Síparadicsom

Mintegy egy héttel ezelőtt véget ért a még november végen kezdődő síugróidény Planicán, így elérkezett az ideje annak, hogy mi is számot vessünk az elmúlt durván négy hónap eseményeivel, azaz hogy felidézzük és egy kicsit értékeljük mindazt, ami a 2013/14-es évad során a síugrósáncokon történt.

Előzetesen nagy várakozásokkal tekintettünk az idei évad elé, hiszen egy olimpiai szezon valahol mindig kiemelkedik a többi közül, ráadásul az elmúlt időszakban megfigyelhető volt egyfajta kiegyenlítődés az élmezőnyben az erőviszonyok tekintetében, ezért minden adott volt ahhoz, hogy egy igazán látványos évadnak lehessünk szemtanúi.

A szokásoktól eltérően ezúttal nem valamelyik északi helyszínen, hanem Közép-Európában, az idén elmaradó Team Tourból az évad elejére hozott klingenthali versennyel kezdődött meg a VK-sorozat, amihez természetszerűleg az is kellett, hogy a késő őszben a német szervezők némi tavalyról elraktározott hó segítségével készítsék elő a sáncot. Ettől még éppenséggel jól is elsülhetett volna a formabontó ötlet, azonban már a szombati csapatversenyen is csak egy sorozatra futotta (Szlovénia nyert), míg vasárnap az erős és változékony szél annyira kaotikus versenyt hozott, hogy a mezőny legjobbjai gyakorlatilag esélytelenül küzdöttek az elemekkel, már aki egyáltalán odaállt az ugrásához, merthogy az előző szezon két legjobbja, Anders Bardal és Gregor Schlierenzauer mintegy tiltakozásul lifttel hagyták el a tornyot. A zsűri ennek ellenére a (szabályok szerint) ezzel együtt is befejezett első sorozatot követően végeredményt hirdetett, így a mindössze élete második versenyén szereplő lengyel Krzysztof Biegun egycsapásra a dobogó tetején találta magát vállain az összetett éllovasnak járó sárga trikóval.

Ha mindez nem lett volna elég, egy hét múlva következett az amúgy is hírhedten szeles Kuusamo, ahol végülis csak egy versenyt sikerült megrendezni a tervezett kettőből, amit éppen az egyik „renitens”, Schlierenzauer tudott megnyerni, majd Lillehammerben már végre egy nyugodtabb hétvége következett egy újabb Schlieri-, valamint egy Freund-sikerrel, aminek köszönhetően a címvédő osztrák ekkor már az összetettben is vezetett.

Ezek után a több, mint 6 év után visszatérő Titisee-Neustadt következett, ami Morgenstern győzelme, majd másnapi ijesztő, ám ekkor még relatíve olcsón megúszott bukása mellett Kamil Stoch idei első győzelmét hozta, amelyet Engelbergben egy újabb követett, miközben a másik versenyt ugyancsak egy lengyel ugró, nevezetesen Jan Ziobro tudta megnyerni svájcban, így a lengyel szurkolók nagy reményekkel várhatták a szezon első igazi kiemelt eseményét, a 62. alkalommal megrendezésre kerülő Négysáncversenyt.

A siker azonban mind az ekkorra már a sárga trikót is átvevő Stochtól, mind a címvédő Schlierenzauertől igencsak távol volt ezen a turnén, utóbbi rádásul valahol itt vesztette el végleg a fonalat a szezont illetően, az osztrákok azonban mégis ünnepelhettek a végén, hiszen a jóformán a semmiből berobbantó Thomas Diethart vezetésével sorozatban hatodszor is Alex Pointner valamelyik tanítványa nyerte az összetettet, ezúttal egészen a végéig izgalmas csatában felülmúlva Thomas Morgensternt és Simon Ammannt.

Oberstdorfban ugyan még csak szolid megeleptést keltett az extravagáns osztrák fiatal 3. helyezése a három év szünet után ismét győzni tudó Simon Ammann, illetve Anders Bardal mögött, Garmisch-Partenkirchenben az újévi versenyen azonban valósággal sokkolta a közvéleményt azzal a magabiztossággal, amivel megnyerte a versenyt, és aminek köszönhetően egycsapásra a Turné legfőbb esélyesévé lépett elő.

Az innsbrucki fordulón aztán ismét főszerepet kapott a szél is, olyannyira, hogy még a rosszemlékű 2008-as év is felrémlett sokakban, amikor Bischofshofenbe kellett áthelyezni ezt a versenyt. Idáig szerencsére ezúttal nem fajultak a dolgok, de egy meglehetősen zaklatott versenyt láthattak a szurkolók a Bergisel-Arénában, amelyet meglepetésre Anssi Koivuranta tudott megnyerni, Diethart viszont egy 5. hellyel is megőrizte a vezetést. Bischofshofenben pedig már nem is adta át másnak, lévén ezt a versenyt is megnyerte,és habár a szezon későbbi szakaszában már nem tartott ki nála ez a kegyelmi állapot azért továbbra sem tűnt el a mezőnyben, úgyhogy alighanem sokat várhatunk még tőle a közeljövőben is.

Diethart sikere Bischofshofenben:

A turné után a kulmi sáncra látogatott a mezőny, ahol a világbajnokság mellett az idei év egyetlen sírepülő hétvégéjét rendezték meg, és amelyen miden napra jutott valamilyen szenzáció, bár a péntekit alighanem sokan szívesen elfelejtenénk, ugyanis ekkor bukott egy újabb hatalmasat Morgenstern, aminek következtében mellkasi és koponyasérüléseket szenvedett, ami után immár egy hosszabb kihagyás vált rá. Szombaton viszont éppen ellentétes előjellel beszélhettünk szenzációról, hiszen a veterán Kasai tudott versenyt nyerni, aki ezzel 41 esztendősen minden idők legidősebb ugrója lett, akinek ez sikerült, vasárnap pedig Peter Prevc aratta élete első győzemét, és szerezte meg ezzel az idén mindössze kétversenyes sírepülő vk-ban az elsőséget.

Kasai kulmi győzelme:

Ezt követően következtek a szokás szerint rengeteg nézőt vonzó lengyel versenyek, elsőként Wisłaban, ahol Andreas Wellinger tudott nyerni Stoch előtt, majd jött Zakopane, ahol a csapatverseny (újabb szlovén sikerrel) még rendben lezajlott, a vasárnapi egyéni viszont a győztes Anders Bardalt – akinek ezen kívül még egyszer, odahaza Trondheimben adatott meg a győzelem – leszámítva valószínűleg mindenkinek a mostoha körülményekről marad megint csak leginkább emlékezetes.

Ekkor egyébként már az öztkarikás játékok is láthatáron voltak, így nem volt meglepő, hogy a sapporoi hétvégét ezúttal szinte a teljes élmezőny kihagyta, azért csak szinte, mert a házigazda japánok mellett a szlovénok is teljes csapattal utaztak, akik így Prevc és Damjan révén arattak is két „könnyű” győzelmet, s amelyeknek köszönhetően Prevc átmenetileg át is vette a sárga trikót Stochtól, az más kérdés, hogy a lengyel ezek után Willingenben egy kettős győzelemmel válaszolt és vette vissza a vezetést.

Ezek után pedig már Szocsi volt soron, ahol Stoch és Prevc ugyancsak ott voltak a versenyek főszereplői közt, hiszen amellett, hogy a lengyel szurkolók legszebb álmait valóra váltva Kamil mindkét egyéni versenyt megnyerte a szlovén rivális is rendre ott volt a dobogón, a normálsáncon Anders Bardal, a nagysáncon pedig az ezúttal is szeznzációsat nyújtó Noriaki Kasai társaságában. A csapatverseny viszont már nem róluk, hanem a németekről szólt, akik egy fiatal együttessel (Andreas Wank, Marinus Kraus, Andreas Wellinger, Severin Freund) hosszú idő után ismét aranyat nyertek egy világversenyen, sőt, Carina Vogt a hölgyek versenyében aratott győzelmének köszönhetően mindjárt kettővel gazdagodtak.

Stoch duplázott az olimpián:

A szezon hajrája pedig szintén egy német versenyző sikereitől volt hangos többek között, hiszen Severin Freund nem kevesebb mint négy versenyt (Falun, Lahti, Oslo, Planica) nyert meg az olimpia után még hátralévő nyolcból, és csak egyetlen alakalommal nem állt dobogón, amivel az összetettben is közel került az éllovasokhoz, azonban ahhoz ez a nagy hajrá már későn jött, hogy a nagy kristálygömb sorsába még bele tudjon szólni. Így aztán Stoch és Prevc küzdhetett meg az összetett győzelemért, amelyben annak ellenére, hogy Falunban Prevc még egy verseny erejéig vissza tudta venni a vezetést, Kamil bizonyult jobbnak, aki ezt követően Lahtiban és Kuopioban is nyerni tudott, a nagy északi menetelés (6 versenyük volt másfél héten belül) végre pedig olyannyira ellépett a mentális fáradtság jeleit mutató szlovén üldözőjétől, hogy Planica előtt már szinte el is dőlt a küzdelem.

Előbb azonban még a harrachovi sírepülő világbajnokság volt soron, ami azonban félig-meddig megint csak a szél áldozatává vált, lévén mindössze egyetlen versenynap megrendezésére futotta a tervezett háromból, ami miatt már egyéniben is csak egy „fél” versenyt tudtak megrendezni, ami alapján Severin Freund nyerte meg az aranyérmet Bardal és Prevc előtt, a csapatversenyt viszont úgy ahogy van elfújta a szél…

Az egyéni verseny végkifejlete a sírepülő VB-n:

Jöhetett tehát a szezonzáró hétvége Planican, amelyen ezúttal az átépítés alatt álló sírepülő sánc helyett a nagysáncon ugrottak a versenyzők, és amelynek első napján Stoch egy 4. hellyel be is biztosította az összetett sikert (miközben Freund nyert), majd szombaton az osztrákok Lahti után idei második csapatverseny győzelmükkel egy év szünet után ismételten megnyerték a Nemzetek Kupáját, majd következett a vasárnapi búcsú a szakadó esőben, amely a körülmények ellenére végül hatalmas verseny hozott, amelynek végén a hazaiak örülhettek a legjobban, hiszen Prevc zárta győztesen a szezont, amellyel ráadásul az összetett 2. helyét is megszerezte a nagyot hajrázó Freund előtt.

Összességében egyébként azt lehet mondani, hogy annak ellenére, hogy a körülmények idén meglehetősen sokszor nem voltak éppen a legideálisabbak, a versenyek mégis általában izgalmasak, és döntő többségében magas színvonalúak voltak. Ebben persze leginkább a versenyzőknek volt oroszlánrésze, hiszen a mostani mezőnyről nyugodtan állíthatjuk, hogy évek óta az egyik legerősebb, amelyben sok győzelemre is képes ugró van, amit mi sem bizonyít jobban, hogy idén még az elmúlt éveknél is több, 14 ugró tudott legalább egyszer versenyt nyerni, aminél egyedül a legelső, az 1979/80-as idényben tudtak többen (18-an) nyerni, és annak ellenére, hogy Stoch a két talán legfontosabb versenyben idén learatott minden babért, egyáltanlán nem volt egyoldalú szezonunk, és általában minden versenynek több esélyese is volt, ami mindenképpen hozott egy jó értelemben vett kiszámíthatatlanságot a versenyek képébe.

Miután a szezon végén egyúttal egy olimpiai ciklus is lezárult, így ahogy az már csak ilyenkor lenni szokott, többen is bejelentették a visszavonulásukat, (bár a legnagyobb hírt az elmúlt hetekben éppen a „mégsem nyugdíjba vonuló” Simon Ammann bejelentése szolgáltatta) így azt elmúlt évek meghatározó alakjai közül nagy eséllyel Planicán láttuk utoljára a 2005/06-os év VK-győztesét, Jakub Jandat, a 2005 után majd hat éven keresztül világcsúcstartó Bjoern Einar Romoerent, és a szintén kiváló sírepülő Martin Kochot.

Mások, mint például Anders Bardal, vagy a két komoly bukása után az olimpiát leszámítva már nem versenyző Thomas Morgenstern egyelőre még gondolkodnak, de például az idényt nagy célokkal kezdő, ám talán épp emiatt is egy kicsit görcsössé váló Schlierenzauer is kilátásba helyezte, hogy nem kizárt, hogy ő is tart majd jövőre egy szezon pihenőt.

Ebben a döntésben feltehetőleg lesz majd szerepe annak is, hogy hogy alakul majd Alexander Pointer, az osztrákok sikeredzőjének sorsa, ami egyben az előttünk álló holtszezon egyik legérdekesebb témája lehet, hiszen lehetett az utóbbi időben olyan híreket hallani, hogy voltak bizonyos feszültségek közte és Schlierenzauer között, illetve az is felmerült szezon közben, hogy az osztrák szövetség a norvégokkal most egy kicsit halványabb évet záró Alexander Stöcklt szeretné megszerezni, bár utóbbi állítólag maradna szívesen az északiaknál.

Ezzel viszont nálunk, legalábbis ami a bejegyzéseket illeti, lezárul a 2013/14-es síugró szezon, amelynek végén megköszönve Olvasóinknak a figyelmet, abban a reményben búcsúzom, hogy novemberben, amikor az új szezon kezdetét veszi ismét velünk tartotok majd a versenyhétvégék során:

adammalysza