyőzőre délnyugati szomszédjaink büszkesége, a kellemetlen körülmények közt lebonyolított versenyen nem több mint 7 századdal múlta felül a duplázás reményében, szintúgy nagyszerűen síelő Anna Fenningert. A harmadik örömittas szereplő a dobogón Viktoria Rebensburg, aki ugyan nem tudta megvédeni címét, téli megpróbáltatásait figyelembe véve ő is túlteljesítette elvárásait. A nagyágyúk közül többek betliztek, a magyarokra ellenben nem lehetett panasz. Miklós Edit a 34. helyen futott be, több eléje várt sízőt megelőzött, míg Berecz Anna egy 48. hellyel hozta a kötelezőt.

Kommentek: 0 komment

Vasárnapról előbb hétfő reggelre, onnan hétfő délutánra száműzték a férfiak 15 kilométeres tömegrajtos viadalát - amiből végül kedd lett. Így is negyedórás késésssel tudták csak elrajtoltatni a mezőnyt, mivel annyi hó esett, hogy a pályagépeknek kellett letakarítaniuk a pályát. A verseny elrajtolt a 30 legjobb versenyzővel, és a végén a két óriás összecsapott!

http://gtcdn.sochi2014.com/photo/LSb_Wi/470052623-693X520.jpg?full=1

Kommentek: 0 komment

1897997_754630401221521_1938400030_n

Véget értek a csoportkörök a curlingesek női és férfi mezőnyében, így az élen végzett négy-négy csapat már készülhet a torna végjátékára. Kanada, Svédország és Nagy-Britannia mindkét nemben továbbjutott, de természetesen ezúttal is születtek meglepetések és láttunk szélsőséges formaingadozásokat is.

Kommentek: 0 komment

ger_frontNagy csatában dőlt el az utolsó síugró aranyérem sorsa ezen az olimpián, hiszen nyolc ugrást követően mindössze 2,7 pont döntött az első helyről a 12 év után ismét csapatban olimpiai bajnoki címet szerző németek és az osztrákok között, így az utóbbiak az ezüstéremmel a zsebükben távozhatnak Szocsiból, míg a dobogó 3. fokára a Japán csapat állhatott fel.

Kommentek: 0 komment

Darya Domracheva teljesítményére nem találok szavakat. A fehérorosz biatlonos hölgy megnyerte harmadik versenyszámát is a Laura Biathlon & Ski Complex-ben, most éppen a tömegrajtos verseny aranyérmét akasztották a nyakába. Az ezüstérem cseh, a bronzérem norvég kézbe került.

Kommentek: 0 komment

kusnyir

A 29 éves versenyző aranya legalább akkora meglepetés, mint honfitársának, a nőknél győztes Alla Cuper elsősége.  A sportágot uraló kínaiak közül ketten ugyan a szuperdöntőben voltak, ám mindketten buktak.

Az olimpia mindig más kávéház, erről kaptunk tanúbizonyságot a nők után a férfi síakrobatáknál is. A tornából „felmentett”, vagyis akrobatikai elemeiket már sílécen végző versenyzők amúgy véleményem szerint unalmas délutánt produkáltak, noha a fehérorosz szimpatizánsok ismét szép számban tiszteletüket tették a helyszínen, és éltették is kedvenceiket.  Közülük a címvédő, ám formán kívüli Alekszej Grisin még a legjobb 12 közé sem jutott, volt azonban valaki a döntő négyes mezőnyében, aki eltüntette az égről a borús felhőket. A delikvens Anton Kusnyir ugyan a finálé első két szakaszában takaréklángon égett, nem is vállalta be az ötös erősségű tripla szaltót öt csavarral kiegészítve (doublefull-full-doublefull), de aztán a legjobbkor dobbantott.

A legjobb négy közé jutott még – elsőként – a kínai világbajnok Csi Kuang-pu és honfitársa, a Vancouverben hatodik Csia Cung-jang, és az ausztrál outsider, David Morris. A legjobb négyet Morris négy és feles erősségű ugrása nyitotta, aki ugyan nagyon örült, pedig a 110.41 pont elviekben kevés a sikerhez, de még az éremhez is.  Majd érkezett Kusnyir, aki előhúzta a tarsolyából az  ötcsavaros triplát, és tökéletesen kivitelezett repülését egy minimális megingású talajfogással zárta le, érkezett is a 134.50-es pontszám.  Persze még hátravolt a két fő favorit, először Csi Kuang-pu, ám ő a Kusnyirral azonos ugrását nem tudta kiforogni, aminek következtében rosszul fogott talajt. Kusnyir ekkor már tűkön ült az idegességtől, ám amikor Csia Cung-jang is elbaltázta a tripláját  -konkrétan olyan rosszul érkezett, hogy csak egy bukfenc után találta meg az egyensúlyát - , már megkönnyebbülten zuhant a földre.

A kínaiaknak nem maradt más, mint a jövőben rendet tenni a fejekben, és ismét nekidurálni magukat a következő olimpiai játékokra való felkészülésre, ahol még mindig fiatalabbak lesznek, mint a mostani mezőny java része.

Amellett semmiképpen nem mehetünk el, hogy ez volt a fehéroroszok ötödik aranya Szocsiban - ennyi termeltek eddig a norvégok és az USA is...

Kommentek: 0 komment

zubkov Az orosz veterán utolsó olimpiáján pályafutása legnagyobb sikerét érte el. A riválisoknak csak a fejcsóválás maradt, nem tudtak versenyre kelni a hazaiak legnagyobb sztárjával.

Ahogy tegnap, úgy ma is zsúfolásig megtelt a Sztanki Arena összes lelátója a kettesbob legjobbjainak éremosztására, nem is csoda, hiszen a szurkolók aranyesélyt szimatoltak. A nagy kedvenc, a láthatóan az egész szezon során leginkább Szocsira összpontosító Alekszandr Zubkov már a tegnapi két futam alatt kimutatta a foga fehérjét, minden rivális tudtára adta, hogy Szocsiban nem terem számukra babér.

Persze a közel egyperces pálya sok minden tartogatott magában, akadtak benne igazán veszélyes kanyar-kombinációk, amik megrostálták a mezőnyt. A 40. életévét taposó - a rosszmájú hírek szerint tolójával, Alekszej Vojevodával rossz kapcsolatot ápoló - Zubkov a mai napon is tökéletesen pályákat futott, szinte sehol sem ütötte oda a bobot, a 3. futamban elsőként indulva megdöntötte saját, tegnap elért pályarekordját (56.08 mp.), amivel minden ellenlábasát leforrázta. A svájci Beat Hefti csak a rajtnál tudott konkurálni vele, utána viszont többször is bizonytalankodott, volt, amikor hamar, volt, amikor korán jött le a kanyarról, érezhető volt, hogy nem tud megbirkózni a ránehezedő nyomással. A játékok előtt sok szakértő Steven Holcomb első helyét prognosztizálta, ami kicsit sem jött be, hiszen a harmadik olimpiáján résztvevő, korábbi bajnok amerikai egyedül az első futamban tudott közel lenni az oroszhoz, utána fokozatosan távolodott tőle.

Külön sztori, hogy vajon miként tudtak ilyen gyengén szerepelni a német csapat tagjai,  szinte felfoghatatlan, hogy a legjobbjuk a mindössze 8. helyen végző, tavalyi világbajnok Francesco Friedrich lett, a Vancouverben érmes Thomas Florschütz/Kevin Kuske (ő volt a legenda, Andre Lange tolóembere is) kettős csak a 10. Lett. Christoph Langen, a germánok kapitánya értetlenül áll a történtek előtt, ezt igazolja, hogy talán életében nem hagyta el a száját olyan sokszor a „schaiße” szavacska, mint most. Négyesben azonban még javíthatnak Langen fiai, igaz, ha a mostani formát nézzük, akkor  soha nem tapasztalt pálfordulásnak kell végbemennie náluk.

No de vissza a legjobbakhoz, az utolsó, 4. futamban az oroszok második egysége, Alekszendr Kaszjanov mutatott pazar teljesítményt, beelőzte a lett Oskars Melbardist, és mindössze 3 századdal maradt le az éremről, ennyivel kapott ki Holcombtól. Ezt követően Heftiék sem villogtak, ebben a futamban őket is elkapta Kaszjanov, de így is behúzták az ezüstöt. Az aranytól viszont fényévekre lemaradtak, Zubkov ugyanis most sem engedtek ki, ezúttal is övék volt a legjobb idő, így ellentmondást nem tűrő módon szerezték meg az aranyat, nemzetüknek immáron az ötödiket.

Folytatás holnap a női kettessel.

Kommentek: 0 komment

Délelőtt rendezték meg a snowboardosok női krosszversenyét a Rosa Khutor Extreme Park-ban, mely a Eva Sámková parádéját hozta. A cseh rider a selejtezőtől kezdve a negyeddöntőn és az elődöntőn át a döntőig minden futamát megnyerte, így kétség sem férhetett győzelméhez. A dobogóra még a kanadai Dominique Maltais és a francia Chloe Trespeuch állhatott fel.

Kommentek: 0 komment

1500 m Továbbra sem lehet fogást találni a holland gyorskorcsolya csapaton, női 1500 méteren kisajátították az első négy helyet, a győztes viszont a nevető "negyedik" lett, a Szocsiban rövid pályán is induló Jorien Ter Mors.

Kommentek: 0 komment

A férfi 4x10 kilométeres váltóval folytatódott vasárnap a XXII. téli olimpiai játékok. A hőség által szokásosan borított viadalra rengetegen kilátogattak, hisz az oroszok végre érmet szerettek volna szerezni sífutásban, ugyanis a sífutó versenyszámok nagyjának elteltével még egy versenyzőjük sem végzett a dobogón. Ezúttal összejött a hőn áhított "siker", mi közben a svédek tovább írják történelmüket, a franciák pedig nagy csodát végrehajtva hagyták el a Laura Complexet.

Sochi 2014 Day 10 - Cross Country Men’s Relay 4x10 km

Kommentek: 0 komment

brodkaZbigniew Brodkáé lett az arany, aki mindössze három ezreddel előzte meg a holland Koen Verweijt. A rövid pályáról hosszúra váltó Nagy az utolsó pár száz méteren visszaesett, így 35 századdal maradt el a hőn áhított első húsztól.

Kommentek: 0 komment

trety

Az orosz ma is pazar futamokat hozott össze, összességében a négyből mindössze egyszer ment gyengébbet, mint a második lett Martins Dukurs.

Kommentek: 0 komment

Ma délelőtt a férfi szuper-óriásműlesiklással folytatódott az alpesi sí programja a szocsi olimpián. Ahogy azt már-már megszokhattuk, a favoritok ismét nagyot betliztek, a remekül karbantartott pályán végül a norvég Kjetil Jansrud nyert, az amerikai Andrew Weibrecht magas rajtszámmal érkezett ezüstérmes pozícióba, a bronzérmen pedig két ember is osztozik: Bode Miller, valamint a kanadai Jan Hudec azonos idővel állhat fel a dobogóra. Az osztrákoknak érem helyett maradt az olimpiai pont, Otmar Striedinger 5., Max Franz 6., Aksel Lund Svindal csak a 7. helyet szerezte meg.

Kommentek: 0 komment

pod_frontSzenzációs versenyt láthatott a közönség az aranyéremért a RusSki Gorki síugró központban szombaton este, hiszen a normálsánc után a nagysáncot is megnyerő Kamil Stochot, és a 41 évesen minden idők legidősebb olimpiai érmes síugrójává avanzsáló Noriaki Kasait mindössze 1,3 pont választotta el a végén, és nagy volt a csata a harmadik dobogós pozícióért is, amelyet Peter Prevc tudott megszerezni Severin Freund ellenében, ezzel második érmét szerezve Szocsiban egy alighanem sokáig emlékezetes versenyen. Persze tegyük hozzá, hogy a mai versenynek egy másik, kicsit csúnyább arca is volt, hiszen az éremért zajló izgalmas csata mellett a változékony körülményekről is szólt a mai este, amelynek köszönhetően nem egy nagyobb név már az első kör után búcsúzni kényszerült. Nézzük hát a részleteket!

Kommentek: 0 komment

Nagy napjához érkezett a magyar korcsolyasport, a szocsi olimpia nyolcadik napján nem kevesebb, mint öt sportolónkért szoríthattunk. A legtovább nem meglepő módon Heidum Bernadett jutott, az olimpiai csapat zászlóvivője az európai elit oszlopos tagja évek óta, amit ma sem hazudtolt meg, eljutott a B- döntőig, ottani negyedik helyével az összesített 9. helyen fejezte be az 1500 méteres számot. A három legjobb között. Kónya Zsófia ugyanebben a számban elesett, így kiesett a selejtezőben. A férfiak 1000 méteres számában már a negyeddöntőkkel kezdődött a program, ahol sajnos mindkét magyar, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is elvérzett. Helytállt a nagypályás gyorskorcsolyások közt Nagy Konrád, az egykori short-trackes német párját legyőzve a 26. helyen fejezte be élete első olimpiáját. A többi versenyzőről is beszámolunk persze, lesz miről beszélni.

Kommentek: 0 komment

Nincs megállás a sífutóknál: a hétvége eljövetelével a női 4x5 kilométeres váltóval folytatódott a küzdelem a XXII. téli olimpiai játékokon. A Psekhako-gerinc berkeiben fekvő Laura Complex a szokásos napsütéssel és meleggel fogadta a versenyzőket és szurkolókat, s mindenki arra várt, hogy a séma szerint a norvég hölgyek nyakába osztják az aranyérmet. Olimpia lévén ez nagyon nem így lett, és minden idők egyik legjobb versenye végén, köszönhetően egy hihetetlen felzárkózásnak majd hajrának Svédország diadalmaskodott.

Sochi 2014 Day 9 - Cross Country Ladies' Relay 4x5 km

Kommentek: 0 komment

Az alpesi sízők olimpiai programja ma a hölgyek szuper-óriásműlesikló versenyével folytatódott. A nagy meleg ellenére a pálya állapota nem vált döntővé, a pálya tűzése a szakágban ritka módon annál inkább: az osztrák Florian Winkler olyan alsó szakaszt tűzött, melyen a mezőny majd fele kiesett, elfogadható nyomvonalon és tempóval csak két versenyzője, Anna Fenninger és Nicole Hosp tudott rajta átjönni. Fenninger így olimpiai bajnok lett, Hosp csak bronzérmes, Maria Höfl-Riesch ugyanis hatalmas hibával is befért elé. Olimpiai pontot szerzett Lara Gut, Tina Maze és Fränzi Aufdenblatten. Miklós Edit újra történelmet írt, gyengébbik számában 35-össel bejött a 15. helyre. Berecz Anna is top-30-as, a 28. helyen zárt.

Kommentek: 0 komment

Az olimpián idén debütáló slopestyle és a már-már régmúltra visszatekintő mogul után egy újabb szakággal jelentkezik a szocsi ötkarikás játékok programján az szabadstílusú síelés, ma kora este síakrobatikában mérettették meg magukat a hölgyek. Az olimpia tán leglátványosabb számában elmaradt a várt címvédés, Vancouver bajnokának, Lydia Lassilának meg kellett elégednie ezúttal a bronzéremmel. Az aranyérem a fehérorosz Alla Cuper nyakába vándorolt, aki így ötödik olimpiáján ért fel a csúcsra.

Kommentek: 0 komment

Lizzy Yarnold futamról futamra távolodott ellenfeleitől, és meg sem állt a végső siker előtt.

Lizzy Yarnold futamról futamra távolodott ellenfeleitől, és meg sem állt a végső siker előtt.

Elisabeth Yarnold átmentette az olimpiára a Világkupa szezonban látott formáját, Szocsiban mind a négy futamban ő volt a leggyorsabb, vagyis méltó utódja lett Vancouver királynőjének, Amy Willimasnek.

Kommentek: 0 komment

Egy hét már elrepült a XXII. téli olimpiai játékokból, ezáltal a sífutók versenyszámai is féltávhoz érkeztek. A férfi 15 kilométeres klasszikus stílusú viadalra megérkezett a felhős idő (továbbra is 10 °C-kal), továbbá a váltók összeállításának kérdése is felmerült: lassacskán dönteniük kell a nemzetek vezetőségeinek. Végül a síatlonhoz hasonlóan a bombaformában lévő Dario Cologna diadalmaskodott; a svédek tovább folytatták remek, a norvégok pedig rossz szériájukat.

Sochi 2014 Day 8 - Cross-Country Men's 15km Classic

Kommentek: 0 komment

Groothuisból "kinőtte" mentális problémáit Groothuis "kinőtte" mentális problémáit

Hong Zhangnak a teljes élmezőnyt ki kellett szurkolnia, de megérte, övé lett a gyorskorcsolya 1000 méteres számának aranyérme. A holland férfiak továbbra is verhetetlenek Szocsiban, ezren Stefan Groothuis lett a nyerő.

Kommentek: 0 komment

A hölgyek számára a 15 kilométeres egyéni indításos versennyel folytatódott a szocsi téli Olimpia. A férfiaknál Martin Fourcade duplázott, az üldözéses után az egyénit is megnyerte. Erre a hölgyeknél is megvolt minden esély, hiszen kedden a fehérorosz Darya Domracheva diadalmaskodott.

http://en.ria.ru/images/18754/06/187540620.jpg?full=1

Kommentek: 0 komment

A férfi szuper-kombinációval folytatódott ma az alpesi sízők számára a téli olimpia Szocsiban. A favoritok, azaz Pinturault és Ligety csúnyán elbuktak, a lesiklás után esélyesnek számító cseh Ondřej Bank elizgulta a szlalomot, Ivica Kostelić apja szlalompályáján dobta el magától élete alighanem utolsó olimpiai győzelmi esélyét - a végén pedig a svájci Sandro Viletta lett az olimpiai bajnok. Ivica ezüstérmet gyászolhat - ha valakinél, nála ez nem lehet ünnep -, a bronzérem az olasz Christof Innerhoferé. Olimpiai pontot szerzett még a lesiklás után vezető Kjetil Jansrud, a szlovák Adam Žampa, valamint Bode Miller.

Kommentek: 0 komment

http://gtcdn.sochi2014.com/photo/JzL1L_/469169089-693X520.jpg?full=1

A biatlonosok csütörtökön a férfiak 20 kilométeres egyéni versenyszámával folytatták szereplésüket a szocsi Olimpián. Miután a sprintet Ole Einar Björndalen, az üldözésest pedig Martin Fourcade nyerte meg, számítani lehetett rá, hogy a többi nagy nemzet, a németek és az osztrákok, de legfőképpen az oroszok nagyon készülnek valamire. Az a valami minimum egy érem lett volna.

Kommentek: 0 komment

Sem Kelly Clark, sem Hannah Teter nem tudta elviselni az esélyesség terhét, ám jött valaki, akire senki nem számított. A 24 éves amerikai "tehenész lány" - ez a jelző kisebb magyarázatra szorul: Farrington egy Idahói ranchról származik, ahol a szülei állatokat tenyésztenek - kilépett társai árnyékából, és elvitte Szocsiból a legfényesebb medáliát.

Neuner79 írása következik.

Kommentek: 0 komment

Csütörtökön folytatódott a rövidpályás gyorskorcsolyások olimpiai programja. A férfiak 1000 méteres versenyszámában három magyarnak is szurkolhattunk, akik közül csak Béres Bencének nem jött össze a továbbjutás. Liu Shaolin Sándor az első, Knoch Viktor pedig a második szombati negyeddöntőben indul. Női 500-on aranyérmest is "avattunk", mégpedig Li Csian-csou személyében.

SilverMike írása

Kommentek: 0 komment

Wedl/Arlt leigázta a páros mezőnyt

Tovább tart a germán uralom a szánkósoknál, ami vélhetően a váltóversenyben sem szakad meg. A Linger testvérpár 2006 és 2010 után ezúttal kénytelen volt átadni a trónt, az ezüst azonban így is szépen csillog.

Neuner79 írása következik.

Kommentek: 0 komment

A mai napon az északi összetettezők is megkezdték szereplésüket a XXII. téli olimpiai játékokon Szocsiban. A normál sáncos Gundersen-versenyen a versenyzőknek igen-igen melegben, 12 °C-ban kellett ugraniuk és futniuk a RusSki Gorki Ski Jumping Centernézőserege előtt, akik ezúttal is kiváló hangulatot varázsoltak. Az egyik legősibb és szó szerint legösszetettebbnek számító sportág (amelynek látogatottsága méltatlanul egyre és egyre kisebb) legjobbjai alaposan megküzdöttek az olimpiai bajnoki címért, már csak azért is, mert mindössze három győztest avatnak a még talán a sífutókénál is nehezebb pályán. Pontosabban ezután kettőt, hisz Eric Frenzel mindent vitt, és teljessé tetté kollekcióját: olimpiai bajnoknak mondhatja magát.

Sochi 2014 Day 6 - Nordic Combined Individual Gundersen NH 10 km, Cross-Country

Kommentek: 0 komment

Kanadai fölényt, látványos versenyt és sajnos rengeteg bukást hozott a szabadstílusú síző hölgyek slopestyle- versenye. Az aranyérmet kiemelkedő gyakorlatának hála a mindössze 19 esztendős Dara Howell szerezte meg. Rövidebb lélegzetű visszatekintő posztunk következik.

Kommentek: 0 komment

Eljött a mi napunk: a magyar idő szerint reggel 8-kor kezdődő női lesiklásban Miklós Edit beváltotta, sőt felülmúlta a túlzónak tűnő elvárásokat, és 7. helyet szerzett a magyar alpesi sínek! Mindezt 25-ös rajtszámmal, vagyis közel sem a legjobb körülmények között. Az olimpiák történetében először két győztest is hirdettek, az alcsony rajtszámmal síelő Dominique Gisin idejét a szakági legjobbak közül Tina Mazének sikerült beállítania. A svájciak örömét Lara Gut bronzérme tette teljessé, Daniela Merighetti, az elsőként induló Fabienne Suter, valamint Lotte Smiseth Sejersted végzett még Edit előtt - az egyetlen fájó pont, hogy a norvég fiatal épp Edit mögül rajtolva érte ezt el, vagyis két percen át olimpiai pontszerzők voltunk. Berecz Anna biztonsági síeléssel célbaért, 35. helyen zárt.

Kommentek: 0 komment

[caption id="attachment_1316" align="alignnone" width="512"]

A svájci fenegyerek kicsattant az örömtől

A svájci fenegyerek kicsattant az örömtől[/caption] A snowboard félcső koronázatlan királya meg nagyobb magasságokba léphetett volna, de tőle szokatlan módon agyonnyomta a tét, így még a dobogóról is lemaradt.

Kommentek: 0 komment

Darya Dromacheva ellenállhatatlan volt kedden a hölgyek 10 km-es üldözéses versenyében. A fehérorosz biatlonos a kilencedik helyről rajtolva fokozatosan javuló teljesítménnyel kirukkolva fölényesen lett Olimpiai bajnok! A dobogó második, illetve harmadik fokára is olyan versenyzők állhattak, akikre előzetesen számítani lehetett.

Kommentek: 0 komment

vogt_frontBorult a papírforma a hölgyek versenyén, ugyanis meglepetésre a német Carina Vogt nyerte az aranyérmet szoros csatában legyőzve az osztrák Daniela Iraschko-Stolzot, míg a bronzérem a francia Coline Mattelé lett, így végül a hölgyeknél az egész évadot domináló japán Sara Takanashi be kellett hogy érje a 4. hellyel, azaz talán a legnagyobb favorit érem nélkül zárta a női szakág történetének első olimpiai versenyét.

Kommentek: 0 komment

sz1

Ha Felix Loch a férfi szánkózás királya, akkor Natalie Geisenberger a női szánkó Felix Lochja. A 26 éves hölgy óriási fölénnyel nyerte az egyéni versenyt, de a biztonság kedvéért a második helyezett is német lett, míg a dobogó harmadik fokára felálló Erin Hamlin történelmet írt.

Kommentek: 0 komment

EasyCapture4

Az olimpia harmadik versenynapján, hétfőn reggel a Jégkocka sportcsarnokban is megkezdődtek a küzdelmek, ahol a férfi és a női curlingcsapatok mérik össze erejüket. A kvartettek mostanra 2-3 körön vannak túl, és noha még sok van hátra, némi képet máris kaptunk az aktuális formákról, és néhány meglepetésnek is tanúi lehettünk.

Kommentek: 0 komment

lee2A férfi 5000 méter után a leggyorsabbaknál is teljes volt a holland uralom. A győztes végül Michel volt a Mulder-fivérek közül, Jan Smeekens mindössze egy századdal szorult a második helyre. A nőknél Lee megvédte a dél-koreaiak becsületét.

Kommentek: 0 komment

A szünnap után a szabad stílusú sprintekkel folytatta a XXII. téli játékok sífutószekciója. Az eddig rendkívül látogatott és méltán népszerű olimpia nagyon várt versenyszáma minden várakozásunkat felülmúlta: a futók mindent beleadtak, ami néha komoly következményekkel járt. Végül ezt meg azt követően folytatódott a norvég dominancia, és Maiken Caspersen Falla, valamint Ola Vigen Hattestad nyakába akasztottak aranyérmet. Avagy beszámoló Szocsi eddigi talán legérdekesebb és legizgalmasabb perceiről, ahol olyanok történtek, mint még soha...

Sochi 2014 Day 5 - Cross Country Men's Sprint Free Finals

Kommentek: 0 komment
bilodeau2

A döntő első két futama alatt még megremegett a lába, a legjobb hat között viszont már nem volt pardon, Kinsburynek nem volt esélye a végső sikerre.

Kommentek: 0 komment

Ezt vártuk Martin Fourcade-tól. A francia biatlonos magabiztos teljesítménnyel - a hatodik helyről indulva egy lövőhibával - nyerte meg a férfiak 12,5 kilométeres üldözéses versenyét, ezzel végképp beírva nevét a biatlon történelmébe, ugyanis Fourcade-nak már csak az Olimpiai bajnoki győzelem hiányzott a biatlonos "Grand Slam" (Összetett-világkupa győzelem, Világ- és Olimpiai bajnoki cím) teljesítéséhez.

fourwinpursoc

Kommentek: 0 komment

gyorskori_charles_hamelin2

SilverMike írása:

Hétfőn a férfiak 1500 méteres versenyszámának selejtezőivel és döntőjével, a hölgyek 500 méteres selejtezőjével, valamint a 3000 méteres női váltóval a rövidpályás gyorskorcsolya olimpiai programja is kezdetét vette. 1500-on három magyar is érdekelt volt, ám egyikük sem került döntőbe, a női váltó azonban kivívta a B-döntőben való indulás jogát. Az első aranyérem a kanadai Charles Hamelin birtokába került.

Kommentek: 0 komment

SOCHI, SOTSCHI, SOTCHI, SOCHI 2014, OLYMPISCHE WINTERSPIELE, WINTEROLYMPIADE, JEUX OLYMPIQUES D'HIVER,

A férfiak meglepetés-győztese után a hölgyek papírforma-győzelemmel kezdték meg szereplésüket alpesi síben. A német Maria Höfl-Riesch persze nem ihatott előre a medve bőrére, hisz alig volt verseny szuper-kombinációban az utóbbi időben, ám azzal a tudattal állhatott rajthoz, hogy ha lesiklásban és szlalomban is hozza, amit tud, akkor nem szoríthatják meg. Így is lett, a lesiklás után még vezető Julia Mancuso végül a dobogóra is alig fért fel, az ezüstöt Nicole Hosp szerezte meg. Tina Maze gyenge szlalomjával leszorult a dobogóról, olimpiai pontszerzőnek számít még Dominique Gisin és a fiatal norvég, Ragnhild Mowinckel.

Kommentek: 0 komment

kamil_podKamil Stoch szinte minden tekintetben a mezőny fölé magasodott vasárnap este a síugrók normálscáncon megrendezett versenyén, hiszen 105,5 illetve 103,5 méterrel mindkét sorozatban a leghosszabb ugrást jegyezve fölényesen szerezte meg a győzelmet, így harc igazán csak az ezüstéremért lehetett. Ez utóbbiban Peter Prevc bizonyult a legjobbnak, aki így a végén a 2. helynek örülhetett, míg a bronzérmet a szám tavalyi világbajnoka, a norvég Anders Bardal szerezte meg.

Kommentek: 0 komment

17-693X520 Kijelenthető, hogy papírforma egyeduralommal szolgált a férfi szánkó egyes verseny fináléja Szocsiban, de a dobogó a három érmes versenyző különleges eredményei miatt sokáig emlékezetes marad.

Kommentek: 0 komment

A Laura Biathlon & Ski Complex-ben vasárnap késő délután a hölgyek 7,5 km-es sprintszámát rendezték meg. Miután a férfiaknál Ole Einar Björndalen győzött, sok szakértő arra számított, ismételten egy legenda nyeri a versenyt. Erre Andrea Henkelnek volt a legnagyobb esélye, de nem szabadott megfeledkezni olyan nevekről sem, mint Tora Berger, Darya Domracheva, vagy Kaisa Makarainen. A versenyszám címvédője Anastasia Kuzmina volt, aki ugyan ért el szép sikereket, de legutóbb kis túlzással négy éve az Olimpián nyert, Vancouverben...

podisprsoch

Kommentek: 0 komment

[caption id="attachment_1148" align="aligncenter" width="300"]

Sven Kramer arannyal nyitott Szocsiban

Sven Kramer arannyal nyitott Szocsiban[/caption]

A hollandok a vártnak megfelelően már az első napon magukhoz ragadták a kezdeményezést , és megmutatták mely nemzet az úr gyorskorcsolyában. Irene Wüst és Sven Kramer a Szocsiban aratott aranyukkal összesen már 5 aranynál tart, és halálos nyugalommal kijelenthetjük ez a szám két héten belül tovább növekszik.

Kommentek: 0 komment

A férfiak hasonló stílusú versenyszáma után egy nappal a hölgyek is összecsaptak a hódeszkások Szocsiban debütáló versenyszámában, s ahogy tegnap, úgy ma is amerikai győzelem született. slopestyle-ban. Azzal a nem kis különbséggel, hogy ezúttal kétség sem férhet az olimpiára favoritként érkező Jamie Anderson sikeréhez. Bevállalt extrém trükkjeit szemre tökéletesen oldotta meg. Az ezüstérem a nap meglepetésemberének, a finn Enni Rukajärvinek jutott. Harmadikként Jenny Jones végzett, aki így sporttörténelmet írt, hiszen brit sportoló korábban még sosem szerzett érmet havon. A versenyről még sokat fognak beszélni a snowboard szerelmesei, ennyire színvonalas, brutális trükkökkel teli versenyt ugyanis nem igen tapasztalhattunk a nők körében.

Kommentek: 0 komment

A tegnapi női síatlon után ma a férfiak 30 kilométeres "vegyes" versenyével folytatódtak a XXII. téli olimpiai játékok sífutó számai Szocsiban. Az előzetesen rendkívül izgalmasnak és sokszínűnek beígért viadal beváltotta hozzáfűzött reményeit: a tegnapinál is kiválóbb hangulatban egy olyan úriember nyakába akasztották a nyolcadik aranyérmet, aki sérülése miatt az egész szezont kihagyta, mégis a legnagyobb esélyesnek számított. Avagy Dario Colognának nem csak Whistlerben termett babér...

Sochi 2014 Day 3 - Cross Country Men's Skiathlon 15 km Classic + 15 km Free

Kommentek: 0 komment

Ma reggel kiosztották Szocsiban az első érmeket alpesi síben is. Némi meglepetésre - bár furcsa ezt írni egy osztrák győzelemnél - Matthias Mayer kezébe került az aranyérem. Szó se róla, jól síelt az osztrák, de győzelméhez kellett az alacsony rajtszám és az is, hogy szinte az egész élmezőny gyenge napot fogjon ki. Az ezüstérmes Christof Innerhofer hatalmas előnyt adott el a célig, a harmadik helyet pedig a szintén a mezőny elején induló Kjetil Jansrud húzta be. Svindal csak 4., Bode Miller rengeteg hibával 8. helyen zárt.

Kommentek: 0 komment

A hódeszkások után a szabadstílusú síelők is megkezdték szereplésüket Szocsiban, a hölgyek mogulversenyén Hannah Kearney arra a korábban nem látott bravúrra készült, hogy megvédje olimpiai bajnoki címét. Az amerikaiak klasszisa azonban két döntős menetébe is belehibázott, egyszer a szuperdöntőben lépett ki az ütemből, amivel lehetőséget adott nagy ellenfeleinek, a Dufour-Lapointe család állva maradt két tagjának. Végül kettős győzelmet arattak a kanadai lányok, Justine győzött kevéssel Chloé előtt, az amerikainak pedig meg kellett elégednie a bronzéremmel. A japán Uemura Vancouver után megint egy hellyel szorult le a dobogóról.

Kommentek: 0 komment

A Téli Olimpia negyedik bajnoki címét osztották ki a Laura Biathlon & Ski Complex-ben, Szocsiban, a férfiak 10 km-es sprintversenye alkalmából. Mivel Olimpiáról van szó, ezért várható volt, hogy kicsit más eredmények születnek majd, mint ami a világkupában megszokott. Egyrészt kevesebb versenyző indult (mindössze 87 a megszokott 100-110 helyett), másrészt a nagyok az esélyesség terhével nem biztos, hogy mindig megbirkóznak. Jó példa erre Vancouverben, a 2010-es téli olimpia alkalmából a francia Vincent Jay, vagy az orosz Evgeny Ustyugov bajnoki címe.

björnsprisoc

Kommentek: 0 komment

Az Egyesült Államok könyvelhette el a szocsi olimpia első aranyérmét, miután az ötkarikás játékokon idén debütáló hódeszkás slopestyle- szakág versenyét stílusosabb első gyakorlatának köszönhetően Sage Kotsenburg nyerte. Norvégia ezüstéremmel gazdagodott Staale Sandbech révén, aki második próbálkozásra deszkázott össze egy kevés híján győzelmet érő pontszámot. A dobogó harmadik fokára az egyik favorit, a kanadai Mark McMorris állhatott fel. A regnáló világbajnok, Roope Tonteri - több mással együtt - betlizett papíron erősebb trükkjeivel, a finn sztárnak így meg kellett elégednie egy 11. hellyel.

Kommentek: 0 komment

Szocsi elkezdte. A férfi slopestyle után az újoncnak számító női síatlon versenyszámban hirdették a XXII. téli olimpiai játékok második bajnokát. Az első napon egyből kiváló idő, remek hangulat és csodálatos, lenyűgöző körülmény fogadta a Psekhako-hegygerincen a sífutókat. A fantasztikus pályán kiváló viadallal indított a mezőny, végül pedig Marit Bjørgen tette meg az első lépést a rekorddöntés felé, minden idők legidősebb női sífutó olimpiai bajnokaként.

Kommentek: 0 komment

  Szocsi 2014: A magyar csapat

A ma esti ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a XXII. Téli olimpiai játékok küzdelemsorozata. Monstre felvezetésünk záró felvonásában áttekintjük a magyar válogatottat, mely 16 sportolóval képviselteti hazánkat Szocsiban. Öt sportágban szurkolhatunk hazánkfiának, a legtöbbjük rövidpályás gyorskorcsolyában öregbítheti hírnevünket, pontszerzési esélyeink idén is igazán ígéretesek. Alpesi síelésben is kinéz egy szép eredmény, Miklós Edit lesiklásban egész nyugodtan beférkőzhet a legjobb 15 közé. Rajta kívül Berecz Anna mind az öt számban, míg legjobb férfi alpesi sízőnk, Farkas Norbert a két technikai számban áll rajthoz. Sífutásban és biatlon két-két, míg gyorskorcsolyában egy versenyzőért szoríthatunk honfitársi lelkesedéssel. A versenyzők bemutatása, s az esélyek boncolgatása mellett sort kerítünk összeállításunkban a magyarok eddigi téli olimpiai szereplésének vázlatolására is.

Kommentek: 0 komment

1111

Eve Muirhead skót csapata nem csak hazája, hanem a közvélemény szerint is a szocsi olimpia női curlingtornájának egyik legnagyobb esélyese. A 23 éves fiatal hölgy által vezetett kvartett mindenesetre a legjobbtól tanulhat, hiszen a 2002-es téli játékokon aranyérmet szerző Rhona Martin edzősködik mellettük.

Kommentek: 0 komment

Kevesebb, mint 24 óra és fellobban az olimpiai láng a Fekete-tenger partján található üdülővárosban, Szocsiban, és megkezdődik a sportrajongók által már nagyon várt XXII. téli Olimpiai játékok! Örömmel jelentem, hogy a biatlonversenyek eddig soha nem látott izgalmakat tartogatnak magukban! Mivel az Olimpia különleges bánásmódot érdemel, ezért én is egy különleges beharangozóval készültem Nektek! szocsi

Kommentek: 0 komment

amm_front Egyetlen nap választ már csak el minket a XXII. Téli Olimpai Játékok megnyitójától, így a szervezők és a versenyzők lassan az utolsó előkészületeket teszik a nagy megmérettetés előtt. Mi pedig ugyancsak folytatjuk a felkészülést előzetes-sorozatunk újabb fejezetével, melyben a mindenkori téli olimpiák méltán egyik legfőbb attrakciójával, a síugróversenyekkel foglalkozunk. A szakág egészen az első téli játékoktól íródó olimpiai történetéről, egészen a mostani játékok előzményeivel bezárólag korábban Zbigniew már bővebben írt, nézzük most az idei esélyeseket! A férfiaknál talán minden idők egyik legnyíltabb versenye elé nézhetünk, míg a hölgyeknél, akik első ízben mérhetik össze tudásukat az ötkarikás játékokon, rövidebbnek tűnik a favoritok listája. Na de hogy kik szerepelnek rajta? Nézzük csak…

Kommentek: 0 komment

szocsie

Pénteken útjára indul a XXII. Téli Olimpia, ennek kapcsán pedig górcső alá vettük Olimpia történeti összefoglalónk első részében az eddig lebonyolított olimpiai versenyeket 1924-es debütálásától kezdve egészen 1964-ig, melyből kiderült kik voltak az egyéni versenyek olimpiai bajnokai, dobogósai, milyen sáncrekordok születtek, valamint egyéb érdekességek és történetek is színesítették a cikket. A második részben folytatjuk olimpiai összefoglalónkat, mely az 1968-tól 2010-ig terjedő időszakot öleli föl és minden olyan eseményt felelevenít, mely feltétlen említést érdemel!

Kommentek: 0 komment

Két nap múlva este fellobban az olimpiai láng Szocsiban, monstre ötkarikás felvezetésünk egy újabb állomásához érkeztünk. Ezúttal az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csúszós sportágak kerülnek terítékre. A bob és a szkeleton mellett írunk a szánkósok versengéséről is, melyből nehezen érthető módon lemarad olimpiai bajnok kenusunk, Pulai Imre. A cikk Neuner79 kolléga írása.

Kommentek: 0 komment

Már nem kell sokat aludni, és fellobban az olimpiai láng, kezdetét veszi az a bő két hét, melyet mi, a téli sport szerelmesei régóta nagyon várunk: Szocsi 2014. Mai előzetesünkben a sífutók versenyeit vesszük górcső alá: lesz szó esélyekről, érdekességekről, múltról, jelenről és közeljövőről egyaránt. Avagy várható-e norvég-orosz dominancia, vagy abszolút felborul a papírforma?

2014-sochi-logo

Kommentek: 0 komment

1780713_748120661872495_2139091142_n

A téli sportok sakkjátszmája természetesen Szocsiból sem hiányozhat, és noha az olimpián még csak 16 éves hagyományokra tekinthet vissza, a curling egyedisége miatt máris a világjátékok egyik legjobban várt eseményévé nőtte ki magát. A férfi és a női mezőny tíz csapata pedig talán közelebb áll egymáshoz, mint korábban bármikor.

A házigazda oroszok mellett mindkét nemben a világ aktuális kilenc legjobb nemzeti csapata mérkőzhet meg az érmekért. Noha az utóbbi években a Curling Világszövetség megpróbálta olimpiai számként elfogadtatni a világon egyre jobban tért hódító vegyes páros versenyt is, erre egyelőre nem került sor, így a klasszikus csapatsportokhoz hasonlóan mindössze két aranyérem kerül kiosztásra a "Jégkocka" névre keresztelt sportcsarnokban - egy a nők, egy pedig a férfiak legjobbjának a tíz napos küzdelem végén.

Kommentek: 0 komment

2014-sochi-logo

Négy nap múlva az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét veszi Szocsiban a XXII. téli olimpiai játékok versenysorozata. Mint azt világversenyek előtt megszokhattátok tőlünk, terjengős felvezetésekkel jelentkezik blogunk csaknem minden olyan sportágban, amikkel részletesen is foglalkozni fogunk az előttünk álló 16 nap alatt. Elsőként essék szó egyik vezető sportágunkról, az alpesi síelésről. Szólni fogunk a futamoknak otthont adó Roza Hutor nevű komplexumról, beszélni fogunk a legnagyobb esélyesekről, a lehetséges meglepetésemberekről, no és persze azokról is, akik sérülés miatt nem csatolhatnak sílécet Szocsiban.

Kommentek: 0 komment

szocsi_sieloA hétvégén elkezdődik a sporttörténelem legköltségesebb olimpiájának a megnyitója (a nyári játékokat is figyelembe véve), mely a Fekete-tenger partján található oroszországi üdülőhelyen, Szocsiban lesz! Ennek kapcsán csokorba gyűjtöttük az eddigi (szám szerint 21) téli olimpiák síugró versenyeinek végeredményeit, olimpiai bajnokait, sáncrekordjait és minden olyan fontosabb momentumait, ami említést érdemel, azaz meghatározó eseménye volt az adott olimpiának! Történeti összefoglalónk 1. része a kezdetektől, azaz 1924-től eleveníti föl az olimpiai eseményeket egészen 1964-ig.

Kommentek: 0 komment

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk