Szocsiban is uralkodott Wise-király
Síparadicsom 2014.02.19. 07:24
Az amerikai kapta a nap legmagasabb és a legalacsonyabb pontszámát. A világbajnok mögött a kanadai Mike Riddle lett a második, a francia Kevin Rolland a harmadik. A kvalit első helyen abszolváló Justin Dorey esett-kelt a félcsőben, így csak utolsó lett a tizenkettes döntőben.
Szenzáció északi összetettben: Graabak a nagysánc olimpiai bajnoka
bendzsi98 2014.02.18. 22:28
A második, egyben utolsó egyéni versennyel, a nagysáncos Gundersennel folytatódott az északi összetettezők programja a XXII. téli olimpiai játékokon. Az utolsó hét második napjára pedig végre a tél is megérkezett Szocsi környékére: a RusSki Gorki Jumping Centerben sem a szokásos napsütésben kellett ugraniuk, illetve futniuk a versenyzőknek. Szerencsére a biatlonosokkal szemben a körülmények itt nem játszottak főszerepet, így teljes mértékben a versenyre kellett fókuszálni. Ellenben mindez jóformán meg sem látszott, és jócskán felborult a papírforma, melynek végén Joergen Graabak nyakába akasztották az aranyérmet: a fiatal norvég úgy lett olimpiai bajnok, hogy korábban egyetlen egyéni viadal során sem végzett első helyen.
Magyarország megszerezte idei első olimpiai pontjait a rövidpályás gyorskorcsolyázók utolsó előtti versenynapján, a női váltó ugyanis (a kínai csapat kizárása után) hatodik lett 3000 méteren. Az aranyérmet ebben a számban Dél-Korea kaparintotta meg Kanadát és Olaszországot megelőzve. Heidum Bernadett sajnos nem tudta kivívni a továbbjutást a nők 1000 méteres versenyszámában, ahogyan az 500-on induló Liu Shaolin Sándor sem, Konoch Viktor azonban folytathatja a versengést.
SilverMike írása
Pocsék szezon? Ugyan már: Tina Maze kétszeres olimpiai bajnok!
McDave 2014.02.18. 17:16
Tina Maze immáron kétszeres olimpiai bajnok! Ki hitte volna, hogy egy ennyire nyögvenyelős, borzasztó szezon derekán két számban is győzni fog Szocsiban a szlovén? Lesiklás után óriás-műlesiklásban sem talált legyőzőre délnyugati szomszédjaink büszkesége, a kellemetlen körülmények közt lebonyolított versenyen nem több mint 7 századdal múlta felül a duplázás reményében, szintúgy nagyszerűen síelő Anna Fenningert. A harmadik örömittas szereplő a dobogón Viktoria Rebensburg, aki ugyan nem tudta megvédeni címét, téli megpróbáltatásait figyelembe véve ő is túlteljesítette elvárásait. A nagyágyúk közül többek betliztek, a magyarokra ellenben nem lehetett panasz. Miklós Edit a 34. helyen futott be, több eléje várt sízőt megelőzött, míg Berecz Anna egy 48. hellyel hozta a kötelezőt.
Harmadnapra feltámadott a férfi tömegrajtos és megrendezték - Svendsen győzött
BBali06 2014.02.18. 14:56
Vasárnapról előbb hétfő reggelre, onnan hétfő délutánra száműzték a férfiak 15 kilométeres tömegrajtos viadalát - amiből végül kedd lett. Így is negyedórás késésssel tudták csak elrajtoltatni a mezőnyt, mivel annyi hó esett, hogy a pályagépeknek kellett letakarítaniuk a pályát. A verseny elrajtolt a 30 legjobb versenyzővel, és a végén a két óriás összecsapott!