Síparadicsom

Hazai győzelemmel kezdődött az új síugrószezon Klingenthalban, miután a Markus Eisenbichler, Richard Freitag, Andreas Wellinger és Severin Freund alkotta német négyes magabiztosan utasította maga mögé a második helyet megszerző japánokat és a bronzérmes pozícióba befutó norvégokat. A mezőnyben eközben több váratlan eredmény is született, így például kellemes meglepetést jelentett az új edzővel készülő finnek 4. helye, ellenben az osztrákok 8. és a Kamil Stoch nélkül felálló lengyelek 9. helyezését mindenképp a csalódások közé kell, hogy soroljuk.

A Nemzetközi Síszövetség részéről most már jónéhány éve mondogatják az illetékesek, hogy kifejezetten céljuk, hogy a versenyszezont egy-két héttel meghosszabbítsák, amely folyamatnak voltaképpen az egyik első lépése, hogy 2013 után immár másodjára szezonnyitót rendeznek Klingenthalban. Bár Közép-Európában november végén a télies körülmények, hacsak nem megyünk nagyon magasra, nehezen biztosíthatók, mégis úgy tűnik, hogy nem tettek rossz lóra a FIS-nél, amikor a németeknek bizalmat szavaztak, a szervezők ugyanis imét tényleg mindent megtettek (többek között legyártottak mintegy háromezer köbméter mesterséges havat), hogy Szászország elsőszámú sporteseménye (aminek helyi jelentőségét a szervezőbizottság elnöke, Alexander Ziron ahhoz hasonlította, mintha a Sachsenringen kezdődne a Forma-1-es szezon) az évadnyitóhoz méltó kulisszákkal fogadja a mezőnyt, s nem mellesleg, egyelőre úgy néz ki, hogy a tavalyi évvel ellentétben ezúttal az időjárás is velük van.

A program már pénteken elkezdődött a hivatalos edzésekkel és a vasárnapi verseny selejtezőjével, amelyeknek mindjárt több előzetesen esélyesnek tartott ugró is áldozatul esett. Elsőként a norvégok újonc, ám hatalmas tehetségnek tartott versenyzője Philip Sjoeen bukott egy komolyabbat az első ugrása végén, miután előzőleg csaknem kirepült a stadionból (a 148 méter nemhivatalos sáncrekord lett volna), és bár szerencsére utóbb a röntgenes vizsgálatoknál kiderült, hogy zúzódásokon kívül nincs komolyabb baja, a hétvégén már nem versenyez, így a debütálásra is valószínűleg csak majd két hét múlva, odahaza, Lillehammerben kerülhet sor.

Kevésbé látványos, ám ugyancsak kellemetlen Kamil Stoch bokasérülése is, amit ha igaz a 2. edzéssorozatban szedett össze, és ugyan egyelőre úgy tűnik, hogy az ő esetében sincs szó komoly sérülésről, elővigyázatosságból inkább kihagyta a mai csapatversenyt. Ehhez képest Robert Kranjec vagy Wolfgang Loitzl még viszonylag olcsón megúszták, elvégre ők csak a kvalifikációban találtattak könnyűnek.

Ilyen előzmények után kezdődhetett meg az idény első csapatversenye, amelyet az első csoportot követően – láss csodát – mégiscsak a lengyelek vezettek Piotr Zyla 135 méteres ugrásának köszönhetően, mögöttük (ekkor még) Stefan Kraft (134 m) révén Ausztria következett, majd Németország (Markus Eisenbichler 131 m), Csehország (Jakub Janda 133,5 m), Japán (Reruhi Shimizu 137 m), Norvégia (Rune Velta 130,5 m) volt a sorrend az első 6 helyen, amihez még hozzátartozik, hogy Janda és Shimizu még a 22-es, a többiek viszont már a 21-es beülőből indultak.

A második csoportban aztán rögvest változott a kép, hiszen Richard Freitag 132 méteres ugrását követően már a házigazdák vezették a mezőnyt, míg a 2. helyet Daiki Ito remek kísérletével (133,5 m) a japánok birtokolták, és egyúttal el is léptek egy kicsit a 3. helyre visszacsúszó lengyelektől (Stefan Hula 126,5 m), akik mögött nem sokkal lemaradva a finnek (Sami Niemi 131,5 m) a norvégok (Anders Jacobsen 129 m), a csehek (Antonin Hajek 126,5 m) és a szlovénok (Robert Kranjec 126,5 m), következtek ekkor a sorban.

A német-japán mérkőzés az első helyért még tovább éleződött a harmadik csoportban, miután Noriaki Kasai (136,5 m) kicsit tudott lopni a távolságból az ekkor Andreas Wellinger (133,5 m) által képviselt németekkel szemben, és zárkóztak a norvégok is Anders Fannemel 136 méteres repülését követően, majd Jan Matura (131,5 m) révén a csehek jöttek a 4., a szlovénok az 5. (Jernej Damjan 128 m) és a finnek (Anssi Koivuranta 128 m) a 6. helyen.

Következtek ezek után a negyedik emberek, és következett Taku Takeuchi aki 4,5 méterrel (135 m) felülmúlta – a jóllehet kicsit erősebb hátszélben ugró – Severin Freundot (130,5), így ha csak 4 tizeddel is, de a japánok várhatták az első helyről a folytatást, ami nagy küzdelmet vetített előre a második sorozatra nézve. A norvégok Anders Bardal 133,5 méteres ugrásával stabilan tartották a 3. helyüket, de már 11 pont körül volt a hátrányuk a vezető pároshoz képest, ellenben Roman Koudelka fantasztikus kísérletével (141,5 m) 2,4 pontra közelítették meg őket. Az 5. helyen a finnek fordultak, miután Lauri Asikainen még a 21-es beülőből (a legjobbak a 19-esből jöhettek) 141 métert repült, ami elég volt ahhoz, hogy megelőzzék az így a 6. helyre csúszó szlovénokat (Peter Prevc 129 m).

Eközben kicsivel hátrébb szabályos „kiesési rangadó” bontakozott ki a lengyel a svájci, és hát igen, az osztrák csapat között, amiből végülis a társak stabil teljesítményének, na meg Simon Ammann fantasztikus befejező ugrásának (143,5 m) köszönhetően a svájciak jöttek ki egyelőre a legjobban, így ők álltak a 7. helyen, ellenben az osztrákok, akik a jó kezdést követően úgy elvesztették a fonalat (beszédes, hogy sem Kofler, sem Hayböck, sem Schlierenzauer nem került az első körben a K pont fölé), hogy kis híján kiestek, ami szezon-eleji forma ide vagy oda azért sárga trikóban (mert ugye tavaly ők nyerték a nemzetek pontversenyét) vérciki lett volna. Végülis az mentette meg őket, hogy a lengyelek két utolsó ugrása (Dawid Kubacki 121, a Stochot pótolni próbáló Jan Ziobro 121,5 métert ugrott) még az övéknél is vérszegényebbre sikerült, így végülis egyetlen tizeddel(!) a lengyel sasok szorultak a 9. helyre, és búcsúztak már az első kör után az orosz, az olasz és az amerikai csapatok társaságában, igaz, Stoch kiválásával nekik legalább akad rá némi magyarázatuk.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatot újfent a 21-es beülőből kezdtük, az első csoportot követően pedig ismét változott a helyzet az élen is, ugyanis Markus Eisenbichler egy egészen fantasztikus ugrást mutatott be (142 m), amivel nem csak megelőzte, de egy kicsit el is lépett a német csapat a japánoktól, ahol Shimizu 130 métert repült. A németet leszámítva egyébként a többiek ezúttal elég hasonló távolságot „tudtak”, így nem meglepő, hogy nem nagyon változott a sorrend a mezőnyben, továbbra is a norvégok (Velta 129,5 m) álltak a 3., a csehek (Janda 127,5m) a 4., a finnek (Määttä 134 m) az 5., a szlovénok (Tepes 127 m) pedig a 6. helyen.

Sok minden egyébként a csapatok második emberit követően sem változott, ugyanis német részről Richard Freitag (136,5 m) nagyjából éppen tartotta a távolságot a japánokkal (Ito 135 m) szemben. Anders Jacobsen (127 m) révén a norvégok is tartották a 3. helyet, míg mögéjük, igaz már jócskán lemaradva a finnek érkeztek meg, miután Sami Niemi (121 m) ugrása ha távolságban nem is, a kompenzációs pontoknak köszönhetően azért felülmúlta Antonin Hajek (123 m) kísérletét, így a csehek már csak az 5. helyen álltak, ráadásul Robi Kranjec (128 m) révén még a szlovénok is közelebb kerültek hozzájuk.

A dobogós helyekért zajló csata lassan eldőlni látszott a harmadik csoportot követően, ugyanis Andreas Wellinger egy 139,5 méteres ugrással még egy kicsit növelni is tudta a német előnyt, miután Kasai „csak” 136 méterig jutott, míg a norvégok hátránya ekkor már akkora volt, hogy Anders Fannemel fantasztikus repülése (144 m) ellenére is vagy 17 pont volt még a különbség a 2. és a 3. helyezett csapat között. Eközben a finnek Anssi Koivuranta (132 m) révén tartották a 4. helyüket, ám igencsak megközelítették őket a szlovénok (Damjan 134 m), ami itt még egy izgalmas csatát ígért az utolsó emberek között, amit ekkor még a csehek sem adtak fel teljesen, hiszen bár ismét egy kis teret vesztettek (Matura csak 128 méterig jutott), de hátra volt még náluk a bombaformában ugró Roman Koudelka.

Az utolsó csoportot szokás szerint a helyezések szerinti fordított sorrendben (és egyébként a 20-as beülőből) indították útjára, így elsőként Simon Ammann érkezett, aki egy 136 méteres ugrással ismét behozta csapatát az utolsó pillanatban hetediknek, köszönhetően persze annak is, hogy Gregor Schlierenzauer (129,5 m), bár a társakhoz hasonlóan tudott valamelyest javítani az első kísérletéhez képest, ez így összességében még mindig csak a 8. helyre volt elég, amihez egyéb kommentár, mint az osztrák klasszis testbeszéde nem is nagyon kellett.

A cseheknél Roman Koudelka most is hozta a hétvégén eddig látott fantasztikus formáját és 143 métert repült, amivel némi remény látszott még az előrelépésre is, ám a riválisok (Prevc 139 métert, Asikainen 141,5-et ugrott) sem hibáztak, így maradt a végére is a finn-szlovén-cseh sorrend a 4-6. helyen, ami különösen az ettől a szezontól kezdve Kari Ylianttila keze alatt formálódó (újjászülető?) finneknek jelenthet komolyabb fegyvertényt, hiszen az elmúlt időszakban nem nagyon láttuk őket ennyire előkelő pozícióban.

Eközben a dobogós helyeken nem nagyon kellett már izgulnunk, bár Anders Bardal azért egy a 19-es beülőből (azaz egyel lentebbről) végrehajtott 137 méteres ugrással a végén kicsit közelebb tudott kerülni a japánokhoz (Takuechi 134,5 m) azért messze voltunk attól, hogy helycserét lássunk a 2-3. helyen, és a németeknek is elég volt egy biztonsági ugrás Freundtól (aki azért 135 méterrel nem ugrott rosszat), hogy a hazai közönség nagy örömére tulajdonképpen a második sorozatban már különösebb izgalmak nélkül megszerezzék a győzelmet és egyben persze a vezetést is a nemzetek pontversenyében.

Részletes eredmények

Nemzetek kupája

Rendezői szempontból tehát jobban aligha sikerülhetett volna az első „igazi” versenynap, és akár a hasonló folytatásra is lehet esélye holnap a német ugróknak a 11:30-kor kezdődő egyéni versenyben. Persze azért ne gondoljuk, hogy a többieknek nem lesz ehhez egy-két szavuk!