A mai napon szuper-óriásműlesiklással folytatódott a Világkupa-döntő programja Lenzerheidében. Hiába igyekezett a norvég pályatűző, ebből a lejtőből ő sem tudott gyorspályát faragni, ennek megfelelően olyan sízők voltak sikeresek, akik a technikai számokban is villognak. Alexis Pinturault csak az összetett jogán indulhatott, utolsóként síelt, mégis nagy előnnyel nyert. A francia örömöt a kombinációs specialista Thomas Mermillod Blondin második helye tette teljessé, az univerzális Bode Miller állt még fel a dobogóra. Svindal óriásit betlizett, pontot se szerzett, Hirscher viszont igen - alighanem eldőlt az összetett az osztrák javára. Svindal az újabb szakági győzelemmel vigasztalódhat.

 

Ma is a férfiak kezdték a nap programját, 9:30-kor, ám már ekkor is pozitív hőmérsékleti értékek mellett kezdődött meg a szuper-G versenyük. 26 indulót találtunk a rajtlistán, a top-25-ből ezúttal is Hannes Reichelt és Jan Hudec hiányzott. Összetettbéli pontszámának köszönhetően elindult viszont Ted Ligety, valamint Alexis Pinturault - és Marcel Hirscher. Sajátos módon az amerikai és a francia a legmagasabb rajtszámokat kapta, csak Hirschernek volt olyan szerencséje, hogy az elsők között rajtolhasson abban a számban, ahol egyébként soha nem szokott indulni. Fura dolog ez a rajtszámhúzás... Végül a tegnap eső osztrákok közül Georg Streitberger és Romed Baumann is jelezte, nem áll rajthoz. 

Hirschernek tehát a rajtszámmal volt szerencséje, a nagy rivális Aksel Lund Svindalnak pedig azzal, hogy a pálya nyomvonalát norvég edző, Morger jelölhette ki. Igaz, ebben a gyors szakágban ez túl sok segítséget nem jelent. A norvég csak az összetettre kellett hogy koncentráljon, hiszen a szakági kristálygömböt szuper-G-ben is már a Vk-döntő előtt begyűjtötte.

 

Manuel Osborne-Paradis ma is korán indulhatott, ezúttal övé lett az 1-es rajtszám. Nem élt vele: a második szetorban egy nagyon éles jobbos megtréfálta, kisebb szánkázással megúszta. A francia Johan Clarey volt így az első célba érő, kisebb hibákkal jött végig (20.). Marcel Hirscher viszont nem hibázott, két másodperces előnnyel vette át a vezetést - Ligety után ő is bizonyította, hogy ez a lejtő bizony nem igazi gyorspálya (12.)... Werner Heel a felső, legkanyargósabb szakaszon kapott sokat, a végére hat század híján sikerült visszahoznia (13.). Thomas Mermillod Blondin kombinációs sízőként örülhetett ennek a lejtőnek, komoly előnnyel is nyitott, több mint egy másodperccel vette át végül a vezetést (2.).

 

Joachim Puchner síelése jó táptalajt nyújtott az osztrák "csapatutasítás" bírálóinak, lassú vánszorgással egyértelműen az volt egyedüli célja, hogy ne jöhessen be Hirscher elé (19.)... Az amerikai Travis Ganongtól nem várhattak hasonló ajándékot, leggyorsabb első szektora után a középső szektorban volt egy nagyobb megtorpanása, így is az osztrák elé érkezett (9.). Christof Innerhofer a tegnapi napon eldobott egy győzelmet, és ma is ugyanazzal a kanyarral támadt problémája: túl óvatosan kanyarodott, végül fél másodperc feletti hátránnyal ért be (6.). Két újabb osztrák folytatta a versenyt, Max Franz is bizonyította, hogy az osztrákok nem ma nyerik el a fair play-díjat, egyértelmű volt, hogy nem akarnak igazán gyorsan menni (18.).

Otmar Striedinger volt az első osztrák, aki bevállalta, hogy normál tempóban végigmegy a pályán (vagy csak rosszul mérte fel, mennyire lassítson be?), végül Ganonggal azonos idővel ért célba (9.). Adrien Thèaux sérülten állt oda, látszott, hogy nem mer közel menni a kapukhoz, hamarosan ki is esett. Peter Fill is lassan kezdett, talán a napfény játszadozása miatt lassult is ez a pályarész - végül nem ezen múlt, az alsó részen sokat kapott (11.). Carlo Janka a hazai havon egész jól kezdett, ám a sebessége nem volt az igazi, végül egyetlen századdal még Innerhofertől és kikapott (7.). Erik Guay menete is bizonyította, hogy a valódi gyorssízők - és a kanadaiak - ezen a lejtőn csak szenvednek (17.), majd jöhetett a reklámszünet.

A szakági legjobbakat újabb osztrák, Matthias Mayer nyitotta, három tizedes hátránnyal kezdve. A folytatás jelezte, itt azért nem tudatos lassításról van szó, egyszerűen a felső szektor lassult ennyit, csökkenteni viszont nem tudott ezen a hátrányon (4.). Kjetil Jansrud remek kezdéssel alig szedett össze pár századot a kritikus felső részen, utána viszont volt egy nagyobb fékezése, így végül hat tizedes hátrány lett vége (8.). Didier Dèfago már az elején bajba került, végül még Hirschert sem tudta megelőzni (14.). Patrick Küng elfogadható kezdés után a középső részen pocsék ívekkel keserítette a hazaiakat, majd ő is besorolt a mezőny hátsó felébe (15.). Csúnyát betliztek a svájci esélyesek...

 

Bode Miller jelezte, hogy azért lehetne még jól jönni ezen a pályán, a szokott őrült menet az alsó szakasz előtt majd három tizedes előnyt ért - a végén viszont egyetlen századdal kikapott a franciától (3.). Aksel Lund Svindal két tizedes hátránnyal nyitott, pocsék középső szakasszal pedig szinte reménytelen helyzetbe hozta magát - végül 1,6-os hátránnyal ért a célba (16.). Elképesztően gyengén jött Svindal, sokadjára, ilyen teljesítménnyel nem lehet összetettet nyerni. Andrew Weibrecht rögtön bizonyította, hogy a norvég bénázásáról nem a pálya tehet - igaz, kiesett az alsó részen, de odáig egy tizedes hátránnyal jutott el.

Az újabb osztrák, Vincent Kriechmayr már nyugodtan mehetett, ám egy hatalmas hibával nagy hátrányt szedett be, és végül ő is kiesett. Ted Ligety ma is jól jött, tovább gyarapította a technikai sízőket a mezőny első felében (5.). Alexis Pinturault slusszpoénként előnnyel nyitott, elképesztő középső résszel már hat tized volt az előnye, és érthetetlen módon ő a pálya alján sem veszített - több mint fél másodperccel nyerte a versenyt (1.).

 

Alexis Pinturault 91. Világkupa-versenyén 21. alkalommal állhatott fel a pódiumra, 7. alkalommal győzött. Három számban is győzött már ebben az idényben, épp fő száma, az óriás a kivétel. Lesz még erre is egy lehetősége... Thomas Mermillod Blondin 139 verseny alatt 4-szer állhatott fel a dobogóra, most először nem kombinációban. Bode Miller 436 versenynél és 79 dobogónál jár.

 

A szakági tabellát Aksel Lund Svindal már korábban megnyerte. Kjetil Jansrud mai, átlagnál gyengébb teljesítményével is fellépett mögé a második helyre, köszönhetően Patrick Küng gyengélkedésének.

Összetettben Svindal előnye 19 pontra csökkent Hirscherrel szemben, és a norvég formáját elnézve, óriásban tőle a pontszerzést se nagyon lehet várni. Ha az osztrák a két technikai szakágból az egyikben célba ér, minden bizonnyal övé a nagy kristálygömb. Matematikailag még Pinturault is veszélyt jelenthet rájuk - a bombaformában lévő franciának viszont nemcsak két győzelem kell (ez még talán elő is fordulhat), de az is, hogy vetélytársai alig szerezzenek pontot. Sajnálhatja, hogy nem indult el tegnap egy lesiklásnak csúfolt, ám hasonló jellegű pályán...

 

A szakági győztes portréja:

Aksel Lund Svindal

Született: 1982. december 26., Lørenskog

Klub: Nero Alpin

Versenyszámai: lesiklás, Szuper-G, óriás-műlesiklás, (szuper-)kombináció

Olimpia: aranyérmes (Szuper-G, Vancouver 2010), ezüstérmes (lesiklás, Vancouver 2010), bronzérmes (óriás-műlesiklás, Vancouver 2010), negyedik (lesiklás, Szocsi 2014), ötödik (Szuper-G) és hatodik („óriás”) helyezett (Torino 2006)

Világbajnokság: ötszörös világbajnok és aranyérmes (szuper-kombináció: Val d’Isère 2009 és Garmisch 2011; lesiklás: Schladming 2013 és Åre 2007; óriás-műlesiklás: Åre 2007), ezüstérmes (kombináció: Bormio 2005), kétszeres bronzérmes (Szuper-G: Val d’Isère 2009 és Schladming 2013), továbbá egy negyedik, három ötödik, egy hatodik és két hetedik helyezés

Junior-világbajnokság: aranyérmes (kombináció), ezüstérmes (Szuper-G) és kétszeres bronzérmes (lesiklás, szlalom), mind 2002 Tarvisio

Világkupa-debütálás: 2001.10.28. Sölden

Világkupa-rajt: 341

Vk-futamgyőzelem: 25 (12 Szuper-G, 8 lesiklás, 4 óriás-műlesiklás, 1 szuper-kombináció)

Vk-dobogó: 57

Vk-összetett: kétszeres győztes (2006/2007 és 2008/2009), kétszeres második helyezett (2005/2006 és 2012/2013), harmadik helyezett (2011/2012)
Vk-szakági: ötszörös győztes Szuper-G-ben (2005/2006, 2008/2009, 2011/2012, 2012/2013, 2013/2014), kétszeres győztes lesiklásban (2012/2013, 2013/2014), győztes óriás-műlesiklásban és kombinációban (mindkettő 2006/2007), második helyezett óriás-műlesiklásban (2010/2011)

Európa Kupa: az összetett harmadik helyezettje, a szlalom győztese és az „óriás” negyedik helyezettje (mind 2002/2003), 7 dobogós helyezés, 5 győzelem

További eredményei: 21-szeres norvég bajnok (ötször „óriásban”, Szuper-G-ben és kombinációban, háromszor szlalomban és lesiklásban); két Szuper-G-ben aratott győzelem az Ausztrál-Új-Zélandi Kupában; 12 győzelem különböző FIS-versenyeken.

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk