Most Freund mellé szegődött a szerencse – 13 év után újra német győzelemmel rajtolt a Négysáncverseny!
adammalysza 2015.12.29. 22:36
Bár nem ő tűnt az esélyesebbnek, Severin Freund végül csak megállította Peter Prevc menetelését a Schattenbergschanzén, ráadásul erre a sikerre igencsak ki voltak már éhezve a német szurkolók, hiszen Sven Hannawald 2002-es utolsó győzelme óta nem nyertek Oberstdorfban. Jóllehet persze kellett ehhez a bravúrhoz némi szerencse is, ahogy Michael Hayböck 2. helyében is volt egy kis szerepe a körülmények gyors változásának a verseny végén, ami végül Prevc sorsát is megpecsételte. Ugyan az első kör végén még biztosnak mondható előnnyel vezetett, a második sorozatban jobbára csak menthette a menthetőt a hátszélben, nem is sikertelenül, hiszen harmadikként még mindig ott van az esélyesek között.
Az örök második rátalált a nyerő útra? Hansdotter sikerével ért véget az év
McDave 2015.12.29. 18:25
Mikaela Shiffrin hiányában újabb kiélezett versenyt szurkolhattunk végig az óév legvégén. Századok döntöttek csupán, de kivételesen Frida Hansdotter javára, aki így továbbnövelte előnyét a szakági pontversenyben. A napi dobogóra az élete legjobbját teljesítő Wendy Holdener, valamint az előző verseny győztese, Petra Vlhová állhatott fel. A legjobb osztrákként Carmen Thalmann végzett, a 4. helyen.
Csoda Santa Caterinán: Minden lesikló saját lábán távozott az életveszélyes pályáról. Théaux nyert, Innerhoferé a kapucipelő különdíj.
repens 2015.12.29. 14:59
A férfi alpesi síelők számára Santa Caterinán zárult a 2015-ös esztendő, egy igencsak sok kérdést felvető lesiklással. A lejtő felső részét meredeksége és buckássága együtt életveszélyessé, és versenyre szinte alkalmatlanná varázsolta, ráadásul a pálya tűzésével még tovább nehezítették az indulók sorsát. A francia Adrien Théaux volt az egyedüli, aki szárnyalt a buckák felett, másodperc feletti előnnyel nyert Hannes Reichelt és David Poisson előtt. A negyedik az a Christof Innerhofer, aki a fél pályán át a hátán cipelt egy kaput! Svindal nem kockáztatta a szezonját, biztonsági menettel fontos pontokat szerzett.
Ihletett formában: Lara Gut Lienzben megtriplázta előnyét!
McDave 2015.12.28. 19:51
Minden körülmény összejátszik egyelőre a kicsattanó önbizalommal síelő Lara Gut érdekében. A svájciak kedvence két úgyszólván tökéletes menettel nyerte az óriás-műlesiklást Lienzben, s minthogy Lindsey Vonn megint túlvállalta magát, s kiesett, 158 pontra növelte előnyét összetettben. A dobogóra még Tina Weirather és Viktoria Rebensburg állt fel, a hazaiak aduásza, Eva-Maria Brem így leszorult a pódiumról, minek következtében Gut a szakágiban is átvette a vezetést. Az első futam után még vezető Ana Drev elizgulta a folytatást, pont nélkül maradt.
Nyolc ugrás a halhatatlanság felé - kezdődik a Négysáncverseny!
adammalysza 2015.12.26. 13:05
Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck, Bischofshofen - négy település, amelynek neve immár 63 éve külön fogalomként él a síugrást kedvelők körében. Ennyi ideje rendezik meg ugyanis hagyományosan a karácsony és vízkereszt közötti időszakban a Négysáncversenyt (ez lesz a 64. kiadás), ami az évek során az olimpia mellett a sportág legnagyobb presztízsű viadalává nőtte ki magát. A "Turnét" (ahogy főleg német nyelvterületen nevezik) hét esztendeje az osztrákok uralják, ám ezúttal talán minden korábbinál erősebb konkurenciával szemben kellene helyt állnia a sógoroknak, ha folytatni szeretnék ezt a páratlan sorozatot. Vajon sikerül(het) nekik?