síugrás Négysáncverseny

Bár nem ő tűnt az esélyesebbnek, Severin Freund végül csak megállította Peter Prevc menetelését a Schattenbergschanzén, ráadásul erre a sikerre igencsak ki voltak már éhezve a német szurkolók, hiszen Sven Hannawald 2002-es utolsó győzelme óta nem nyertek Oberstdorfban. Jóllehet persze kellett ehhez a bravúrhoz némi szerencse is, ahogy Michael Hayböck 2. helyében is volt egy kis szerepe a körülmények gyors változásának a verseny végén, ami végül Prevc sorsát is megpecsételte. Ugyan az első kör végén még biztosnak mondható előnnyel vezetett, a második sorozatban jobbára csak menthette a menthetőt a hátszélben, nem is sikertelenül, hiszen harmadikként még mindig ott van az esélyesek között.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa szlalom Lienz Ausztria Frida Hansdotter Wendy Holdener Petra Vlhová Carmen Thalmann Šárka Strachová Veronika Vélez Zuzulová

Mikaela Shiffrin hiányában újabb kiélezett versenyt szurkolhattunk végig az óév legvégén. Századok döntöttek csupán, de kivételesen Frida Hansdotter javára, aki így továbbnövelte előnyét a szakági pontversenyben. A napi dobogóra az élete legjobbját teljesítő Wendy Holdener, valamint az előző verseny győztese, Petra Vlhová állhatott fel. A legjobb osztrákként Carmen Thalmann végzett, a 4. helyen.

Kommentek: 0 komment

A férfi alpesi síelők számára Santa Caterinán zárult a 2015-ös esztendő, egy igencsak sok kérdést felvető lesiklással. A lejtő felső részét meredeksége és buckássága együtt életveszélyessé, és versenyre szinte alkalmatlanná varázsolta, ráadásul a pálya tűzésével még tovább nehezítették az indulók sorsát. A francia Adrien Théaux volt az egyedüli, aki szárnyalt a buckák felett, másodperc feletti előnnyel nyert Hannes Reichelt és David Poisson előtt. A negyedik az a Christof Innerhofer, aki a fél pályán át a hátán cipelt egy kaput! Svindal nem kockáztatta a szezonját, biztonsági menettel fontos pontokat szerzett.

alpesi si alpesi sí világkupa lesiklas Santa Caterina Theaux

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa óriás-műlesiklás Lienz Ausztria Lara Gut Tina Weirather Viktoria Rebensburg Eva-Maria Brem Federica Brignone Michaela Kirchgasser

Minden körülmény összejátszik egyelőre a kicsattanó önbizalommal síelő Lara Gut érdekében. A svájciak kedvence két úgyszólván tökéletes menettel nyerte az óriás-műlesiklást Lienzben, s minthogy Lindsey Vonn megint túlvállalta magát, s kiesett, 158 pontra növelte előnyét összetettben. A dobogóra még Tina Weirather és Viktoria Rebensburg állt fel, a hazaiak aduásza, Eva-Maria Brem így leszorult a pódiumról, minek következtében Gut a szakágiban is átvette a vezetést. Az első futam után még vezető Ana Drev elizgulta a folytatást, pont nélkül maradt.

Kommentek: 0 komment

síugrás négysáncversenyOberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck, Bischofshofen - négy település, amelynek neve immár 63 éve külön fogalomként él a síugrást kedvelők körében. Ennyi ideje rendezik meg ugyanis hagyományosan a karácsony és vízkereszt közötti időszakban a Négysáncversenyt (ez lesz a 64. kiadás), ami az évek során az olimpia mellett a sportág legnagyobb presztízsű viadalává nőtte ki magát. A "Turnét" (ahogy főleg német nyelvterületen nevezik) hét esztendeje az osztrákok uralják, ám ezúttal talán minden korábbinál erősebb konkurenciával szemben kellene helyt állnia a sógoroknak, ha folytatni szeretnék ezt a páratlan sorozatot. Vajon sikerül(het) nekik?

Kommentek: 0 komment

December vége felé érkezvén eluralkodnak minden emberen a boldogság hangjai. Mi sem vagyunk kivételek, csakis a hála és a köszönet hangján szólhatunk hozzátok, kedves olvasók, amiért immáron hetedik szezonját teljesítő blogunkat látogatjátok, pontosítjátok, terjesztitek, s talán picit kedvelitek is. Kissé picsogósan hangozhat, de számunkra már Ti, az olvasóközönség kitartása a karácsonyi ajándék évről évre. Tartsátok meg jó szokásotokat!

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa szlalom Madonna di Campiglio Olaszország Henrik Kristoffersen Marcel Hirscher Marco Schwarz Giuliano Razzoli Luca Årni Fritz Dopfer Samsal Dalibor

Öt éve nem kezdtek két Világkupa-győzelemmel szezont szlalomban, arra meg egész biztosan nem volt példa, hogy karácsonyig nyolc sikernél járjanak a norvég férfiak alpesi síelésben. Az is ritkaságszámba megy, hogy valaki 33-as rajtszámmal dobogóra álljon egy időjárási szempontból nem problémás versenyen. Márpedig Marco Schwarz, az osztrákok ifjú titánja összehozta ezt a bravúrt. Ezt az alapvetően lefutott versenyt viszont egy döbbenetes jelenet tette sokáig emlékezetessé: egy drón kis híján eltalálta Marcel Hirschert. Szerencsére ép bőrrel megúszta. Ja, Samsal Dalibor kiesett az első futam után.

Kommentek: 0 komment

parallel-óriás-műlesiklás PGS Alta Badia Olaszország Kjetil Jansrud Aksel Lund Svindal André Myhrer Dominik Schwaiger Alexis Pinturault Massimiliano Blardone alpesi sí Alpesi Sí Világkupa

A vasárnapi "normális" után ma parallel óriás-műlesiklásban csaptak össze az urak Alta Badián. Szó szerint összecsaptak, elvégre itt két pályán, egymással párhuzamosan kellett eldönteniük, ki aktuálisan a gyorsabb. Valóságos csillaghullásnak lehettek szemtanúi a kilátogatók, hiszen egy kivétellel a szakági világranglista legjobb hét résztvevője már az első körben búcsúzott, de az az egy, Alexis Pinturault is csupán a 6. helyet tudta megkaparintani. Miközben tehát többek közt Marcel Hirscher is hamar kiesett, kevesek által várt norvég házidöntőt rendeztek, amit Kjetil Jansrud nyert Aksel Lund Svindal ellenében. A dobogó harmadik fokára az ilyen jellegű versenyeken rendre jól teljesítő André Myhrer állhatott fel, miután felülkerekedett az est meglepetésemberén, a német Dominik Schwaigeren.

Kommentek: 0 komment

északi összetett Északi Összetett Világkupa Eric Frenzel Ramsau egyéb

A német Világkupa-címvédő a szezon eleje óta sokat javult, s már hagyományosan az ünnepekre kezdi elérni csúcsformáját. A 27 éves talentum innentől kezdve szokta unalomba fullasztani a versenysorozatot.

Kommentek: 0 komment

Szánkó Szánkó Világkupa Calgary Felix Loch Natalie Geisenberger Toni Eggert Sascha Benecken

Natalie Geisenberger és Felix Loch is bezsebelte idei első sikerét. Az újításnak számító egyfutamos sprintszámban viszont felborult a papírforma. A párosoknál ugyanakkor szinte előre megjósolható minden, Eggerték és Wendlék egymás közt meccselik le a versenyeket.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világkupa Pokljuka Szlovénia Jean Guillaume Beatrix Kaisa Mäkäräinen egyéb

Jean Guillaume Beatrix a célegyenesben hajrázta le a norvég Emile Hegle Svendsent. A nagyok közül a német Simon Schempp a harmadik, Martin Fourcade pedig csak 7. lett. A hölgyek közül a finn Kaisa Mäkäräinen jó lövészetének köszönhette tömegrajtos sikerét.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa óriás-műlesiklás Alta Badia Olaszország Marcel Hirscher Henrik Kristoffersen Victor Muffat Jeandet Ted Ligety Mathieu Faivre Alexis Pinturault

Bár szorongatták becsülettel, zsinórban harmadszorra győzött Alta Badián Marcel Hirscher. Az összetett pontversenyt újra vezető osztrák mögött a legutóbbi műlesiklást megnyerő Henrik Kristoffersen, valamint az első futamot követően még vezető Victor Muffat Jeandet állhatott fel a dobogóra. A szám világbajnoki és olimpiai címvédője, Ted Ligety halovány délelőtti menete után összekapta magát, felzárkózott a 4. helyre.

Kommentek: 0 komment

síugrás

Sorozatban harmadik versenyét nyerte Peter Prevc vasárnap délután Engelbergben, ráadásul ismét fölényesen, sáncrekorddal és csaknem 20 pont előnnyel magasodott a mezőny fölé, így egyértelmű Négysánc-esélyesként utazhat majd karácsony után Oberstdorfba. A dobogót az osztrák Michael Hayböck, és a norvég Kenneth Gangnes tette teljessé, míg Prevc legfőbb összetettbeli üldözője, Severin Freund ma sem jutott előrébb a 6. helynél.

Kommentek: 0 komment

A női alpesi sí Világkupa mezőnye pár kilométerrel arrébbvonult Val d'Isère-ből, ma már Courchevelben küzdöttek az óriás-műlesiklás legjobbjai. Az egyszerre kétszeresen lefejezett szakág (Shiffrin, Hector ugyanakkor dőlt ki) a várakozásoknak megfelelően szoros versenyt hozott. Eva-Maria Brem két remek síelése mellett a sorsnak is köszönetet mondhat, hisz az első futamban az osztrák csapat edzője,a másodikban osztrák nemzetiségű edző jelölte ki a nyomvonalat. Holtversenyben szerzett ezüstérmet az összetettre bejelentkező Lara Gut és a norvég alpesi sí új aranykorát jelző Nina Løseth.

alpesi si alpesi sí világkupa óriás-műlesiklás Courchevel Brem

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa lesiklás Val Gardena Aksel Lund Svindal Guillermo Fayed Kjetil Jansrud Peter Fill Erik Guay Bryce Bennett Matthias Mayer

Ötödik tiszta gyors szakági versenyen ötödszörre is legyőzte címvédő honfitársát Aksel Lund Svindal, a norvég óriás vezeti így mától az összetett pontversenyt. Kjetil Jansrud és közé ráadásul beférkőzött még egy induló, Guillermo Fayed az elitcsoport záróembereként tréfálta meg a norvégokat. Matthias Mayer nagyot esett, melltáji zúzódásokat diagnosztizáltak nála.

Kommentek: 0 komment

síugrásBombaformában voltak a Prevc-fivérek az egnelbergi hétvége első versenynapján, hiszen nem elég, hogy Peter már-már nyomasztóan nagy fölénnyel nyerte a versenyt, a 2. helyre Domen érkezett meg, így megtörtént, ami a VK-ban még soha: egy testvérpár állhatott a dobogó két legmagasabb fokán. S hogy a pódiumon mindenféle korosztály képviseltetve legyen, a 3. helyet Noriaki Kasai szerezte meg.

Kommentek: 0 komment

biatlon Biatlon Világkupa Simon Schempp Laura Dahlmeier Pokljuka egyéb
A férfiak pokljukai üldözéses versenye sokáig megszólalásig hasonlított a hochfilzenire, de aztán elmaradt az izgalom, mivel a negyedik, utolsó lövészetben Martin Fourcade hibáját a német Simon Schempp kihasználva ezúttal nyert. A nőknél fej-fej mellett haladt Dorin és Dahlmeier, végül utóbbi a sífutó pályán utasította maga mögé ellenfelét.

Kommentek: 0 komment

gyorskorcsolya short-track Liu Shaolin Sándor exkluzív
A 20 éves olimpikon az első világbajnoki érmes lett rövidpályás gyorskorcsolyázóink közül, de azt vallja, valódi csapategység hiányában, és Lina edző nélkül nem itt tartanának.

Kommentek: 0 komment

alpesi si alpesi sí világkupa lesiklas Gut Miklos Edit

A hölgyek számára lesiklással folytatódott a hétvége alpesi síprogramja Val d'Isère-ben. A favorit Lindsey Vonn óriás előnyt váltott kiesésre, így Lara Gut két nap alatt második győzelmét ünnepelhette. Fabienne Suter és Larisa Yurkiw fért még fel a dobogóra. Miklós Edit remekelt, a 9. helyen zárt, pedig az első szektorában alighanem még hagyott is némi időt.

Kommentek: 0 komment

alpesi sí Alpesi Sí Világkupa szuper-kombináció Lara Gut Lindsey Vonn Michaela Kirchgasser Marusa Ferk Margot Bailet Ragnhild Mowinckel

Már a lesiklást követően biztosra vehettük a kétesélyes küzdelmet, Lindsey Vonn és Lara Gut közt így a szlalom volt hivatott dönteni. A lehető legminimálisabb különbség alakult ki, méghozzá a svájci javára. Az összetett két legnagyobb esélyese mögött a papírformát igazolva Michaela Kirchgasser állhatott fel dobogóra, remek műlesiklásának hála.

Kommentek: 0 komment

A Dolomitok soknevű síparadicsomában, Val Gardenán (ha jobban tetszik: Grödenben) gyűltek össze a férfi gyorssízők legjobbjai. Szuper-G-vel indult a program, és a megszokott Svindal-győzelemmel. Az már kevésbé megszokott idén, hogy Kjetil Jansrud végezzen mögötte, az pedig még soha nem történt meg, hogy a norvég csapat harmadik tagja, Aleksander Åmodt Kilde is pódiumra álljon. Elképesztő formában a norvég gyorssízők.

alpesi si alpesi sí világkupa Szuper-G Svindal

Kommentek: 0 komment

biatlon

A 2015/16-os idény eddig a franciák zsenijéről, Martin Fourcaderól szólt, valamint Simon Schemp megbízhatóágáról. A nőknél a cseh Gabriela Soukalova kezdett a legerősebben, viszont a Hildebrand fémjelezte németek már-már a kétezres évek eleji dominanciával jelzik, hogy nem érdemes állandóan Magdalena Neuner után siránkozni.

Kommentek: 0 komment

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség eredményekben gazdag évet zárt, köszönhetően leginkább az Eb és vb érmeket is bezsebelő rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott tagjainak. A Darázs István szakági vezető által gardírozott csapat a sanghaji Világkupa-viadalon aratott váltóarannyal tette fel az i-re a pontot. Kósa Lajos elnök szerint Knoch Viktorék aranyért utazhatnak a 2018-as pjongcsangi téli játékokra.

rövidpályás_gyorskorcsolya korcsolya gyorskorcsolya műkorcsolya egyéb


Kommentek: 0 komment

sífelvonó síugrás alpesi sí

Közelednek az ünnepek, felgyorsulnak az események a téli sportok világában. Legendás helyszínek, remek hangulatú versenyek várnak ránk az előttünk álló, hosszúra nyúló hétvégén. A síugrók Engerbergben hangolnak a közelgő Négysáncversenyre, míg alpesi síben többek közt, s mindenek előtt megcsodálhatjuk az Alta Badia-i óriás-műlesiklást, s persze szurkolhatuk újra a Miklós Editért.

Kommentek: 0 komment

szánkó Szánkó Világkupa egyéb

Geisenberger immáron két futam óta áhítozik a dobogóért, ami a pályafutása során még sosem fordult elő vele. Felix Loch viszont végre kevés hibát vétett, de ez is csak a 3. helyhez volt elegendő.

Kommentek: 0 komment

gyorskorcsolya Nagy Konrád egyéb

Fiatal honfitársunk ezerötszázas formát mutatott Heerenveenben 1000 méteren, ami a B-csoport 7. helyét eredményezte számára

Kommentek: 0 komment

síugrás

Peter Prevc, bár megfosztották a verseny előtti kvalifikáción ugrott sáncrekordjától, megszerezte első győzelmét az idei szezon során. Elsősége tényét emeli, hogy Freund betlizett, így a világkupa éllovasának járó sárga trikót is a szlovén húzhatja magára a jövő hétvégi engelbergi első futamon. Prevc mellett Michael Hayböck és Johann André Forfang ugrott dobogót érő helyre - az norvég ráadásul sáncrekorddal.

Kommentek: 0 komment

A női alpesi sízők számára szlalommal zárult a svéd hétvége. A térdsérülése után Amerikába utazó Shiffrin hiányában izgalmas és kiszámíthatatlan versenyre számíthattunk, és nem is kellett csalódnunk. Igaz, ha csak a különbséget nézzük, azt is mondhatnánk, cseberből vederbe: a semmiből előtűnő szlovák Petra Vlhová nagy fölénnyel nyert. Második a házigazdák színeiben Frida Hansdotter, a norvégek napját pedig Nina Løseth dobogója tette még szebbé.

alpesi si alpesi sí világkupa szlalom Are Vlhová

Kommentek: 0 komment

Hosszú idő után végre Ausztrián és az USÁ-n kívül más nemzet is győzelemnek örülhetett alpesi síben: Val d'Isère-ben a norvég Henrik Kristoffersen fölényes győzelmét hozta a férfi szlalom. Marcel Hirscher most se panaszkodhatott a szerencséjére, csúnyán elrontott első futam után Foss Solevåg és Pinturault kiesésének köszönhetően feljött a második helyre; Felix Neureuther fért még fel a dobogóra.

alpesi si alpesi sí világkupa Val dIsere szlalom Kristoffersen

Kommentek: 0 komment

síugrásIdei második győzelmét zsebelte be Severin Freund ma este Oroszországban, Lillehammer után ismét egy olyan versenyen igazolva klasszisát, amikor a változékony körülmények között kulcsfontosságú volt a "biztos láb" az elugrásnál. Persze tegyük gyorsan hozzá, hogy ha a szél nem pont úgy szól közbe, akkor aligha lett volna ennyire nagy a német előnye a többiekkel szemben, akik közül ezen az estén az összetett szempontjából Freund legnagyobb riválisa, Peter Prevc állhatott fel a dobogó 2. fokára. Csapatszinten viszont ez a nap is a norvégokról szólt, akik négy ugrót is adtak az első hatba, amiből természetesen következik, hogy ismét képviseltették magukat a pódiumon, ezúttal Joachim Hauer révén.

Kommentek: 0 komment

Val d'Isère látja vendégül ezen a hétvégén a férfi alpesi sí Világkupa mezőnyét. Ma óriás-műlesiklással indult útjára a program. Talán már leírni is felesleges, hogy nagy fölénnyel nyert Marcel Hirscher, mostanság ez a természetes. Ami megdöbbentő, az a második futamba se jutó Ted Ligety formahanyatlása. A nemhirscheri ligát Felix Neureuther nyerte Victor Muffat-Jeandet előtt.

alpesi si alpesi sí világkupa Val dIsere óriás-műlesiklás

Kommentek: 0 komment


alpesi sí Alpesi Sí Világkupa óriás-műlesiklás Are Svédország Lindsey Vonn Eva-Maria Brem Federica Brignone Tessa Worley Nina Löseth Frida Hansdotter

Nem várt fordulatot tartogatott a nézőknek Åre. Egy amerikai, Mikaela Shiffrin bemelegítés közben a hírek szerint csúnyán bevágta térdét, egy másik jenki, Lindsey Vonn két rezzenéstelenül kivitelezett csúszással zsinórban negyedszerre győzött idén. Mindezt 16-os rajtszámmal tette. A szakági legjobbak két embert kivéve nem remekeltek ma, Eva-Maria Brem és a vonatkozó pontversenyt vezető Federica Brignone azért felfért ma is a dobogóra.

Kommentek: 0 komment

szánkó Szánkó Világkupa egyéb

Felix Lochnak ezúttal a katlannal gyűlt meg a baja, az első futamban mindenkit maga mögött tudhatott, a második csúszásban viszont tőle szokatlan hibát vétett, így ismét csak a búslakodás maradt számára. A nők versenyében sporttörténelmet írtak az amerikaiak: kisajátították a dobogó mindhárom fokát. A legnagyobb élő csillag, Natalie Geisenberger ezúttal is küszködött Lake Placidben.

Kommentek: 0 komment

sífelvonó síugrás sífutásÁltalánosságban azt mondhatjuk, hogy mindkét fő szakágunk versenyzői kelet felé vették vagy veszik majd az irányt a hétvégén, hiszen az alpesi sízők most térnek vissza Európába az észak-amerikai turné után, míg a síugrók egy gyors hétvégi kiruccanás erejéig az Ural-hegységet veszik célba.

Kommentek: 0 komment

északi összetett egyéb
Kényszerűségből egy hetet várnia kellett az északi összetett versenyzőinek az idény kezdetre. Kuusamóban mind a síugrókat, mind az északi összetettezőket elfújta a szél, valódi türelemjáték volt számukra az előző hétvége, avagy ismét igazolta hírnevét a versenynaptár abszurd körülményekkel bíró helyszíne.

Kommentek: 0 komment

Csodák Beaver Creekben sincsenek: Marcel Hirscher nyerte a férfi óriás-műlesiklást a Birds of Prey lejtőjén. Megérdemelten, nagy fölénnyel, ám nem mindennapi (bár nála az elmúlt két nap alapján mindennapos) szerencsével. Nagy ellenfelei már az első futamban kiestek, egyedül a remeklő Stefan Luitz állíthatta volna meg, aki viszont a második futam legalján hibázott. A második így Muffat-Jeandet, a 3. Kristoffersen. Svindal el sem indult.

alpesi si alpesi sí világkupa óriás-műlesiklás Beaver Creek Hirscher

Kommentek: 0 komment

A várt forgatókönyv szerint ért véget a női alpesi sízők hétvégéje Lake Louiseban: Lindsey Vonn a két lesiklás után a szuper-G-t is bántó fölénnyel nyerte. Nagy meglepetésre az osztrák Tamara Tippler lett a második, kevésbé meglepő, hogy a szintén osztrák Cornelia Hütter is felfért a dobogóra. Alighanem előny volt az alacsony rajtszám, már csak ezért sem meglepő, hogy Miklós Edit nem tudott bravúrt elérni, és lemaradt a pontszerzésről.

alpesi si alpesi sí világkupa Lake Louise Szuper-G Vonn Miklos Edit

Kommentek: 0 komment

síugrás

Három verseny után már a második norvég győztest avatjuk idén, hiszen Kenneth Gangnes a hazai pálya minden előnyét kihasználva, fölényesen nyerte a tegnapihoz hasonlóan ismét a normálsáncra áthelyezett versenyt, s hogy Alexander Stöckl kapitány öröme még teljesebb legyen, Johann André Forfang 3. helye révén ismét két embere állhatott a dobogón a 2. helyen a "norvég szendvicsbe" beékelődő Peter Prevc társaságában. Eközben a VK éllovas Severin Freund a 10. helyről mentett egy nagyot, ugyanis egy jó második ugrással fel tudott jönni ötödiknek, ami éppen elég volt ahhoz, hogy a nap végén megőrizze a sárga trikót.

Kommentek: 0 komment

alpesi síelés Világkupa Alpesi Sí Világkupa lesiklás Lake Louise Kanada Lindsey Vonn Fabienne Suter Cornelia Hütter Nadia Fanchini Kajsa Kling Corinne Suter

Érdemi hiba nélkül síelt tegnap az amerikaiak világsztárja, nem is lehetett másodpercen belül követni. A már pénteken is remeklő Fabienne Suternek összejött végre a jól megérdemelt dobogó, a harmadik helyen pedig az előző napon másodikként zárt Cornelia Hütter végzett. Miklós Edit megismételve előző napi teljesítményét a 22. helyet szerezte meg.

Kommentek: 0 komment

Világkupa alpesi síelés Alpesi Sí Világkupa Szuper-G Marcel Hirscher Ted Ligety Andrew Weibrecht Mattia Casse Adrien Théaux Travis Ganong Aksel Lund SvindalSzezononként mindig akad legalább egy olyan verseny, aminek a forgatókönyvét átírja az időjárás szeszélye. Ilyen alkalom volt a mai. A megkurtított pályán az elsők közt rajtolók komoly előnyt élveztek, ami fényesen jelez a tény, hogy az érdemi eredményre korábban képtelen, semmi rendkívülit nem produkáló Mattia Casse 1-es rajtszámmal kis híján dobogóra állhatott. Eljött a nagy nap Marcel Hirscher számára, remekül meghúzta a kanyargós szakaszt, a vele azonos körülmények közt indulókat lazán verte, az már a szerencse műve, hogy egy erős TOP15 helyezésből győzelem kerekedett. Külön pozitívum osztrák részről a norvégok szereplése, Aksel Lund Svindal csupán a 21. helyen végzett, míg Kjetil Jansrud pont nélkül zárt.

Kommentek: 0 komment

síugrás

Az erős szél miatt egyetlen sorozatra futotta csak ma Lillehammerben a síugróknál, ráadásul ehhez is az kellett, hogy a versenyt idejében áthelyezzék a normálsáncra, ahol végül a VK-címvédő Severin Freund bizonyult a legjobbnak. Annál nagyobb meglepetést keltett, hogy rajta kívül pedig még két norvég ugró, Kenneth Gangnes és Andreas Stjernen voltak hivatalosak a díjátadó ceremóniára.

A mai verseny egyszerre volt szerencsejáték és maratoni küzdelem az elemekkel, nézzük hát a részleteket!

Kommentek: 0 komment

Világkupa alpesi sí világkupa alpesi síelés lesiklás Lindsey Vonn Cornelia Hütter Ramona Siebenhofer Margot Bailet Stacey Cook Lara Gut Fabienne Suter Miklós Edit

Kevés híján bukást szenvedett, hatalmas mentése után mégis a szokott fölénnyel behúzta a győzelmet Lindsey Vonn. Lake Louise királynője mögött ma nagyot villantott az átalakuló osztrák lesikló csapat, Cornelia Hütter és - még nagyobb meglepetésre - Ramona Siebenhofer is dobogóra állhatott. Írhattuk volna úgy is, hogy Vonn sikerén túl borult a papírforma. Miklós Edit szépen helytállt a számára nem túl kedvező pályaviszonyok közt, a 22. helyen végzett, tehát bőven befért a pontzónába.

Kommentek: 0 komment

Világkupa alpesi sí alpesi sí világkupa lesiklás Aksel Lund Svindal Kjetil Jansrud Guillermo Fayed Hannes Reichelt Andrew Weibrecht Carlo Janka

Kettős norvég sikerrel vette kezdetét a hétvége a férfiak számára. Aksel Lund Svindal ismételten magától értetődő fölénnyel húzta be az első helyet, de ezúttal Kjetil Jansrud is felidézte tavaly látott teljesítményét. Idén ez kevés az üdvösséghez. A dobogó harmadik fokára Guillermo Fayed állhatott fel francia színben.

Kommentek: 0 komment

sífelvonó síugrás alpesi sí Miklós EditA hétvége közeledtével belevágunk frissen életre hívott felvezető-rovatunk második epizódjába:

A síugrók a hétvégén Lillehammerben próbálják meg feledni és feledtetni a borzalmasra sikerült kuusamoi kirándulást, eközben az alpesi sízők továbbra is az amerikai kontinensen versenyeznek, egészen pontosan a férfiak Beaver Creekben, míg a nők Lake Louiseban küzdenek a VK pontokért, s ha ez nem lenne elég, a szezonban először rajthoz áll majd Miklós Edit is.

Kommentek: 0 komment

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 realniku

Elérhetőségünk