Izgalmas, fordulatokban bővelkedő versenyt hozott a wengeni szlalom az idei évben is. A 4. Összetett VK- elsőségére hajtó Marcel Hirscher űrsízésének utolsó harmadában lába közé vett egy kaput, s az osztrák hibáját maximálisan, vagyis győzelemmel használta ki a nagy vetélytárs, Felix Neureuther. A német klasszis 2013 után másodjára győzött a Männlichen- lejtőn. Mögötte az egy hete élete első sikerét arató Stefano Gross, valamint a visszatérőben lévő Henrik Kristoffersen végzett, míg az első futamot követően még vezető Matthias Hargin a dobogóról is lecsúszott. Samsal Dalibor pedig a második futamról, ezúttal gyönge idejének köszönhetően.

Helyesen döntöttek az illetékesek, amikor a mára rendelt tradicionális lesiklás helyett a szlalomosokat hívták versenyre. Megérkezett ugyanis a várt hóesés, s a rossz látási viszonyok ellenére a leglassabb számban legalább mód nyílt pontokat osztani.

Népes, 72 fős mezőny érkezett Wengenbe, hogy megkísérelje többük számára a lehetetlent, továbbjutást érő idővel célba érni a naptár egyik legfifikásabb műlesikló lejtőjén. Amit az osztrákok trénere kellően meg is bonyolított, a cikornyásan távolra tűzött kapuk éppúgy megjelentek a pályán, mint a sorozók, vagy a szűk kanyarulatok. Kihívás tehát lett volna bőven – hózápor híján is.

Patrick Thalernek (9.) jutott tehát a hókotró szerepe, szemre hibátlanul teljesítette a távot, a tempó nem volt elégséges. Nemcsak Marcel Hirscher viszonylatában. Az osztrák űrsízést mutatott be a pálya háromnegyedéig, 1,24-es előnyről vett lába közé egy kaput. Fritz Dopfer (4.) menete sem vésetett be az utolérhetetlenek közé, csakis alul szedte össze előnyének zömét, ahol az olasz roppant bizonytalanul síelt. Henrik Kristoffersen (3.) valamelyest szebb síelést mutatott be, az aljára lassult be, 2 tizeddel így is átvette a vezetést. Stefano Gross (2.) egy fent elkövetett hiba ellenére kevéssel végig gyorsabb volt, az első helyet így is megörökölte tőle Matthias Hargin (1.), a svédek évek óta az élmezőnyt gyarapító, ám mindeddig nyeretlen specialistája újabb kísérletet tehetett rossz sorozata megszakítására. Felix Neureuther (5.) nehéz, ám messze nem legyűrhetetlen feladat elé állította magát, alul mentette fél másodperc környékére hátrányát.

Markus Larsson (10.) stabilan lassan ment, pozíciójával ezzel együtt elégedett lehetett, ellentétben honfitársával, Axel Bäck kapura lépett, valahol Hirscher végzetének helyétől nem messze. Jean-Baptiste Grange (12.) megszenvedett a pályával, átvette az utolsó helyet. Jens Byggmark is ugyanerre hajtott, mígnem a pálya közepén egy hátas kíséretében el nem búcsúzott volna. Öt kiesést követően a biztos továbblépésre gyúrt Mario Matt (22.), erre fel most kis híján átesett a ló túloldalára, 2,65-ös hátrányának tudatában izgulnia kellett. Alekszander Horosilov (6.) két visszafogottabb szektor után remekelt a befutónál, 3 tizedet javított, ismételten bejelentkezett egy előkelő helyezésre. André Myhrer (7.) az első időmérő pontot követően fékezett embereset, kapukon keresztül cipelte a késést, a végén neki is sikerült közeledni. Sebastian- Foss Solevåg (19.) előbbiekhez mérten kiábrándító tempóval tudta le a távot.

Alexis Pinturault (8.) megszokottakkal ellentétben célba ért, mi több, egészen tisztes tempóval, kereken 1 másodperc hátrányt szedett össze. Két vérbeli szlalomos gyatra teljesítménnyel jelentkezett, Ted Ligety (24.) rontásokkal, Manfred Mölgg (25.) anélkül gyűjtött hatalmas hátrányt. Utóbbi most tért vissza a Világkupába, tegyük hozzá. Giuliano Razzoli hagyta hullni tovább a havat, pár kapu után balra távozott a pályáról, mutatványát Anton Lahdenperä megismételte. Ivica Kostelić nagyon lassú sízéssel sem ért célt, Reinfried Herbst (20.) nagy erőkifejtéssel harcolt a legjobb osztrák címéért, így is 2 és fél másodpercen kívül ragadt. Nem jött végül össze a nagy terv, Benjamin Raich (14.) már 2 szekundum környékére tornázza le a különbséget, a sógorok lelki világát ezzel persze aligha vidította fel. Daniel Yule (17.) csúszására felrobbant a tribün, pedig a fiatal svájci csak magához képest ment jól. Julien Lizerouxnak (15.) két egészen erős szektor után nagyot kellett mentenie, Victor Muffat-Jeandet (23.) idei eredményei alapján kicsit csalódást okozott, nem úgy Steve Missillier (18.), hiszen esetében már a célba érkezés ténye is örvendetesnek hatott. David Chodounsky (13.) bevállalós menete célt ért, újfent ő lett a legjobb amerikai. Juasza Naoki (30.) remek kezdés után kis híján megállt a meredeken, kevésen múlt, de végül elstartolhatott az edzője tűzte pályán. Az első harmincast Luca Årni (11.) zárta egy nagyon biztató, másfél másodperces hátrányt hozó menettel.

Kevés kiesőt termelt a pálya, ennek megfelelően csak keveseknek termett babér magas rajtszámokkal. A kevés kivételt erősítette a norvég Jonathan Nordbotten (32-essel a 16.), a szlovák Adam Žampa (31-essel a 21.), a brit Dave Ryding (37-essel a 26.), az olasz Cristian Deville (66-ossal a 27.), a német Linus Strasser (35-össel a 27.) és az osztrákok részéről Michael Matt (63-assal a 29.).

Samsal Dalibornak ezúttal sem jött össze a továbbjutás, igaz, legalább nem esett ki, harmatos részidők után a 43. helyen esett ki.

Az első futam jegyzeteléséért köszönet illeti repenst.

.......................................................................................................................................

Délután Juasza (23.) avatta fel a pályát, nem túl nagy meggyőződéssel, a várt előrelépés elmaradt. Michael Matt (16.) csúszása minőségi ugrást jelentett a japánéhoz mérten, szép szűken vette a kapukat, megsíelte végül a legjobb délutáni pályát. Ennyi pozitívum jutott mára az osztrákoknak. Strasser (21.) elóvatoskodta, Deville (24.) kapcsán elsüthetjük közhelyünket, miszerint nem találta meg a pálya ritmusát, ugyanez érvényesült Rydingnél (25.) is. Nemhogy nem lépkedtek előre, továbbrontottak helyzetükön a szakág legjobbjai közt emlegetett sízők, Mölgg (28.) elsőévesként idétlenkedett, Ligety (27.) kapcsán pedig olyat láttunk, amit évek óta nem, az önbizalomhiány terhét.

Victor Muffat-Jeandet (14.) ellenben kiköszörülte a csorbát, erős meredeksízéssel megtartott valamicskét tetemes előnyéből. Nem realizálódott tehát a testvérpárbaj, hiába volt persze a jó kezdés Mario Mattnál (19.), a végén öccsétől is elmaradt. Žampa (26.) enyhén túlmozgásos sízése nem hozott eredményt. Mentette a mundér becsületét Reinfried Herbst (13.), a záró szakaszon fordította vissza a maga javára a különbséget. Solevåg (17.) hibát hibára halmozott, tempója miatt nem csúszott jobban hátra. Missillier biztosan tartotta előnyét, míg látványos bucskázással be nem húzott egy újabb strigulát kiesései közé. Yule (20.) elkövetett egy csúnya túlfordulást, Nordbotten (21.) több ritmustörést leművelt, egyikük sem veszélyeztette az élen állókat.

A tervezettnél tovább tartott a reklámszünet, egy esetlen néző minden jel szerint összetörte magát, mire a kiérkező mentőhelikopter szétzilálta a reklámtáblákat. Látszólag mit sem zavarta ez a közjáték Julien Lizeroux-t (11.), a francia veterán becsülettel engedte léceit a meredeken, szép stílusban abszolválta a záró szakaszt, kevéssel átvette a vezetést. Raich (15.) kompakt, bár nem túl dinamikus sízését egy látványos kifordulás tette semmissé, Chodounsky (18.) pedig hiába csépülte a pályát kézzel-lábbal, no és fenékkel, az igazán nagy eredmény elmaradt ezúttal. Jean-Grange (8.) kockázatvállalása kifizetődött, 93 századdal tolta hátrébb honfitársát. Amint két ilyen kaliberű menetet össze tud rakni 2011 világbajnoka, félhetnek tőle a többiek. Luca Årni (10.) érdemben nem veszélyeztette őt, ám karrierje során negyedszerre így is beverekedte magát a TOP10-be. Markus Larsson (9.) szépen összeszedte magát, csupán 3 századdal került Grange mögé, ugyanez már nem volt elmondható Thalerről (12.), aki ronda késésbe került a meredeken.

Újabb reklámszünet, majd ismét remek francia csúszás, Alexis Pinturault (4.) vagány sízését az sem akasztotta meg, hogy kicsit besokallt a meredeken, 65 százados előnye már-már dobogóval kecsegtetett. Myhrer megszenvedett a meredeken, majd mire ezen túlesett, mentett még egy jókorát. Akkorát, hogy kötése bennragadt a piros kapuban, aminek kizárás lett a vége. Alekszander Horosilov (5.) eljutott már arra a szintre, hogy meg se rezzen, amint az élmenőkkel kell küzdenie. Meredeken is tartotta a lépést a franciával, a pálya végi lendület hiánya sorolta csak mögéje.

Felix Neureuther (1.) patent pályát síelt, senkit nem lepett meg, amikor 6 tizedes előnnyel élre hágott. Dopfer (7.) alapvetően nem síelt rosszul, csakhogy Felix után éles volt a kontraszt – elsősorban dinamikában. Henrik Kristoffersen (3.) beleadott ma apait-anyait, de reálisan csak a dobogóért volt versenyben, ami össze is jött neki. Stefano Gross (2.) vadóc meredekkel hozta rá a frászt Neureutherre, 2 tized maradt köztük. Matthias Hargin (6.) pedig saját magára, az első néhány kapuvételnél látszott, elizgulja a dolgot, a dobogótól is messzire került.

A verseny részletes statisztikájáért kattintsatok a linkre!

Felix Neureuther idei második, pályafutása 11. Világkupa-győzelmét aratta, minek következtében 44 pont előnnyel visszavette a vezetést a szakágiban. Plusz Dopferrel holtversenyben a 3. helyet foglalja el összetettben – ami két kiesését figyelembe véve veretes mutató. Stefano Gross bombaformába lendült, adelbodeni sikere után egy héttel begyűjtötte 5. VK- dobogóját, ugyanez a felfelé ívelő tendencia figyelhető meg Henrik Kristoffersen esetében is, aki kilencedik alkalommal állt pódiumon.

Holnap – ha az időjárás engedi – a wengeni lesiklással zárul a hétvége!

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk