síugrás

Történelmi lengyel sikerrel zárult az idény első csapatversenye Klingenthalban. Míg Németország és Ausztria komoly harcot vívott a dobogós helyekért, addig a norvégok és a szlovének ezúttal nem tudtak beleszólni a verseny alakulásába.

 

A 2016/17-es szezon első csapatversenyére Klingenthalban került sor, ahol 9 nemzet küzdött meg egymással. Ennyi idő után talán még nem érdemes komoly következtetéseket levonni, de kirajzolódni látszik, hogy az erőviszonyok kezdenek megváltozni. (Csak emlékeztetőül a szezonzáró planicai csapatversenyen a sorrend a következőképpen alakult a legjobb 5 tekintetében: Norvégia, Szlovénia, Ausztria, Japán, Németország.)

A verseny végig hátszélben zajlott, ami szerencsére nagyon nagy akadályokat ezúttal nem jelentett a versenyben esélyes csapatok számára. Az első sorozat már jelezte, hogy a lengyelekkel komolyan számolnunk kell, hiszen már a második csoportban ugró Stoch (139m) vezetésével átvették a vezetést (és ki sem engedték a kezükből). Erősen kezdtek a németek is, akik Eisenbichler 137,5méteres ugrásával már a verseny elején megalapozták a jó hangulatot a helyszínen is; további három ugrójuk Wellinger (135m), Freitag (132m) és Freund (134m) is kiegyensúlyozottan teljesítettek.

Az osztrákok Hayböck 135 méteres ugrásával kezdtek, de a bizonytalan érkezés miatt némi pontot veszítettek, így a negyedik helyről kellett feljebb lépegetniük az első csoport után. Kraft 137,5 métere után feljöttek a harmadik helyre, majd Kofler 134,5méteres ugrása a második helyre repítette őket, amely pozíciót tartották is egészen a verseny utolsó sorozatáig.

Norvégia és Szlovénia nem kezdte jól a versenyt, a nem túl kiegyensúlyozottan szereplő Johansson és Hvala szereplése már önmagában gyengítette a két gárda nyerési esélyeit, de az első sorozatban Domen Prevc (125m) sem tudott sokat hozzátenni a szlovének szerepléséhez. A cseh fiatalok viszont bőven kivették a részüket az első sorozatos cseh sikerből (Stursa 132m, Vancura 132,5m).

Az első sorozat végén az utolsó továbbjutó helyért küzdő Oroszország és Svájc küzdelméből végül az alpesi ország került ki „győztesként” — igaz, mindössze 5 tizedpont döntött Ammannék javára.

A második sorozatnak a lengyelek megnyugtató, több mint 15 pontos előnnyel vághattak neki, míg az osztrák és német drukkerek izgulhattak, vajon melyik kvartett fogja a végén megszerezni a második helyet. Ekkor a top 3 így nézett ki: 1. Lengyelország 562,1 pont, 2. Ausztria 545,8 pont, 3. Németország 545,1 pont. A 4. helyen álló norvégok ekkor már több mint 30 pontos lemaradásban voltak a németekhez képest.

Az első sorozat végeredménye

A második sorozat első csoportjában már kezdett világossá válni, hogy a lengyelek nem fogják hagyni, hogy a győzelem kicsússzon a kezükből. Zyla 134 métert ugrott, míg Hayböck konstans 135 méteres ugrással zárt, így az osztrákok nem tudtak közelebb kerülni a lengyelekhez... A lengyelekhez, akik tényleg mindent megtettek, hogy senki se tudja őket még csak meg sem szorongatni. Kamil Stoch, most már kijelenthetjük, hogy kezdi újra megtalálni önmagát, második ugrásakor egészen 140 méterig repült. Ezzel ugyan egyértelműen felállhatott volna a dobogóra, ha egyéni versenyről lett volna szó, de a leghosszabb ugrás végül Domen Prevc nevéhez fűződött ma. Hiába szállt a fiatal szlovén 145 méterig, a szlovén csapat így is csak az 5. helyen zárt a végén.

A negyedik helyen végül Norvégia végzett, ami nem mondható kimondottan rossz eredménynek, de csapatukból csak egy ugró, Tande (137m, 134,5m) volt képes igazán jól szerepelni.

A hátsóbb régiókban végül sok izgalmat nem láthattunk: Svájc képtelen volt felvenni a harcot a többiekkel, a japán csapat még mindig nincs jó formában, leghosszabb ugrásuk mindössze 132m volt, ezt is a veterán Kasai érte el.

Komoly csata bontakozott ki viszont Ausztria és Németország között a második sorozat első csoportja után (Hayböck 135m, Eisenbichler 136m) csak egy tizedpont különbség volt a két csapat között. A második csoportban Kraftnak egy 137,5 méteres ugrással sikerült elhúznia kicsit a sógoroknak, de Freitag (138m) és Freund (132m) a végén erősebbnek bizonyult Koflerrel (135,5m) és Fettnerrel (128m) szemben. Így az utolsó sorozatig szinte folyamatosan második helyen álló osztrákoknak ezúttal meg kellett elégedniük a dobogó legalsó fokával.

Eközben a lengyelek versenyzője, Maciej Kot 139 méteres ugrásával feltette az i-re a pontot. Lengyelország így végre felállhatott a dobogó legfelső fokára, és ezzel beírta magát a sporttörténelembe. És ha a lengyel történelemkönyvekbe hivatalosan nem is kerül be, de a lengyelek emlékezetében és szívében bizonyára örökre helyet kap az a Stefan Horngacher, aki úgy tűnik csodát művelt csapattal a nyár alatt.

A verseny végeredménye

Nemzetek Kupája

A klingenthali hétvége holnap folytatódik egy egyéni versennyel, mely 15 órakor veszi kezdetét!

Kommentek: 0 komment

comments powered by Disqus

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk