Láthatatlan Vonn-dráma és meglepetésdobogó Soldeuban
repens 2016.02.27. 18:38
Délelőtt helyett délután került sor a női alpesi sízők andorrai szuper-G versenyére. A halasztás egyben azt is jelentette, hogy a főbb tévéadók közvetítése nélkül, kvázi láthatatlanul zajlott le a verseny. Ami biztos: még délután is épphogy csak alkalmas volt az erősen lerövidített pálya síelésre, a szakadó hó felborította az erőviszonyokat. 5-10 síző után lehettek legjobbak a körülmények, ezidőtájt rajtolt a három dobogós: Federica Brignone, Laurenne Ross és Tamara Tippler. A verseny legfontosabb pillanata viszont később jött: Lindsey Vonn ártalmatlan kiesés helyett túlerőltette, és vélhetően komolyabb térdsérülést szenvedett. Lara Gut a többi élmenővel együtt csak pár pontnak örülhetett.
Egytucatnyi Prevc-siker
adammalysza 2016.02.27. 16:51
Tizenkettedik győzelménél jár már ebben az idényben Peter Prevc, aki a kicsit visszafogottabban sikerült finn versenyek után ezúttal Almatyban tartott erődemonstrációt az ellenfeleknek, ezzel pedig kevés választja el attól, hogy matematikailag is biztos legyen az elsősége a Világkupában. A második helyet a szezon végére remek formába lendülő Michael Hayböck, a harmadikat Severin Freund szerezte meg.
Pinturault nyerte a kamikazesízések párharcát
gabesz19 2016.02.26. 14:38
A felső-ausztriai Hinterstoder öt év szünet után ad otthont hétvégén a férfiak alpesi sí világkupájának. Ezúttal a január elején elmaradt adelbodeni óri-ásműlesiklást pótolta a mezőny, melyet bevállalós sízéssel Alexis Pinturault nyert, ráadásul Thomas Fanara személyében franci léphett fel a dobogó harmadik fokára is. A hazai Marcel Hirscher újabb lépést tett az összetett megnyerés felé második helyével, hiszen legnagyobb ellenfele, Henrik Kristoffersen csak a 4. lett.
Sífelvonó X. (Almaty, Soldeu, Hinterstoder)
Síparadicsom 2016.02.25. 19:00
A hétvégén új helyszín mutatkozik be a Síugró Világkupában, ugyanis Almatyban Kazahsztán történetének első világkupa versenyeit rendezik. Alpesi síelésben két ritkán rendező helyszín van soron, az andorrai Soldeuban nagyot fordulhat a kocka Lindsey Vonn és Lara Gut versenyfutásában, míg Hinterstoderben leginkább Szuper-G-ben várhatunk kiélezett csatákat.
Újabb olimpiai 7. helyezést szállított a magyar alpesi síelés! Szőllős Barnabás szlalomban alakított nagyot
McDave 2016.02.24. 18:30
,
Miklós Edit Szocsiban elért eredménye után újabb olimpiai 7. helyezettet ünnepel a magyar alpesi síelés. Szőllős Barnabás szlalomos sikere azzal együtt szenzációs, hogy ez még "csak" az ifjúságiak ötkarikás seregszemléjén valósult meg. Archam Chiara három TOP-20-as eredménnyel szintén tisztességesen helytállt. A fiúk versenyei egy amerikai srácról szóltak, River Radamus három aranyéremmel utazhatott haza. A lányoknál nagyot fordult a helyzet a nyitónaphoz képest, az osztrákok kettős győzelmük után medáliáig sem jutottak, az ősi rivális svájciak ellenben minden további számban szállítani tudták az elsőségeket.