Norvég győzelem, mégsem Svindal: Kjetil Jansrud nyerte a szuper-G-t
repens 2014.02.16. 09:45
Ma délelőtt a férfi szuper-óriásműlesiklással folytatódott az alpesi sí programja a szocsi olimpián. Ahogy azt már-már megszokhattuk, a favoritok ismét nagyot betliztek, a remekül karbantartott pályán végül a norvég Kjetil Jansrud nyert, az amerikai Andrew Weibrecht magas rajtszámmal érkezett ezüstérmes pozícióba, a bronzérmen pedig két ember is osztozik: Bode Miller, valamint a kanadai Jan Hudec azonos idővel állhat fel a dobogóra. Az osztrákoknak érem helyett maradt az olimpiai pont, Otmar Striedinger 5., Max Franz 6., Aksel Lund Svindal csak a 7. helyet szerezte meg.
Síugrás: Stoch a kétszeres bajnok, Kasai a legenda!
adammalysza 2014.02.16. 01:21
Szenzációs versenyt láthatott a közönség az aranyéremért a RusSki Gorki síugró központban szombaton este, hiszen a normálsánc után a nagysáncot is megnyerő Kamil Stochot, és a 41 évesen minden idők legidősebb olimpiai érmes síugrójává avanzsáló Noriaki Kasait mindössze 1,3 pont választotta el a végén, és nagy volt a csata a harmadik dobogós pozícióért is, amelyet Peter Prevc tudott megszerezni Severin Freund ellenében, ezzel második érmét szerezve Szocsiban egy alighanem sokáig emlékezetes versenyen. Persze tegyük hozzá, hogy a mai versenynek egy másik, kicsit csúnyább arca is volt, hiszen az éremért zajló izgalmas csata mellett a változékony körülményekről is szólt a mai este, amelynek köszönhetően nem egy nagyobb név már az első kör után búcsúzni kényszerült. Nézzük hát a részleteket!
Heidum Bernadett a 9. helyen végzett 1500 méteren! Nagy Konrád szépen helytállt nagypályán
McDave 2014.02.15. 19:50
Nagy napjához érkezett a magyar korcsolyasport, a szocsi olimpia nyolcadik napján nem kevesebb, mint öt sportolónkért szoríthattunk. A legtovább nem meglepő módon Heidum Bernadett jutott, az olimpiai csapat zászlóvivője az európai elit oszlopos tagja évek óta, amit ma sem hazudtolt meg, eljutott a B- döntőig, ottani negyedik helyével az összesített 9. helyen fejezte be az 1500 méteres számot. A három legjobb között. Kónya Zsófia ugyanebben a számban elesett, így kiesett a selejtezőben. A férfiak 1000 méteres számában már a negyeddöntőkkel kezdődött a program, ahol sajnos mindkét magyar, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is elvérzett. Helytállt a nagypályás gyorskorcsolyások közt Nagy Konrád, az egykori short-trackes német párját legyőzve a 26. helyen fejezte be élete első olimpiáját. A többi versenyzőről is beszámolunk persze, lesz miről beszélni.
Svédország csodát tett: övék a női sífutóváltó aranyérme!
bendzsi98 2014.02.15. 13:35
Nincs megállás a sífutóknál: a hétvége eljövetelével a női 4x5 kilométeres váltóval folytatódott a küzdelem a XXII. téli olimpiai játékokon. A Psekhako-gerinc berkeiben fekvő Laura Complex a szokásos napsütéssel és meleggel fogadta a versenyzőket és szurkolókat, s mindenki arra várt, hogy a séma szerint a norvég hölgyek nyakába osztják az aranyérmet. Olimpia lévén ez nagyon nem így lett, és minden idők egyik legjobb versenye végén, köszönhetően egy hihetetlen felzárkózásnak majd hajrának Svédország diadalmaskodott.
Florian Winkler pályája osztrák győzelmet ért női szuper-G-ben, Miklós Edit 15.
repens 2014.02.15. 10:26
Az alpesi sízők olimpiai programja ma a hölgyek szuper-óriásműlesikló versenyével folytatódott. A nagy meleg ellenére a pálya állapota nem vált döntővé, a pálya tűzése a szakágban ritka módon annál inkább: az osztrák Florian Winkler olyan alsó szakaszt tűzött, melyen a mezőny majd fele kiesett, elfogadható nyomvonalon és tempóval csak két versenyzője, Anna Fenninger és Nicole Hosp tudott rajta átjönni. Fenninger így olimpiai bajnok lett, Hosp csak bronzérmes, Maria Höfl-Riesch ugyanis hatalmas hibával is befért elé. Olimpiai pontot szerzett Lara Gut, Tina Maze és Fränzi Aufdenblatten. Miklós Edit újra történelmet írt, gyengébbik számában 35-össel bejött a 15. helyre. Berecz Anna is top-30-as, a 28. helyen zárt.