síugrás sírepülés

Egyelőre minden a szlovénok szája íze szerint alakul a planicai hétvégén, hiszen Peter Prevc tegnapi győzelme után ma Robert Kranjec állhatott fel a dobogó tetejére, ráadásul éppen Prevcot megelőzve, míg a 3. helyet Johann André Forfang szerezte meg. Prevc ezzel az eredménnyel újabb trófeát tudhat magáénak, hiszen immár a sírepülő világkupát is biztosan ő nyeri.

 

Bátran mondhatjuk, hogy ezen a hétvégén síugrás-lázban ég Szlovénia, amit mi sem mutatott jobban, mint hogy már a tegnap délelőtti (amúgy nézői szempontból borzasztó időpontban levő) versenyen is tekintélyes tömeg volt kint a Letalnica sáncon, ma pedig ha lehet még ennél is többen látogattak ki szurkolni a hazai kedvenceknek, csaknem teljesen megtöltve az arénát.

Ahogy az gyakran lenni szokott, amikor délután rendeznek versenyt Planicán, ezúttal is döntően hátszél fújt a sáncon, ettől függetlenül az első sorozatnak a 8-as beülőből rendben nekivághattak a versenyzők.síugrás sírepülés

A sorozat elején egyébként elég kiegyenlítettnek tűntek az erőviszonyok, hiszen a K-pontot (200 m) csaknem mindenki megugrotta a mezőnyből. Harminc ugrót követően ketten emelkedtek ki valamelyest azáltal, hogy 215 méter fölé tudtak kerülni, Anders Fannemel (217 m 5.), valamint Daiki Ito (219 m 12.), aki valamivel enyhébb szélben érte el ezt a távolságot. Ezzel természetesen ők voltak az első két helyen, míg a 3. helyen 214,5 méterrel Taku Takeuchi állt.

Következett aztán a minősített ugrók csoportja, elsőként Daniel André Tandeval (7.), aki 219 méterrel mindjárt be is jött a 2. helyre, majd Hayböck (4.) érkezett, aki az erősebb hátszele ellenére is 218 métert repült, így át tudta venni a vezetést. Stjernen (10.) következett, aki 218,5 méterrel negyediknek jött be, majd Kasai (9.) volt soron, aki 216,5 méterrel (viszonylag erősebb hátszélben) éppen a norvégot tolta egyel hátrébb a sorban, csak hogy Freund (8.) ugyancsak 216,5 méterrel ezek után pont elé érkezzen meg.síugrás sírepülés

A nagy nevek közül Stefan Kraftnak (11.) jutott a legnagyobb hátszél, ami sajnos az ugrása hosszán is látszott, ugyanis csak 210 méterig jutott, Kenneth Gangnes (3.) viszont sokkal jobban elkapta az első ugrását, sőt 221 méterrel a vezetést is át tudta venni. Robi Kranjec (1.) viszont még erre is rá tudott tenni egy lapáttal, és 224,5 méterig vitorlázva be is tudott jönni az első helyre, majd Forfang (2.) következett, aki a maga 223,5 méteres kísérletével csak egy hajszállal maradt el a szlovéntól, így övé volt a pillanatnyi 2. pozíció. A sorozat végén Peter Prevc (6.) viszont nem ugrott ezúttal tökéleteset, és egy kicsit billegős repülés végén már 218 méternél landolt, amivel a 6. helyen állt, így a verseny felénél Kranjec, Forfang, Gangnes volt a sorrend az élen.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatra továbbra is a hátszél volt a jellemző, a zsűri viszont kicsit bátrabban választott beülőt, így ez a kör a 10-esből zajlott. Az első tízes csoportot követően Roman Koudelka (11.) vezetett 219 méterrel, aki ezzel jónéhány helyet előre is jött a táblázaton. A vezetést is csak a 12. helyről érkező Daiki Itonak (9.) kellett átadnia, akinek volt már hozzá képest annyi előnye, hogy 218 méterrel is meg tudja őt előzni. Rögtön a japán után Stefan Kraft 213 méterrel érkezett meg a harmadik helyre, így a legjobbak előtt Ito, Koudelka, Kraft volt az első három.

A tizedik helyről Andreas Stjernen (15.) érkezett, aki azonban 210,5 méterrel kicsit rontott az első körös eredményéhez képest. Nem így Kasai (7.), aki másodjára 224 métert tudott repülni, ezzel magasan átvéve a vezetést, más kérdés, hogy sokat nem állhatott a reklámfal előtt, ugyanis Severin Freund (6.) közvetlenül ezután 225 méterig vitorlázott megszerezve ezzel a pillanatnyi első helyet.síugrás sírepülés

Ezt követően Tande (8.) ugrott 218,5 métert, amivel a 3. volt a sorban, majd következett Peter Prevc (2.), aki némileg feledtetve az első ugrását egy fantasztikus második ugrást mutatott be, ugyanis 242 méterig meg sem állt. Az nem is lehetett kérdés, hogy átveszi-e ezzel a vezetést, az már inkább, hogy vajon a dobogóra, netán a győzelemre is lehet-e vele esélye. Egy lépést mindenesetre hamar megtett a szlovén listavezető efelé, ugyanis Fannemel (10.) másodjára csak 213 métert ugrott, így kicsit vissza is esett a rangsorban. Hayböck (4.) ugyanakkor már közelebb járt ahhoz, hogy megelőzze Prevcot, ám ehhez ezúttal 233,5 méter nem volt elég, maradt így a pillanatnyi 2. hely. Ezt követően Gangnes (5.) 223,5 méterrel kevésbé volt veszélyes az első helyre, Forfang (3.) viszont, főleg tudva, hogy Prevchoz képest 7,6 pontos előnyt hozott az első körből már annál inkább, végül azonban hiába repült 233 métert 7 tized pont csak hiányzott a vezetéshez.

Ezzel a szlovénok már ünnepelhettek, hiszen a hazai siker már biztos volt, már csak az volt a kérdés, hogy melyik „fiuk” lesz ma a nyerő, a nagyot zárkózó Prevc, avagy Robi Kranjec (1.), aki azért szintén jelentős előnyből indult hozzá képest. Nos, végül Kranjec lett kettejük közül a jobb, ugyanis 236 métert repült, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megtartsa az első helyet.síugrás sírepülés

Ezzel Kranjec Vikersund után újabb sírepülőversenyt tudott megnyerni, aminek köszönhetően fel is jött a szakági VK 2. helyére, az első viszont már biztos, hogy Prevcé lesz a végelszámolásnál is, ugyanis az utolsó verseny előtt 110 pont az előnye honfitársával szemben, így elmondhatja, hogy lényegében mindent vitt a szezonban.

síugrás sírepülés

síugrás sírepülés

síugrás sírepülés

síugrás sírepülés

Részletes végeredmény

VK összetett

Sírepülő VK

Nemzetek kupája

A hétvége holnap délelőtt 10 órától egy csapatversennyel folytatódik, ahol a maihoz képest jóval nehezebbnek ígérkezik a hazaiak dolga, ha folytatni szeretnék a győzelmi szériát, ugyanis ebben a számban a rendkívül masszív norvég csapat tűnik favoritnak, a remek hangulat viszont ennek ellenére is szinte biztosra vehető, így érdemes lesz követni ezt a futamot is.síugrás sírepülés

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk