Síparadicsom

A múlt hétvégén befejeződött a síugró idény, így itt van az ideje annak, hogy egy kicsit összegezzük, és felelevenítsük a szezon történéseit. Cikkünkben természetesen kiemelt szerep jut Peter Prevcnak, aki kis túlzással kisajátította ebben az idényben a dobogó legmagasabb fokát, és olyan szinten emelkedett ki a mezőnyből, mint már régóta senki sem. De emellett azért szó lesz az évad egyik üde színfoltját jelentő fiatal norvég csapatról, egy legendáját egyre tovább építő „szamurájról”, illetve azokról is, akiktől többet vártunk előzetesen, egyszóval mindarról, ami az elmúlt négy hónap során, Klingenthaltól Planicáig a sáncokon történt.

Vajon gondolta-e volna valaki a 2010-es vancouveri téli olimpián, az akkor 17 évesen, első szezonjában egyéniben egy 7. és egy 16. helyet szerző Peter Prevcról, hogy 6 évvel később mindenki a hátát nézheti majd? A kérdés nyilván költői, hiszen azt, hogy ennyire domináns teljesítményt láthatunk tőle idén, azt még novemberben is kevesen láthatták előre. Persze az esélyesek közé azért oda lehetett őt sorolni, hiszen főleg a tavalyi és a tavalyelőtti évadban már egyértelműen a mezőny legjobbjaihoz tartozott, nem véletlenül távozott éremmel a 2013-as vb óta minden világversenyről, és lett második az összetettben kétszer is egymás után. E kettő közül az utóbbi kifejezetten emlékezetesre sikerült, hiszen 2015 márciusában a szlovén hazájában, Planicán csapott össze a nagy kristálygömbért Prevc és Severin Freund. Freund akkor hiába indult kényelmesnek látszó előnyből, a záróversenyen így is Prevc ugorhatott az összetett sikerért a végén, ám nem bírt az előzőleg hatalmasat repülő Jurij Tepessel, és bár Freunddal így is azonos pontszámmal végeztek, több győzelme miatt a németé lett a trófea.

A klingenthali szezonnyitó dobogója: Prevcra és Freundra előzetesen is számítottunk, a győztes Tandera nem annyira...

Ez akkor egy hatalmas elszalasztott lehetőségnek tűnt, ám Prevcék nem adták fel, és ha lehet az idei szezonra még inkább beleadtak mindent a felkészülésbe.

Az új szezon tehát Klingenthalban kezdődött, nem kifejezetten télies körülmények között, hiszen ha emlékszünk még, a szervezőknek csak üggyel-bajjal sikerült versenyzésre alkalmas állapotba hozni a sáncot. Végül szerencsénkre azért sikerült, az eredmények alapján pedig úgy tűnt, hogy minden folytatódhat ott, ahol márciusban abbahagytuk, hiszen a csapatversenyt a papírformát beváltva a németek nyerték, egyéniben pedig Prevc és Freund is ott voltak a dobogón, igaz, Daniel André Tande ekkor még mindenkit meglepve megelőzte őket, előre jelezve ezzel, hogy a norvégoknak is jó éve lehet, bár meglepő módon nem a tavaly remekül szereplő Fannemel, vagy a normálsáncon világbajnok Velta (ő egyébiránt annyira formán kívül volt, hogy szinte szerephez sem jutott), hanem a fiatalok tűntek erősnek.

Újabb norvég siker: Gangnes győzött Lillehammerben.

A nyitány után Kuusamo következett volna, ám végül a pocsék időjárás miatt itt egyetlen versenyt sem sikerült megrendezni, így végülis Lillehammerben jött el a folytatás, ahol ugyancsak sok gond volt a széllel, így végülis csak a normálsáncon tudtak versenyeket rendezni. Ezt főként a norvégok tudták kihasználni, legelsősorban pedig Kenneth Gangnes, aki ugyancsak meg tudta szerezni első győzelmét, de dobogóra tudott állni Johann André Forfang is. Eközben Freund a maga részéről ugyancsak nyert itt egy versenyt, ezzel rövid időre átvette a sárga trikót.

Nizhny Tagil következett ezután, ahol Freund és Prevc is nyert egy-egy versenyt, ám míg a szlovén 2. lett a „nem győztes” futamán, Freund csak 12., így Prevc magára húzhatta a sárga trikót. Ekkor azonban még mindig inkább úgy tűnt, hogy a tavalyi nagy csata visszavágóját látjuk, hiszen honnan is gondolhattuk volna, hogy Prevc formája még csak ezután teljesedik majd ki igazán. Engelbergben, a Négysáncverseny előtti utolsó hétvégén aztán látványos erődemonstrációval vált a turné fő esélyesévé Prevc, mármint Peter, mert hogy ezt legkésőbb innentől kezdve mindig hozzá kellett tennünk, tekintve hogy a hétvége szenzációját eközben a fiatalabbik öccse, az évad nagy felfedezettjének tekinthető 16 esztendős Domen szolgáltatta, aki a szombati versenyen 2. lett a bátyja mögött, ezzel a VK történetében először állhatott testvérpár a pódiumon.

Peter után Domen Prevc is berobbant a világelitbe.

Következhetett tehát a Négysáncverseny, amelyre Prevc bivalyerős formában érkezett. Mégis, az oberstdorfi nyitányon hiába lógott ki felfelé a mezőnyből az edzéseken, majd még az első sorozatban is, a második kör végén a változékony szél úgy keverte a kártyákat, hogy abból végül a nagy rivális, Severin Freund került ki győztesen, és ünnepelhetett 13 év után hazai sikert az oberstdorfi publikum. Prevc elé ráadásul még Hayböck is befért, így a sárga trikós csak a 3. helyről várhatta a garmisch-partenkircheni folytatást.

Oberstdorfban még Freund volt elöl...

Az újévi versenyen kevésbé volt szerepe a szélnek, így jobban érvényesülhetett Prevc formája, aki ezen a napon több, mint 12 pontot vert a 2. Gangnesre, és csaknem 16-ot a 3. helyet azért elcsípő Freundra, így Ausztriába már ő utazhatott turné-éllovasként.

... az újévi versenyen aztán jött Prevc.

Az innsbrucki Bergisel-arénában már a próbasorozat is izgalmakat hozott, Prevc ugyanis, aki bevallottan nem nagyon kedveli ezt a sáncot, jó alaposan elrontotta a „főpróbát” (habár a mondás, miszerint ez azt jelenti, hogy jó lesz az „előadás” később itt is beigazolódott), míg Freund hiába ugrott nagyot, a talajfogásnál bukott, és bár saját lábán távozott, a hátát azért beütötte, aminek utóhatásait még hetekkel később is érezte.

A Bergiselen újra a sárga trikós győzött.

Mindenesetre így lehetett izgulni, hogy élesben vajon megremeg-e ezek után valamelyik favorit, ám végül egyikük sem tette, viszont lényeges, hogy Prevc ismét nyerni tudott, ezzel még inkább biztosnak látszott az előnye a bischofshofeni finálé előtt. Ez végül elég sima lett, Prevc ismét nagy előnnyel nyert Freund előtt, míg a 3. helyet Hayböck szerezte meg, aki ezzel a turné összetettjében is feljött a dobogóra. Prevc ezzel karrierje első igazán nagy trófeáját szerezte, ám mint később kiderült ekkor még csak egy nagyszerű sorozat kezdetén jártunk.

Négysánc-dobogó Prevccal, Freunddal és Hayböckkel.

A következő nagy megmérettetésre nem is kellett sokat várni, hiszen alig másfél héten beül került sor a kulmi sírepülő világbajnokságra, ami előtt még Willingenben is beiktattak egy versenyhétvégét (a győztest gondolom, mondanom sem kell). A világbajnokság egyébként Prevc szempontjából a legszorosabb csatát hozta az idényben, és az egyetlen győzelmét, amelyen legalább egy kicsit lehet vitatkozni is. A szlovén klasszis ugyanis, bár egyértelműen a legerősebbnek tűnt továbbra is, abszolút méltó ellenfelére talált Kenneth Gangnesben, aki a kétnapos egyéni verseny első napja után bár minimális előnnyel, de még vezetett is Prevc előtt.

Gangnes közel járt, de végül Bad Mitterndorfban is Prevcé lett az arany.

Másnap a 3. sorozatban Prevc 244 méterrel sáncrekordot repült, amit viszont csak nehezen tudott megállni, míg Gangnes ettől kicsit elmaradva 238,5 méterig vitorlázott.

Az utólagos polemizálás alapját itt az jelentette, hogy bár Gangnes érkezése is elég mélyre sikerült, összességében nem tűnt rosszabbnak Prevcénál (sőt), ennek ellenére a szlovént jobb pontokkal jutalmazták a bírák (ha norvég olvasatból nézzük, felpontozták, más kérdés, és a Prevc-tábor joggal érvelhet is vele, hogy persze a stílusnál nem csak ez számít, és nyilván a zsűri is mérlegelhette, hogy annál a távolságnál mennyi realitása volt egy szép talajfogásnak). Ezzel 3 ugrás után Prevc volt az első, egy esetleges válaszra pedig Gangnesnek már nem volt lehetősége, ugyanis az erős szél miatt a 4. sorozatot végül törölték. Még szerencse, hogy másnap a csapatversenyben bőven kárpótolhatták magukat a norvégok, ugyanis a Gangnes, Tande, Forfang, Fannemel négyes toronymagasan nyerte az aranyat Németország és Ausztria előtt.

A sírepülő vb egyéni dobogósai (1. Prevc, 2. Gangnes, 3. Kraft), illetve a győztes norvég csapat.

Ezt követően Zakopane volt soron, így természetesen kicsit több figyelem irányult a lengyelekre. Rájuk is fért, mert egyébként kevés említésre méltó eredményt tudtak idén felmutatni, és különösen Kamil Stoch teljesített mélyen a képességei alatt, a többiek pedig (hiába futott önmagához képest jó évet Stefan Hula, vagy az új felfedezett Andrzej Stękała) nem tudták igazán helyettesíteni a világ- és olimpiai bajnok klasszist. Ekkor még nem tudtuk, de néhány héttel később Łukasz Kruczek hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon végén távozik a kapitányi posztról, utódját pedig éppen néhány nappal ezelőtt nevezte meg a szövetség, a bennfentesek által már korábban is nagy esélyesnek tartott Stefan Horngacher személyében.

A lengyelek elsőszámú kedvence idén messze járt attól a formától, ami korábban a csúcsra repítette.

Na de vissza Zakopaneba, ahol a szombati csapatversenyen kevésszámú idei sikereik egyikének örülhettek az eredménytelenség ellenére is kitartó lengyel szurkolók, ugyanis a csapat 3. lett Norvégia és Ausztria mögött. A szurkolók másnap is reménykedtek ugyan egy újabb szép eredményben, ám az igazán nagy siker ezúttal elmaradt (Stoch 8. helye így is az egyik legjobb volt az idényben). Nem így az osztrákoknak, akik ezidáig nem nyertek még versenyt a szezon során, Lengyelországban viszont Kraft és Hayböck révén kettős győzelmet arattak. Prevc eközben egy 3. hellyel növelte tovább előnyét az összetett élén.

A tavalyi négysánc-győztes Kraft idei egyetlen győzelmét ünnepelhette a Wielka Krokiewen.

Tehette, hiszen Freund hátfájdalmai miatt ezt a hétvégét kihagyta, Sapporóban pedig hiába tért vissza, csak asszisztálhatott a két Prevc és a hirtelen feltámadó Robert Kranjec teljesítményéhez, akik a szombati versenyen megszerezték az első három helyet Szlovéniának. Freund ugyan utólag számolgatva talán odaférhetett volna a közelükbe, ám a második ugrása végén elesett, így csak a 10. helyen végzett, a VK-címvédés lehetősége pedig immár 379 pont hátrányban kezdett végleg eltávolodni tőle. Igaz, másnap a szél útját állta Prevc esetleges újabb sikerének (helyette Fannemel aratott meglepetés-győzelmet) és Freund is tudott néhány pontot faragni a hátrányán, az összkép azonban érdemben nem változott.

A norvég kirándulás a szlovénoknak feküdt leginkább, Vikersundban Kranjec is újra megízlelhette a győzelem ízét.

Nagy sánc, nagy repülés...

Az ezután következő egyhetes „norvég turnén” aztán tovább folytatódott a szlovénok sikerszériája, a Holmenkollenen ugyanis nyerni tudtak csapatban is. Egyéniben ugyanakkor nem avattunk ezen a hétvégén győztest, ugyanis akkora köd szállt a sáncra, hogy a pontozóbírók sem láttak szinte semmit az ugrásokból, és lényegében a videós távolságmérés is használhatatlan volt. A tetejébe még a szél is viszonylag erős volt, így a zsűri végül törölte is a versenyt, pótlásként pedig Vikersundba írtak ki még egy fordulót. Előtte még Trondheimben rendeztek egy hétközi fordulót, ahol Prevc ismét megállíthatatlan volt, majd jött a sírepülő hétvége Vikersundban 3 újabb szlovén győzelemmel, Kranjec-Prevc-Prevc elosztásban. A harmadik napon egyébként a világcsúcs is egészen elérhető távolságban volt, ugyanis Andreas Stjenen és a győztes Prevc is 249 métert ugrott (igaz, utóbbi letette a kezét), ám végül Fannemel 251,5-es rekordja csak túlélte valahogy a hétvégét.

Norvégia után Finnország volt a következő állomás, elsőként Lahtiban, ahol már a jövőre rendezendő északisí-vébére hangoltak a szervezők. A mezőnyből pedig leginkább Michael Hayböck szívta fel magát, aki mindkét sáncon győzni tudott (a kisebbikre egyébként itt is a szél miatt költöztek át), majd néhány nappal később Kuopioban összejött neki a mesterhármas is. Alighanem érdemes lesz rá figyelni itt 2017-ben is…

A jövőévi vb helyszínén Hayböck remekelt.

Almatyban azonban ismét Peter Prevc volt a főszerepben, aki eddigre akkora előnyt gyűjtött össze magának, hogy már itt bebiztosíthatta matematikai értelemben is a VK-győzelmét. Ha már lúd, legyen körvér alapon ráadásul mindkét versenyt meg is nyerte a szlovén, ezzel pedig már 13 győzelemnél járt az évadban, éppen annyinál, mint ahányat a korábbi rekorder, Gregor Schlierenzauer szerzett a 2008/09-es idényben.

Almatyban dőlt el matematikailag...

A szezon legfontosabb kérdése ugyan eldőlt, három versenyhétvége ugyanakkor még hátra volt, igaz ezek közül Wisła és Titisee-Neustadt is csak félig lett sikeres, mert egy-egy nap mindkét helyszínen áldozatul esett a szélnek. A két megrendezett viadalt egyébiránt Roman Koudelka és Johann André Forfang nyerték (a norvég ugró ezzel karrierje első sikerét aratva), így Prevc végülis csak Planicán vette el Schlierenzauertől a győzelmi rekordot, azaz szerezte meg 14. győzelmét is. Ezt a hétvége során még egy Kranjec és egy újabb Prevc-siker követte egyéniben, aminek köszönhetően a sorozatban harmadszor a sírepülő világkupát is megnyerte a sárga trikós, a hétvége pedig már-már azt a hatást keltette, mintha egyfajta gálát rendeznének a szlovénok az ugróik tiszteletére, amit egyedül a norvégok csapatversenyen aratott sikere tudott megtörni kissé.

Prevc és a hálás szlovén közönség.

Összességében Prevc 15 győzelemmel, 22 dobogós helyezéssel és 2303 megszerzett ponttal három új csúcsot is felállított, és ez az éve hosszú ideig etalonnak számíthat majd.

Az összetett második helyét végül elég simán szerezte meg Freund, és tulajdonképpen annak ellenére, hogy a végső sikerért nem tudta versenyre késztetni Prevcot címvédőként egyáltalán nem vallott szégyent. Érdekes kérdés, hogy vajon az innsbrucki bukás mennyire játszott ebben közre, hiszen ő maga azt nyilatkozta még hetekkel az esetet követően is, hogy bár a fájdalmai lényegében elmúltak, az esés utóhatásai azért valamelyest végig hátráltatták. Kívülről ezt nyilván nehéz megítélni, egy dolog mindenesetre tény, hogy ebben a naptári évben (vagyis az esés után) már nem sikerült versenyt nyernie.

Az összetett dobogó: Prevc, Freund, Gangnes.

A legjobb sírepülők: Prevc, Kranjec és Forfang.

A harmadik helyet Hayböck kései támadásait visszaverve Kenneth Gangnes szerezte meg, akit ugyan már viszonylag régről ismerhetünk, hiszen 2008-ban mutatkozott be a VK-ban, ám az ideit még csak megközelítő szezonja sem volt eddig. A számok magukért beszélnek, 1-szer nyert, illetve összesen 9-szer állt dobogón, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy megérkezett a közvetlen élmezőnybe. Ez egyébként a Stöckl-gárda más tagjára is igaz, hiszen Johann André Forfang (5.) és Daniel André Tande (7.) is először tudtak idén győzni, rajtuk kívül pedig még Anders Fannemel (10.) is bekerült a top10-be az év végi összesítésben, ezek után nem meglepő, hogy nagy fölénnyel nyerték a norvégok a Nemzetek Kupáját. Pedig a szezon elején még egy kicsit félthettük őket a két korábbi meghatározó versenyző, Bardal és Jacobsen visszavonulása kapcsán, most viszont akár arról is lehet beszélni, hogy ha az elkövetkezendőkben is tudnak még fejlődni a most az elitbe berobbant fiatalok, akár egy aranygeneráció is formálódhat északon.

A nemzetek pontversenyét Norvégia nyerte.

Az élbolyban végzett még az osztrákoktól a már említett Michael Hayböck (4.) és Stefan Kraft (6.) is, akik mindketten tudtak versenyt is nyerni, ezzel együtt, ha mondjuk a tavalyi szezonnal vetjük össze az idei teljesítményüket, amikor Kraft Négysáncversenyt nyert és sokáig az összetettért is harcban volt, akkor azért árnyaltabb a kép. Persze ez rendben is lenne, hiszen mindig nem lehet nyerni, inkább az elmúlt évekhez képest gyengébbnek látszó „hátország” az, ami miatt főhet majd a sógorok feje a későbbiekben, illetve az is kérdés, hogy vajon látjuk-e még valaha Gregor Schlierenzauert igazán nagy formában versenyezni, ugyanis hiába kezdte Schlieri hatalmas elszántsággal az idényt, az erőfeszítéseit egyáltalán nem koronázta siker, így már januárban be is fejezte a szezont, ráadásul néhány napja úgymond „pihenés”, azaz szabadidős sízés közben szakította el a keresztszalagját. Pedig kár lenne érte, mert mindenképpen színesebbé tehetné a mezőnyt, ha az osztrák klasszis ismét régi fényében ragyoghatna.

Ha valaki eddig számolt, akkor feltűnhetett, hogy mindössze egyvalakit nem említettünk a legjobb 10-ből, aki nem más, mint a mezőny nagy öregje, Noriaki Kasai, akit 43 esztendősen sem lehetett még leírni, olyannyira, hogy rendívül következetes teljesítményt nyújtva a 8. helyet szerezte meg az összesítésben úgy, hogy ötször is dobogóra állhatott (mindannyiszor a 3. fokára). Planicán pedig egy igen komoly mérföldkövet is elért, ugyanis a csütörtöki versenyen szerepelt 500. alkalommal a Világkupában, amit ember legyen a talpán, aki valaha is utána csinál majd, őszintén kívánjuk neki, alighanem sok szurkolóval egyetemben, hogy jusson el még legalább a hatszázadikig…

Posztunk végén nem maradt más hátra, mint hogy kétfős „síugrós-csapatunk”, azaz Gabesz19 és a magam nevében megköszönjük nektek, hogy ebben az idényben is velünk tartottatok. Úgyhogy kellemes tavaszt, és szép nyarat kívánva búcsúzunk azzal, hogy novemberben ismét útra kel a síugró cirkusz, persze elvonási tünetek ellen lesz még addig egy Nyári Grand Prix is!