Síparadicsom

Nem múlhat úgy szezonelőzetes, hogy ne szóljunk az előző évad búcsúzóiról. A férfi mezőnyben népes csapat gyűlt össze, közte egy szakági győztessel, egy többszörös VK- győztessel, világbajnoki érmesekkel és két igazi egyéniséggel. Búcsúzzunk tőlük legemlékezetesebb versenyeikkel!

Ritkaságszámba mennek manapság az 1980 előtt született versenyzők, nemhiába, mi is öregszünk… Az óriás-műlesiklás két rendkívül szimpatikus klasszisát sem láthatjuk többé versenyezni. Massimiliano Blardone másfél évtizedet töltött a Világkupában, ez idő alatt negyedszázszor állt dobogón, s 7 alkalommal győzött kedvenc szakágában. Nagyjából 10 esztendeje volt karrierje csúcsán, két évben is nüánsszal maradt le a kristálygömbről, s noha megjárt három olimpiát és hat világbajnokságot, a hőn áhított érem nem került be vitrinjébe. Ennek dacára a szakág örökös világklasszisai között a helye, fergeteges, egyedi stílusa bevéste magát emlékezetünkbe. Az olasz létére mindig higgadt piemonti karrierjét a léc forradalma döntötte be, onnantól fokozatosan csúszott hátra a ranglistán, az utolsó két világversenyre már nem bírta beverekedni magát az amúgy pokolian erős olasz csapatba. Utolsó évében virított még egy nagyot, 4 év elteltével dobogóra állt a japán Juzava Nébán.

A fentiek egy jó részét leírhatjuk Cyprien Richard kapcsán is. Ugyanaz a korosztály, karakter, a régi sízés minden gyönyörűségét magában hordozó stílusával. Eredményessége elmaradt az olaszétól, négy VK- dobogó mellett egyetlen győzelem került neve mellé. Ám azt a diadalt sem tudnánk kitörölni emlékezetünkből, ha akarnánk sem. Adelboden 2011. Derékba törte pályafutását térdsérülése, s no persze a lécváltás. Pediglen úgy 30 éves korára beérett, mint a jó bor. A balul sikerült hazai vb után két évvel őrült versenyben nyert ezüstérmet Ted Ligety mögött, míg a francia csapatot világbajnoki címig vezette. Túlzás nélkül ez történt 2011-ben. Későn döntött a visszavonulás mellett, méltatlan vergődését jobb kiverni fejünkből. Kranjszka Gorán, utolsó versenyén azért csak beverekedte magát a 9. helyre.

Reinfried Herbst személyében Torino olimpiai ezüstérmesétől és a 2009/2010-es idény legjobb szlalomosától búcsúzunk. 2008-tól kezdve három esztendőn át a mezőny egyik műlesiklójaként tartották számon. Írhatnánk úgy is, hogy nem minősítette vissza magát Benjamin Raich utánfutójának, s remekül kihasználta az interregnum idejét. Hirscher felbukkanásával természetesen háttérbe szorult, de sokat elárul akaraterejéről, meg kicsit az osztrák technikai szakág helyzetéről, hogy a világversenyek csapatából nem lehetett kirobbantani. Utolsó három szezonjára már menthetetlenül visszazuhant, ritkán ért célba, s ahogy esett vissza a ranglistán, úgy kellett minél magasabb rajtszámmal kapaszkodnia. Kellett volna. Mert miután 66-os rajtszámmal a hátán rontott a Krajszka Gora-i első futamban, bejelentette távozását az élsporttól.

​

Bár eredményességben messze elmaradt az osztráktól, sokunknak fog hiányozni Markus Larsson. Világkupás szereplését még az előző évezredben kezdte, a csúcsokat a 2000-es évek derekán szaggatta. Megalkuvásra képtelen emberként a végsőkig küzdött, a fiatalokkal és saját határaival. Sajnos egy wengeni lesikló edzésen összeszedett sérülésével pontot tett az igazán sikeres karrier végére. Négyszer állt dobogón, kétszer győzni tudott a Világkupában, egyet például Alta Badián. A világversenyeken jobban kijött számára a lépés, mondhatni élvezte a „mindent, vagy semmit” helyzeteket. Öt egyéni TOP-10-helyezés nem érdemel kommentálást, az utolsót általános döbbenetre a legutolsó vb-n, Vailben szerezte – 7. helyével. Csapatban az éremszerzés is összejött, méghozzá duplán: 2007-ben ezüst-, tavaly pedig bronzérmet szerzett a svéd csapat tagjaként.

​

A sportszerető közönség nagy kedvence volt, bejelentése hallatán mégis sokak megkönnyebbültek. Ondřej Bank volt a fanatizmus mintapéldája. Megannyi kisebb-nagyobb sérülés után azonnal visszatért. Aztán mihelyst átállt a gyors számokra, számos szemnek fájdalmas bukást szenvedett, de csak nem volt hajlandó feladni. Nála tényleg csak a végletek léteztek, szótárából a megfontoltság hiányzott. Vail-i esése után már mi is azt írtuk, saját jól megfontolt érdekében vonuljon vissza, kezdett önveszélyesnek tűnni, amit csinált. A rehabilitáció derekán meghozta a szükséges döntést.

Bank a cseh alpesi sízés vezéreként minden létező szakágban kipróbálta magát, s karrierje különböző pontjain mondhatni mindegyikben letette névjegyét. Óriás-műlesiklóként indult, majd minőségi szlalomossá képezte magát, utolsó 4-5 évében pedig elismert lesiklóvá lett. Volt olyan idény, ami előtt – nem kicsit elhamarkodottan – az Összetett Világkupa esélyesei közt tartottuk számon blogunkon. Ha abban nem is, az alpesi sízés – lehet vitatkozni – legemberesebb ágában, alpesi kombinációban igazi klasszissá nőtte ki magát. Két VK- dobogóját is így szerezte, világversenyeken sajnos nem jött össze az a bizonyos ihletett nap, ami érmet hozhatott volna. Többször igen közel volt hozzá, Szocsiban például három szakágban is TOP-10-ben végzett, óriás-műlesiklásban például 3 tizedre került a dobogótól. Csak hogy kerek legyen a karrierje.​

A szükségképp vagány lesikló mezőnyből is kitűnt őrültségével Marco Sullivan. Úgy senki nem mert ívet húzni, mint ő. Amit pedig agresszivitás szintjén leművelt a Streifen, vagy épp Wengenben, örökké beégett retinánkba. Fortuna kegyeltje volt, kész csoda, hogy két komoly sérüléssel megúszta karrierjét. Eredményekkel sem maradt adós, 16 alkalommal végzett tíz között a Világkupában. Hírhedten nem kedvelték őt a századok, sok dobogót bukott el apróságokon. Négyszer állt pódiumra, pályafutása legjobbját 2008-ban, Chamonix-i győzelme idején érte el. Szögezzük azért le, aktív éveinek derekát minden idők legkeményebb lesikló mezőnyében harcolta végig. Világversenyeken nem termett számára sok babér. Tavaly nem jutott el a VK- finálé mezőnyéig, ennek hatására is döntött a visszavonulás mellett.

​

Larsson mellett Axel Bäck sem csatol már lécet a svéd szlalomosok közt. Az utánpótlás beért, a megbízható középmezőny hirtelen kevésnek bizonyult az üdvösséghez. Bäck volt az a síző, aki zsinórban tudta hozni a 11-20. helyek valamelyikét, de az átütő erő mindvégig hiányzott belőle. 66 VK- indulással a háta mögött egyetlen dobogóra futotta, Kranjszka Gorán másodikként zárt. Sérülések sem kerülték el, két olimpiát és egy vb-t így is megjárt, Garmisch-Partenkirchenben bronzérmet akasztottak nyakába, igaz, a csapatversenyt követően.​

A közelgő világbajnokság helyszínén, Sankt Moritzban kezdett bele az alpesi síelésbe, mégsem volt igazán más választása, mint a visszavonulás. Marc Berthod a két technikai számban érte el első sikereit, két parádés győzelmet aratott Adelbodenben, egyet-egyet mindkettőből. (Szlalomban 60-as rajtszámmal, ami rekord.) Az utóbbi években már kimondottan kombinációs sízőként vették nyilvántartásba. Idővel onnan is kiszorult, az Európa Kupából sérülésektől terhelve aztán már nem vezetett visszaút.

​

Búcsúzik Markus Vogel, műlesikló specialista. 2008 óta volt tagja a VK- csapatnak, tegyük hozzá azonban, hogy amint lezárult a svájci szlalom mélyrepülése, s befutottak a fiatalok, rögtön világossá vált sokak számára nélkülözhetősége. 2012 tájékán volt egy jobb sorozata, becsúszott akkortájt két TOP-10, az előző három idényben viszont elérhetetlennek bizonyult a második futam elérése.​

Közel a harminchoz búcsúzik két amerikai szlalomos. Mindketten az Észak-Amerikai Kupában tűntek fel, számos versenygyőzelmük után a Világkupában már nem termett számukra sok babér. Will Brandenburgnek négy-öt éve volt két erősebb idénye, a jelen posztunkban többször emlegetett Kranjszka Gorán elért 6. helye messze élete legjobbja. Azóta mindössze kétszer sikerült pontot szereznie. Megjárta a vancouveri olimpiát, ott kombinációban zárt a 10. helyen. Tim Kelley búcsúja meglepőbb, elvégre nála felfelé ívelő formáról beszélhettünk. Előző idényben szerezte meg első pontjait, Wengenben kiváló második futamot síelt.

​

Újabb nagy nevet veszítettek a kanadaiak. Robbie Dixon az előző évtized végén a bő élmezőnyt erősítette lesiklásban. Négy TOP-5-ös, s négyszer annyi TOP-10-es eredmény fémjelezte ezt az időszakot. Többszörösen sérült szalagjai nem bírták a terhelést, négy esztendőn át vegetált Észak-Amerikában, miután VK-n pontot azóta sem sikerült szereznie. Morgan Pridy sem folytatja tovább. Legnagyobb fegyverténynek tán a vb-indulást emelné ki tavalyról. Emellett kanadai bajnoknak mondhatja magát, s nyert néhány NOC- futamot. A Világkupában ötször szerzett csak pontot. Testvére, Conrad Pridy még folytatja.​

Könnyen felejthető kiegészítő emberek búcsúztak az osztrák csapattól. Wolfgang Hörl a szlalomosok, Florian Scheiber a lesiklók közt fért be gyakran a Világkupa-csapatba. Hörl úgy nyolc szezonon át masszív pontszerzőnek számított, igaz, a legjobb tíz közé csupán háromszor verekedte be magát. Világversenyig nem vitte, előző idénye teljes nullázást hozott, a döntés alighanem közös megegyezéssel született. Kétszer nyerte meg az Európa Kupa összesített pontversenyét, a nagyfiúk közt, a Világkupa ritmusát azonban nem tudta már felvenni Florian Scheiber. Egy Beaver Creek-i 4. helyet kivéve jobbára a pontszerző helyek vége felé foglalt helyet. Jobbnak látta tehát befejezni a középszerűséget.

 ​

Az olasz válogatott lesikló szekciójában is kezdetét vette a nagytakarítás. Siegmar Klotz fénykorában sem halmozta a pontokat, átütő eredmény híján márpedig csupán egyszer járhatta meg a világbajnokságot. A sok-sok húzódás, zúzódás, meg miegyéb sérülése után inkább már pálya után nézett. Silvano Varretoni pályafutását a súlyosabb sérülések törték derékba. Világkupás szereplése ennél szélsőségesebb már aligha lehetett volna. Vagy becsusszant épp a pontzónába, vagy teljesen homály versenyeket zárt. A harmadik variáció pedig az volt, amikor tök véletlenszerűen beférkőzött a legjobb 10 közé. Jellemzően TV-közvetítés után, irtó magas rajtszámmal. Mint tette azt tavaly Garmisch-Partenkirchenben például, ahol nem sok választotta el a dobogótól. Az olasz lesikló csapat erejét is mutatja ez a némileg váratlan visszavonulás.

​

Újabb meghiúsult szlovén ígéret. Matic Skube junior-világbajnokként próbált szerencsét előbb az Európa Kupában, majd a VK mezőnyében, ám sehol sem tudta igazán megvetni lábait. Harmincba került ugyan a szlalomosok ranglistáján, 2010 tájékán viszonylag gyakrabban gyűjtögette a pontokat, tartósítani, vagy még inkább javítani viszont már nem tudta formáját. Az ötszörös szlovén bajnok is dicstelenül távozik.

​

A búcsúzók sorát a norvég Espen Lysdahl és a holland Marvin van Heek zárja. Egy szlalomost állítunk párba egy lesiklóval. Közös bennük, hogy egy-egy kiemelkedő eredményt jegyeznek a Világkupában. Előbbi Årében végzett a 9., utóbbi azon a bizonyos zűrzavaros grödeni lesikláson zárt a 8. helyen. Lysdahl még egyszer betévedt a pontzónába, oszt annyi. Megjártak világversenyeket, sok babér nem termett egyiknek sem. Marvin azért üde színfolt volt, elvégre egy mélyföldi országot képviselt sokáig az alpesi szakágban.