Svéd győzelem az innsbrucki csapatversenyen
bendzsi98 2014.02.26. 17:06
Svédország nyerte az alpesi sízők világkupájának foghíjas mezőnyű, de remek hangulatú innsbrucki csapatversenyét.
Szocsi 2014 - Így láttuk mi
Síparadicsom 2014.02.26. 15:26
Vasárnap este a záróünnepségen kialudt a láng és immár hivatalosan is magunk mögött hagytuk a XXII. Téli Olimpiai Játékokat Szocsiban, amely velünk együtt alighanem idehaza is sok télisport-rajongónak határozta meg az elmúlt bő két hetét. Blogunkon a 16 versenynap alatt összesen nem kevesebb, mint 85 posztban számoltunk be az eseményekről - remélhetőleg a Ti minél nagyobb megelégedésetekre - ám részben éppen emiatt éreztük úgy, hogy úgy lesz kerek a történet, ha a játékok végeztével írunk még egy nyolcvanhatodikat is, amelyben egyfajta kivonatként összefoglaljuk nektek mindazt (ki-ki a saját sportágával kapcsolatban), amit mi fontosnak láttunk ezen az olimpián.
Orosz slusszpoén: Zubkov duplázott
Síparadicsom 2014.02.24. 14:52
A 39 éves hazai bobos négyesben is elfoglalta a trónt, sikere még nagyobb eksztázisba emelte a hazaikat. A lett Melbardis mindössze egy futam elejéig hihette, hogy lehet keresnivalója. Továbbtartott a németek mélyrepülése, szégyenszemre érem nélkül hagyták el a játékokat.
Hihetetlen hármas orosz siker és extázis 50 kilométeren
bendzsi98 2014.02.23. 12:02
Ez a nap is eljött, mert el kellett jönnie - néhány óra múlva befejeződnek a XXII. téli olimpiai játékok, s a 2014-es küldöttség elbúcsúzik Szocsitól. A szokásokhoz híven a zárásra hagyták - ezúttal a férfi jégkorongdöntő és a férfi négyes bobosok utolsó futamai mellett - a férfi 50 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos versenyt is, amely a hagyományok végett mindig, minden körülmények között a téli sportok egyik királyának számít. Nos, az oroszok úgy gondolták, valami felejthetetlent kell produkálni a Laura Complex közönségének és hazájuknak - ez sikerült is egy hihetetlen hármas sikerrel, ahol Alexander Legkov (pont a legjobbkor, a legjobb időben és helyen) végre megszerezte a hőn áhított aranyérmet, egyben bebiztosította Oroszország első helyét az olimpiai éremtáblázaton - így a hazaiak himnuszát is hallani fogjuk a záróünnepségen.
Rekordterméssel zártak a holland gyorskorisok
Síparadicsom 2014.02.23. 09:38
A holland gyorskori csapat 23 éremmel zárt Szocsiban, ami utánozhatatlan teljesítmény. Az Adler Arena legeredményesebb sportolója az 5 éremig, közte 2 aranyig jutó Ireen Wüst lett.