Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Két héttel ezelőtti győzelmét még többen betudták a számára oly kedves lejtőnek, Lindsey Vonn ma azonban bebizonyította ennek ellenkezőjét. Valóban visszatért a lesiklók királynője, úgy győzött ma, hogy egy nagyobb hibát is elkövetett lemenet. A dobogó második fokára - némi meglepetésre Viktoria Rebensburg állhatott fel, aki a jelek szerint részint képes lesz pótolni a németek szívében Maria Riesch hiányát. A harmadik hely Elisabeth Görglnek jutott. Remekeltek ma a svájciak, négyen is beverekedték magukat a legjobb nyolc közé, igaz, a dobogóről legjobbjuk, Lara Gut lemaradt. Miklós Edit erőtlen sízéssel csupán a 40. helyet tudta megszerezni, így elmaradt az újabb magyar pontszerzés.

Kommentek: 0 komment

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is Engelberg ad otthont az utolsó karácsony előtti versenyeknek a síugró világkupában, amelynek idei évadáról eddig sok mindent el lehet mondani, de kiszámíthatósággal semmiképp sem vádolhatjuk a versenyeket, lévén a győztest illetően ismét kisebb meglepetés született Richard Freitag sikerével, aki Roman Koudelkát és a 3. helyre holtversenyben befutó Jernej Damjant és az első VK győzelmét továbbra is hiába hajszoló Michael Hayböcköt üdvözölhette maga mellett a pódiumon.

Kommentek: 0 komment

A tegnapi lesiklás után ma szuper-G-val folytatódott a férfi alpesi sí Világkupa programja Val Gardenán, a Saslongon. Kejtil Jansrud ma is éppúgy kiemelkedett a mezőnyből, mint tegnap, és most nem volt olyan emberfeletti menet, mint tegnap Nymantől - a norvég éllovas nagy fölénnyel nyert. A sokáig élen álló Dominik Paris is már második dobogójának örülhetett két nap alatt, Hannes Reichelt fért még fel a pódiumra.


Kommentek: 0 komment

A hagyományos val gardenai lesiklással kezdődött az alpesi sízők hétvégi programja. A dél-tiroli lejtő specialistája, Steven Nyman legyőzhetetlennek bizonyult, a mezőny maradékából most is kiemelkedő Kjetil Jansrud tudta csak megközelíteni. Dominik Paris állhatott még fel a dobogóra. A nap alpesi sí krónikájához tartozik még, hogy Miklós Edit a 35. helyen zárt Val d'Isère-ben a női lesiklóedzésen.


Kommentek: 0 komment

Anders Fannemel nagy napjait hozta a nizhny tagili hétvége, hiszen a bombaformában lévő norvég szombaton megszerezte pályafutása első sikerét Gergor Schlierenzauer és Severin Freund előtt, míg vasárnap - egy a szél miatt kénytelen-kelletlen ismét félbeszakított versenyen - a dobogó 2. fokára állhatott fel, amivel immár övé az összetettben élen állónak járó sárga trikó is. A vasárnapi diadal egyéibránt Severin Freundé lett, míg a pódiumot a sáncrekordot ugró Stefan Kraft tette ezúttal teljessé.

Kommentek: 0 komment

Követők

Síparadicsom bendzsi98 adammalysza repens GeoCucc McDave contador96 zbigniew gabesz19 Neuner 79 contador1996 realniku

Elérhetőségünk