Síparadicsom

Történetének első aranyérmét szerezte csapatversenyen a lengyel síugró válogatott, a Piotr Zyła, Dawid Kubacki, Maciej Kot, Kamil Stoch összeáálítású négyes összességében magabiztosan szerezte meg az első helyet, ami azért is nagy szó, mert a második sorozatra feltámadó szél kicsit megkavarta a kártyákat, és elsősorban az döntött a helyezésekről, hogy ki hibázik kevesebbet. Végül az ezüstérmet a vb-re feltámadó norvégok szerezték meg, míg a bronzérem nem kis részben Stefan Kraftnak köszönhetően Ausztriáé lett.

Az utolsó versenyszám volt síugrásban a nagysáncos csapatverseny ezen a világbajnokságon, így egyben az utolsó lehetőség is azoknak, akik még nem szereztek érmet, hogy valamilyen medáliával utazhassanak haza a vébéről. A versenyt alapvetően jó körülmények között, enyhe szélben kezdtük a sánc környékét – mintha csak az a verseny tiszteletére tenné – aranyszínűre festő alkonyatban.

Előzetesen négy csapatot, a lengyel, a német, az osztrák és a norvég négyest tartották a szakemberek éremesélyesnek, ez a minta pedig már az első csoportban el is kezdett kirajzolódni, miután a verseny alaphangját éppen a norvég Anders Fannemel adta meg egy 131 méteres ugrással, amitől nem maradt el sokkal német részről Eisenbichler (130,5 m) és az osztrákok első embere Hayböck (130 m) sem. Az első kört mégsem tudták az élen zárni a norvégok, ugyanis Stefan Horngacher a 10-esből a 9-es beülőbe hozta le Piotr Zyłat, aki innen repült 130,5 métert, ami a kompenzációval együtt elég volt ahhoz, hogy a lengyelek kerüljenek az élre.

A második csoportot aztán már a zsűri hozta le a 9-es kapuba, a sorrend viszont az élen nem változott, ugyanis Kubacki egy magabiztos 129 méteres ugrással még egy kicsit növelt is a lengyel előnyön, a norvégoknál Forfang 126,5-el tartotta a második helyet, illetve Fettner (126,5 m) és Leyhe (124,5 m) is tartotta nagyjából a lépést az elejével.

Ahogy haladtunk előre, úgy mutatott egyre szebb képet a verseny a lengyelek számára, ugyanis Maciej Kot is túlugrotta a zsűritávolságot 130,5 méterrel, így az első helyükhöz kétség sem férhetett, eközben az üldözők között előre törtek a németek, annak a Richerd Freitagnak (128,5  m) köszönhetően, akit pedig sokan a csapat egyik kérdőjeles emberének tartottak előzetesen. A norvégoknál ebben a körben Tande 126 métere nagyjából rendben volt, ezzel ők voltak a harmadikok, míg az osztrákok elsősorban annak örülhettek, hogy Schlierenzauer önmagához képest 124 méterrel egészen jót ugrott, ezzel bár negyedikek voltak, még mindig látótávolságon belül voltak az érmes helyezésekhez képest.

A negyedik csoportban Kamil Stoch egy 130,5 méteres ugrása után a lengyel csapat magabiztos, 15 pontos előnnyel állt „féltávnál”, ezzel együtt a leghosszabb ugrást nem ő, hanem az egyéniben egyeduralkodó Stefan Kraft mutatta be, aki 134 métert repült, pedig ők már csak a 8-as kapuból indultak. Fel is jöttek ezzel az osztrákok a második helyre, igaz, alig több mint egy ponttal megelőzve a németeket, akiket Wellinger egy 130,5 méteres ugrással tartott ott a tűz közelében. A norvégoknál ehhez képest Stjernen ugrása (127,5 m) kevésbé számított kiemelkedőnek, így ők fordultak a 4. helyen, 6,8 egységre a virtuális dobogótól.

A vezető négyes mögött aztán csaknem fényévnyi szakadék következett (csaknem 50 pont), ugyanis a szlovénok arra ugyan jók voltak, hogy a többieket megelőzzék ám ezen a napon nem voltak versenyképesek az élbollyal. Eleve nem is kezdtek jól, hiszen Jurij Tepes elesett a 123,5 méteres ugrását követően, majd Lanisek és Damjan hozott két átlagos ugrást (121 és 120 m), egyedül Peter Prevc (127,5 m) ugrása után örülhettek egy kicsit, ám ez ma igencsak kevésnek látszott. Mögöttük a 6. helyen a csehek következtek megelőzve a japánokat és az utolsó továbbjutó helyet elcsípő Finnországot, míg a kiesőzónában Oroszország, Svájc, Egyesült Államok, Kazahsztán lett a végső sorrend.

Az első sorozat eredménye

A második sorozat elején aztán elkezdett kicsit megélénkülni az ezidáig magának nem sok szerepet követelő szél, ami eleinte ugyan nem volt még túl erős, de így is lehetett érezni az ugrásokon, hogy sokkal kevésbé stabilak a körülmények, mint az első sorozatban. Ennek az első csoportban leginkább Fannemel itta meg a levét, aki miközben csak a 8-as kapuból indult kapott egy jókora hátszelet és csak 112,5 méterig jutott, így hirtelen igencsak távolinak látszott a norvégok számára az éremszerzés. Az előttük állók közül ugyanis Hayböck (118,5 m) is jobbat ugrott az osztrákoknál, de különösen Eisenbichler 130,5 méteres kísérlete számított kiemelkedőnek, aminek köszönhetően a németek 6,4 pontra meg is közelítették a vezető lengyeleket, ahol Zyła 123 métert ugrott.

A szerencse viszont, mint tudjuk forgandó, mint ahogy arról a második ugróknál a norvég drukkerek is meggyőződhettek, ugyanis amit a sors elvett tőlük Fannemel ugrásánál, azt kamatostul adta vissza Forfangnak, aki egy jó kis szembeszélre ráfeküdve egy egészen hihetetlen, 138 méteres ugrást mutatott be, amit ráadásul meg is fogott, átadva ezzel a múltnak Andreas Widhölzl tizenegy éves, 135,5 méteres sáncrekordját. Az nem volt meglepő, hogy ezek után a zsűri a 7-es kapuból engedte csak el az ugrókat, más kérdés, hogy ezzel egyben meg is nehezítette a dolgát azoknak, akik nem ennyire kedvező körülmények között ugorhattak. Minden bizonnyal ez a körülmény is közrejátszhatott Stephan Leyhe rontásánál, aki mindössze 103,5 méterig jutott, miközben osztrák és lengyel részről Fettner (121 m) és Kubacki (119,5 m) ha nem is ugrottak nagyon nagyot, azért egy jó erős szintet mindketten hoztak. A német hibának köszönhetően hat ugrást követően a lengyelek tetemesnek mondható 28,6 pontos előnnyel vezették a mezőnyt Ausztria előtt, akik mögött mindössze 3,3 egységgel voltak lemaradva a norvégok, míg a németek a negyedik helyre csúsztak vissza 9,4 ponttal lemaradva az északi együttestől.

A harmadik csoportban aztán ismét változott egy kicsit a kép, na nem az elején, ahol a magabiztosan vezető lengyeleket lassan csak valami egészen rendkívüli esemény akadályozhatta meg a győzelemben, ugyanis Maciej Kot (121,5 m a 8-as kapuból) is biztos lábbal ugrott. Mögöttük viszont visszaestek az osztrákok, miután Schlierenzauer csak 113,5 méterig jutott, így Tande 126 méterrel szinte bebetonozta a norvég csapatot a második helyre, ráadásul Freitag 124 méteres ugrásával még a németek is megelőzték a sógorokat, igaz csak 2,4 ponttal, ami egy izgalmas csatát vetített előre Kraft és Wellinger között a bronzéremért.

Az utolsó csoportban szokás szerint az aktuális állás szerint fordított sorrendben érkeztek az ugrók, így elsőként Daiki Itot figyelhettük, aki 114 méterrel éppen behozta a cseheket (náluk Koudelka volt a befejező ember, aki 113 métert ugrott), így a japánokkal holtversenyben szerezték meg a 7. helyet. A finneknél Janne Ahonen volt a negyedik ember, aki ma ugyan nem ugrott még önmagához képest sem igazán jól, 112 méterrel végülis behozta a hazai csapatot a 6. helyre, ami a finn síugrás pillanatnyi nehezebb helyzetében alighanem a maximum, ami benne volt ebben a csapatban. Ezután Peter Prevc ugrott egy amúgy felejthető 117,5-et, megszerezve ezzel az ötödik helyet a szlovénoknak, majd következett Kraft, aki viszont még dobogós reményekkel vágott neki az utolsó ugrásának. Ez pedig nem is sikerült rosszul, hiszen 126 méternél landolt annak ellenére, hogy nem kis hátszelet kapott, ezzel igen magasra tette a lécet Andi Wellingernek, aki ezt nem is tudta megugrani, és talán először ezen a vb-n kicsit hibázva csak 119 métert ugrott. Ezzel Ausztria végül éremnek örülhetett, míg a németek lecsúsztak a 4. helyre.

A norvégoknak ahhoz viszont már elég nagy előnyük volt a sógorokhoz képest, hogy nagyon ne kelljen izgulniuk, nem mintha Stjernen 125,5 méteres ugrásába bárki is beleköthetett volna, ami az ezüstérmet jelentette ezen az estén a számukra. A lengyeleknél ugyanis Kamil Stoch sem hibázott, egy 124,5 méteres második ugrás után már emelhette is a kezét a magasba, hiszen Lengyelország ezzel világbajnok lett!

Nem kis eredmény egyébként ez a lengyel síugrásnak, hiszen ha mondjuk a Małysz érára, de akár csak ha a korábbi évekre emlékszünk, akkor inkább az volt rájuk a jellemző, hogy bár mindig volt egy nagy klasszisuk, a csapateredmények nem jöttek igazán. Ebben hozott viszont gyökeres változást idén az új szövetségi kapitány, Stefan Horngacher, aki elérte, hogy egyszerre többen is jól teljesítsenek a lengyelek, ennek köszönhetően az idény elején Klingenthalban, majd néhány hete Willingenben a VK-ban már nyertek csapatversenyt, most pedig a predazzoi és faluni bronzok után a VB-n is összejött a történelmi aranyérem.

Hivatalos végeredmény

A világbajnokság síugróversenyei ezzel véget értek, legközelebb egy hét múlva, Osloban versenyez a mezőny, ahol a VK-sorozat hajrája mellett elkezdődik a norvégok új egyhetes sorozata, a Raw Air is.