Nem tévedtek sajnos az időjósok, ugyanis ahogy azt már jónéhány napja előre jelezték szombaton viharos széllel egy erőteljes hidegfront érte el Harrachovot, ezzel lehetetlenné téve bármiféle ugrósorozat megrendezését. Így miután hosszas halasztgatást követően megadta magát a zsűri, végül a pénteken két kiváló ugrást bemutató Severin Freundot koronázhattuk világbajnokká, míg az ezüstérmet Anders Bardal, a bronzot pedig Peter Prevc nyakába akasztották.
A történelem során negyedszer adhatott otthont sírepülő világbajnokságnak Harrachov, és a síugró berkekben elsősorban szeles versenyeiről híres-hírhedt Čerťák sánc, ahol sosem ér senkit igazán meglepetésként, ha a szél miatt halasztani, netán törölni kell a versenyt, éppen ezért szinte mindenki kicsit visszafogott várakozásokkal tekintett a sírepülő vébé elé.
Pedig minden annyira szépen indult még csütörtökön, a kvalifikáció napján, hiszen ekkor még egy egészen másik, viszonylag ritkán látott arcát mutatta felénk a cseh síparadicsom, ahol akárcsak idehaza éppen tombolt a tavasz, szél szinte alig volt, ezer ágra sütött a nap, a hőmérő higanyszála napközben bőven tíz fok fölé kúszott, a naplementében aranyszínben fürdő táj pedig már-már egy nyári versenyt idézett. Volt is egyébként gondja a szervezőknek a sánc előkészítésével, de ebben a tekintetben azt lehet mondani, hogy jó munkát végeztek, hiszen bár a környéken szinte minden zöldellett, a sánc ha nem is tökéletes hóminőséggel, de versenyképes állapotban várta a versenyzőket.
A sírepülő világbajnokság egyebek mellett abban is különbözik minden más versenytől, hogy itt egyedülálló módon két nap alatt, összesen négy sorozatban dől el az egyéni aranyérem sorsa (persze csak ha az időjárás is engedi), amelyek közül az első kettő pénteken délután-kora este volt esedékes. Ekkor még a jó idő is kitartott, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a 8-as beülőből kezdetét vegye az első sorozat, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen Dmitriy Vassiliev (2.) a verseny első ugrójaként rögtön 197 métert repült, mégsem állt azonban sokáig az élen, hiszen érkezett Anders Bardal (3.), aki néhány méterrel még az orosz ugrását is megfejelve 203,5 méternél landolt, amivel át is vette tőle az elsőséget. Persze felmerülhet a kérdés, különösen Bardal esetében, hogy hogy kerültek ők ennyire a mezőny elejére, nos, a magyarázat abban keresendő, hogy ezúttal a rajtsorrendet a sírepülő szakági világkupa alapján állapították meg, a norvég pedig Vassilievvel egyetemben kihagyta a kulmi versenyeket, amelyek az egyedüli sírepülő versenyek voltak eddig a szezonban. Mindez pedig ezúttal kezükre játszott, hiszen ők még viszonylag kellemes szembeszélben repülhettek, ami ahogy haladtunk előre az időben egyre kevésbé volt meg, sőt idővel hátszélbe fordult. Ettől függetlenül egy-egy jobb ugrást azért még így is láttunk, hiszen előbb Roman Koudelka (7.) repült 185,5 métert, és jött be vele a 3. helyre, majd nem sokkal utána Reruhi Shimizu (185,5 m 8.) is éppen ugyanekkorát repült, amivel a 4. helyet foglalta el a táblázaton.
Érdemes talán kiemelni az egykori világcsúcstartó, Bjørn Einar Romøren (179,5 m 17.) kísérletét is, aki hátműtétjei után hosszú kihagyás után tért vissza a norvég csapatba félig meddig búcsúzásképpen, és ráadásul ő nem csak a bő keretbe, hanem a verseny résztvevői közé is beverekedte magát, ellentétben például egy másik visszavonulás előtt állsó sírepülő-specialistával Martin Kochal, és önmagához képest most a versenyen is rendben volt a kezdése, habár Bardaléktól azért jelentősen elmaradt vele. A tapasztalt norvéggal ellentétben Thomas Diethart (12.) ezen a hétvégén repült csak először sírepülő sáncról, és egyelőre nem is rosszul, hiszen 183 méterig jutott, amivel az 5. helyen állt.
A következő jelentősebb ugrást szintén egy osztrák, nevezetesen Stefan Kraft mutatta be (184 m 10.), amit követően éppen túl is voltunk a mezőny felén, majd valamivel később Maciej Kottól (9.) láttunk egy 184,5 méteres ugrást, amivel a lengyel éppen Krafttól vette át az 5. helyet, miközbenaz elején ugró Bardal és Vassiliev még mindig szinte érinthetetlenek voltak a mezőny elején.
Következett aztán már a minősített ugrók csoportja, köztük a verseny legnagyobb esélyeseivel. Na még nem feltétlenül Anders Fannemel (11.) személyében, aki inkább amolyan outsider volt a verseny előtt, ettől függetlenül a befújó hátszél ellenére nem ugrott rosszat, hiszen 182 méterig jutott, igaz, ezzel Bardaléktól ő is jelentősen elmaradt. Fannemelt a címvédő, azaz Robert Kranjec (176,5 m 19.) követte a sorban, akinek azonban egy az olimpián összeszedett térdsérülés miatt korántsem volt ideális a felkészülése, ami meg is látszott a kísérletén, amivel bár a továbbjutása a második körbe biztosan meglett, azért viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy Vikersundot követően nem szerez újabb aranyérmet (legalábbis egyéniben). Ezek után Jan Matura (179 m 13.) érkezett, aki egy jó közepes repüléssel ott tudott lenni az egyre sűrűsödő üldözőbolyban, majd következett az összetett VK éllovasa, Kamil Stoch (6.), aki tulajdonképpen nem is ugrott rosszul a hátszél ellenére, de a 186 méteres kísérletével ezzel együtt is csak a 3. helyre fért be Vassilievék mögé.
A lengyelt Jurij Tepes (172,5 m 22.) követte, aki azonban első nekifutásra felejthetőt ugrott, nem így viszont Severin Freund (2.), aki az elmúlt hetekben mutatott jó formáját a sírepülő sáncra is át tudta meneteni, aminek egy 203,5 méteres ugrás képében meg is lett az eredménye, amivel végre le tudta váltani Bardalt az első helyen.
Ezt követően ugyanakkor két másik nagy név Simon Ammann (172,5 m 25.) és Gregor Schlierenzauer (169,5 m 27.) már nem csillogott ennyire, habár az azért mindkettejükről tudható volt, hogy nincsenek igazán nagy formában, mégis mint egykori sírepülő világbajnokoktól is kicsit azért csalódás volt, hogy a továbbjutásuk is csak békanyálon lett meg. Na de még mielőtt ezen túl sokat töprenghettünk volna érekezett Noriaki Kasai (5.), aki nem mellesleg szintén világbajnok, hiszen ’92-ben (!) éppen ezen a sáncon nyert, és az első sorozatban nem is okozott csalódást, hiszen a kissé megerősödő hátszél ellenére 187,5 métert repült, amivel azért nem állt rosszul a folytatásra nézve. Az első sorozat zárásaként az idei (jóllehet mindössze kétversenyes) szakági világkupa győztese, Peter Prevc (1.) volt még soron, aki azok után, hogy csütörtökön brillírozott az edzéseken, voltaképpen annak ellenére is az elsőszámú favorit volt a verseny előtt, hogy az elmúlt napokban még inkább egyfajta enerváltság látszott rajta az északi VK-fordulókon. Az első körben pedig meg is felelt „Pero” a favoritszerepnek, hiszen annak ellenére, hogy nála is erősebb volt a hátszél 200 métert tudott repülni, ami a magas stíluspontjainak köszönhetően is elég volt ahhoz, hogy kereken egy pont előnnyel Freund előtt ő fordulhasson az élen a második sorozatra. Mögöttük ekkor Bardal 8,2, Vassiliev 16,1, Kasai pedig 18,1 pontra volt lemaradva, ami azt jelentette, hogy nagyjából ők voltak még „látótávolságon belül” az éllovasokhoz képest, míg Stoch, illetve az utána következők hátránya már bőven 20 pont fölé rúgott.
Innen jöhetett tehát a második sorozat, amelyre még inkább dominánssá vált a hátszél, ami semmiképp sem tette könnyűvé a versenyzők életét. A zsűri ugyan növelte a nekifutó hosszát, de a 10-es beülő, ahonnan a sorozatot kezdtük még mindig elég kevés lendületet adott az ugróknak, így aztán még az olyan kísérletekkel is lehetett jócskán előrébb lépni mint Lauri Asikainen (17.) 179, Simon Ammann (16.) 179,5, netán Jurij Tepes (15.) 174 méteres ugrása, amivel ő egyébként sokáig vezetni is tudott. A figyelem középpontjába azonban mégsem igazán ők kerültek ekkor, hanem egyrészt Schlierenzauer (175,5 m 24.) átmeneti „eltűnése” (mint kiderült a kötésével akadtak gondjai, ezért ugrott később, mint rendesen sor került volna rá), másrészt pedig Antonin Hajek (167 m 21.), aki azért feltehetőleg meglett volna enélkül, ugyanis egy igen furcsa bukást szenvedett el, amely során tulajdonképpen vétlenül (hiszen a léce oldott le) csapódott fejjel előre a reklámtáblának, azok után, hogy a nehezét, azaz a landolást már előtte megoldotta. Állt is ezt követően néhány percet a verseny, amíg a hazaiak versenyzőjét elszállították a kifutóból, a történet pedig végül annyiban legalább jó véget ért, hogy a kórházban nem állapítottak meg nála komolyabb sérülést, ennek ellenére a másnapi részvétele még egy darabig kérdéses volt.
Mire folytatódott a verseny a zsűri módosított a beülőn is, mentünk még egyel feljebb (a 11-esbe), ami azonban az összképen nem igazán változtatott, ég még az eddigiekhez képest sem láttunk nagy ugrásokat, mígnem aztán a tizennegyedik helyről Andreas Wellinger (13.) megtörte a jeget, és egy 178 méteres kísérlettel az előnyének is köszönhetően le tudta váltani az egészen idáig vezető Tepest az élen. A német után Jan Matura (14.) ugrott 175,5 métert, majd Diethart (184 m 9.) következett, aki végre legalább meg tudta közelíteni a kalkulációs pontot, ami természetesen ezúttal a vezetést jelentette számára. Igaz nem sokáig, hiszen Anders Fannemel (7.) egy 187 méteres ugrással azonnal túl is szárnyalta az idei négysánc-győztest, majd sikerrel meg is tartotta a vezetést az őt követő Kraft (182,5 m 11.), Kot (183,5 m 10.), Shimizu (181,5 m 12.) hármassal szemben.
A hetedik helyen álló Roman Koudelka (6.) viszont, kihasználva azt, hogy átmenetileg megenyhült kicsit a szél egy remekbeszabott 197 méteres repülést mutatott be, amivel természetesen toronymagasan vette át a vezetést. Kamil Stoch (5.) azonban ennek ellenére is be tudott elé jönni, hiszen ő már ismét erősebb hátszélben jutott el 190 méterre, ami az előnyével együtt elég volt a pillanatnyi vezetéshez, de Kasai (4.) megelőzéséhez már nem, hiszen a veterán japán 193 méterre vitorlázott. Következett aztán Dmitriy Vassiliev (8.), aki egy mindössze 175 méteres ugrással rontott az első sorozathoz képest, bár azért a legjobb 10 között még így is ott tudott maradni. Anders Bardal (2.) aztán már nem hibázott, és 188 méternél landolva átvette Kasaitól a vezetést, majd Freund (1.) is követte a példáját egy 191,5 méteres ugrásnak köszönhetően. Az első körhöz hasonlóan ezt a sorozatot is Peter Prevc (3.) zárta, aki azonban ezúttal hibázott egy kicsit az elugrásnál, és csak 183 méterig jutott, ami azt jelentette, hogy visszacsúszott a 3. helyre, helyette pedig Freund vette át a vezetést, aki így egészen kényelmes helyzetben volt az első nap végén.
Egyrészt azért, mert Bardallal szemben 11,1, Prevc és Kasai előtt pedigg 15,4, illetve 16,4 pontos előnnyel rendelkezett (köztük és az 5. Stoch között ezúttal is volt egy nagyobb ugrás), ami elméletileg féltávnál egy lélegzetvételnyi előnyt jelentett a folytatásra nézve, ami azonban annál bizonytalanabb lábakon állt már ekkor is. Az időjósok ugyanis erős lehűlést, esőt és ami a legnagyobb baj, erős szelet jeleztek előre szombatra és vasárnapra is, ami miatt erősen kérdéses volt, hogy vajon meg lehet-e rendezni a verseny második felét, ami egyéként különösebben váratlanul nem ért senkit sem, hiszen ebben az esetben már jó előre ismert volt ez az előrejelzés, így tulajdonképpen már a verseny előtt is komolyan számolt mindenki azzal, hogy lehet, hogy a péntek esti állás egyben majd a végeredményt is jelenti.
Aggódva vártuk tehát a szombati napot, és sajnos az előzetes félelmeink ezúttal maradéktalanul be is igazolódtak. Kezdődött a történet azzal, hogy a 15 órára kiírt próbaugrást már délután 1 óra körül törölték, ám ekkor egy darabig még úgy tűnt, hogy a zsűri és a csapatvezetők egyezségének megfelelően 16 órakor megpróbálják elkezdeni a 3. sorozatot, a szél azonban ekkor annyira erősen fújt (helyenként 15 m/s-os sebességgel), hogy erre ekkor esély sem volt. Így tehát következett a hosszú várakozás, amit a helyszínen még némi hó/havas eső/eső (mikor éppen melyik) is „színesített”, és sokáig egyáltalán nem látszott semmilyen arra utaló jel, hogy a mára tervezett sorozatokból lehet egyáltalán valami. Aztán valamivel 5 óra után kicsit mégis csillapodni látszott a szél, így aztán a zsűri fél hat körül mégiscsak kiírta a kezdést 18:15-re (később 18:20-ra), így aztán a versenyzők is elkezdték a bemelegítést, mi pedig reménykedhettünk, hogy minden baljós jel ellenére talán mégsem vártunk hiába.
Az időjárás azonban ma egyáltalán nem volt kegyes a síugrást kedvelőkhöz, ugyanis hiába enyhült valamelyest a légmozgás, még mindig túl erős oldalszél fújt a lejtő felett, így aztán néhány perccel a tervezet kezdés előtt pontot tettek az illetékesek a mai események végére.
Így tehát Severin Freund állhatott fel végül egy verseny nélkül is hosszú nap végén a dobogó tetejére, aki ezzel a győzelemmel méltóképpen koronázta meg az olimpia óta tartó remek sorozatát. Egyébként az eredmény korrektsége szempontjából nézve tulajdonképpen nem is volt annyira nagy baj, hogy végülis nem erőltették ma a folytatást, hiszen mind Freund győzelme mind Bardal és Prevc dobogós helyezése abszolút megérdemeltnek mondható, így aztán egyáltalán nem biztos, hogy jól sült volna el, ha egy amolyan lutri-sorozatot még megpróbálnak véigerőszakolni ma az illetékesek, még ha például Kasai, aki így éppen lecsúszott a dobogóról, lehet, hogy nem bánta volna, ha van még egy javítási lehetősége.
A kérdés immár csak az, hogy holnap mi lesz a helyzet, hiszen vasárnapra még egy csapatverseny szerepel a programban, ami elnézve a prognózisokat, amelyek a maihoz hasonló időt jósolnak, egyelőre ugyancsak a levegőben lóg, mindazonáltal a szervezők azért töretlenül bíznak abban, hogy találnak majd a nap folyamán egy olyan időablakot, amikor le tudják bonyolítani legalább az egyik sorozatot. Hát, majd meglátjuk…
A felhasznált képek forrásai: zimbio.com, sport.onet.pl, siol.net, fisskijumping.com
Kereső
Követők
