Síparadicsom

Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck, Bischofshofen – négy település, amelynek neve immár 63 éve külön fogalomként él a síugrást kedvelők körében. Ennyi ideje rendezik meg ugyanis hagyományosan a karácsony és vízkereszt közötti időszakban a Négysáncversenyt (ez lesz a 64. kiadás), ami az évek során az olimpia mellett a sportág legnagyobb presztízsű viadalává nőtte ki magát. A „Turnét” (ahogy főleg német nyelvterületen nevezik) hét esztendeje az osztrákok uralják, ám ezúttal talán minden korábbinál erősebb konkurenciával szemben kellene helyt állnia a sógoroknak, ha folytatni szeretnék ezt a páratlan sorozatot. Vajon sikerül(het) nekik?

A lebonyolítás

A Négysáncot egyebek mellett a versenyek egyedülálló lebonyolítási rendszere is kiemeli a többi közül, egyedül itt alkalmazzák ugyanis az 1996-os bevezetése óta egyébként sokszor kritizált (mondván, nem feltétlenül a legjobbakat jutalmazza) „KO-rendszert”, aminek lényege abban áll, hogy az első sorozatba bejutott 50 versenyzőt párokba rendezik, amelyek győztese automatikusan bejut a második sorozatba, ahol csatlakozik hozzájuk az 5 legjobb vesztes (avagy „lucky loser”), ezzel kialakítva a megszokott 30-as mezőnyt. Ez a rendszer azt is magával hozza, hogy a rendszerint a verseny előtti napon rendezett selejtezőnek itt a továbbjutáson kívül is van tétje, hiszen az itt elért eredmények alapján alakul ki a másnapi párosítás (az első az ötvenedikkel kerül össze, a második a negyvenkilencedikkel és így tovább…), annyi csavarral, hogy a Világkupában a 10 legjobban álló versenyző itt is védettséget élvez, így ők adott esetben azt is megtehetik, hogy nem ugranak a kvaliban, persze vállalva azt, hogy így a másnapi versenyen a selejtező győztesével kell megmérkőzni.

Az összetett eredményét a négy versenyen az ugrásokra kapott pontok összege adja, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az összetett győzelemhez nyolc jó ugrásra van szükség, egy hiba pedig akár már az első versenyen megpecsételheti egy-egy ugró sorsát.

A helyszínek

A nyitófordulónak ezúttal is az oberstdorfi Schattenbergschanze ad majd otthont (a Turné története során két kivétel akadt, amikor nem itt volt a nyitány, 1953-ban az első Négysáncversenyen, amikor Garmisch-Partenkirchenben kezdtek, illetve 1971, amikor Innsbruck volt az első állomás).

Az itteni hangulat rendszerint fantasztikus, ugyanakkor az elmúlt években az oberstdorfi sáncon többször is volt kifejezetten szeles verseny, elég, ha csak a tavalyi évre emlékszünk, amikor történetesen egy nappal később sikerült csak megrendezni a nyitófordulót, de hasonlóan emlékezetesre sikerült a 2011-es év is, amikor az esélyesek legalább fele elszállt volna már az első ugrás után, ha a zsűri egy sokat vitatott döntéssel el újra nem kezdi inkább a versenyt. Ami az idei évre nézve megnyugtató lehet, hogy az előrejelzések viszonylag nyugodt időt mondanak (inkább az enyhe idővel küzdenek a szervezők), ráadásul a tavalyi verseny után ide is telepítettek egy szélfogó hálót, ami valamelyest ugyancsak csillapíthatja a nemkívánatos légmozgást.

Nagy közhely, de ettől még igaz, hogy ezen a versenyen általában az még nem derül ki, hogy ki lesz a későbbi összetett-győztes, ellenben szinte minden évben akad olyan előzetesen a favoritok közé számított versenyző, akinek már itt búcsúznia kell a győzelmi reményektől.

A második forduló a garmisch-partenkircheni „Neujahrsspringen”, azaz az újévi verseny, amelynek gyökerei még a Négysáncnál is korábbra nyúlnak vissza, az első ilyet ugyanis még 1922-ben rendezték, igaz akkor még „csak” Partenkirchenben, ugyanis az eredetileg két különálló települést csak az 1936-os olimpiára egyesítette a korabeli német vezetés, a helyiek pedig állítólag a mai napig szeretik magukat megkülönböztetni aszerint, hogy a város melyik felén élnek (ld. még Buda és Pest), így egy partenkircheni őslakos jó eséllyel kikéri magának, ha valaki a füle hallatára az egyszerűség kedvéért „legarmischozza” a települést.

Az Olympiaschanzét a 2008-as versenyre teljesen felújították, ezzel egyes vélemények szerint a nekifutó némiképp elvesztette a korábbi karakterét, cserébe viszont egy építészeti szempontból is gyönyörű létesítményt kaptunk, amely jelenleg a legmodernebbnek számít a négy állomás közül.

A modern építészet egyébként a harmadik fordulónak otthont adó innsbrucki Bergisel-sáncon is megcsodálható, hiszen a 2002-ben átadott új nekifutó tornyot nem más, mint a mára igen felkapottá vált sztárépítész, Zaha Hadid tervezte. Ezzel együtt itt nem annyira a nekifutó, mint a stadion-rész kialakítása az, ami igazán megkapó, Innsbruckban ugyanis a versenyzők egyenesen az aréna közepébe ugranak le, ahol olykor-olykor akár valamiféle égi gladiátoroknak is érezhetik magukat az osztrák szurkolók tombolása közepette.

Szakmai oldalról ez a sánc azért különleges, mert a négy közül ez a legkisebb, így egyrészt ez díjazza talán leginkább, ha valaki elsősorban a sáncasztalon erős, másrészt papíron itt a legnehezebb pontkülönbséget kialakítani a riválisokkal szemben. Ezt azonban többször felülírta már a szél, ami Innsbruckban is gyakran megkavarja az erőviszonyokat, még úgy is, hogy a rosszemlékű 2008-as év után, amikor egyáltalán nem lehetett itt versenyezni elsőként ruháztak be az osztrákok a sáncot védő szélfogó hálókra.

A fináléra hagyományosan vízkereszt napján kerül sor Bischofshofenben, egy a maga nemében igazán különleges sáncon. Az egykoron ugyanitt egy bukás során elhunyt Paul Ausserleitner nevét viselő sánc ugyanis a megszokottnál kevésbé meredek, elnyújtott nekifutójával igencsak szokatlan próbatétel elé állítja a versenyzőket, akiknek rendszerint időbe telik, amíg megtalálják rajta a ritmust, emiatt sokan nem is kedvelik igazán.

Ugyanakkor ez egy relatíve nagy sáncnak számít, így adott esetben akár nagyobb különbségek is megfordíthatók még rajta, bár ezzel együtt is azért sokszor előfordul, hogy három verseny után már félig-meddig biztos volt a győztes kiléte, de lehet azért példát találni olyanra is, amikor nagy számolgatás lett a vége. A leghíresebb talán a 2006-os verseny, amikor Jakub Janda és Janne Ahonen holtversenyben végeztek az élen.

A finn legenda egyébként a Négysánc rekordbajnoka 5 győzelemmel, Jens Weissfolg 4, Helmut Recknagel és Björn Wirkola pedig 3-3 sikert számlál, a jelenleg is aktív versenyzők közül pedig (Ahonent leszámítva) Gregor Schlierenzauer a legeredményesebb, aki kétszer tudott győzni.

S ha már rekordok, akkor meg kell említenünk Sven Hannawaldot is, aki a 2001/02-es kiírásban addig és azóta is egyedülálló módon mind a négy versenyt megnyerve lett a Turné királya.

Összefoglaló a tavalyi versenyről itt

A favoritok

Az esélyesek számba vételét szokásunkhoz híven ezúttal is a címvédővel, azaz Stefan Krafttal kezdjük, aki mint a bevezetőben említettük sorozatban a hetedik győzelmet szerezte meg tavaly Ausztriának, így természetesen idén is kiemelten érdemes figyelni az osztrákokra az előzetes esélylatolgatásnál. Még úgy is, hogy mostanában azért már nem a „Szuper sasok” korszakát éljük, sőt, ennyire sebezhetőnek talán még sosem tűnt az osztrák legénység a turnét megelőzően, hiszen például Kraft ugyan oda tudott kerülni legtöbbször a legjobb 10 közé az idény elején, ennél, egy-két kifejezetten ígéretes edzés (azaz tét nélküli) ugrás ellenére, igazán többre sem futotta tőle, aminél azért mindenképpen több kellene, ha a címvédésért szeretne harcolni.

Egy fokkal jobban sikerült Michael Hayböck eddigi szezonja, aki egyszemélyben szállította a sógorok idei két dobogós helyezését, s egyelőre inkább talán őt érezzük esélyesebbnek is egy esetleges összetett-sikerre, amitől egyébként tavaly sem volt messze, hiszen 2. lett Kraft mögött. Egyébként állítólag csapaton belül a többiek sokszor mondták neki viccesen az osztrák hegemóniára utalva, hogy most ő következik, ami ha nem is ilyen egyszerű, azért éppenséggel nem mondhatjuk azt sem, hogy egy elképzelhetetlen forgatókönyv lenne.

Ezzel együtt a Négysáncverseny legnagyobb esélyese idén Szlovéniából érkezik Peter Prevc személyében, aki bombaformában várja a Turné obersdtorfi rajtját, hiszen ő nyerte karácsony előtt az utolsó három versenyt, többet nem is kis fölénnyel, és jelenleg övé a VK-összetett éllovasnak járó sárga trikó is. Egyelőre tehát szinte minden Pero mellett szól, sőt, halkan mondjuk, de ha ezt a formát az újévre is át tudja menteni, akkor talán még az is benne lehet, hogy esetleg mind a négy versenyt megnyerje.

Ha valahol mégis fogást szeretnénk találni Prevcen, akkor azt említhetjük, hogy bármennyire is stabilan meghatározó alakja a mezőnynek a 23 esztendős klasszis, az igazán nagy versenyeken, olimpián, illetve világbajnokságon mégsem jött ki eddig neki tökéletesen a lépés, ugyan többször volt dobogós, de az aranyérem valahogy sosem jött még össze neki, illetve emlékezhetünk a tavaly Planicán ugyancsak egy hajszálon elbukott összetett VK-ra is.

Egyébként az ezredforduló óta megrendezett Négysáncok eredményeit böngészve a statisztika sem feltétlenül szól az aktuális sárga trikós győzelme mellett, ugyanis 15-ből csak 4-szer tudott az a versenyző nyerni, aki összetett elsőként érkezett Oberstdorfba (Ahonen 2005-ben, Janda 2006-ban, Morgenstern 2011-ben és Schlierenzauer 2013-ban), alátámasztva ezzel azt az általános tapasztalatot, hogy a Turné rendszerint hoz egy kis keveredést az élmezőnyben.

Ettől függetlenül az biztos, hogy ilyen formában sem nagyon ugrott még talán soha Prevc, mint mostanság, s a fentiek tükrében alighanem az elszántságnak sincs szűkében, így minden esélye megvan arra, hogy vízkeresztkor megszerezze karrierje első nagy címét.

Kíváncsian várjuk egyébként Domen Prevc, Peter hét évvel fiatalabb öccsének debütálását Oberstdorfban, hiszen az eddig látottak alapján ő is hatalmas tehetség, ráadásul legjobb eredményét éppen legutóbb Engelbergben érte el, addig pedig kifejezetten stabilan hozta a formáját, ugyanis amikor elindult, egy kivétellel mindig a legjobb 10-ben végzett. A sztárokhoz lépesti relatív tapasztalatlansága ugyan ellene szól, de hát ugyanezt elmondhattuk mondjuk két éve Thomas Diethartról is… Persze ahogy az ő sikere akkor hatalmas szenzáció volt, úgy az lenne most Domen Prevcé is, de azért ma már semmiképp sem tűnik lehetetlennek, hogy a végén a két Prevc-fivér együtt állhat majd a dobogón.

Az engelbergi hétvégét megelőzően Severin Freundot is legalább akkora esélyesként emlegethettük, mint Peter Prevcet, hiszen Freund is már két győzelmet számlál a szezonban, és még ha Prevc a legutóbbi futamokon nyújtott produkciójával valamelyest el is homályosította, azért Freund egy összességében következetesnek mondható eredménysorral második helyen áll az összetett VK-ban. Ami mégis kételyeket ébreszthet bennünk az Freund viszonylag gyenge Turné-mérlege, bármilyen meglepő ugyanis a VK címvédője nem hogy győzni nem tudott még Négysánc-állomáson (egyébként ez még Peter Prevcnek is hiányzik az önéletrajzából), dobogón is csak egyszer állt (2012-ben Oberstdorfban), és félig hazai pálya ide vagy oda, úgy általában is ritkán jött ki a lépés az elmúlt években a németeknek, akik Hannawald 2002-es sikere óta várnak egy újabb összetett-győztesre.

Ezért is örültek egyébként nagyon, amikor tavaly Richard Freitag egy sokéves rossz sorozatot megtörve nyerni tudott Innsbruckban. Freitag különben, ha a topfavoritok köréből egy kicsit kitekintünk, akkor az idei kiírásra nézve sem tűnik egy rossz tippnek, hiszen annak ellenére, hogy dobogón még nem állt, rendszerint azért ott volt a legjobb 10 környékén a versenyeken, miközben a tehetsége azért jól tudjuk, megvan ahhoz, hogy akár a legjobbakat is legyőzze, miközben az elvárások jelenleg nem az ő vállát nyomják.

Nagyjából hasonló helyzetben várja a Négysáncversenyt Andreas Wellinger is, azzal a különbséggel, hogy az ő ugrásai valamivel nagyobb szórást mutattak mint Freitagé, ettől függetlenül nem elképzelhetetlen, hogy nem elsőszámú német esélyesként tud majd meglepetést okozni.

Az egyik legizgalmasabb kérdés most talán a norvégok szereplése, Alexander Stöckl együttese ugyanis valósággal szárnyalt a szezon elején, ráadásul meglepetésre nem is a tavaly világbajnoki címet nyerő Rune Velta (ő egyébiránt most be sem fért a csapatba) vagy Anders Fannemel vitték a hátukon a csapatot, hanem olyan fiatal, vagy korábban inkább a másodvonalba tartozó ugrók mint Kenneth Gangnes, Daniel André Tande, Johann André Forfang, Andreas Stjernen vagy Joachim Hauer. Az északiak így egyszerre több vasat is tarthatnak a tűzben, és éppenséggel az sem lenne meglepő, ha Anders Jacobsen 2007-es berobbanásához hasonlóan egyikük végül hazavihetné az összetett győztesnek járó trófeát, csapatszinten pedig ugyancsak jó esélyük lehet egy hasonló eredményre, mint amit a 2012/13-as kiírásban elértek, akkor ugyanis hárman is ott tudtak lenni az összetett legjobb 5 helyezettje között.

Kisebb jubileumot ünnepelhet majd Oberstdorfban Noriaki Kasai, a veterán japán ugrónak ugyanis az idei lesz a 25. részvétele a Turnén (az első még a ’89/90-es kiírásban volt), amelyen hosszú pályafutása során két 2. helyet tudott összegyűjteni (’93-ban és ’99-ben). Nem túlzás, gyakorlatilag hétről hétre egyik ámulatból a másikba esünk annak láttán, ahogy Kasai 43 évesen is tartja még a lépést az élmezőnnyel, végtelen rutinja, és biztos technikája pedig kifejezetten kamatozhat egy olyan, elsősorban a stabilitást díjazó versenyen, mint a Négysánc, és még akár az is megeshet, hogy 17 év után ismét felállhat a dobogóra.

Illetve akiket még érdemes lesz figyelni

Az alábbi ugrókat ugyan ilyen-olyan okokból nem sorolhatjuk a közvetlen favoritok közé, ám mégis érdemes szólni róluk néhány szót, hiszen ha nem is feltétlenül a győzelemért való küzdelem szempontjából, de az ő történetük is érdekes szál lehet az idei Négysáncversenyen.

Az elmúlt hetekben sok találgatás látott napvilágot Gregor Schlierenzauerrel kapcsolatban, aki két nem túl sikeres VK-hétvége után döntött úgy, miután úgy érezte, hogy mind fizikailag mind szellemileg egy kis felfrissülésre van szüksége, hogy inkább külön készül a Négysáncversenyre. A sajtóban eközben olyan hírek is napvilágot láttak, amik arról szóltak, hogy Schlieri nem is teljesen egészséges, amit végül az osztrák klasszis maga cáfolt a blogján, ettől függetlenül továbbra is úgy tűnik, hogy még mindig tart Schlieri „útkeresése” a dobogó teteje felé, így bár képességei jóval többre predesztinálnák, egyelőre nem sorolhatjuk az igazán esélyesek közé.

Ugyancsak nehezen indult az idény Kamil Stoch és a lengyelek számára, amire persze lassan már azt mondhatjuk, hogy szinte hagyomány (bár a lengyel szurkolók szívesen szabadulnának tőle), ugyanakkor míg a korábbi években néhány verseny általában elég volt Kamilnak ahhoz, hogy belerázódjon, jelen pillanatban elég távolinak látszik az eleje, és éppen a legutolsó, engelbergi verseny után tűnt úgy, hogy lelkileg nagyon mélyre került a kétszeres olimpiai bajnok. A jó ugrásai pedig még csak-csak meglennének, eddig azonban egy-két kivételtől eltekintve ezekből kevés jutott a versenyre, amikor igazán számított, és Stoch formája általában is nagyon instabilnak mondható, így az összetettről beszélni nehezen lehet vele kapcsolatban, bár a jelen helyzetben a szurkolói alighanem már azzal is kiegyeznének, ha legalább látható előrelépést hozna a lengyeleknek különben általában nem kifejezetten szerencsés Négysáncverseny.

Végezetül érdemes még megemlíteni Simon Ammannt is, aki ugyancsak várta már pályafutása során jobb formában a Négysáncot, az egyetlen nagy versenyt, amit nem tudott megnyerni, ami alighanem elég sokat nyomott a latban akkor, amikor az egy-egy évad végén a folytatás mellett döntött a többször meglebegtetett visszavonulás helyett. Idei szezonjára jellemző, hogy a távolságot tekintve sokszor nem marad el sokkal a legjobbak mögött, ám a talajfogással rendszerint sokat küzd, többek között amiatt is, mert nemrégiben egy kisebb sérülés miatt kénytelen volt megcserélni a lábait az érkezésnél. Vele kapcsolatban is elmondható, hogy nem nagyon lehet most igazán az esélyesek közé sorolni, viszont szezononként egy-egy jó versenye még így karrierje zenitjén túl is szokott azért lenni Ammannak, így még akár az is elképzelhető, hogy ismét szerezhet néhány szép pillanatot a szurkolóinak.

A program

A Négysáncverseny hivatalos dala

Úgy tűnik, hogy tavaly a szervezők megpróbáltak hagyományt teremteni azzal, hogy a legtöbb nagy sporteseményhez hasonlóan lett a Négysáncversenynek is hivatalos dala, idén Michael Lane Liberty című dalát játszák majd sokat a Turné helyszínein: http://greywood-records.de/liberty.