síugrás összefoglaló

A múlt hétvégén befejeződött a síugró idény, így itt van az ideje annak, hogy egy kicsit összegezzük, és felelevenítsük a szezon történéseit. Cikkünkben természetesen kiemelt szerep jut Peter Prevcnak, aki kis túlzással kisajátította ebben az idényben a dobogó legmagasabb fokát, és olyan szinten emelkedett ki a mezőnyből, mint már régóta senki sem. De emellett azért szó lesz az évad egyik üde színfoltját jelentő fiatal norvég csapatról, egy legendáját egyre tovább építő "szamurájról", illetve azokról is, akiktől többet vártunk előzetesen, egyszóval mindarról, ami az elmúlt négy hónap során, Klingenthaltól Planicáig a sáncokon történt.

Kommentek: 0 komment

Hiába produkálta talán élete menetét Viktoria Rebensburg a sankt moritzi óriásműlesikló Vk-döntő második futamában, és nyerte nagy fölénnyel a versenyt, Eva-Maria Bremé lett a szakági kristálygömb. Az osztrák csapat becsületét mentő Brem a legjobb első futam után hajszál híján elszórakozta második menetét, de a szerencse vele volt, mai 4. helye épp elégnek bizonyult. Komoly meglepetésre dobogóra állt Taïna Barioz, harmadik hellyel zárta a szezont Lara Gut.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa Sankt Moritz Svájc szlalom André Myhrer Marcel Hirscher Sebastian-Foss Solevag Marco Schwarz Julien Lizeroux Manuel Feller Henrik Kristoffersen Felix Neureuther Alexis Pinturault

Izgalmas csatákkal búcsúzott a férfi mezőny a Világkupától, a záró műlesiklást egy rutinos síző, André Myhrer nyerte, megelőzve az Összetett Világkupa immáron ötszörös győztesét, Marcel Hirschert. A fiatalok sziporkája tiszavirág életűnek bizonyult, egy kivétellel legalábbis, Sebastian Foss-Solevåg ugyanis felfért a dobogóra. A szakági kristálygömböt elhódító Henrik Kristoffersen sérülten és betegen síelt, így ma nem rúghatott labdába.

Kommentek: 0 komment

síugrás

Peter Prevc idei 15. győzelmét is megszerezte a Planicai szezonzáró versenyen, ahol ráadásul a győzelemért a legnagyobb ellenfele honfitársa, Robi Kranjec volt. A két szlovén mögé harmadiknak egy fantasztikus második ugrással Johann André Forfang érkezett meg leszorítva ezzel a veterán Kasait a pódiumról.

Kommentek: 0 komment

A francia csapatnak köszönhetően remek versenyt hozott az egyébként bizony szinte tét nélküli férfi óriásműlesikló verseny a st. moritzi Vk-fináléban, századok döntöttek közöttük. Sok-sok dobogó után végre összejött a győzelem a második futamban varázsoló Thomas Fanarának, az első futamot uraló Mathieu Faivre-t végül Alexis Pinturault is megelőzte. A szakágat nyerő Hirschert még Schörghofer is megelőzte, Kristoffersen betegen, sérülten is befért a top-10-be. Pontszerzéssel búcsúzott Massimiliano Blardone.

alpesi si alpesi sí világkupa St. Moritz óriás-műlesiklás Fanara

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa Sankt Moritz Svájc szlalom Mikaela Shiffrin Veronika Vélez-Zuzulová Frida Hansdotter Wendy Holdener Michaela Krichgasser Maria Pietilä-Holmner

Érvényesült a papírforma a szezon utolsó szlalomján a hölgyeknél, Mikaela Shiffrin éppoly félelmetes dominanciával nyerte a versenyt, mint az összes többit, amin rajthoz tudott állni. A szakági kristálygömböt így Frida Hansdotter gyűjtötte be, aki kóros szerencsétlenségéből jóváírt valamit ezzel. A svéd a harmadik, a szlovák Veronika Vélez-Zuzulová pedig a második helyen végzett a napi versenyben.

Kommentek: 0 komment

síugrás sírepülés

Habár a küzdelem az első helyért egészen sokáig nyitott volt, a Tande, Fannemel, Gangnes, Forfang összeállítású norvég csapat favorit szerepéhez méltón megnyerte az idény utolsó csapatversenyét Planicán, megtörve ezzel a szlovénok két napja tartó uralmát a szezonzárón. Ettől függetlenül a házigazdáknak sincs okuk a panaszra, hiszen ha csak egyetlen tizeddel is, de végül legyűrték az osztrákokat a 2. helyért folytatott versenyben, amiben kulcsszerepe volt Peter Prevc pazar, 246 méteres második ugrásának is. Nézzük hát a részleteket!

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa Szuper-G Sankt Moritz Svájc Tina Weirather Lara Gut Cornelia Hütter Kajsa Kling Laurenne Ross Viktoria Rebensburg

Űridővel Tina Weirather nyerte a csütörtökön rendezett Szuper-G-t a Sankt Moritz-i Világkupa- döntő második versenynapján. A svájci csapat kötelékében készülő liechtensteini idei első győzelmét aratta, de aminek még jobban örülhetett a kilátogató publikum, az Lara Gut második helye, minek hála 2014 után másodszor megnyerte a szakági pontversenyt. A napi dobogóra még Cornelia Hütter állhatott fel.

Kommentek: 0 komment

síugrás sírepülés

Egyelőre minden a szlovénok szája íze szerint alakul a planicai hétvégén, hiszen Peter Prevc tegnapi győzelme után ma Robert Kranjec állhatott fel a dobogó tetejére, ráadásul éppen Prevcot megelőzve, míg a 3. helyet Johann André Forfang szerezte meg. Prevc ezzel az eredménnyel újabb trófeát tudhat magáénak, hiszen immár a sírepülő világkupát is biztosan ő nyeri.

Kommentek: 0 komment

síugrás síugró VK

Peter Prevc tizennegyedszer győzött, ráadásul hazai közönség előtt, az idei szezonban, így még senki nem tudott több versenyt nyerni az idei szezonban. A dobogóra még Johann André Forfang és a szintén hazai Peter Prevc állhatott fel. Rajtuk kívül a nap sztárja az élete 500. egyéni versenyét teljesítő Noriaki Kasai volt.

Kommentek: 0 komment

A szezon utolsó gyorsasági versenyét kevéssel delet megelőzően rendezték Sankt Moritzban. Túlzás nélkül állíthatjuk, a Világkupa-döntő legizgalmasabb szakágai hajrájára készülődhettünk, elvégre nem kevesebb, mint öten pályáztak reális eséllyel a kristálygömbre. Akárcsak tegnap lesiklásban, a napi győzelmet ma is Beat Feuz söpörte be, a szakági elsőség kérdése viszont két norvég közt dőlt el. Méghozzá annak az Aleksander Åmodt Kildének a javára, akiről múlt novemberben csak a téli sportok elvakultabb kedvelői tudtak bármit is. Kjetil Jansruddal ma megosztoztak a dobogó harmadik fokán. Miután Vincent Kriechmayr nem szerzett pontot, teljes norvég söprést hozott az idény, Aksel Lund Svindal zárt a pontverseny harmadik helyén.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa lesiklás Mirjam Puchner Fabienne Suter Elena Curtoni Elisabeth Görgl Johanna Schnarf Verena Stuffer Lindsey Vonn Larisa Yurkiw Miklós Edit magyar sportolók Sankt Moritz

Komoly meglepetés született a hölgyek lesikló fináléjában. Mirjam Puchner kihasználta a jobb körülményeket és egy nagyszerű sízéssel megszerezte élete első világkupa győzelmét. A dobogóra Fabienne Suter és Elena Fanchini állhattak még fel. A szakági világkupát a sérüléséből lábadozó Lindsey Vonn nyerte, aki a pálya szélén várta, hogy átvehesse élete 20 kristálygömbjét. Miklós Edit a 14. helyen végzett, ami az utolsó előtti pontszerző helyet jelentette ma.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa Sankt Moritz Svájc lesiklás Beat Feuz Steven Nyman Erik Guay Kjetil Jansrud Johan Clarey Travis Ganong Peter Fill Aksel Lund Svindal Dominik Paris

Beat Feuz hazai közönség előtt nyert több mint négy év után a Sankt Moritz-i lesikláson, a dobogóra két észak-amerikai síző fért még fel: Steven Nyman és Erik Guay. A mai nap azonban a győztes személye kissé eltörpült a szakági elsőségért folytatott verseny fényében: Peter Fill a szezon utolsó lesikló menetével végül megszerezte Olaszország első lesikló kristálygömbjét.

Kommentek: 0 komment

síugrás planica sírepülés

Egyetlen versenyhétvége marad már csak az idei síugró világkupából, amelyet a hagyományoknak megfelelően idén is a planicai sírepülő sáncon rendeznek meg. Idén ráadásul csütörtöktől vasárnapig négy versenyt is láthatunk majd a Letalnicán, ahol akár még világcsúcs-ostromlára is sor kerülhet.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa Sankt Moritz Svájc lesiklás Szuper-G óriás-műlesiklás szlalom előzetes beharangozó Miklós Edit

Október vége és nem kevesebb, mint 75 verseny után e héten lepihen a karaván, amit Alpesi Sí Világkupaként ismernek a sportszeretők telente. A Világkupa-finálét a hagyományoknak megfelelően a jövő évi világbajnokságnak otthont adó Sankt Moritz rendezi. Mint az megszokott, az alpesi összetettet kivéve valamennyi versenyszámban rendeznek egy-egy záró csörtét, pénteken pedig csapatversenyre is sor kerül. Sporttörténelmet írva első magyar alpesi sízőként Miklós Edit is szerepel a szezonzáráson. Rövidke felvezetésünk az alábbiakban. (repens és McDave)

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világbajnokság

Vasárnap a férfiak 15 kilométeres tömegrajtos versenyével befejeződött a 2016-os oslói világbajnokság. A hazaiak nagy örömére a címet Johannes Thingnes Boe szerezte meg, Martin Fourcade és a vb-k történetének legsikeresebb versenyzője, Ole Einar Bjoerndalen előtt. Ezzel eldőlt, hogy Oroszország érem nélkül zárt a világeseményen.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa alpesi összetett Lenzerheide Svájc Wendy Holdener Michaela Kirchgasser Lara Gut Denise Feierabend Marie-Michéle Gagnon Anne-Sophie Barthet

Svájci örömünnepet hozott a vasárnap Lenzerheidén. Fölényes szlalom után váratlanul acélos Szuper-G-t síelt, így megérdemelten nyerte a versenyt, egyszersmind a szakági pontversenyt Wendy Holdener. A műlesiklóból lassanként univerzális sízővé cseperedő fiatal mögött a rutint képviselő Michaela Kirchgasser végzett. A dobogó harmadik fokára Lara Gut állhatott fel, aki így lemaradt ugyan a kis kristálygömbről, a legfontosabbat, a legnagyobbat, az Összetett Világkupát viszont - minden matematikai okoskodást félretéve - bebiztosította. Denise Feierabend 4. helyével tette teljessé a helvétek örömét.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa Kvitfjell Norvégia Kjetil Jansrud Vincent Kriechmayr Dominik Paris Aleksander Aamodt Kilde Andrew Weibrecht Beat Feuz

Sorozatban negyedik alkalommal nyerte meg a kvitfjelli szuper-G-t Kjetil Jansrud, így megőrizte esélyét a szakági első helyre. A norvégek egyik szeme nevet, a másik viszont aligha: Kilde leszorult a dobogóról, így a mai versenyen 2. Vincent Kriechmayr még elorozhatja - három norvég elől - a szuper-G kristálygömbjét. Tegnapi győzelme után ma is dobogóra állhatott Dominik Paris. A sérült Svindalt Kilde már megelőzte szakágiban, izgalmas Vk-finálé következik.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világbajnokság

A hölgyek számára vasárnap a 12,5 kilométeres tömegrajtos viadallal zárult az oslói világbajnokság. 30 induló, köztük az eddigi érmesek, a világkupa további olyan helyezettje, akik az első 25-ben foglalnak helyet, négyen azok közül, akik még itt jól szerepeltek, illetve a címvédő ukrán Valj Semerenko, aki nagyon gyengén szerepelt eddig a vb-n, leszámítva a váltót, amikor hibátlanul lőtt.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa lesiklás Kvitfjell Norvégia Dominik Paris Valentin Giroud Moine Steven Nyman Manuel Osborne-Paradis Beat Feuz Kjetil Jansrud

Holtverseny az élen, mégis jelenleg a nevető harmadikra, vagyis Dominik Parisra tennénk nagyobb összeget, ha a szakági kristálygömb elhódításával van szó. A rafinált olasz egy roppant kiegyenlített versenyt nyert 2 tizeddel a meglepetésember Valentin Giroud Moine és az idén stabil élversenyzőként szereplő Steven Nyman. Változatlanul Aksel Lund Svindal vezeti a tabellát, ám hiába mai gyengélkedése, 10. helyével is felzárkózott mellé Peter Fill, Paris négypontnyi hátránya is elhanyagolhatónak látszik. De Kjetil Jansrud és Adrien Théaux befutása sem okoznak nagy meglepetést. A Világkupa-döntő legérdekesebb végjátéka lesiklásban várható.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világbajnokság

Norvégia hazai pályán megnyerte Oslóban a női 4x6 km-es váltóversenyt. Synnoeve Solemdal, Fanny Horn Birkeland, Tiril Eckhoff és Marte Olsbu alkotta az aranyérmes csapatot. Második lett Franciaország, míg harmadik helyen a címvédő Németország zárt. Csehország és Oroszország leszerepelt. A férfi váltóban szintén a norvégok nyertek, Ole Einar Bjoerndalen, Tarjei Boe, Johannes Boe és Emil Hegle Svendsen összeállításban. Németország lett a második, míg a meglepetés Kanada története első érmét megszerezve váltóban a harmadik.

Kommentek: 0 komment

  Aranyba borulva

biatlon

A férfi 20 kilométeres egyéni versenyszámot is Martin Fourcade nyerte. Az ezüst és a bronzérem az utóbbi években alul szereplő osztrákoké lett, Dominik Landertinger lett a második, míg Simon Eder a harmadik.

Kommentek: 0 komment

síugrás

Johann André Forfang és Peter Prevc különmérkőzést vívtak a győzelemért Titisee-Neustadtban, amiből végül a 20 éves norvég jött ki győztesen, így pályafutása során először felállhatott a dobogó tetejére. A 3. helyet végül ugyancsak egy norvég, Kenneth Gangnes tudta megszerezni.

Kommentek: 0 komment

A Svájc nyugati részén, Graubünden kantonban fekvő Lenzerheide ad otthont a Vk-finálé előtti utolsó versenyeknek a női alpesi sízők számára. Szuper-G-vel indult a program, és ahogy azt az utóbbi versenyeken megszokhattuk, osztrák sikerrel zárult. Ráadásul kevés híján kettős diadalt arattak a sógorok, hisz Cornelia Hütter Tamara Tipplert utasította maga mögé, csak később tudott nagy meglepetésre közéjük ékelődni Fabienne Suter. A szárnyaszegett Lara Gut csak megközelíteni tudta a sérült Vonnt a szakágiban, így maradt tét a Vk-fináléra. A verseny végére ködbe veszett a pálya, így Miklós Editnek esélye sem volt a pontszerzésre.

Kommentek: 0 komment

biathlon holmenkollen világbajnokság

Az oslói világbajnokság szerdai női egyéni versenyén taroltak a franciák, Marie Dorin Habert és Anais Bescond ellentmondást nem tűrően tönkreverte a teljes mezőnyt. A nagy favoritok, így Gabriela Soukalova, a szakági első Dorotea Wierer, és az üldözéses verseny világbajnoka, Laura Dahlmeier is bakizott, de azért a németnek összejött egy bronzérem.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világbajnokság

Az oslói világbajnokság vasárnap a két üldözéses versennyel folytatódott. A hölgyeknél címvédőként Marie Dorin Habert indult, míg a férfiaknál a német Erik Lesser. A hölgyek 10 kilométert, az urak 12, 5-et futottak, négy lövészettel.

Kommentek: 0 komment

Ritka eset az, amikor egy verseny végén az első helyezett gratulálhat az elsőnek, ma Kranjska Gorán mégis ez történt a férfi szlalomosok csatájában. Marcel Hirscher ugyanis hiába uralta az egész hétvégét, és nyerte nagy fölénnyel a mai versenyt is, Henrik Kristoffersen egy remek második futammal odaért az ezüstérmes pozícióba, így pedig megnyerte a szakági kristálygömböt. Az olasz Stefano Gross fért még fel a dobogóra. Két magyar versenyző is volt a rajtlistán, de Samsal nem indult el, így csak Kékesi Márton Vk-debütálásának örülhettünk.

Kommentek: 0 komment

Ma végre a hölgyek is versenyezhettek az alpesi sí Világkupában, a szlovákiai Jasnán szlalomban mérték össze tudásukat. Helyesebben: 59 ember összemérte egymással tudását, Mikaela Shiffrin meg magával versenyzett, ugyanis az amerikai ezúttal is fájdalmasan nagy különbséggel nyert. Wendy Holdener, valamint a házigazdák nagy örömére Veronika Vélez-Zuzulová fért fel a dobogóra. Az eredmények kedvező alakulása miatt Frida Hansdotter rég nem látott gyenge síeléssel is megnyerte a szakági kristálygömböt.

alpesi si alpesi sí világkupa Jasna szlalom Shiffrin Hansdotter

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa óriás-műlesiklás Kranjszka Gora Marcel Hirscher Alexis Pinturault Henrik Kristoffersen Felix Neureuther Thomas Fanara Philipp Schörghofer

Megszakadt Alexis Pinturault nagy sorozat, négy fölényes győzelmet követően fejet kellett hajtania az évad legjobb óriás-műlesiklója előtt. Marcel Hirscher bebiztosította szakági elsőségét, egyben - minden józan számítás szerint - zsinórban ötödször megnyerte az Összetett Világkupát. Pedig a francia ma is káprázatosan síelt, ám ezúttal az osztrák is felvette a kesztyűt. A harmadik helyen Henrik Kristoffersen végzett, a papírformát igazolva.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világbajnokság

A 25 éves norvég versenyző nyerte a női sprintversenyt az oslói biatlon-világbajnokságon. Második helyezett a címvédő francia Marie Dorin Habert lett, aki már a második érmét szerezte ezen a vb-n, hiszen a csütörtöki vegyes váltóban győzött. Harmadik a remekül hajrázó német Laura Dahlmeier lett.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világbajnokság

Az oslói világbajnokság férfi sprintversenyében nem született meglepetés, a francia Martin Fourcade nyerte a világbajnoki aranyat, megelőzve a legenda Ole Einar Bjoerndalent, aki a hazaiak nagy örömére ezüstérmes lett, valamint a nagy meglepetést, az ukrán Szergej Szemenovot.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világbajnokság

Csütörtökön Oslóban megkezdődött a biatlon világbajnokság. Az első versenyszám az utóbbi években már-már hagyományosan a vegyes váltó volt, ahol is két hölgy és két férfi versenyző szerepelt nemzetenként. A címvédő a cseh válogatott volt, akik idén is arra készültek, hogy megnyerik ezt a számot.

Kommentek: 0 komment

síugrás

Nem valószínű, hogy sokan tettek arra előzetesen, hogy Roman Koudelka ma este megszerzi az első helyet a wisłai sáncon, ám köszönhetően egy ügyes edzői húzásnak és egy fantasztikus második ugrásnak, a cseh versenyző a riválisok hibáit kihasználva az 5. helyről egészen a dobogó tetejéig repült. A 2. helyet Kenneth Gangnes, a 3-at Noriaki Kasai szerezte meg.

Kommentek: 0 komment

egyéb snowboard Gyarmati Panka slopestyle

Gyarmati Panka 14. helyen végzett az idei év talán legfontosabb slopestyle versenyén, a Burton US Openen. A versenyre a világ 16 legjobb snowbordosát hívták meg, ebben az erős mezőnyben mutatkozhatott be Panka is. Sajnos egyik menete sem volt teljesen tiszta, de így is nagyszerű teljesítményt tudhat maga mögött.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí

A szlovéniai Kranjska Gorán folytatódott a férfiak versenegése alpesi síben, ahol Alexis Pinturault már sorozatban negyedik sikerét aratta óriás-műlesiklásban. A dobogóra négy év után először állhatott fel Philipp Schörghofer, Marcel Hirscher pedig ismét megelőzte Henrik Kristoffersent, ezzel újabb nagy lépést tett ötödik összetett győzelme felé.

Kommentek: 0 komment

Sífelvonó síugrás alpesi sí

Kommentek: 0 komment

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk