Síparadicsom

Múlt vasárnap Planicán lezárult a 2016/17-es síugró szezon, amely változatos versenyeket, világcsúcsokat is hozott, na meg Stefan Kraft remeklését, aki a két kristálygömb megnyerése mellett a világbajnokságon is duplázni tudott! Na de, hogy hogyan emelkedett az évad során Kraft csillaga, hogyan vívott nagy csatát Stochhal, Tandéval és Wellingerrel az összetettért? Ezt tekintjük át évadzárónk első epizódjában.

Az idényt több év kihagyás után újra Kuusamoban kezdtük, ahol két olyan versenyt rendeztek, amelyek így utólag szemlélve eléggé kilógtak a sorból, ugyanis az eredmények még erősen a tavalyi évre emlékeztettek. A címvédőként a sárga trikót viselő Peter Prevc ugyanúgy a mezőny fölé látszott magasodni a szezonnyitón, mint a megelőző évad nagy részében, és alighanem simán nyerhetett is volna ezúttal is, ha meg tudja állni mindkét ugrását, de a teljesítményéről sokat elmond, hogy így is 3. lett.

A győzelem, és a sárga trikó így végül az egy-két versenyen már tavaly is feltűnést keltő legfiatalabb Prevc fivérhez, Domenhez került, rajtuk kívül pedig a tavalyi-tavalyelőtti nagy ellenfél, a csípőműtétjét követően visszatérő Severin Freund állt a dobogón. A német formája az idénnyitón nyújtott formája ilyen előzmények mellett mindenképpen kellemes meglepetésnek hatott, hát még, hogy másnap győznie is sikerült, és miután Prevcék ezúttal nem szerepeltek igazán jól ezzel át tudta venni a sárga trikót is.

A második hétvégét Klingenthalban rendezték, ahol először az idényben csapatversenyt is rendeztek, ami történelmi sikert hozott, ugyanis a szezont Stefan Horngacher személyében új edzővel kezdő lengyelek történetük első győzelmét szerezték a világkupában. Másnap az egyéniben is egy idei úgy nézett ki, hogy a lengyelek örülhettek, ugyanis Kamil Stoch és Maciej Kot is nagyon jól álltak egy ugrás után, ám végül visszacsúsztak és ismét Domen Prevc örülhetett, aki ezzel visszavette a vezetést is az összetettben.

Prevc ráadásul meg tudta nyerni a következő fordulót is A Nizhny Tagil helyett beugró Lillehammerben, miközben a dobogón ugyanúgy Daniel Andre Tande és Stefan Kraft álltak mellette, mint szűk egy héttel korábban. Vasárnap aztán eljött végre a lengyelek napja is, Kamil Stoch szűk kétévnyi böjt után tudott ismét futamot nyerni, és Maciej Kot is ott volt mögötte a második helyen, a dobogó harmadik fokára pedig ekkor még inkább meglepetésként az év egyik nagy felfedezettje, Markus Eisenbichler állhatott fel.

Ezután Engelberg következett, ahol az első napon Michael Hayböck még elcsípte a győzelmet Domen Prevc elől, vasárnap azonban a negyedik sikerét is megszerezte az évad elején szinte a semmiből klasszissá előlépő szlovén, aki ezzel 158 pontos előnnyel vezette a világkupát a győzelem nélkül álló, de rendkívül stabil Daniel Andre Tande előtt, akit Kraft és Stoch követett a rangsorba és nagyjából ezt a négyest tartották a szakemberek a leginkább esélyesnek a közelgő Négysáncversenyre is. Szembetűnő volt viszont, hogy a nagy fölénye ellenére sokaknál nem feltétlenül a legifjabb Prevccal kezdődött a lista, hiszen amellett, hogy neki volt a legkevesebb rutinja a négyesből, az elég sajátos, egyszerre látványos és agresszív stílusa már az idény elején is kissé instabilnak tetszett, annak ellenére, hogy amikor érezte az ugrást, nehezen tudtak vele mit kezdeni a többiek.

Oberstdorf ha úgy tetszik, a károgókat igazolta, ugyanis Domen látványosan szenvedett ezen a sáncon, így a győzelem kérdésébe igazán beleszólni sem tudott. Ehelyett, akárcsak két évvel ezelőtti összetett-győzelmekor, Stefan Kraft tudott nyerni a Schattenbergschanzén, de Kamil Stoch sem maradt le tőle sokkal a második helyen, majd mögöttük Hayböck és Tande következtek igaz már több, mint 10 ponttal voltak lemaradva.

A norvég viszont tudott ezen fordítani, ugyanis néhány nappal később megnyerte az újévi versenyt Garmisch-Partenkirchenben, miközben Stoch ismét második lett, míg Kraft ezúttal a 3. helyet szerezte meg. Ezzel a turné összetettjében Stoch 6 tized ponttal megelőzte Kraftot, míg Tande 6,6 pontos lemaradással feljött harmadiknak.

Innsbruckban aztán a szél sokmindent felborított, a végül egysorozatos versenyt ugyanis megint csak Tande nyerte a hatalmas meglepetésre dobogóra élő Robert Johansson és Evgenij Klimov előtt. Eközben Stoch a kedvezőtlen körülmények ellenére legalább bejött negyediknek, és bár át kellett hogy adja Tandenak az összetett vezetést, még bőven megőrizte az esélyeit a bischofshofeni fináléra, ellenben Kraft egy 18. hellyel elég sokat bukott, és ugyan továbbra is harmadik volt a hátránya már több, mint 15 pont volt ekkor. Igaz, utólag mondhatjuk, hogy sokat az sem segített volna rajta, ha ugyanannyi előnye van, ugyanis az utolsó versenyre egy vírusos megbetegedés szinte teljesen harcképtelenné tette (akárcsak pár nappal korábban Hayböcköt).

Így aztán Stoch és Tande között dőlt el az arany sas sorsa. A lengyel az első sorozatban előbb megfordította a kettejük közötti állást, majd egy remek második ugrással megnyerte a versenyt és pályafutása során először a Néygsánc-összetettet is. Tandét eközben a végére ugyancsak utolérte a balszerencse, ugyanis a második sorozatban megadta magát a kötése, így csak 26. lett és visszacsúszott a 3. helyre az összetettben.  Helyette pedig az a Piotr Zyla lett a második, aki három igen stabil teljesítmény után, ezen a versenyen állhatott először dobogóra a szezonban.

Az összetettben egyébként ekkor még mindig Domen Prevc vezetett, de az előnye már csak néhány pont volt az őt üldöző Tande és Stoch előtt.

Ezután Lengyelországba ment a mezőny, ahol a négysánc-győzelem lendületével versenyző Stoch szinte megállíthatatlannak tűnt. Wisłaban nagyon simán meg is nyerte mindkét versenyt, Zakopane viszont már egy szorosabb menet volt, és nem csak azért, mert a szombati csapatversenyt a németek nyerték a házigazdák orra előtt. Stoch ugyanis egy ugrás után csak a 6. helyen állt a vasárnapi egyéniben, azonban egy remek második ugrással mindenkit megelőzött hazai sáncán, több tízezer fanatikus lengyel előtt megkoronázva az ekkor már négy verseny óta tartó győzelmi szériáját.

A soron következő willingeni versenyen viszont ismét változott a kép, bár szombaton még a lengyelek nyertek csapatban, az egyéni versenyt már Andreas Wellinger nyerte nyomában a betegséget kiheverve ismét remek formát mutató Stefan Krafttal, miközben Stoch ezúttal leszorult a dobogótól is (5. lett).

Hasonló volt a helyzet egy héttel később Oberstdorfban is az évad első sírepülő hétvégéjén, ahol ismét Kraft és Wellinger uralták a versenyeket. Ezúttal mindkét futamot az osztrák nyerte a német előtt, míg egyszer Stoch, egyszer Jurij Tepes tudott még felférni melléjük a pódiumra.

Ezzel a VK is ismét szorosabb lett egy kicsit, bár Stoch korábban felépített előnye még kitartott, nem volt tőle messze sem a versenyeken ugyan kiugró eredmény nélküli, de továbbra is stabilan a legjobb 5 környékén végző Tande, illetve most már Kraft sem.

Ilyen állás mellett ment a mezőny a pyeongchengi olimpia próbaversenyeivel együtt kétállomásosra bővülő távol-keleti túrára, de mielőtt megnézhették volna az ugrók a koreai sáncot előbb még Sapporoban várt rájuk két verseny. Az első nap holtversenyt hozott az élen, egyrészt a szezon eleje óta jobbára szenvedő Peter Prevc örülhetett végre egy győzelemnek, másrészt pedig Maciej Kot, aki a nyári remeklést követően végre a VK-ban is megszerezte az első győzelmét.

Másnap megint a lengyelek örülhettek, ugyanis Stoch három hét után újra nyerni tudott, míg a dobogón ismét Wellinger és Kraft álltak mellette. Az első pyeongchangi versenyen ugyanez volt az ábra, azzal a különbséggel, hogy most Kraft nyert, míg Stoch csak harmadik lett. A második napon a szél kicsit megkavarta a kártyákat, ami miatt ezt a viadalt át is tették a normálsáncra, aminek leginkább Maciej Kot örülhetett, hiszen újabb győzelmet tudott szerezni. Kraft és Wellinger ezúttal sem hiányzott a dobogóról, viszont Stoch csak 6. lett, így a Tande helyett most már egyértelműen legfőbb kihívójává váló osztrák már csak 60 pontra volt tőle az összetettben a szezon hajrája előtt.

Előbb azonban még következett a világbajnokság Lahtiban (ez ugye nem része a VK-nak), ahol utólag nézve tulajdonképpen nagy meglepetés nem született, hiszen a megelőző hetekben is remek formát mutató Kraft és Wellinger nagy összecsapását láthattuk mind a normál- mind a nagysáncon az aranyéremért. A 23 éves osztrák végül mindkét sáncon legyőzte az ellenfelét, így két aranyérmet vihetett haza (ő a 6. ugró a VB-k történetében, akinek ez sikerült), míg Wellingernek az ezüstszínű medáliából jutott kettő, a dobogós csoportkép pedig Markus Eisenbichlerrel és Kisebb meglepetésre ismét Piotr Zylaval vált teljessé, akik egy-egy egyéni bronzéremmel távozhattak Finnországból.

Csapatban egyébként jutott más színű érem Kraftnak és Wellingernek is, ugyanis a németek a vegyescsapat-versenyen a síugró számokat tekintve az egész vébé legsimább győzelmét aratták Ausztria és Japán előtt. Nagysáncon aztán tulajdonképpen valahol ismét a papírformát beváltva a lengyelek nyerték meg az aranyérmet (vb-n még csapatban sosem volt ilyenjük), a szezon első felében szinte tetszhalott állapotban levő norvég csapat előtt, míg a 3. hely az osztrákoké lett.

A VK-szezon hajrája Norvégiában kezdődött az első alkalommal kiírt Raw Air sorozat keretei között, ami kicsit a Négysáncversenyből merítve, de annak szabályain változtatva (a 4 egyéni verseny mellett a kvalifikációk és a két csapatverseny is beszámítottak az összesítésbe) minden másnál extrémebb kihívást támasztott az ugrók elé, hiszen papíron tíz nap alatt 16 értékelt ugrás során kellett jól teljesíteni annak, aki itt nyerni akart.

A sorozat a Holmenkollenen kezdődött, ahol taroltak az osztrákok, egyrészt három év szünet után (a Kuttin-érában először) tudtak ismét csapatversenyt nyerni, másrészt Kraft ismét nyert egyéniben, Stoch hibáját kihasználva pedig átvette tőle a vezetést is összetettben. Innentől kezdve viszont az időjárás szempontjából kevésbé sima napok következtek, aminek a lillehammeri verseny áldozatul is esett. Egy darabig úgy volt, hogy ezt esetleg majd Vikersundban pótolják, de az időjárás ezt a tervet végül keresztülhúzta. Vikersund előtt viszont még Trondheimben is rendeztek egy fordulót, ahol Kraft ismét nyerni tudott, míg Stoch hiába rendezte a sorokat valamelyest, csak 5. lett, így az osztrák előnye már 86 pont volt a világkupában.

Ekkor már nagyon úgy tűnt, hogy nem nagyon várható már fordulat a szezonban és Kraft előtt szabad az út a nagy kristálygömb felé, ám Stoch végül minden várakozás ellenére – legalábbis időlegesen – rácáfolt erre Vikersundban. Pedig az első versenynap a csapatversennyel még főleg az osztrákról szólt (hiába nyertek egyébként a norvégok). Azok után ugyanis, hogy Robert Johansson 252 méterrel meg tudta dönteni Fannemel 2015-ös világcsúcsát talán egy szűk óráig sem örülhetett a rekordnak, ugyanis Kraft 253,5 méternél landolt és meg is állta a repülést, ezzel jelenleg is ő a világcsúcstartó. Ilyen előzmények után jött az egyéni verseny, amit két hibátlan ugrással végül mégis a magát erre a napra nagyon felszívó Kamil Stoch tudott megnyerni, míg Kraft csak 5. lett, ezzel két versennyel a vége előtt 31 pontra csökkent a különbség a két rivális között.

Közben egyébként a Raw Air győzelemért is zajlott a küzdelem Kraft és Wellinger között, ugyanis a német kihasználva az osztrák egy-egy kisebb (főleg a kvalikon elkövetett) bizonytalanságát egészen a zárónapig versenyben maradt vele a címért. Ráadásul Vikersundban az első sorozat után vezetett is, így övé volt az utolsó ugrás a versenyen, amit viszont alaposan elrontott, így végül még a 2. hely is Kamil Stoch ölébe hullott, míg Wellingernek meg kellett elégednie a 3. pozícióval.

A planicai finálé előtt tehát lehetett bizakodni, hogy Kraft és Stoch küzdelme egy hasonló drámai befejezést hoz majd, mint a két évvel ezelőtti Freund-Prevc csata. Azonban ahogy eljött az első, pénteki versenynap a lengyel szurkolóknak, vagy azoknak, akik egyszerűen csak egy izgalmas fináléért szorítottak, hamar ki kellett ábrándulniuk, ugyanis Kraft ismét a legjobbját hozva nyerni tudott, míg Stoch nem nagyon érezte ezen a napon a sáncot. Végül ugyan így is ötödik lett, de mivel ezzel visszaállt köztük a 86 pontos különbség, sok izgalom nem ígérkezett az utolsó napra, hiszen ott már csak 100 pont volt kiadó.

Annál érdekesebb volt viszont a csapatverseny, ahol ismét a norvégok nyertek, miközben három sáncrekord-javítást is láthatott a közönség. Először, mintegy Vikersundot idézve megint Robert Johansson repült először rekordot 250 méterrel, amit Kraft javított ezután 251-re. Kamil Stoch aztán még egy hajszállal ezt is megdöntötte 251,5 méterig jutva, igaz, a visszajátszáson jól láthatóan leért a feneke a hóra még bőven a bukásvonal előtt, de miután a bírók ezt ott élőben nem vették észre, a FIS ezt az ugrást ismeri el hivatalos sáncrekordként.

A vasárnap aztán már kevésbé volt látványos, már csak amiatt is, mert a megélénkülő szélben Walter Hoferék egy sorozat után véget vetettek a versenynek. A győzelem, a szezonban már nyolcadik alkalommal, ismét Kraftté lett, Welnger gyűjtötte be a második helyet, míg a vikersundi 2. hely után ismét szenzációt keltve a veterán Noriaki Kasai a harmadikat.

Ezzel a végelszámolásnál Kraft viszonylag simán, 141 pontos előnnyel nyerte meg a nagy kristálygömböt a 2. Stoch előtt. Daniel Andre Tande ugyan a szezon hajrájában már nem igazán volt nyerő formában, így is megtartotta a 3. helyet, így Wellinger előretörése a szezon második felében bár igen látványos volt, végül éppen nem ért összetett dobogót. Kraft emellett a sírepülő VK-t is megnyerte, itt Wellinger lett a második és Kamil Stoch a harmadik.

A csapatok között ezúttal – talán mondanunk sem kell, ismét először – Lengyelország volt idén a legjobb, Stefan Horngacher együttese Ausztria és Németország előtt hódította el viszonylag simán (hiszen már a zárónap előtt biztos volt) a trófeát.

Dióhéjban tehát ez volt tehát az idei szezon története, amit persze bővebben is lehetne elemezni főhőseink szemszögéből, meg is tesszük majd, idényzáró posztsorozatunk további részeiben!