Gyarmati Panka dobogón Svédországban!
gabesz19 2016.02.13. 22:25
Gyarmati Panka szombat délután Svédországban vett részt egy meghívásos big air versenyen és a nagyszerű harmadik helyet érte el. Az Ale Invite nem tartozik a FIS égisze alá, de beleszámít a nemzetközi szövetséget szakadárnak tekintő World Snowboard Tour (WST) naptárába (a két naptár átláthatóságát bonyolítja, hogy a legtöbb FIS VK verseny rendelkezik WST homologizációval is), amely a snowboardosok körében jóval nagyobb tiszteletnek örvend.
Peter Prevc idegein a szél sem foghat ki
gabesz19 2016.02.13. 17:04
Peter Prevc megszerezte Vikersundban az idei tizedik, élete 16. sikerét, ezzel megdöntötte Primož Peterka rekordját és Szlovénia legsikeresebb síugrójává vált. A dobogóra a második körben nagy hajrát bemutató Robert Kranjec és Johann André Forfang állhattak még fel. A világcsúcs megdöntésére sajnos a mai nap szinte semmi esély nem mutatkozott, mivel a verseny során folyamatos volt az erős hátszél.
Kranjec harmadszor lett „Vikersund királya”
adammalysza 2016.02.13. 10:25
Nem így tervezték, de végül három verseny is jutott erre a hétvégére Vikersundba, hiszen az Oslóban elmaradt VK- verseny pótlásáért végül sikeresen jártak közben a norvégok a FIS-nél, de hát aligha bánja ezt bárki is, hiszen a világ legnagyobb sánca megépülése óta mindig magában hordozza egy esetleges világcsúcs-döntés lehetőségét. Rekord persze mindig nem születhet, egy jó verseny, mint a péntek esti is, viszont annál inkább, aminek végén Robert Kranjec aratta le a babérokat Kenneth Gangnest és az ismét dobogóra jutó Noriaki Kasait megelőzve.
Prevcot a szél sem állíthatta meg Trondheimben
adammalysza 2016.02.10. 21:10
A kavargó szél igencsak kiszámíthatatlanná tette a trondheimi síugró világkupa-futamot, amelyen így az a Peter Prevc nyert, aki mostanában a "legbiztosabb" lábakkal rendelkezik a mezőnyben, így a nehéz körülmények között is tudott két jót ugrani. A 2. helyet Stefan Kraft szerezte meg, míg a dobogó fokára egy sáncrekord-beállítást követően Noriaki Kasai állhatott fel.
Szánkó-vk: Loch vezérként húzza a német szekeret
Neuner 79 2016.02.08. 14:32
Vészharangot kongattak, ami alaposan felpezsdítette a Felix Loch vezette germán szánkócsapatot: a vb-n taroltak, a Szocsi-világkupán csak nyertek korunk legjobb versenyzői.