Németország nyerte a zakopanei csapatversenyt
realniku 2017.01.21. 19:26
A szezon második csapatversenyét szoros küzdelemben, a még mindig Freund nélkül szereplő német gárda nyerte. Mögöttük a hazai sáncon szereplő lengyelek végeztek, míg a Prevc testvérek erősítésével versengő szlovén csapat ezúttal a harmadik hellyel kellett, hogy megelégedjen.
Klingenthal után Zakopanéban rendezték meg a szezon második csapatversenyét, ahol ezúttal 11 csapatot láthattunk ugrani, köztük az amerikai és kazah csapatot is. A verseny első fele többnyire gyenge hátszélben zajlott, a második sorozatra viszont megjött a szembeszél, így láthattunk néhány szép repülést, ami igazán izgalmassá varázsolta a finálét.
A verseny első csoportjára elég kiegyensúlyozott teljesítmény volt jellemző, kilencen K-pont fölé ugrottak. Láthattuk ugrani azt a Janne Ahonent is, aki Klingethal óta nem vett részt VK versenyen; a finnek szereplését egy magabiztos 125,5 méteres repüléssel indította el. A csehek is jól kezdtek, Viktor Polasek 130 méteres ugrással vágott neki a versenynek, akárcsak a wislában a VK-ba visszatérő norvég Johann André Forfang, aki ezzel az ugrással a harmadik helyet érte el saját csoportjában. Erősen kezdtek Markus Eisenbichler révén egy 130,5 méteres ugrással a németek is. Az osztrákok első ugrója, a visszatérő Gregor Schlierenzauer első ugrása nem sikerült túl jól, csak 124,5 métert ugrott, amivel Ausztria az első csoport után még csak a hetedik helyen állt. A szlovén csapat első ugrója Jurij Tepes 129,5 méterig szállt, ami az ötödik helyre volt elég. A németek erős kezdése viszont nem volt elég a lengyelekkel szemben: Piotr Zyla 133,5 méterig repült, ami azt jelentette, hogy több mint hat pontos előnnyel vezetett Lengyelország.
Noha a szlovének az első csoport után még csak ötödikek voltak a második csoportban ugró Peter Prevc, aki egyébként kihagyta wislai hétvégét, bombaformában tért vissza. 137,5 méteres ugrásával és a ragyogó stíluspontokkal szinte teljesen felszámolta a lengyelekkel szembeni hátrányukat, és a második helyre hozta fel Szlovéniát. Közben az osztrákok Andreas Koflernek (131m) hála megközelítették az élmezőnyt, és ekkor még a norvégok is csak pár pont hátrányban voltak a dobogó harmadik fokától.A harmadik csoportban már kisebb fordulatok történtek, a megerősödő hátszélben Dawid Kubacki csak 120 méterig repült és a második helyen álló szlovének ugrója, Jernej Damjan is csak 125,5 méterig szállt. A németek fiatalja, Andreas Wellinger azonban ilyen körülmények között is képes volt 128,5 métert ugrani, amivel a németek feljöttek a képzeletbeli dobogó második fokára, négy pont lemaradásban a szlovének mögött. Norvégia pedig, Fannemel gyenge ugrása (120,5m) után, majdnem 30 pontos hátrányt szedett össze a vezető Szlovéniával szemben.
Az utolsó csoport is tartogatott egy kis meglepetést. A hazaiak hőse, Kamil Stoch gyengébben szerepelt, mint arra számíthattunk, csak 125 méterig repült, míg a többiek Domen Prevc (129m), Freitag (131,5m) és Hayböck (130,5m) jól ugrottak. Ausztria ezzel megközelítette a harmadik helyre visszacsúszó Lengyelországot. Az élen pedig mindössze hat tized választotta el a szlovéneket és a németeket.
Az első sorozatban búcsúzni kényszerültek – nem nagy meglepetésre – a kazahok és az amerikaiak, de a finneknek sem sikerült maradandót alkotniuk. Többnyire Evgeniy Klimovnak hála, aki 131 métert ugrott az oroszok több mint 40 ponttal ütötték el a finneket a továbbjutás reményétől. Továbbra sem találják a formájukat a japánok sem, az első sorozatban 123 méter volt a leghosszabb ugrásuk.
Második sorozat
Izgalmasan kezdődött a második sorozat. Tepes rontott ugrása (120,5m) révén lehetőséget kaptak a többiek, hogy felzárkózhassanak, illetve megelőzhessék a szlovéneket. A lengyelek 14 pontos hátrányból képesek voltak 13 pontos előnyt kovácsolni, hála Piotr Zylának, aki 137,5 méterig szállt a hazai publikum előtt. Gregor Schlierenzauer második ugrása (132m) remekül sikerült, az osztrákok így feljöttek a harmadik helyre, míg a németek továbbra is kiegyensúlyozottan (Markus Eisenbichler – 131m) haladtak tovább, ezúttal már az élen várva a folytatást. Közben a norvégok szépen lassan kiszálltak a dobogóért folytatott küzdelemből.
A verseny további részében az első négy állása nem változott. A németek megőrizték vezetésüket, és nemcsak az első csoportban ugró Eisenbichler, hanem a többiek, Leyhe (132m), Wellinger (135m) és Freitag (134,5m) is kiegyensúlyozottan szerepeltek. Noha a lengyelek (Kot 133,5m, Kubacki 128,5m, Stoch 136m) tapadtak rájuk, és az utolsó ugrásig izgulhattak vajon összejön-e a győzelem a hazai közönség előtt, a németek magabiztos teljesítménnyel húzták be a győzelmet. A szlovének szintén remekül teljesítettek, a Prevc-família (Peter Prevc 134,5m, Domen Prevc 133m) most sem okozott csalódást, és az első sorozatban gyengébben ugró Jernej Damjan (134m) is javítani tudott, így Tepes hibája ellenére is 10 ponttal megelőzték az osztrákokat, így felállhattak a dobogó harmadik fokára.
A Nemzetek Kupájának jelenlegi állása
A mai napon sokan rendkívül kiegyensúlyozottan szerepeltek, nemcsak a dobogón végző nemzetek tagjai, hanem például Tande, Hayböck, Kofler és Hilde is, így ha a körülmények hasonlóak lesznek, holnap remek egyéni versenyt láthatunk majd!