Mikaela Shiffrin zsinórban harmadik versenyét tudta megnyerni Semmeringen; két óriásműlesiklás után a villanyfényes szlalomon sem talált legyőzőre, így több mint 200 pontos összetettbeli előnnyel ünnepelheti a szilvesztert. A műlesiklás dobogója immár három futam óta változatlan: az amerikai mögött Velez-Zuzulová és Holdener végzett a második-harmadik helyen. Nina Løseth és Bernadette Schild egyaránt nagyszerű második futammal követte őket.

 

A tegnapi igen látványos havazás csütörtök délutánra elvonult, így szép napfényes idő köszöntött a Stájerországot Alsó-Ausztriával összekötő, immár hófödte Semmering-hágóra. Magyarországon talán a határhoz közeli síterepe miatt lehet híres, de itt fut keresztül a világörökség részét képző Semmeringi vasút is, mely a maga korában különleges mérnöki bravúrnak számított. A sízők szempontjából pedig hagyományosan kétévente itt ér véget a naptári év óriás-műlesiklással és szlalommal. Mikaela Shiffrin két óriásban aratott győzelemmel hangolt kedvenc számára, így Vreni Schneider rekordja volt ma a kérdés: a svájci kiválóság 1989-ben tudott három egymást követő nap technikai számban győzni.

Az előző napi verseny természetesen nem maradt viszhang nélkül. Több kritika is érte a szervezőket és a versenyigazgatást a szakadó hóban megrendezett óriás-műlesiklás, valamint Taina Barioz sérülésének ellátása miatt. Az összetett címvédő Lara Gut egyenesen a FIS-t és Alte Skårdalt bírálta; mondván, veszélyeztették a versenyzők egészségét. Skårdal azzal védekezett, hogy ők mindig a biztonságot tartják szem előtt.

A pályáról a szervezőknek sikerült a csaknem 50 centiméter friss havat eltakarítani, így adottak voltak a körülmények egy jó versenyhez. A csehek edzője tűzte az első futam pályáját, és egy igen technikás, a meredeken szokatlanul sűrű tűzést láthattunk, mely szinte kódolta magába a hibákat. Ennek megfelelően még a legjobbaktól sem láthattunk hibátlan menetet. Talán még Ante Kostelić is elismerően bólogatott a trükkös szlalompálya láttán.

Nina Løseth (6.) számára két nap után jött saját száma, de a meredeken egy rosszul sikerült kanyarvétel után szinte állóra fékezte magát, hogy a következő kaput bevegye. Hansdotter (3.) első szektora megmutatta, hogy a norvég nem rossz időt hagyott a pályában, és csak a norvég hibás szektorán tudott előnyt találni – igaz, ott több mint egy másodpercet. Petra Vlhová (39.) hasonlóan jól kezdett, mint Løseth, de a kockáztatásnak meg lett a böjtje: egy hatalmas hibát még megmentett, a második után viszont pályát tévesztett. Bár még besíelt a célba, de a továbbjutásra nem sok reménye lehetett. Šarka Štrachová (5.) inkább visszafogta magát a meredekebb középső részen, végül épp csak kikapott a norvégtól.

Velez-Zuzulová (2.) az utolsó verseny címvédőjeként állt rajthoz, és egy bátor, tempós futammal fél másodpercet adott Hansdotternek. Igaz, az utolsó szektorban ő viszonylag sokat eladott, itt igazán verhetőnek tűnt. Wendy Holdener (3.) több kaput rettentő szélesen vett a maga szintjén, de a pálya végén az addigi másodperces hátrányát megfelezte, így végül sokat javított. Mikaela Shiffrin (1.) meglepetésre kisebb hátrányt szedett össze Zuzulovával szemben, de az alsó szakaszon, ahol sokat faraghatott volna, több apró hibát ejtett, így végül csak kevéssel tudta átvenni a vezetést.

Anne-Sophie Barthet (16.) rettentő sok hibával jött le, de – látva az addigi teljesítményeket – két másodpercen túli hátrányával nem volt reménytelen a továbbjutás. Hasonlóan zaklatott menettel rukkolt elő Michelle Gisin (10.) is, de ő a pálya végére össze tudta magát szedni. Irene Curtoni (7.) nagyon bíztatóan kezdett, de pont Shiffrin verhető utolsó szektorában kapott további tizedeket. Resi Stiegler is egy hiba ellenére is jó idővel abszolválta a meredeket, de ezután kapura lépett és bár elesett, a bukás szerencsére egyáltalán nem volt komoly.

Bernadette Schild (11.) volt az első hazai, de túl sok élt használt, ráadásul egy neccesebb kapuvétel után a lecsapódó stanglin majdnem át is esett. Gagnon (14.) bíztató óriással készült legerősebb számára, de a pálya ritmusára ő sem igazán érzett rá, „darabosra” sikerült menete. Nastasia Noens több hiba után egy kapuba végül már nem fért be. A hazaiak bánatára talán legnagyobb esélyesük, Michaela Kirchgasser szintén a meredeken került késésbe, ami miatt már a következő kapun is túlcsúszott, mire irányba rakta léceit.

Lena Dürr (25.) széles kapuvételekkel és nem túl nagy tempóval tudott lejönni, így a hatalmasat rontó Vlhován kívül senkit nem előzött meg az addig leérkezők közül. Mielzynski (12.) inkább biztonságira vette a sok áldozatot szedő meredeket, így a lassabb tempóval együtt is egész jó időt síelt. Katharina Truppe talán túlságosan is akarta a jó eredményt: nagyon bevállalós menetében folyamatosan mentenie kellett, végül a cél előtt a sokadik hiba már a kiesést jelentette – újabb hazai vérzett el. Wikström (9.) és Skjøld (13.) sokáig hasonló időkkel versenyeztek a top10-ért, végül előbbinek sikerült, utóbbi épp lecsúszott róla.

Anna Swenn Larsson kapura lépett az első ellenőrző pont után, ezzel sorozatban ötödször nem szerez pontot a világkupában. Christina Geiger (22.) óriási hiba nélkül, de rendkívül lassan síelt. Ana Bučik (20.) ezzel szemben hatalmas fékezésekkel vett be szinte minden kaput, ennek ellenére a két eltérő megközelítés hasonló időt jelentett a német és a szlovén lány számára. Manuela Mölggtől az elmúlt napokban másodvirágzását élte, rizikós menettel az első szektorig nagyon jól haladt, de egy hiba után már nem tudott visszatérni a pályára. Melanie Meillard (15.) közel sem „rongyolt bele” ilyen elánnal a pályába, de lécei keresztbe is álltak a pálya meredekebb részén. Chiara Costazzát (8.) nem rettentette vissza Mölgg példája, és kamikaze mentettel indított, a meredeken épp csak megfogta léceit több kanyarban, de tempója így is top10-et ért neki végül. Denise Feierabend (26.) nagyon szenvedett a technikás pályán, végül csak Vlhovát tudta maga mögé utasítani a célban. Maruša Ferk (27.) egész precíz menetet mutatott be, de a szektoridőkből látható volt, hogy ez a sebesség kárára ment. A legjobb harminc sorát két osztrák zárta: Julia Grünwald kapura lépett, de addigi tempója így sem volt bíztató; míg Gallhuber el sem indult.

A 69 fős mezőnyből 24-en estek ki és ketten nem álltak végül rajthoz. A kevés leérkezőnek köszönhetően sokan tudtak a legjobb harmincban végezni magasabb rajtszámmal: Maren Wiesler (17.) 38-assal, Adeline Baud-Mugnier (18.) 40-essel, míg Martina Dobovská (19.) 50-essel bizonyult a legjobb 30-on túlinak. Három hazai versenyző is bejutott még: Ricarda Haaser (21.) és Stephanie Brunner (23.) már tegnap is bíztató formát mutattak, rajtuk kívül Katharina Liensberger (29.) is pontokért síelhetett a második futamban. Andorrából Mireia Gutierrez (24.), a német Elisabeth Willibald (30.) és a 63-assal érkező szlovén Meta Hrovat (28.) síelhetett még villanyfényben.

Az első futam eredménye

Elsőként Elisabeth Willibald (19.) síelhetett, immár villanyfényben. Kezdésként jó menet sikerült, „át is lépett” az utána következőkön: Katharina Liensbergeren (22.) és a szlovén Maruša Ferk (23.) még egész közel tudtak maradni hozzá, de Meta Hrovatnak (28.) és Denies Feierabendnek (27.) meg kellett elégednie a biztos pontszerzéssel. De Lena Dürr (25.) és az andorrai Mireia Gutierrez (26.) sem tudtak a közvetlen élbolyhoz csatlakozni. Stephanie Brunner (20.) óriásműlesikló, de tegnapi jó formáját át tudta menteni mára is, és éppen csak lemaradt a vezetésről. Christina Geiger (21.) nagy fékezésekkel hamar eladta nagy előnyét. Bár a pálya végére össze tudta szedni magát, de a különbség végül hátrányba fordult.

Ricarda Haaser (16.) a nap első valamirevaló osztrák menetét mutatta be, vagány, semmit nem védő sízésével nagy előnnyel állt az élre. Ana Bučik (24.) nem mozgott túl otthonosan, hátránya szektorról szektorra nőtt. Martina Dubovská (18.) megfontolt sízéssel is be tudott jönni a második helyre, értékes pontokat szerezve. Baud-Mugnier (13.) volt az első, aki a meredek után is még előnyben volt, az utolsó szakaszon – ahol Haaser a leggyengébb volt – pedig újra növelni tudta előnyét a célig. Maren Wiesler (17.) ennél jóval visszafogottabb volt, végül a pillanatnyi dobogó legalsó foka jutott neki. Anne-Sophie Barthet (14.) volt az utolsó a reklámszünet előtt, gyors és egyben precíz sízése pont a legvégén nem tartott ki, így egy századdal lemaradt az első helyről.

Melanie Meillard (15.) négy tizedes előny a meredeken eladta, Marie-Michele Gagnon pedig a célig sem jutott el. Maren Skjøld (10.) előnye folyamatosan olvadt egy igen bátor sízés közben, de még így is magabiztosan állt az élre. Erin Mielzynski (9.) ki tudta használni, hogy a norvég bevállalós menete nem volt hibáktól mentes, így ismét változott a jelenleg vezető kiléte. A nap utolsó hazai sízője Bernadette Schild (5.) volt, aki a közönség bíztatására nem panaszkodhatott. Már gyúltak a fáklyák a szemre rendkívül precíz menet közben is, az ovációtól méginkább szárnyra kapó kisebbik Schild-lány nagyon erős utolsó szektort tudhatott maga mögött. Michelle Gisin (12.) már a pálya felső részén sem volt elég magabiztos, a végén pedig nagy hátrányt halmozott fel. Emilie Wikström egy jó délután után este hamar kapura lépett, így búcsúzni kényszerült.

Ciara Costazza (8.) mindent megtett a vezetésért: a pálya felső részén verni tudta Schildet, de végén ő sem tudott ellenszert találni az osztrák jó sízésére. Honfitársa kezdésként sem tudott ilyen jól menni, Irene Curtoni (11.) túl sok élt használt, minden ellenőrzőponton folyamatosan szorult hátrébb. Nina Løseth (4.) az első futamban egy komoly hibát leszámítva nagyon jól ment, a formát átmentette a másodikra is, folymatosan növekvő előnye végül épp csak kitartott az utolsó szektorban. Štrachovának (6.) is az utolsó szektorba tört bele a bicskája, végül csak harmadiknak ért célba. Hansdotter (7.) egy komolyabb fékezéssel vesztette el minden esélyét a végső dobogóra.

Wendy Holdener (3.) ezzel szemben nagyon magabiztos sízéssel inkább az utána következőkre próbált nyomást gyakorolni, a vezető helyhez kétség sem férhetett. Velez- Zuzulová (2.) így is fél másodperces fórral kezdhetett, és jó tempóval ezt tovább tudta növelni, még egy nagyobb hiba is belefért a végén, majd’ másodperces előnnyel a célban támadta meg Shiffrin vezető helyét. Ilyen menettel még Mikaela Shiffrinen (1.) is nagy a nyomás. Rögtön a rajt után rontott egy kisebbet, ami miatt fél másodpercet vesztett. A meredeken már tudta tartani Zuzulová idejét, az utolsó szektorban pedig majdnem egy másodperccel már jobbnak bizonyult a szlovákkal szemben. Így mindkét futamot megnyerve megszerezte harmadik semmeringi győzelmét is, az elsőt műlesiklásban.

Shiffrin statisztikáiról egy egész bejegyzés is lassan kevés lenne, de álljon itt pár adat: a beszámoló elején olvasható Vreni Schneider-féle háromgyőzelmes rekordot természetesen beállította. A mai volt idei 6. és élete 26. győzelme (23xműlesiklás, 3xóriás), ezzel beérte az örökranglistán Tina Mazét. További egy sikerre van Maria Höfl-Rischtől, négyre Janica Kostelićtől, és még mindig csak 21 éves. Veronika Velez-Zuzulová a mezőny és Shiffrin közötti űrben versenyez idén, de ilyen fölénnyel egyelőre ő sem tud mit kezdeni. Wendy Holdener idén eddig minden műlesikláson dobogóra állhatott, de mindössze egyszer volt második.

A sízők ezzel búcsúznak a 2016-os évtől, de a hölgyek január 3-án már ismét versenyeznek, Zágrábban a Snow Queen Trophy-ért, újabb éjszakai szlalomon. Két nappal később pedig ugyanitt a férfiak is rajthoz állnak: Ivica Kostelićet minden bizonnyal itt láthatjuk utoljára versenyezni.

Bár síugrással még jelentkezünk az idén, de az alpesi síelés stábja idénre búcsúzik. Boldog új évet kívánunk Olvasóinknak!

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk