Síparadicsom

A világkupa szezon végeztével a verseny beszámolók helyét természetszerűleg ilyenkor átveszik a különböző háttér-cikkek, értékelések a nagyobb szakportálokon, így az elkövetkezendő napokban mi is jelentkezünk kétrészesre tervezett síugró-szezonzáró sorozatunkkal. Az első epizódban annak a lengyel fiatalembernek a pályafutását vesszük górcső alá, aki az elmúlt években a szemünk előtt vált egy tehetséges fiatal ugróból igazán nagy versenyzővé, és aki 26 évesen már olyan címeket mondhat magáénak, amelyekről a legtöbben egész karrierjük során csak álmodoznak. Nézzük hát, hogyan is alakult Kamil Stoch, vagy ahogy Lengyelország-szerte nevezik a „Ząbi rakéta” eddigi pályafutása.

Kamil 1987. május 25-én látta meg a napvilágot Zakopaneban, szűkebb hazája azonban mégsem az ismert lengyel síközpont, hanem a tőle néhány kilométerre fekvő, ma 2300 lelket számláló, Ząb nevű település, amelynek egyébként Stoch mellett is van híres síugró szülötte, hiszen itt nőtt fel a lengyelek egy másik, még a 70-es és 80-as években meghatározó ugrója, az azóta elhunyt Stanisław Bobak is. A hegyek közelsége tehát adott volt, ennélfogva nem meglepő, hogy Kamil már három éves korától kezdve síelt, nyolcéves korától pedig már a sáncokon találjuk, ahol tehetsége már viszonylag fiatalon megmutatkozott. Legelőször talán akkor igazán, amikor 1999-ben Garmisch-Partenkirchenben megnyerte a 12 évnél nem idősebb ugróknak kiírt „világbajnokságot” (ma „Schüler Grand Prix” néven rendezik a versenyt), bár a lengyel médiában többet emlegetnek egy másik jeles alkalmat ebből az időszakból, mégpedig az azévi északi összetett világkupa-versenyt Zakopaneból, amelyen előugróként 128 métert repült a Wielka Krokiew sáncon, már ekkor is nagy visszhangot keltve, már csak azért is, mert a rendes verseny résztvevői közül senki nem ugrott ekkorát.

Ettől persze még az ifjú Kamilnak is meg kellett járnia a szamárlétrát a különböző korosztályos versenyeken (melyeken odahaza rendre az élmezőnyben volt), illetve később a Kontinentális Kupában, amelyben már 2001-ben bemutatkozhatott. 2004-ben aztán következett számára az első igazi mérföldkő, hiszen ez volt az az év, amikor (16 évesen) először vehetett részt VK-versenyen, hol máshol mint Zakopaneban, és bár az azévi szereplést egy 49. hellyel le is tudta, mégsem maradt siker nélkül ebben a szezonban, hiszen a junior világnajnokságon a norvégiai Styrnben a csapattal ezüstérmes tudott lenni, amit egy évvel később meg is ismételtek a lengyel fiatalok, habár az egyéni siker ebben a műfajban neki személy szerint sosem jött össze.

Az első szárnypróbálgatások a világkupában:

A 2004/05-ös szezon egyébiránt ismét előrelépést hozott, hiszen azok után, hogy a COC-ban stabilan szállította a pontokat, az évad második felére Heinz Kuttin szövetségi kapitány többször is lehetőséget adott az ifjú titánnak, amelyet Pragelatoban egy 7. helyezéssel hálált meg, egy évvel később pedig már rendszeres csapattagnak számított, így már a torinoi olimpián is ott lehetett, ahol a normálsáncon 16., a nagysáncon 26., csapatban pedig egy 5. helyet szerzett. A 2006/07-es, illetve 2007/08-as szezonban pedig a Kuttint váltó Hannu Lepistö is rendszeresen számolt Kamillal a csapatban, aki immár egyre többször verekedte be magát az első 30 közé, egy-egy kiugró eredménnyel megspékelve, mint pl. a 2007-es győzelme az oberhofi Nyári Grand Prix futamon, vagy a 2008-as VK 6. helyezés Predazzoból, de az igazán nagy sikerek ekkor még várattak magukra.

Viszont ehhez a szezonhoz kötődik egy olyan esemény is, ami meghatározó szerepet játszott Stoch pályafutásában, mégpedig Łukasz Kruczek kinevezése a lengyel válogatott élére, amellyel kapcsolatban érdemes tennünk egy kis kitérőt, hiszen ha valaki, akkor a lengyelek jelenlegi mestere kulcsfigurája volt a későbbi sikereknek. Kruczek ezt megelőzően nem sokkal egyébként még maga is aktívan versenyzett (bár kevés eredménnyel), de ahogy azt Apoloniusz Tajner, a lengyelek korábbi kapitánya utóbb többször elmondta, már versenyzőként látszott rajta, hogy remek adottságai vannak az edzői hivatáshoz (nem véletlen, hogy Tajner később a szövetség elnökeként rendszerint kiállt mellette a nehéz időkben is). Így aztán 2003-as visszavonulását követően előbb a B, majd az A válogatott másodedzője lett a már említett Kuttin, illetve később Lepistö mellett, akivel mint emlékezetes 2007-ben Małyszsal ismét a csúcsra ért a lengyel síugrás. A kevésbé sikeres 2007/08-as szezon végére viszont annyira megromlott a finn mester viszonya a lengyel szövetséggel, hogy már a planicai szezonzárón elváltak útjaik, a csapatot pedig (ekkor még nyilván jobb híján) ezen a hétvégén már Kruczek irányította.

Az már inkább okozott meglepetést, hogy az ekkor még igen fiatal (mindössze 32 esztendős) Kruczek a következő évadra is megbízást kapott, ami eleinte, bárhogyan is nézzük, egyáltalán nem volt egy sikertörténet. A lengyeleknél ugyanis ezekben az években, lévén ő volt az egyetlen igazi világklasszisuk, a mindenkori mérce a szövetségi kapitánnyal szemben Małysz szereplése volt, és ha így nézzük, akkor bizony Kruczek rövidúton csúfosan megbukott, ami persze nem feltétlenül csak rajta múlt, hiszen az ő szempontjából nézve a felállás eleve nem volt túl szerencsés, lévén Adammal majdhogynem egykorúak, s egy jóideig csapattársak is voltak, és már csak ezért sem tudott igazán kialakulni közöttük az a fajta bizalmi mester és tanítvány közti viszony, ami Stoch vonatkozásában viszont remekül működik.

Így aztán Małysz mellé még a szezon közben, immár személyi edzőként visszahívták Lepistöt, Kruczek pedig, akinek ezen a ponton nem sok jövőt jósoltak, dolgozott tovább a többiekkel. Sokáig azonban nem kellett várni a kritikusokkal szembeni válaszra, és ebben már ismét Kamilé a főszerep, hiszen ő volt az, aki a libereci világbajnokság normálsánc-versenyében a 4. helyet tudta megszerezni, ami amellett, hogy az első top10-es eredménye volt egyéniben felnőtt világversenyen, némi gyógyírt is jelentett a lengyeleknek, ha már Małysz továbbra is formán kívül volt. Kruczek tehát maradhatott a 2009/10-es szezonra is, amely házon belül egyelőre még mindig Małyszról szólt, aki sokadik virágzását élve Vancouverben két ezüstérmet is szerzett az olimpián, ami mellett Stoch egyéni 24. (normálsáncon) és 14. (nagysáncon) helyezése tény és való, kicsit háttérbe szorult, viszont közel volt már az idő, amikor mindez végérvényesen megváltozott.

Kamil második ugrása a libereci vébén, a verseny végén egy 4. helynek örülhetett:

Következett ugyanis a 2010/11-es évad, amit nevezhetünk akár az őrségváltás évének is, hiszen Małysz a szezon végén befejezte a pályafutását, míg Kamil ekkor robbant be igazán a nemzetközi élmezőnybe. A nevezetes idény történetét viszont kicsit korábban, 2010 nyarán illik kezdenünk, amelyen a lengyelek (persze a külön készülő Małyszt leszámítva), részt vettek a GP-t felvezető COC versenyeken, amiken Stoch bombaformát mutatva sorozatban gyűjtögette a győzelmeket, amely önbizalom még sokat számított a későbbiek során is. Na még nem a Grand Prix nyitóversenyein, ezekről ugyanis az ekkor 23 esztendős Kamil igazoltan távolmaradt, lévén ezidőtájt házasodtak össze menyasszonyával, Ewa Bilannal, és a mézeshetek alatt természetszerűleg nem a síugrásé volt a főszerep. Ellenben amikor Wisłan hazai közönség előtt visszatért a mezőnybe egy 2. és egy 1. hellyel nyitott, amelyet további 4 dobogó (közte két győzelem) követett a nyár hátralévő versenyein, amelynek köszönhetően az összetett 2. helyén végzett (miközben a COC-győzelmet is elhódította), így nem csoda, ha Małysz ugyancsak remek teljesítményével együtt nagy várakozással tekintettek a lengyelek a téli szezon elé.

Ebben azonban eleinte csalódniuk kellett, hiszen a szezon első felében Adam még úgy-ahogy tartotta a frontot, a többiek azonban szinte sehol sem voltak a nyári eredményekhez képest, habár Kamil azért így is stabilan megvetette a lábát a legjobb 15-20 ugró között, az igazi áttörésre egyelőre még várni kellett. Jött viszont a zakopanei hétvége, ami ebben az évben hosszú évek után ismét lengyel fiesztát hozott, hiszen azok után, hogy pénteken Małysz megszerezte pályafutása – azóta tudjuk – utolsó diadalát, azok után, hogy az első két versenynapon 17. és 7. volt vasárnap pályafutása során először Kamil Stoch is a dobogó tetejére állhatott. Mindezt ráadásul egy olyan versenyen, ami egyszerre volt menny és pokol a lengyel szurkolóknak, hiszen Małysz az első sorozatban a nagymennyiségű friss hó miatt elesett az érkezésnél, és hordágyon kellett levinni a kifutóból, de szerencsére egyrészt hamar kiderült, hogy nincs komolyabb sérülése, másrészt pedig mint említettük, Kamil gondoskodott arról, hogy aznap este is legyen mit ünnepelni.

A felejthetetlen első győzelem, Zakopane 2011:

Az azévi oslói világbajnokságon normálsáncon 6., nagysáncon 19. lett (ez utóbbi lehetett volna jobb is, ha meg tudja állni a második ugrását), míg a csapatot Małyszsal közösen a 4. helyre repítették. A világkupában pedig a zakopanei győzelmet az év végéig további kettő követte Klingenthalban és Planicán, ami a szezonvégi összesítésben egy top10-es helyezést ért, így aztán azok után, hogy Małysz márciusban végleg szögre akasztotta a sisakját valahol egyértelműnek tetszett, hogy a csapaton belüli vezérszerep immár Kamilra száll, akiben ekkoriban kimondva-kimondatlanul is egyfajta „trónörököst”, és a Wisłai Sas sikereinek folytatóit szerették volna látni a lengyel szurkolók. Ilyen elvárásoknak persze nem könnyű megfelelni, már csak azért sem, mert Kamilra is kicsit hirtelen szakadt rá a népszerűség az egy-két éve a síugrást még szinte egyedül Małyszsal azonosító lengyel szurkolóknál (egy sokszor előkerülő anekdota szerint megesett az is, hogy magát Kamilt is „valamelyik cseh ugrónak” nézték odahaza honfitársai, amit ekkor érthető okokból kissé zokon vett), így tehát neki is, mint szinte minden igazán sikeres sportolónak végig kellett mennie azon a tanulási folyamaton, ami az ismertség és a megnövekedett elvárások megfelelő kezeléséhez szükséges.

A következő, azaz a 2011/12-es szezon ebben a tekintetben egy kicsi, ám határozott előrelépést hozott Stoch karrierjében, hiszen bizonyítva, hogy a tavalyi szezon második fele nem csak amolyan múló fellángolás volt, állandósítani tudta a helyét a legjobb 10 között, és ha a győzelmek ekkor még nem is érkeztek zsákszámra, két alkalommal, odahaza Zakopaneban és a 2013-as VB-helyszínén, Predazzoban felálhatott a dobogó tetejére is, a szezont pedig az 5. helyen fejezte be.

Ez persze olyan szempontból még egy kicsit kevés volt ahhoz, hogy igazi síugrás-láz legyen a lengyeleknél, hogy a futamgyőzelmek ellenére egy olyan katartikus élmény, mint egy nagy világversenyen való jó szereplés egyelőre még váratott magára, persze nem sokáig, hiszen ez már a rákövetkező, azaz a 2012/13-as évadban megadatott a szurkolóknak. Pedig a VK-szezon nem úgy indult sem Kamil, sem a csapat egésze számára, hogy abba ilyen sikereket bele lehetett volna látni, tekintve hogy borzalmas formában kezdtek. Maga Stoch például az első 2 hétvége (Lillehammer és Kuusamo) után mindössze egyetlen pontot tudott felmutatni, aminek nyomán a lengyelek kénytelenek voltak válságintézkedéseket tenni, így a szocsi előolimpia helyett Stoch elvonult Ramsauba edzeni Łukasz Kruczekkel, akinek ekkor ha a lengyel sajtóban megjelent hírekre alapozunk, akkor kicsit ingatag volt a helyzete a kapitányi poszton, más kérdés, hogy hivatalosan ezúttal sem merült fel, hogy – pláne év közben – váltsanak, és a versenyzők is kiálltak a mester mellett.

Hogy pontosan mi zajlott le ekkor a háttérben, az talán már sosem derül ki, de tény, hogy Engelbergben Stoch egy 2. hellyel tért vissza a mezőnybe, majd 4. helyen végzett a Négysáncversenyen, amit egyre stabilizálódó jó teljesítmény követett, de az igazi áttörésre csak a világbajnokságon került sor, amelyre Kamil úgy utazott, hogy nem volt még győzelme a szezonban. Predazzoban viszont hamar jó esélyt harcolt ki magának egy nagy sikerre, hiszen a normálsáncverseny első sorozata után a 2. helyen állt, ám a második ugrását elrontotta, és mindössze a 8. helyen végzett, ami után érthető okokból kissé letargikus volt a hangulat a lengyelek háza táján. De nem sokáig, hiszen mindezt feledtetve néhány nappal később a nagysáncon leiskolázta a mezőnyt, és megszerezte az aranyérmet, ami talán az igazi belépőt jelentette a mezőny legjobbjai közé, majd néhány nappal később (egy elsősorban a kompenzációs pontok elszámolásáról emlékezetessé váló versenyen) nagy világversenyen először a lengyel csapatot is bronzéremig vezette. A kirobbanó formáját ráadásul tovább is tudta vinni a szezon hajrájára, amelyben két további győzelmet szerezve végül megszerezte az összetett verseny 3. helyét, azaz pályafutása során először a VK-ban is dobogóra állhatott.

Két ugrás a világ tetejéig, Predazzo 2013:

Eddig tehát egyfajta szisztematikus fejlődés volt jellemző Stoch szezonjaira, azonban ahogy az már lenni szokott, minél előrébb jut az ember, annál nehezebb elérni a következő lépcsőfokot, márpedig ezek után az idei szezon előtt alsó hangon is az éremszerzés lehetett a cél világkupában és az olimpián is. A végeredményt ugyebár ismerjük, hiszen Kamil a 2013/14-es évadban minden korábbi idényét felülmúlva egyrészt két aranyat nyert Szocsiban, másrészt 6 győzelmet aratva az évad végén megszerezte a nagy kristálygömböt is, azaz az egyéniben megnyerhető öt nagy cím közül hármat immár magának mondhat (a kollekcióból a Négysáncverseny és a sírepülő világbanokság hiányzik), amivel immár nem csak a jelenkori mezőnyben, de sporttörténeti távlatban is az igazi nagyok közé emelkedett.

Hogy aztán a folytatás mit hoz, azt persze így előre sohasem lehet megmondani, és az is biztos, hogy a fentebb említett címeket megszerezni valamelyest könnyebb volt, mint majd immár elsőszámú esélyesként helyt állni jövőre, bár tény, hogy Kamil eddig minden egyes ilyen lépcsőfokot sikerrel vett, és ha meg tudja őrizni ezt a jó formát, akkor idővel akár az éremhalmozást tekintve is a Małysz nyomdokaiba léphet. Ebből a szempontból számára mindenképpen pluszt jelenthet, hogy a lengyel csapatban sem kell már magányos farkasként küzdenie, hiszen az elmúlt években Kruczek keze alatt lassan kialakult egy olyan csapat, amelyben többen is képesek lehetnek a jó eredményekre, így amellett, hogy az edzéseken is bőven van kihez mérni magát, a lengyel szurkolók is okkal bizakodhatnak az elkövetkezendő szezonok hasonló sikereit illetően.

Út a kristálygömbig, 2013/14: