Ködös időben, megcsonkított pályán rendezték a naptári év első lesiklását Cortina d'Ampezzón, melynek végén csupán két dolognak örülhettünk igazán: hogy egyáltalán versenyt tartottak ma, s persze Miklós Edit szép szereplésének, a sérülését lassan maga mögött tudó erdélyi lány egy 20. hellyel igazolta, változatlanul van miért szorítani érte. Az olaszok is örvendhettek ma, hisz' Elena Fanchini révén hazai győztest avattak. Larisa Yurkiw révén debütáló is akadt a dobogón, egyedül Viktoria Rebensburg pódiuma húzható be papírformának, igaz, a német sportoló eredményében is nagyban közrejátszott az időjárás szeszélye. Mást ne mondjuk, ma a komplett elitcsoport betlizett, Lindsey Vonn 10. hellyel nyitotta a sporttörténelmiként beharangozott hétvégét.
Síugrás Wisła: Kraft már sárgában!
adammalysza 2015.01.15. 22:08
Stefan Kraft nyerte a szél miatt egysorozatosra rövidült wisłai világkupa fordulót, amelynek köszönhetően a Négysánc-győztes osztrák a világkupában is megelőzte a ma a 4. helyig jutó Michael Hayböcköt. Kraft mellé Peter Prevc érkezett meg a dobogó második fokára, míg a "bronzérem" a kulmi győztes Severin Freundé lett.
Sima norvég: Bjørgen és Sundby a 2015-ös Tour két bajnoka
bendzsi98 2015.01.12. 18:15
Nem hozott nagy meglepetést a 2015-ös Tour de Ski záróhétvégéje Val di Fiemmében: mind a hölgyeknél, mind az uraknál a legjobb győzött, avagy először a trónon Marit Bjørgen, zsinórban másodjára a Cermis királya, Martin Johnsrud Sundby.
Severin Freund szenzációs fölénnyel iskolázta a mezőnyt Bad Mitterndorfban!
zbigniew 2015.01.11. 17:17
A Vk szezon harmadán túl jutva elérkeztünk az első sírepülő verseny helyszínére, a nemrég átalakított bad mitterndorfi mamut sánchoz, melyen az elmúlt évi sírepülő világbajnok, Severin Freund diadalmaskodott, méghozzá elképesztő fölénnyel! A német ugrót csak a kíváló formáját repülő versenyre is átmentő újdonsült Négysánc bajnok, Stefan Kraft tudta megszorongatni, többi vetélytársa kénytelen volt fejet hajtani kimagasló teljesítménye előtt! Freund ráadásul a tréning ugrása alkalmával új sáncrekordot állított föl 237,5 m.-rel, mellyel több mint 20 méterrel szárnyalta túl a korábbi rekordot! A harmadik helyen a kvalifikáció győztese, Jurij Tepes végzett!
Nagy Gross-menet vetett véget a Hirscher-hegemóniának Adelbodenben
repens 2015.01.11. 12:36
A mostoha időjárási körülmények ellenére többé-kevésbé rendben lezajlott Adelbodenben a férfi alpesi síelők műlesiklása. A verseny komoly meglepetést hozott - nemcsak azért, mert nem Marcel Hirscher zárt az élen, hanem azért is, mert az olasz Stefano Gross élete első győzelmét aratta. A német Fritz Dopfer viszont hiába hajt ugyanerre, másodperces előnyt adott el a második futamban. Hirscher a dobogóra azért felfért, Samsal Dalibor pedig célbaért - nagy hátránnyal, a 44. helyen.