Jó másfél hete Planicán véget ért a 2014/15-ös síugró szezon, amely minden idők egyik legdrámaibb fináléját hozta, hiszen az utolsó verseny utolsó ugrásáig izgalmas volt az összetettért zajló csata Severin Freund és Peter Prevc között. Ha Prevc csak egy kicsit messzebb repül, ma őt ünnepelhetnénk VK-győztesként, a sors azonban ezúttal Severin Freundnak kedvezett, aki végülis a szlovénnal azonos pontszámmal, de több győzelmet szerezve nyerte meg pályafutása első nagy kristálygömbjét.

Persze nem csak a vége volt érdekes ennek az évadnak, hiszen a körmünket már szokás szerint december végén, január elején tövig rághattuk a Négysáncversenyen, és a szezon másik nagy kiemelt eseménye, az északisí vébé sem okozott csalódást, s ha mindez nem lenne elég négy év „böjtöt” követően ismét megdőlt a világcsúcs sírepülésben.

 

Osztrák siker az újév elején, sorozatban hetedszer is

Mint a bevezetőben említettük, az idény első igazán nagy attrakciója ezúttal is a Négysáncverseny volt, aminek az idei volt a 63. kiadása, és amelyre egyébként kifejezetten nehéz volt igazán egyértelmű esélyest megjelölni előzetesen, annyira kiegyenlített volt a küzdelem az első néhány versenyen. De ha mondani kellett volna, hát bizony szerintem kevesen mondták volna Stefan Kraftot, aki egy egészen hihetetlen sorozatot folytatva immár sorozatban hetedszer vitte haza (vagy inkább tartotta otthon?) az osztrákoknak a trófeát, s hogy még érzékletesebbé tegyük a sógorok hegemóniáját, tegyük gyorsan hozzá azt is, hogy a ráadásul a legkeményebb ellenfele is éppen egy honfitársa (s egyébként egyúttal szobatársa) Michael Hayböck volt a győzelemért.

Nem kezdődött egyébként simán a turné, ugyanis az oberstdorfi nyitófordulót a zsűri hosszas próbálkozása ellenére egy nappal el kellett halasztani a szél és a hóesés miatt, de így sem volt ez egy sima verseny, így aztán egy kicsit még mindenki inkább kivárt, mire egyértelmű favoritnak az  amúgy meggyőző sikert arató Stefan Kraftot, aki amúgy Hayböcköt, Prevcet és a mezőnybe a bokasérülése után egy csodaszámba menő 4. hellyel visszatérő Stochot utasította maga mögé.

A második forduló aztán megint hozott egy kis meglepetést, hiszen Anders Jacobsen sikerének a korábbi fordulók során nem sok előjele volt, mindazonáltal, bár Prevc ezen a versenyen mindkét előtte álló osztrákot megverve állhatott fel ismét a dobogóra, a 6-7. helyet elfoglaló Kraft és Hayböck pontbeli lemaradása nem volt nagy, így kettős osztrák vezetéssel utaztunk Innsbruckba.

Ahol aztán végül Prevc győzelmi esélyei szálltak el, miután csak 11. lett, na meg egy kicsit Hayböck reményei is, akinek az került különösen sokba, hogy letette a kezét egy amúgy elképesztő, 138 méteres ugrást követően (nem mintha ezért hibáztatni lehetne), így aztán az ezen a napon 137 méterrel sáncrekordot ugró (Freitag mögött a versenyen amúgy így is csak 2.) Kraft tovább tudta növelni az előnyét az összetettben.

Bischofshofenben pedig már nem is adta el az elsőséget, annak ellenére sem, hogy az eddig a győzelemről valahogy mindig lecsúszó, ám ezúttal valósággal szárnyakat kapó Hayböck a 23 pont körüli hátrányát mindössze 6 egységre csökkentette, ám előznie már nem sikerült, így az ezen a napon a 3. helyen végző Kraft vehette át végül a turné-győztesnek járó trófeát, míg az összetett 3. helyét Prevc szerezte meg.

Ismét „helyére került” a sírepülés

Minden síugrószezon legjobban várt napjai közé tartoznak a sírepülőversenyek hétvégéi, s kiváltképp így volt ez ebben az évben, hiszen az elmúlt időszakban nemigen voltunk elkényeztetve ezen a téren, (gondoljunk csak az egyévvel ezelőtti kétversenyes szakági VK-ra, és a legrosszabb rémálmainkba való harrachovi vébére). Ehhez képest az idei szezon igazi csemegének ígérkezett, hiszen két helyszín, Kulm és Planica is egy átépített sánccal várta a mezőnyt, a kettő között meg amolyan csemegének ott volt Vikersund, a világ legnagyobb sánca címének ezidáig egyértelmű egyedüli birtokosa.

Az első felvonás Bad Mitterndorfban egyébiránt annyira nem sikerült még jól, részben azért is, mert sokak szerint maga a sánc sem lett egy igazán szerencsés konstrukció a túl magas röppályája miatt, de leginkább azért, mert egy elég szeles hétvégét fogtak ki az itteni rendezők, ami miatt végülis csak egyetlen versenyt tudtak lebonyolítani a hétvégén, amit egyébként Severin Freund nyert meg.

Vikersund viszont aztán bőséggel kárpótolta a műfaj szerelmeseit, hiszen már pénteken, a kvaliban igen közel jártak a srácok Johan Remen Evensen 2011-ben felállított 246,5 méteres világrekordjához, (Peter Prevc 245,5-et, Anders Fannemel pedig 246-ot ugrott), szombaton aztán már meg is dőlt a csúcs, hiszen Peter Prevc a verseny második sorozatában éppen 250 méternél landolt, amivel ő lett az első, aki elérte ezt az álomhatárt, meg persze, a napi győztes is, a másik „rekord-adpiráns” Fannemel előtt.

Aztán mint kiderült még erre is rá lehetett tenni egy lapáttal, hiszen vasárnap a kvaliban Dmitriy Vassilev 254! méternél ért földet, igaz, megállnia nem sikerült az ugrást, így a világrekord nem lett az övé, ellenben Anders Fannemel állva maradt a 251,5 méteres repülését követően, azaz Prevc rekordja alig 24 órát élt meg. Apró érdekesség, hogy az újabb világrekord már nem ért napi győzelmet, ugyanis a hektikusan alakuló második sorozatban az első kör után még vezető Fannemel alulmaradt a két stabilat ugró Severin Freunddal szemben, aki ezzel már ekkor szezonbeli ötödik sikerét aratta, s nagy favoritja volt a küszöbön álló világbajnokságnak is.

Német és norvég napok Falunban

A faluni nagy seregszemle végül aztán két nemzetről szólt igazán, a korábbi évek egyre szebb és komolyabb sikereit most egy igazán nagy nemzethez méltó szerepléssel megkoronázó német csapat ugyanis a magukat igencsak felszívó norvégokkal osztozott az aranyérmeken. Kezdésnek a kisebbik sáncon mindjárt nyert dobogóra is állhatott a két ország egy-egy képviselője, hiszen a hölgyeknél Carina Vogt a tavalyi olimpia forgatókönyvét idézve nyert Yuki Itot és Daniela Iraschko-Stolzot megelőzve, míg a fiúknál kisebb meglepetésre Rune Velta bizonyult a legjobbnak a nyitószámban, ezen a szinten nüansznyi, négy tizedes különbséggel megelőzve Severin Freundot, míg a bronzérmet Stefan Kraft szerezte meg. A visszavágóra viszont már másnap sor került Freund és Velta között, lévén a vegyescsapat-versenyen mindketten befejező emberei voltak a csapatuknak, s miután az állás kellően szoros volt még a végjátékban, lényegében egymás ellen ugorhattak az aranyéremért, amely ezúttal az egyénivel ellentétben németeké lett a kévéssel lemaradó Norvégia és a címvédő Japán előtt.

Következett aztán a nagysánc egyéni, amely viszont az egész világbajnokság legsimább versenyét hozta, hiszen Freund ezúttal – nincs rá jobb szó – rommá verte a többieket; mindkét sorozatban a legmesszebb repülve mintegy 22 pontot vert az üldözőkre, akik között viszont kifejezetten érdekes csata dúlt az érmekért. Kisebb meglepetésre az ezüstérmet pedig végül annak a Gregor Schlierenzauernek a nyakába akasztották, akinek ezt a napot meg egy bizonyos decemberi estét leszámítva, amikor egyik kedvenc sáncán, Lillehammerben begyűjtötte idei egyetlen győzelmét, jobbára a hasztalan erőlködésről szólt ez az évad, így ez a mostani ezüst amolyan szépségtapasz is volt az osztrák klasszis szezonján, míg a 3. helyet a normálsánc bajnoka, Rune Velta szerezte meg, mintegy bizonyítva ezzel, hogy nem csak egyszeri csoda volt a néhány nappal korábbi siker.

Így már csak a zárószám, a csapatverseny volt hátra, amelynek végén ezúttal a norvégok örülhettek, míg a dobogóra az osztrák és (Val di Fiemme után ismét) a lengyel csapat érkezett meg melléjük, miközben a németek ezúttal némi csalódást okozva csak az 5. lettek, bár az már ettől függetlenül is bizonyos volt, hogy a szakági éremtáblázatot ők nyerik.

Összességében egyébként nem volt ez egy rossz vébé, a svéd szervezők, síugrókversenyeket illetően viszonylagos tapasztalatlanságuk ellenére egyáltalán nem vallottak szégyent, ha valamivel kapcsolatban kritikát lehet megfogalmazni, akkor az leginkább az, hogy a helyieket (persze némiképp azért lehetett erre számítani) nem igazán hozta lázba a síugrás, s bár a nézőtér azért (a sok külföldi, főleg a szomszédba átránduló norvég szurkolónak köszönhetően) sohasem volt bántóan üres, azért a hangulat sem volt olyan, ami igazán mély nyomokat hagyott volna bennünk.

Ein guter Freund - minden idők legszorosabb VK-fináléja

Ezek után egyetlen kérdés maradt nyitott az igazán fontosak közül, nevezetesen, hogy ki nyeri idén a nagy kristálygömböt, ugyanis ritkán láthatóan szoros volt az összetett még a szezon hajráját megelőzően is, amelyre úgy fordultunk rá, hogy a szezon csaknem teljes egészében egy rendkívül kiegyensúlyozott (cserébe kevésbé látványos) teljesítményt hozó Peter Prevc vezette a mezőnyt, míg mögötte 57 ponttal lemaradva az a Stefan Kraft állt a 2. helyen, akit a négysánc lendülete csaknem a világbajnokságig a tabella élén tartott, közvetlenül előtte viszont (egy utóbb már talán kérdőjeles döntésnek köszönhetően) kihagyta a vikersundi hétvégét, így került a szlovén riválisa mögé. Reális sansza volt viszont a győzelemre Severin Freundnak is, aki nagyjából az évad felétől kezdett igazán formába lendülni, és úgy is csak 102 pont volt a hátránya Prevchez képest, hogy Sapporoban neki is volt egy kihagyott versenye, és Titisee-Neustadtban is legalább egy dobogó, ha nem egy győzelem maradt benne a versenyben, miután a léc-hosszra vonatkozó szabályok megsértése miatt biztos vezető helye ellenére kizárták.

Hét verseny volt hátra, az esélyek pedig meglehetősen kiegyenlítettnek látszottak. A kezdés a trióból Kraftnak sikerült a legjobban, ugyanis győzni tudott Lahtiban, bár a többiek sem maradtak el sokkal tőle, hiszen Freund a 2., Prevc pedig a 4. helyen végzett, mindazonáltal az osztrák ezzel 7 pontra megközelítette a szlovént az összetettben. Jött aztán Kuopio, ahol a szél olyannyira megkavarta a dolgokat, hogy csaknem törölni kellett a fordulót, végül úgy sikerült mégis versenyt rendezni, hogy átmentek az ottani normálsáncra, ahol egy sorozatot le tudtak bonyolítani, más kérdés, hogy így is nagy szerencsejáték lett belőle, amin ezúttal leginkább Prevc vesztett az éllovasok közül, miután csak a 17. helyre futotta. Mindenesetre így-vagy úgy, de Severin Freund ünnepelhetetett, aki ezzel szorosan ott volt már a 3. helyének köszönhetően a pontverseny élére ugró Stefan Kraft nyomában.

Ahhoz viszont, hogy az előzés is összejöjjön megintcsak egy kis szerencse is kellett, ami persze inkább volt a 21 esztendős osztrák pechje, aki pedig Trondheimben biztosan vezetett az első sorozatot követően, ám a második körben a levegőben leoldott az egyik léce, s bár a bukást el tudta kerülni, a vége így is rontott ugrás, és mindössze egy 9. hely lett, a győzelem pedig így Freund ölébe hullott, aki ezzel már vezette az összetettet a 2. helyével a pontversenyben is a 2. helyre felzárkózó Prevc előtt.

Osloban a Holmenkollenen aztán újabb két Freund-siker következett, miközben az üldözők közül még leginkább Prevc tudta tartani a lépést a 2. és 3. helyével, amivel az elméleti esélyét legalább megőrizte az utolsó két planicai versenyre, amely előtt a kettejük közti 94 pontos különbség mellett azért viszonylag kényelmesnek tetszett a német helyzete. Matematikai értelemben egyébként az oslói hétvégén kissé indiszponált Kraft is nyerhetett volna még, más kérdés, hogy ezen a ponton a 175 pontos hátránya valóban csak papíron jelentett még győzelmi esélyt.

Jöhetett tehát Planica, ahol egy év szünet után ismét sírepülő-versennyel fejeztük be a szezont, miután végre elkészült az újjáépített Letalnica-sánc, amitől a szlovénok nem titkoltan azt remélik, hogy majd idővel meg tudják szorongatni Vikersundot a világcsúcsért zajló versenyben. Ez egyébként valamelyest már pénteken összejött, amikor is a délután igazi szlovén fiesztába torkollott, miután Peter Prevc 248,5 méterrel nem csak sáncrekodot ugrott, de egyben nyert honfitársa, Jurij Tepes előtt, ráadásul még Stefan Kraft is vefért az így a 4. helyre csúszó Severin Freund elé, akinek így tehát megszakadt a győzelmi sorozata és hiába számolgattuk előzetesen, hogy egy neki kedvező forgatókönyv esetén, akár már aznap bebiztosíthatja a sikert a német, a 94 pontos előnye 44 pontra csökkent, ami ugyan még mindig nem volt kevés, de a pillanatnyi erőviszonyokat látva bizony egy igen izgalmas finálét ígért.

Azt a drámai végjátékot viszont, ami lett a dologból, talán még a nevesebb forgatókönyvírók is megirigyelhetnék, hiszen ennél emlékezetesebb véget aligha érhetett volna a küzdelem. Eleinte ugyanis a hazai közönség támogatását élvező (nota bene előző nap a csapatverseny megnyerésével hangolt a publikum a döntő ütközetre) Prevc volt inkább a tűz közelében, lévén vezetett az első sorozat után, míg Freund, akin ekkor inkább látszott a teher, csak a 7. helyen fordult, így természetszerűleg előbb került sorra a második sorozatban is.

Ráadásul itt sem állt eleinte jól a német, ugyanis csak a pillanatnyi 2. helyre jött be Hayböck mögé, s az ugrást követően az arcáról csak egyet lehetett leolvasni: mindennek vége.

De nem volt vége, elsősorban azért, mert a hátralévő hat ugró közül, ketten, ha nem is tudatosan, de a német segítségére siettek, először is Schlierenzauer azzal, hogy egy kicsit visszafogottabb volt másodjára, ami azt jelentette, hogy őt megelőzvén Freund már legrosszabb esetben 7. volt, így Prevcnek mindenképpen kellett a győzelem az üdvösséghez. Ennek viszont, hogy egy utolsó, tényleg teljesen váratlan csavar legyen a történetben éppen a honfitárs, Jurij Tepes állta útját, miután 244 méterig vitorlázva néhány ponttal letaszította az első helyről a másodjára „csak” 233,5 méterig repülő Prevcet, így hiába végzett újra két szlovén az első két helyen, a legboldogabb embert ekkor a körnéyken Severin Freundnak hívták, aki így pontegyenlőséggel, több győzelmének köszönhetően mégis megnyerte az elveszettnek hitt nagy kristálygömböt!

Hogy aztán melyikük érdemelte volna meg jobban? Nehéz megmondani. Egy biztos, hogy kettejük közül Freund teljseítménye volt a látványosabb, hiszen kilencszer tudott győzni, míg Prevc csak háromszor, ráadásul a németnek ilyen-olyan okokból három futam ki is esett a pontszerzési esélyek közül, ha így nézzük, akkor fajlagosan még jobb is volt, mint Prevc, az tehát biztos, hogy rossz helyre semmiképp sem került a trófea. Ezzel együtt, mondhatjuk nyugodtan, hogy Prevc is bajnoki teljesítménnyel lett idén második, hiszen lényegében egyedüliként mondhatja el magáról, hogy a teljes szezon során ott tudott lenni a legjobbak között, olyan tekintetben pedig tényleg egyedülálló a teljesítménye, hogy rajta kívül senki más nem tudott az összes versenyen pontot szerezni.

Összességében egyébként elsősorban amiatt volt kiemelkedő az idei évad, hogy szinte végig nagyon kiegyensúlyozott volt az élmezőny, így senki nem tudott annyira ellépni, hogy idejekorán eldőljön a győzelem kérdése, s miután az idei főszereplők többsége, Freund, Prevc, Kraft, Hayböck, Fannemel vagy Velta még a húszas éveiben jár, így van rá remény, hogy az elkövetkezendő években is láthatunk majd hasonlóan kiélezett csatát az összetettben, esetleg, ha túljut a jelenlegi holtponton, akkor kiegészülve Gregor Schlierenzauerrel, illetve Kamil Stocchal is, aki ugyan nagy sajnálatunkra idén amiatt a végtelenül peches bokasérülés miatt már azelőtt elvesztette az esélyét a címvédésre, hogy elkezdődött volna az évad, azért visszatérése után egy-egy alkalommal bizonyította, hogy tudja még, mi kell a győzelemhez.

Olvasóinkál Kasai és Prevc a nyerő

Persze azért nem minden a fiatalokról szólt idén sem, hiszen azt hiszem nem lenne teljes a kép, ha nem lennének a mezőnyben olyan tapasztalt nagyágyúk, mint Simon Ammann, vagy Noriaki Kasai (de említhetnénk Bardalt is, akinek a visszavonulását kifejezetten sajnáljuk), s ha már a japánról szó esett, akkor át is térhetünk a sebtében összehozott közönségszavazásunkra, amelynet jelen pillanatban (Április 1. 21 óra) éppen Kasai és Prevc vezet holtversenyben a szavazatok 24-24 százalékával, míg Freund csak a 3. 18%-al, illetve Kraft kapott még viszonylag több voksot 15%-al, azaz a pontverseny legjobbjai nálatok is elöl szerepeltek, viszont szabályok ide vagy oda, az igazi pontverseny két éllovasa közül ti Freunddal szemben egyértelműen Prevcet hoztátok ki győztesnek. Aki voksolt, annak ezúton is köszönjük!

Végezetül nem maradt más hátra, mint hogy (már blogger szemszögből) egy sok szempontból kihívásokkal teli szezon végén megköszönjem a síugrós szekciónk, azaz úgy a magam, mint a legkritikusabb pillanatokban a stafétát átvevő Zbigniew és a trondheimi verseny erejéig beugró Gabesz19 kollégák nevében is az egész évadon át tartó figyelmeteket, tartsátok meg jó szokásokat és olvassátok továbbiakban is a Síparadicsom Blogot, remélem, találkozunk az új szezonban is!

adammalysza

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk