Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A második, egyben utolsó egyéni versennyel, a nagysáncos Gundersennel folytatódott az északi összetettezők programja a XXII. téli olimpiai játékokon. Az utolsó hét második napjára pedig végre a tél is megérkezett Szocsi környékére: a RusSki Gorki Jumping Centerben sem a szokásos napsütésben kellett ugraniuk, illetve futniuk a versenyzőknek. Szerencsére a biatlonosokkal szemben a körülmények itt nem játszottak főszerepet, így teljes mértékben a versenyre kellett fókuszálni. Ellenben mindez jóformán meg sem látszott, és jócskán felborult a papírforma, melynek végén Joergen Graabak nyakába akasztották az aranyérmet: a fiatal norvég úgy lett olimpiai bajnok, hogy korábban egyetlen egyéni viadal során sem végzett első helyen.

Sochi 2014 Day 12 - Nordic Combined Individual Gundersen LH / 10 km, Cross-Country

Kommentek: 0 komment

Nagy napjához érkezett a magyar korcsolyasport, a szocsi olimpia nyolcadik napján nem kevesebb, mint öt sportolónkért szoríthattunk. A legtovább nem meglepő módon Heidum Bernadett jutott, az olimpiai csapat zászlóvivője az európai elit oszlopos tagja évek óta, amit ma sem hazudtolt meg, eljutott a B- döntőig, ottani negyedik helyével az összesített 9. helyen fejezte be az 1500 méteres számot. A három legjobb között. Kónya Zsófia ugyanebben a számban elesett, így kiesett a selejtezőben. A férfiak 1000 méteres számában már a negyeddöntőkkel kezdődött a program, ahol sajnos mindkét magyar, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is elvérzett. Helytállt a nagypályás gyorskorcsolyások közt Nagy Konrád, az egykori short-trackes német párját legyőzve a 26. helyen fejezte be élete első olimpiáját. A többi versenyzőről is beszámolunk persze, lesz miről beszélni.

Kommentek: 0 komment

Az olimpián idén debütáló slopestyle és a már-már régmúltra visszatekintő mogul után egy újabb szakággal jelentkezik a szocsi ötkarikás játékok programján az szabadstílusú síelés, ma kora este síakrobatikában mérettették meg magukat a hölgyek. Az olimpia tán leglátványosabb számában elmaradt a várt címvédés, Vancouver bajnokának, Lydia Lassilának meg kellett elégednie ezúttal a bronzéremmel. Az aranyérem a fehérorosz Alla Cuper nyakába vándorolt, aki így ötödik olimpiáján ért fel a csúcsra.

Kommentek: 0 komment

Sem Kelly Clark, sem Hannah Teter nem tudta elviselni az esélyesség terhét, ám jött valaki, akire senki nem számított. A 24 éves amerikai "tehenész lány" - ez a jelző kisebb magyarázatra szorul: Farrington egy Idahói ranchról származik, ahol a szülei állatokat tenyésztenek - kilépett társai árnyékából, és elvitte Szocsiból a legfényesebb medáliát.

Neuner79 írása következik.

Kommentek: 0 komment

Csütörtökön folytatódott a rövidpályás gyorskorcsolyások olimpiai programja. A férfiak 1000 méteres versenyszámában három magyarnak is szurkolhattunk, akik közül csak Béres Bencének nem jött össze a továbbjutás. Liu Shaolin Sándor az első, Knoch Viktor pedig a második szombati negyeddöntőben indul. Női 500-on aranyérmest is "avattunk", mégpedig Li Csian-csou személyében.

SilverMike írása

Kommentek: 0 komment

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk