Síparadicsom

Grergor Schlierenzauert egészen szeptember végéig nem láttuk versenyezni a GP sorozatban, miután az év legmelegebb hónapjaiban inkább a felkészülésre koncentrált kiegészítve némi – persze sokszor aktív – pihenéssel, a hazai futamot azonban a jelek szerint ő sem szerette volna kihagyni, és milyen jól tette, hiszen ha már itt volt, akkor két igencsak meggyőző ugrással a győztesnek járó trófeát is hazavitte.

Már-már közhelynek számít, hogy a Nyári GP-n látható eredményekből túlzottan messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hiszen ez főleg a legjobbaknak elsősorban a téli felkészülést szolgálja, ennél fogva kevesen szokták igazán kiélezni a formájukat. Ezzel együtt utolsó néhány európai forduló így ősz elején, már csak a viszonylagos időbeli közelség miatt is általában azért jó indikátor szokott lenni abban a tekintetben, hogy ki hol jár a felkészülési folyamatban.

Többek között ezért is várhattuk előzetesen ezt a hinzenbachi versenyt, ami normálsánc ide vagy oda, valami azt súgja, hogy többet sejtetett az immár kevesebb, mint két hónap múlva kezdődő Világkupán látható erőviszonyokból, mint úgy en bloc a Nyári GP, amivel persze olyan nagyot nem mondtunk, hiszen ahhoz, hogy bármit is előre lássunk, nem ártana, ha a nevezett „nagyok” el is indulnának a versenyeken.

Mindenesetre a rend kedvéért nézzük meg, hogyan jutottunk el a sorozattal a záró állomásig, bár őszintén szólva, a fentebb említett okokból kifolyólag, könnyű szívvel átugranám azt a hat fordulót, amit azóta rendeztek, hogy legutóbb az einsiedelni verseny után elejtettük a történetünk fonalát.

Akkor ugye négy verseny után még 280 ponttal Severin Freund vezette az összetettet a nyarat remekül kezdő, 249 pontos Dawid Kubacki előtt és csak utánuk következett, az önmagához képest egyébként szintén meglepően jól kezdő Kento Sakuyama 186 ponttal.

Ebből a hármasból viszont Hakubába egyedül Sakuyama ment el (akinek természetesen a hazai fordulón ott volt a helye), s ráadásul győzni is tudott a második versenyen, miután ez elsőt (ezzel hosszú karrierje első győzelmét aratva ilyen szinten) Michael Neumayer nyerte meg.

Ennek köszönhetően Chaikovskyba Sakuyama már listavezetőként utazott, s bár Oroszországban mindkét versenyt Kenneth Gangnes nyerte, a japán egy 9. és egy 5. hellyel további értékes pontokkal növelte a gyűjteményét.

A szorgalmas munka gyümölcsét pedig már Almatyban volt módja learatni Sakuyamának, miután egy újabb 5. hely után vasárnap felállhatott a dobogó 3. fokára, (miközben a két versenyt egyébként Kraft és Kobayashi nyerték) amivel több mint 100 pontosra növelte az előnyét a pontversenyben hozzá legközelebb álló Kranjeccel szemben, azaz a hinzenbachi verseny kimenetelétől függetlenül megnyerte a Nyári GP-t.

Más kérdés – és ezt már mindenkire rábízom, hogy magában eldöntse – hogy ez a teljesítmény vajon mire lett volna jó akkor, ha van akárcsak egyetlen komolyabb riválisa is, persze félreértés ne essék, az hogy így esett, az még véletlenül sem Sakuyama, hanem inkább a mezőny, na meg főként a GP-ügyben meglehetősen koncepciótlan FIS kritikája, amely a GP-fordulók keletre költöztetésével félig-meddig megölte a sorozatot, hiszen az jelen formájában a szakág sztárjainak nem igazán vonzó, nem véletlen talán az sem, hogy az utolsó olyan GP győztes, aki pályafutása során korábban vagy aztán VK-t is nyert Thomas Morgenstern volt 2011-ben, amikor Európa még 8-3-ra vezetett Ázsiával szemben a versenyeket illetően (s abból a nyolcból Morgi ötöt megnyert, egyen második lett, így belefért az is, hogy nem ment el a távolabbi futamokra).

Egy-egy verseny önmagában persze más tészta, és szerencsére erre volt jó példa a hinzenbachi záróforduló is, hiszen az igazán nagy nevek közül Kasai volt az egyetlen, aki távol maradt, egyébként mondhatni itt volt mindenki, aki számít. A kissé szeles, de egyébként kellemes őszi délutánnak pedig rögtön az első ugrás meg is adta az alaphangot, amihez persze az kellett, hogy Schlierenzauer viselje az 1-es rajtszámot, aki a jó formáját már szombaton is jelezte a kvaliban, most pedig rögtön egy 96 méteres ugrással kezdett, ami sáncrekord is volt (legalábbis ami a FIS által jegyzett, hivatalos rekordot illeti). Túlugrani nem is sikerült senkinek az osztrákot az első sorozatban, ezzel együtt ahogy az egy ilyen kisebb sáncon lenni szokott, nem voltak nagy különbségek a mezőnyben az első sorozat végén, hiszen Freund (91 m) lemaradása a 2. helyen csak 1,7 pont volt, és mögötte sem voltak nagy különbségek a Wellinger (92 m), Gangnes (91 m), Muranka (92,5 m), illetve Velta (92,5 m) által vezetett üldözőbolyban, így hiába állt féltávnál Kraft (93 m) csak a 9., vagy mondjuk Stoch (91,5 m) és Prevc (89 m) a 12-13. helyen, még bőven megvolt nekik is az esélyük egy jó eredményre.

Mindezt a legjobban a gyakorlatba Prevc tudta átültetni, aki kihasználva azt, hogy a döntő sorozatra megenyhülő szembeszél kicsit mindenkit visszafogott egy újabb 89 méteres kísérlettel egészen a dobogó 2. fokáig előre tudott törni. Mögé Kenneth Gangnes (86 m) kapaszkodott fel a 3. helyre, ami egyben azt is jelenti, hogy a Wellinger (86 m) és Freund (86,5 m) alkotta német duó visszacsúszott a 4-5. helyre, ezzel még éppen megelőzve a 6. Kamil Stochot, illetve a 14-ről a 7. helyig zárkózó sárga trikóst, azaz Kento Sakuyamát (86,5 m).

A győzelem viszont a hazai közönség nagy örömére Schlierié lett, aki 89,5 méterrel ezúttal a sáncrekordtól messze volt, de azért biztos, ami biztos, másodjára is túlugrotta a többieket, mellékesen pályafutása 13. GP győzelmével behozta Adam Małysz vonatkozó rekordját, így jelen pillanatban ketten vezetik az örökranglistát.

Verseny és összetett eredmények:

http://data.fis-ski.com/pdf/2016/JP/3715/2016JP3715RL.pdf

http://data.fis-ski.com/pdf/2016/JP/3715/2016JP3715STGP.pdf

Schlierenzauer tehát úgy fest, nagyon egyben van, és a lehető legjobb előjelekkel készülhet a télre, így aki neki szurkol, nem alaptalanul bízhat abban, hogy ez a szezon több sikert tartogathat számára mint az ezt megelőző kettő, azzal együtt, hogy egyrészt mint láttuk a többi nagy név, Prevc, Freund és Stoch is ott volt az elejében, meg hát ne feledjük, amit most láttunk, az még mindig „csak” egy nyári verseny volt.

Az igazság pillanata mindenesetre innen már nincs olyan messze: november 20-át javaslom vésse fel mindenki jól a naptárába…