Síparadicsom

Egyetlen nap választ már csak el minket a XXII. Téli Olimpai Játékok megnyitójától, így a szervezők és a versenyzők lassan az utolsó előkészületeket teszik a nagy megmérettetés előtt. Mi pedig ugyancsak folytatjuk a felkészülést előzetes-sorozatunk újabb fejezetével, melyben a mindenkori téli olimpiák méltán egyik legfőbb attrakciójával, a síugróversenyekkel foglalkozunk. A szakág egészen az első téli játékoktól íródó olimpiai történetéről, egészen a mostani játékok előzményeivel bezárólag korábban Zbigniew már bővebben írt, nézzük most az idei esélyeseket! A férfiaknál talán minden idők egyik legnyíltabb versenye elé nézhetünk, míg a hölgyeknél, akik első ízben mérhetik össze tudásukat az ötkarikás játékokon, rövidebbnek tűnik a favoritok listája. Na de hogy kik szerepelnek rajta? Nézzük csak… Mielőtt azonban az esélylatolgatásba belevágnánk, vessünk egy pillantást a sáncokra (hivatalos nevén a RusSki Gorki Jumping Centerre), amelyeken a síugrás mellett majd az északi összetettes szakág ugrósorozatait is rendezik. Ezek, akárcsak a többi havas szakág helyszínei, nem közvetlenül Szocsiban, hanem attól kb. 50 kilométerre a krasznaja poljanai síközpontban kaptak helyet (maguk a sáncok konkrétan Eszto-Szadok mellett találhatók, de ennek a településnek a neve nemigen került be a „szlengbe”még a sportág berkein belül sem). Mind a nagysánc, mind a normálsánc teljesen új építésű, így korábban mindössze egy nyári Kontinentális Kupa (COC) verseny (nagysáncon), valamint tavaly egy erősen hó és hangulatszegény világkupa-forduló (normálsáncon) keretében látogatott el a nemzetközi mezőny az akkor egyébként félkész állapotában inkább egy építési területre emlékeztető komplexumba. A munkálatok lassúsága, és annak az egekbe szálló költségei egyébként annak idején még magát Vlagyimir Putyint is kiakasztották (ami azért nem kis szó), olyannyira, hogy a történet végül az Orosz Olimpiai Bizottság akkori alelnökének állásába került, ám a lényeg, hogy így vagy úgy, de az olimpiára elkészültek a sáncok és a környező infrastruktúra is, és teljes díszben fogadhatják majd a nemzetközi mezőnyt, utóbb pedig remélhetőleg majd úgyis csak a szépre emlékszünk. Az idei olimpián először a játékok történetében négy számban is bajnokot avatnak majd síugrásban, hiszen a férfiak megszokott három versenyszáma mellett (normálsánc és nagysánc egyéni, valamint nagysánc csapatverseny) a szakág történetében először, bár egyelőre csak egyéniben és a kisebbik sáncon, de a hölgyek számára is rendeznek majd versenyt. A versenyprogram egyébként a hivatalos edzésekkel már a mai napon elekezdődik, a részletes menetrendet az alábbi táblázatban láthatjátok:

Sok esélyes, egy cél - férfiak

Nincs most könnyű helyzetben az, aki netán azzal a gondolattal kacérkodik, hogy egy (netán nem is annyira) kis összeggel megteszi valamelyik férfi olimpiai síugrószám győztesét a fogadóirodáknál, hiszen most, még „látatlanban” biztos tippet adni majdhogynem lehetetlen vállalkozás. Nem elég ugyanis, hogy az olimpia önmagában is egy igen speciális műfaj, hiszen miközben négyévente egyszer rendezik meg, az aranyérem (főleg ha valaki egyéniben szerzi) presztízsével talán csak a Négysáncverseny vetekedhet. Ennélfogva a dolog eleve kicsit „igazságtalan” is, hiszen ellentétben a négysánccal vagy mondjuk a világkupával, ahhoz, hogy valaki itt nyerjen egyetlen este kell igazán elkapni a megfelelő pillanatot a sáncasztal végén, ezt pedig rendszerint nehéz előre kiszámolni. Kiváltképp egy olyan szezonban, mint az idei, amelyben az élmezőny elképesztően kiegyenlített, és kifejezetten széles a győzelemre képes versenyzők köre is, amit mi sem jellemez jobban, mint az az adat, hogy az eddig megrendezett 20 versenyen 14 különböző ugró tudott diadalmaskodni, ami már most messze több mint amit az elmúlt években láttunk, pedig még az évad durván egyharmada hátra van. Persze szurkolói szemmel nézve ez egyáltalán nem baj, sőt, éppen ez a kiszámíthatatlanság az, ami miatt minden okunk megvan arra, hogy szoros, színvonalas, amolyan igazi körömrágós versenyekben reménykedjünk, nézzük, hogy mégis kik lehetnek a majdani főszereplők. A lendület Stoch mellett szól A pillanatnyi formák alapján nem vitás, hogy Kamil Stochaz olimpia egyik topfavoritja, hiszen nem csak hogy ő vezeti a Világkupát, és aratta eddig a szezonbeli legtöbb (négy) győzelmet, de ezek közül az utolsó kettőt ráadásul a múlt héten Willingenben érte el, így nem is minden alap nélkül emlegetik sokan a tavaly Predazzoban a vb-címet már begyűjtő lengyelt aranyesélyesként.

„A szurkolók persze bíznak a sikerben és nagyok az elvárásaik. Mit is mondhatnék erre? Nem ígérhetek semmit, csak azt, hogy küzdeni fogok és hogy mindent beleadok. [...] Megpróbálok úgy ugrani, mint bármely más versenyen. Nem úgy gondolni rá, mint a versenyre, amit csak négyévente rendeznek meg. Nincsenek különösebb elvárásaim azon kívül, hogy jól szeretnék ugrani.”

Kamil Stoch

A formaidőzítésével tehát a jelek szerint minden rendben, azonban a sikeres főpróba után óhatatlanul is felmerül egy másik, az eredmény szempontjából legalább ennyire kritikus kérdés, a mentális felkészültségé. Hiszen természetes, hogy egy ilyen hétvége után azonnal megnőnek a szurkolói remények is (főleg Lengyelországban, ahol Adam Małysz óta megőrülnek az emberek a síugrásért), ezt pedig helyesen kezelni, és tiszta fejjel odaállni a versenyek elé egyáltalán nem egyszerű, márpedig ennél talán most semmi sem lenne fontosabb. Érdekes adalék mindehhez, hogy Kamil ráadásul még nem is versenyzett Szocsiban, hiszen az elmúlt szezonban éppen ezt a hétvégét áldozták fel Łukasz Kruczekkel a felkészülés oltárán az akkor botrányosan rosszul sikerült szezonkezdést követően. A jelek szerint egyébként ezt ő is hasonlóképpen látja, ám nyiltakozataiban ezzel együtt is magabiztosnak látszik, persze azért rendszerint inkább igyekszik kikerülni az éremre vonatkozó kérdéseket, mondván ő csak saját magára szeretne koncentrálni, ami ha sikerül, akkor akár megszerezheti azt a címet is, ami még a már említett nagy elődnek sem jött össze. A esélye mindenesetre kétségtelenül megvan rá. Teljesül-e Schlierenzauer álma? Az osztrákok hagyományaikhoz híven idén is erős csapattal érkeznek az aktuális világversenyre, s ha csak a múltat, a mögöttünk hagyott olimpiai ciklust nézzük, akkor ebből a csapatból is kiemelkedik Gregor Schlierenzauer, aki az elmúlt szezonokban lényegében mindent (vb-címet, világkupát, négysáncversenyt) megnyert, ami igazán számít, ám egyetlen cím, az egyéni olimpiai arany még hiányzik a kollekciójából, így már az évad elején sem rejtette különösebben véka alá, hogy Szocsiba a hiányzó medália megszerzéséért érkezik. Persze hozzá kell tenni, hogy kisebb kérdőjelek most akadnak azért vele kapcsolatban, hiszen a világkupában kihagyta a két legutolsó hétvégét, (ugyanis megengedett magának egy kis lazítást Dubaiban még a nagy megmérettetés előtt, ami ha mást nem, a szezonbeli prioritásait azért jól jelzi), így a formájával kapcsolatban most nem sokat tudunk. Mint ahogy az is tény, hogy idén két korai futamgyőzelme dacára önmagához képest nem volt eddig igazán jó szezonja (csak a negyedik jelenleg a világkupában), ám képességeit ismerve nem vitás, hogy a legnagyobb esélyesek között kell emlegetnünk.

„Mindenki tudja, hogy mennyire akarom ezt az egyéni aranyérmet. Minden mást valahogy valószínűtlennek éreznék. A legfontosabb, hogy az ember a legmagasabbra törekedjen.”

Gregor Schlierenzauer

Felállni a padlóról is De nem Schlierenzauer az egyetlen, akire érdemes lesz odafigyelni Alexander Pointner legénységéből, hanem például a 2006-ban már egyszer egyéniben is aranyérmet nyerő Thomas Morgensternre is, akinek ha azt mondjuk az idei szezonjára, hogy  „hullámvasút”, akkor finoman fogalmaztunk. A tél elején ugyanis még egy rég nem látott jó formában lévő Morgensternnel találkoztunk, aki lépésről lépésre építve az önbizalmát került egyre közelebb a csúcshoz, Titisee-Neustadtban pedig szombaton megszerezte majd két év után első futamgyőzelmét is, csakhogy ezek után vasárnap egy hatalmas bukás volt soron. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy horzsolásokon, zúzódásokon kívül nem szenvedett komolyabb sérülést, így alig két héttel rá indulhatott a négysáncversenyen, ahol remek versenyzést bemutatva lett második, de aztán… Kétszer állítólag nem lehet ugyanabba a folyóba belelépni, pedig szegény Thomasnak most valami ilyesmit sikerült véghezvinnie, hiszen rögtön a Turné után jött (volna) a hazai sírepülő-hétvége Bad Mitterndorfban, ahol az edzésen még talán a neustadtinál is nagyobbat esett, és ezúttal a következmények is súlyosabbak voltak, hiszen többek között a koponyája és a tüdeje is sérült, és ezen a ponton veszélybe került az ötkarikás szereplés is. Morgi azonban nem adta fel, hanem Szocsival a célkeresztben keményen végigcsinálta a rehabilitációt, Pointner pedig bízva tanítványában a végsőkig fenntartotta neki a helyet a csapatban, így indulhat az olimpián, ahol ha fejben is rendben lesz, akár ott lehet az éremesélyesek között is, ami ha, sikerülne már nem lenne egy kis történet.

Már abban a pillanatban, amikor felébredtem a kórházban Szocsi járt a fejemben. Azért tudtam teljes mértékben a regenerációra koncentrálni, mert ez a cél lebegett a szemem előtt. […] Végül az orvosok, a pszichológusom, az edzőim és a szövetség is zöld utat adtak. A döntés egyedül az én kezemben volt, és viszonylag könnyű volt meghoznom. Késznek érzem magam, és Szocsiban a legjobbamat fogom nyújtani”

Thomas Morgenstern

Akire senki sem számított

Mint ahogy nem kis történet – már most sem – Thomas Dietharté sem, akinek a nevét az idei évad előtt egy-két mindentudó fanatikuson kívül aligha ismerte bárki is, hiszen egyáltalán a lehetőséget is Morgenstern sérülése adta meg neki a vk-ban való bizonyításra Engelbergben, ahol annyira meggyőző teljesítményt mutatott, hogy Pointner elvitte a négysáncversenyre is. Innen pedig a történet világszerte ismert, hiszen a 21 éves alsó-ausztriai fiatalember ellentmondást nem tűrően, ám egyúttal szinte magától értetődő könnyedséggel szerezte meg a létező egyik legnemesebb címet, amit síugró elérhet. Neki egyébként, akárcsak Morgensternnek az elugrását szokták kiemelni a szakemberek, ami mindenekelőtt a kisebbik sáncon kamatozhat igazán. Az más kérdés, hogy a négysánc alatti „kegyelmi állapot” mára már a múlté, hiszen Diethart győzelmi sorozatának is vége szakadt, és bár a teljesítménye azóta sem volt rossz, azért a realitások talaján maradva nehéz elképzelni, hogy egy évben kétszer is lehet olyan formában lenni, mint amilyenben ő volt újévkor, aztán persze ki tudja, lehet, hogy néhány nap múlva ismét az ő nevétől lesz hangos a média. Prevc a nagyok között Nem feltétlenül gondolnánk róla, de a most 21 éves Peter Prevc bizony járt már korábban is olimpián, ugyanis négy éve Vancouverben a síugrómezőny legfiatalabbjaként részt vett a játékokon, mi több akkor a normálsáncon az előkelő hetedik helyen végzett. Ez persze már nem ma volt, Prevc viszont azóta sem tűnt el, hanem épp ellenkezőleg, fokozatosan fejlődve szép lassan megvetette a lábát az élmezőnyben, de ennek ellenére – habár tavaly már a világbajnokságon is érmes volt – viszonylag sokáig váratott nála magára a nagy áttörés, az első győzelem. Idén januárban Bad Mitterndorfban viszont megtörte a jeget, azóta pedig rendre kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott, olyannyira, hogy a négysáncverseny óta messze ő szerezte a legtöbb pontot a világkupában, Sapporoban pedig –ahová az élmezőnyből egyedüliként vállalta az utazást –magára húzhatta a sárga trikót is, bár egy hete ezt vissza kellett, hogy adja a megtáltosodott Stochnak, amire ő egyébként félig viccesen annyit mondott, hogy így legalább kicsit könnyebb szívvel ugorhat majd Szocsiban. Mert hát Pero szeme előtt most már sokkal nagyobb célok lebegnek, mint az a négy évvel ezelőtti hetedik helyezés, és a formáját tekintve bizony jó eséllyel pályázhat akár arra is, hogy megismételje a tavalyi predazzoi szereplését, ahol mindkét egyéni számban érmes lett, és alighanem a szervezők is jól teszik, ha kéznél tartanak egy szlovén zászlót az eredményhirdetés idejére. Villantanak-e végre a németek? A német csapatnak visszatérő problémája volt az elmúlt években, hogy hiába alakul már náluk jónéhány éve egy fiatal, ám egyúttal bivalyerős csapat, valahogy az igazán fontos versenyeken, mint a négysánc vagy a világbajnokság, a csapatversenyt leszámítva (ami azért egy kicsit más műfaj) nem igazán tudtak kiemelkedőt alkotni. Werner Schuster szövetségi kapitány célja, hogy ezen idén változtassanak, amire papíron persze meg is van az esélyük, hiszen például Severin Freundmár többszörösen bizonyította, hogy fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal, ám valahogy az utolsó lépés a legnagyobbak klubja felé vezető úton eddig még váratott magára. Ugyanakkor biztató előjel lehet vele kapcsolatban, hogy a legutolsó világkupa hétvégén, Willingenben tudta idei egyik legjobb teljesítményét nyújtani, hiszen mindkét nap a 2. helyen végzett, azaz a formaidőzítés nála is kifejezetten jól sikerült, meglátjuk, hogy mindez majd az eredményeket tekintve hogyan fog kamatozni.

“Élsportolóként nem mehetsz azzal a mottóval az olimpiára, hogy már ott lenni hatalmas dolog, hanem természetesen az ember nyerni szeretne.”

Severin Freund

Nem Freund viszont a németek egyetlen komoly egyéni éremesélyese, hanem most már ebbe a kategóriába tartozik a még mindig csak 18 esztendős Andreas Wellinger is, aki az előző idény nagy felfedezettje volt, ugyanis miután az északi összetettről, amiben ifi korában versenyzett, átnyergelt síugrásra, ebben a szakágban is egyből eredményes tudott lenni, és már az első évében többször is dobogóra állhatott. Nem véletlenül tartják őt igazi csiszolatlan gyémántnak, ráadásul idén januárban pályafutása során egy újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis Wisłaban megszerezte élete első győzelmét a világkupában is, és a benne lévő potenciált látva bizony nem lenne meglepő, ha az olimpián is az érmekért csatázhatna. Visszafogott északiak Ha lehet csalódásról beszélni az évad eddigi történéseinek tükrében, akkor leginkább a norvégok érdemlik ki ezt a „címet”, hiszen azok után, hogy tavaly hosszú évek osztrák hegemóniáját megtörve még ők nyerték a világkupában a nemzetek pontversenyét, idén, legalábbis ezidáig, elmaradoztak az igazán jó eredmények. Így aztán a négysáncverseny magasságában az elmúlt két év sikerkapitánya, Alexander Stöckl is kénytelen volt valamelyest változtatni a felkészülés ütemén, és valószínűleg ennek is tudható be, hogy a turné óta legjobbjaik többet edzettek otthon, mint versenyeztek. Persze mindezt feledtetni tudná, ha cserébe az olimpián remekelnének, ami az előzőek ellenére nem is olyan valószínűtlen forgatókönyv. A Stöckl-érát alapul véve a legnagyobb esélyt ezúttal is Anders Bardalnak lehet adni egy kiugró eredményre, a 31 éves norvég ugyanis az osztrák szövetségi kapitány érkezése óta tudott igazán kiteljesedni, hiszen a 2011/12-es szezonban világkupát, tavaly Predazzoban pedig a normálsáncon világbajnoki címet szerzett. Ráadásul az ő idei teljesítménye még egy a csapat számára nehezen alakuló évben sem volt rossz, hiszen bár azt ő is elismerte, hogy még igazán nem voltak tökéletesek az ugrásai, azért rendre ott volt az élmezőny közelében, sőt, legutóbbi fellépésén, Zakopaneban még győzni is tudott, bár azért ez utóbbiban némi szerepe az időjárásnak is volt. Mindebből persze következik, hogy azóta, lassan három hete, nem láttuk versenyezni, így az ő formájával kapcsolatban is lehet bennünk némi bizonytalanság, ám mindent egybevetve igencsak meg lennénk lepve, ha Anders nem lenne majd ott ezúttal is az aranyéremért folyó harcban. Meglehet, kicsit kilóg az esélyesek közül Anders Jacobsen, hiszen neki, az eddig említettektől eltérően az idei szezonból nincs még igazán számottevő eredménye (a legjobbja egy 11. hely Bischofshofenből), ám mint „meglepetésember-jelöltet” mégis úgy éreztem, nem hagyhatom ki a sorból. Anders esetében persze a visszafogott szereplés nem véletlen, hiszen 2013 márciusában, Planicán keresztszalag-szakadást szenvedett, amelyből felépülve ugyan novemberben már vissza tudott térni a világkupa versenyekre, de valahol azért az is természetes, hogy egy ilyen kényszerű kihagyás után bizonyos idő kell, amíg igazán formába lendül valaki. Ezzel együtt azért egy-egy jól elkapott ugrása már volt idén is Jacobsennek, amivel persze Szocsiban még nem sokra menne, ám mégis apró biztató jelek ezek, amelyek alapján személy szerint (még egyelőre látatlanban) azt gondolom, hogy ő lehet most talán az, aki annak ellenére érhet el komoly sikert, hogy igazán senki sem számol egyelőre vele, s ha a tavalyi négysáncversenyre vagy a világbajnokságra gondolunk, ahol ugyanígy a „semmiből” érkezve tudott robbantani a norvég, akkor mindez talán nem is alaptalan. Korrekorder japán legenda Akinek viszont egyáltalán nem menne meglepetésszáma a jó szereplése az Noriaki Kasai, ugyanis a 41 éves japán ugró idén sokadik virágzását éli, és korát meghazudtolva tudta eddig felvenni a versenyt a fiatalabbakkal, mi több, alkalomadtán, mint Bad Mitterndorfban, le is győzni őket, amivel minden idők magasan legidősebb vk-futamgyőztes versenyzőjévé avanzsált. Ilyen előzmények után készülhet Kasai immár a hetedik(!) olimpiájára, amely a maga nemében ugyancsak rekordnak számít, és ki tudja, még az sem kizárt, (bár azért nyilván nem ő számít a legesélyesebbnek) hogy az idei játékok hozzák meg neki az aranyérmet, ami eddig hiányzott a gyűjteményéből, ugyanis amikor 1998-ban Naganoban a japán csapat bajnok lett, ő éppen kimaradt a négyesből. Mindenesetre bárhogy is alakul, az eddigi életműve alapján már ott van a helye a síugrás történelemkönyvében a veterán japánnak, aki egyébként állítása szerint még egy nyolcadik olimpiával is szívesen megpróbálkozna...

„Negyvenegy éves vagyok, és ez a hetedik téli olimpiám. A motivációm óriási, hogy Szocsiban végre aranyat nyerjek.”

Noriaki Kasai

Ismét Ammann? Olimpiáról lévén szó nem lehet kihagyni az esélyesek közül, Salt Lake City és Vancouver összesen négyszeres bajnokát, Simon Ammannt sem, aki azóta egy-két kevésbé sikeres évadot is megélt már, és nem is olyan régen még a visszavonulás gondolata is felmerült benne, ám végül részben orosz felesége, Yana hatására is, úgy határozott, hogy Szocsiig még mindenképpen folytatja. Hogy így döntött, azt bizonyára nem bánta meg, hiszen idén hosszú idő után ismét javuló formát mutatott, Oberstdotfban pedig majd három éve tartó rossz sorozatát megtörve ismét versenyt tudott nyerni, a négysáncverseny összetettjében pedig harmadik lett. A két egyéni szám címvédőjének formája tehát a elmúlt hétvégi kisiklás ellenére (Willingenben csak egy 33. és egy 25. helyre futotta) ezúttal is alkalmasnak látszik ahhoz, hogy harcba szállhasson az érmekért, bár azért nem árt leszögezni, hogy négy évvel ezelőtt a mostaninál sokkal nagyobb favorit volt Simi, így azért egy a korábbiakhoz hasonló „tarolás” most mindenképpen meglepetésszámba menne. Valószínűleg nem is annyira ez lebeghet most a 32 éves svájci szeme előtt, hanem sokkal inkább Matti Nykänen rekordja, aki a csapatversenyekkel együtt összesen 4 arany és 1 ezüstérmet szerezve számít minden idők legeredményesebb síugró olimpikonjának, amit egy ezüstéremmel Ammann akár be is állíthatna. Abban pedig azt hiszem, egyetérthetünk, hogy egy érem méltó búcsút jelentene számára az ötkarikás szerepléstől vélhetően utolsó olimpiáján. Akire még érdemes odafigyelni A legnagyobb esélyeseket ezzel végig is pásztáztuk, azonban akadnak még néhányan a mezőnyben, akiknek a teljesítményére mindenképpen érmes lesz odafigyelni. Az osztrákoknál az ugyancsak a Kontinentális Kupából érkező Michael Hayböck idei szereplése kicsit talán méltatlanul is háttérbe szorult Diethart mellett, pedig idén ő is masszívan a pontszerzők közé tartozott, és adott esetben neki is lehet reménye egy jó helyezésre. Ehhez persze előbb sikerrel meg kellene vívnia a csatát Andreas Koflerrel szemben a csapatba kerülésért, akinek egyébként nincs egyelőre különösebben jó éve, viszont Szocsival kapcsolatban lehetnek kellemes emlékei, hiszen 2012 decemberében ő nyerte az egyik itt rendezett világkupa fordulót. A német csapatban a már említett versenyzőkön kívül kívül Marinus Kraus teljesítményére is kíváncsiak leszünk, aki idén lett igazán stabil kerettag, és egy-egy versenyen már jelezte, hogy bizony belé is szorult némi tehetség. Mint ahogy Richard Freitag is nem egyszer bizonyította már képességeit, ugyanakkor az elmúlt időszakban kisebb sérülések (legutóbb egy a lábfejében diagnosztizált fáradásos törés) hátráltatták, így nem tudott igazán stabil jó formát hozni, de ezzel együtt nem kizárt az ő jó szereplése sem. A norvégoknál a fiatalabbak közül Rune Velta, vagy Anders Fanemel lehet a fentebb már említetteken kívül, aki a leginkább meglepetést okozhat, míg a cseheknek elsősorban Jan Matura révén lehetnek reményeik egy top10-es helyezésre. Megelepetést okoznának a szlovénok is, akiknek nem egyedül Peter Prevc az egyetlen (bár kétségkívül a legnagyobb) esélyesük, hiszen Jernej Damjan, Robert Kranjec vagy Jurij Tepes, az elmúlt versenyeken valósággal szárnyaltak, és azt már nem egyszer bizonyították, hogy egy versenyen, ha kijön nekik a lépés, akkor bármire képesek lehetnek. Kicsit hasonló, talán a pillanatnyi formától eltekintve, a lengyel fiatalok helyzete is, akik közül szinte mindegyiküknek volt már egy-egy kiugró eredménye, és ha nem is számítanak most a legnagyobb favoritok közé, azért nem lenne meglepetés, ha a Piotr Zyla, Jan Ziobro, Maciej Kot, Dawid Kubacki négyesből valamelyikük oda tudna majd érni egyéniben a legjobb 10-közé. A japánok sem egyetlen vasat tartanak a tűzben Kasai személyében, hiszen egyrészt az elmúlt négy versenyen rendre a legjobb 10 közé kerülő Daiki Ito, másrészt a szezont remekül kezdő, ám az elmúlt hetekben egy elhúzódó fertőzés miatt kicsit visszaeső Taku Takeuchi jó szereplése sem lenne váratlan, utóbbi stílusának ráadásul kimondottan feküdhet majd a kisebbik sánc. A finn síugrók viszont az elmúlt egy-két évben megjárták a legmélyebb poklokat is, amelyhez képest mindenképpen pozitív változást hozott az idei évad, hiszen többek között az olimpia kedvéért másodszor is visszatérő Janne Ahonen, valamint az Innsbruckban kis szerencsével győzni is tudó Anssi Koivurantavezetésével valamelyest elmozdultak a holtpontról, és ha attól még egyelőre messze is vannak, hogy esélyesként emlegethessük őket, egy-két szép pillanatot azért szerezhetnek majd a szurkolóiknak.

“Tudom, hogy mindenki nagyon szkeptikus velem kapcsolatban, és valóban, szeptember óta nem igazán éreztem jól magamat. Ugyanakkor minden lehetséges…”

Janne Ahonen

Ebben, vagyis legjobb esetben ebben bízhatnak jelen állás szerint az orosz szurkolók is, legalábbis, ami a férfiak mezőnyét illeti, ugyanis hiába áldoztak az utóbbi években nem kis összeget a síugrásra is, nem egy régi bázis modernizálásával, az utánpótlásban ez egyelőre nem igazán éreztette hatását, ugyanis bár a mennyiséggel nem volt gond, olyan ugrót (leszámítva a tragikus sorsú, autóbalesetben elhunyt Pavel Karelint), aki egy-egy kicsúszott eredményt leszámítva (mint például Mikhail Maksimochkin 5. helye Zakopaneban) igazán esélyes lenne a legjobb 10-be kerülésre nem sikerült kinevelniük. Persze ha a fiatalok nem, akkor még lehetne bízni a „nagy örgekeben” ám a két húzónév közül, sem a jó szezonkezdet ellenére mostanára teljesen maga alá kerülő Dmitriy Vassiliev, sem Denis Kornilov nincs olyan formában, ami vérmes reményekre jogosítaná fel a házigazdákat. Nyíltnak ígérkezik a csapatverseny is [caption id="attachment_1004" align="aligncenter" width="594"] Az osztrák aranyérmes csapat 2010-ből (Schlierenzauer, Morgenstern, Kofler, Loitzl)[/caption] Eddig nagyrészt az egyéni esélyekről szóltunk, azonban természetesen nem feledkeztünk meg a záró versenyszámról, a csapatversenyről sem, amelynek akárcsak négy éve, idén is a címvédő osztrákok tűnnek az elsőszámú esélyeseinek a neveket tekintve a mezőny legerősebb keretével. Lényeges különbség azonban, hogy míg Vancouverben az egész osztrák olimpiai csapat egyik legbiztosabb aranyesélye volt ez a versenyszám, idén ez messze nincs így, ugyanis az utóbbi években a riválisok is sokat erősödtek, és immár a múlt ködébe vesznek azok az évek, amikor a sógorok szinte kivétel nélkül unalomba fullasztották a versenyeket, olyannyira egyébként, hogy a tavalyi világbajnoki cím óta nem is tudtak csapatversenyt nyerni, ami egy-két évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen lett volna. Egyik legnagyobb kihívóik a szlovénok lehetnek, akik az idei szezonban (a lillehammeri vegyescsapat-versenyt nem számítva) mindkét ilyen versenyt megnyerték, és Peter Prevc vezetésével most is erős csapattal utaznak a játékokra. Hogy ennek ellenére mégsem őket jelöltük meg elsőszámú esélyesnek, annak az az oka, hogy ezt a jó teljesítményt valahogy nehezen tudják állandósítani, és néha még versenyen belül is nagy a szórás az ugrásaikban, márpedig egy-egy kicsit rosszabbul sikerült kísérlet ebben a mezőnyben helyezésekről is dönthet. Mellettük ugyancsak erős és éremesélyes csapata van a németeknek is, amellyel Freundék elsősorban a csapat kiegyensúlyozottságában bízva akár még a győzelemre is eséllyel pályázhatnak. Nem feledkezhetünk meg azonban a japánokról sem, akiknél a Kasai, Ito, Takeuchi névsor ugyancsak nem hangzik rosszul, bár náluk azért némi bizonytalanságra ad okot, hogy a negyedik emberük (Yuta Watase vagy Reruhi Shimizu) mennyire tud majd felnőni társai mellé. A lengyeleknél nagy kérdés, hogy Stoch mellé mennyire tudnak majd felzárkózni a többiek, mert ha ez sikerül, akkor a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan akár a fehér-vörösök is jók lehetnek egy éremre. Rajtuk kívül a norvégokat illik még megemlítenünk, akiknél, mint fentebb már utaltunk rá, szintén sok még a kérdőjel, ám ha megfelelő formában lesznek, akkor ott lehetnek ők is a dobogóért zajló küzdelemben.

Ki írhat sporttörténelmet? – hölgyek

Hosszú évek küzdelme kellett ahhoz, hogy a női síugrók az első igazán szervezett versenyektől és a Kontinentális Kupa sorozattól kezdődően, több lépcsőfokot megjárva eljuthassanak az olimpiára, hiszen bár síugró hölgyekről már a szakág hőskorából is tudunk, azonban a mostanában még mindig csak kibontakozóban lévő „profi” női síugrás alapjait csak a 2000-es évek elején/közepén rakták le, ahonnan folyamatosan fejlődve 2009-ben előbb a felnőtt világbajnokságon, majd a 2011/12-es évadtól kezdve a számukra kiírt Világkupa-sorozatban is megmérethették magukat a sportág úttörőinek számító hölgyek. Így már csak az olimpia hiányzott a sorból, és bár próbálkozás már 2010-es vancouveri olimpia előtt is volt arra nézve, hogy a női síugrás is bekerülhessen a programba – emlékezhetünk, hogy Lindsey Vanék még bíróságra is mentek az ügy érdekében – az idő azonban most érkezett el a premierre, amit túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fél világ vár lélegzetvisszafojtva, hiszen ezeknek a hölgyeknek a története (bárki nyerje is majd azt a bizonyos aranyat) bizony címlapra való sztori, bárhonnan nézzük is. A nőknél egyébként a férfi mezőnyhöz képest jóval szűkebb az esélyesek köre, és ha néhány héttel korábban kérdezi valaki, akkor alighanem a kétség legkisebb jele nélkül vágtuk volna rá, hogy Sara Takanashi nyeri az aranyat, ki más, hiszen a mindössze 17 éves japán hölgy az elmúlt két szezonban messze a mezőny fölé magasodott, tavaly övé lett a nagy kirstálygömb is, és idén is jó úton halad efelé, ugyanis eleddig 13 versenyen 10 győzelmet gyűjtött. Nem vitás tehát, hogy topfavoritként indul Takanashi Szocsiban is, de azért nem árt, ha emlékezünk egy pillanatra a tavalyi val di fiemmei világbajnokságra is, amikor hasonló toronymagas favoritnak látszott a japán hölgy, azon a bizonyos napon azonban mégsem ő, hanem az amerikai Sarah Hendricksonbizonyult a legjobbnak.

“Persze, hogy azt remélem, hogy aranyérmet szerzek. De még mielőtt megszerezném keményen kell dolgoznom, és sok dolog van még, amit meg kell tennem érte”

Sara Takanashi

Hendrickson persze –bár maga is világkupa-győztes és az elmúlt években ugyanolyan meghatározó alakja volt a női síugrásnak, mint Takanashi – idén kevésbé számít esélyesnek, ugyanis tavaly augusztusban egy edzés során keresztszalag-szakadást szenvedett, és bár az olimpiára nem kis kitartásról tanúbizonyságot téve éppen sikerült versenyképes állapotba hoznia magát. Ha már így alakult, akkor temészetesen az amerikaiak nem hagyhatták ki a csapatból, ugyanakkor tény az is, hogy ebben a szezonban még egyetlen versenyen sem indult, így a formájával kapcsolatban is jobbára sötétben vagyunk kénytelenek tapogatózni. Az előző télen egyébként a már a rutinosabbak közé számító osztrák Daniela Iraschko-Stolz is egy hasonló sérülést szenvedett, amelyet követően ő a jelenlegi szezon elején tért vissza, mindjárt egy dobogós helyezéssel, azonban ezt követően a hasonló folytatás elmaradt, míg nem aztán két héttel ezelőtt Planicán egy kihagyott hétvégét követően már ismét a „régi” Iraschkot láttuk, hiszen egymásután kétszer is legyőzte az addig szinte „érinthetetlen” Takanashit, aki ugyan ezek után Hinzenbachban visszavágott, de ezzel együtt is mindenképpen az osztrák - akinek saját bevallása szerint egyik kedvence a szocsi sánc - tűnik az ifjú japán elsőszámú, s talán egyetlen igazán esélyes kihívójának.

„Síugrásban gyakran nagyon kis dolgokon múlik minden. Természetesen nagy önbizalommal utazom Szocsiba. Korábban Japánban küzdöttem egy kicsit a nekifutó-sebességemmel és a technikámmal, mostanra azonban ismét remek formában érzem magamat.”

Daniela Iraschko

Egyértelműen éremesélyesként indul még a német Carina Vogt is, aki a szezon folyamán nem kevesebb, mint 8 alkalommal állhatott eddig a pódiumon, igaz egyszer sem a legmagasabb fokán, így az ő jó szereplése Szocsiban sem okozna meglepetést. Mint ahogy Irina Avvakumovaé sem, aki hasonlóan eredményes szezont tudhat eddig maga mögött, ráadásul Iraschko mellett ő az, aki még elmondhatja magáról, hogy idén már tudott Takanashi mellett versenyt is nyerni, méghozzá éppen odahaza Csajkovszkiban, így jelenleg az oroszok egyetlen igazán reális éremesélyének látszik, már ami a síugrókat illeti.

Érdemes lehet még odafigyelni a francia Coline Mattelre, valamint a japánok „második számú” ugrójára, a vegyescsapat-versenyben tavaly vb-címet szerző Yuki Itora is az érmeket illetően. A már említett Hendrickson mellett a másik két amerikai résztvevő, Jessica Jerome és Lindsey Van is odaérhet akár egy jó helyezésre, akárcsak a finn Julia Kykkänen, aki éppen az elmúlt héten tudta megszerezni pályafutása első dobogós helyezését, míg a svájciak Bigna Windmüllerjó teljesítményében reménykedhetnek.

„Az ezdőteremben minden nap azokról a napokról álmodtam, amikor visszatérhetek a sáncokra. Most, hogy elérkeztem ehhez a ponthoz, egy hatalmas teher került le a vállamról.”

Sarah Hendrickson

[caption id="attachment_1012" align="aligncenter" width="583"] A norvég csapat, az olimpián már Anette Sagen (jobbról a második) nélkül állnak fel[/caption] A hölgyeknél hagyományosan erős a német (a már említett Vogt mellett Katharina Althaus, Gianina Ernst és Ulrike Grässler alkotják a csapatot) és a norvég csapat is (Helena Olsson Smeby, Maren Lundby, Gyda Enger, Line Jahr), ugyanakkor az északiaknál kisebb meglepetést okozott, hogy a női síugrás előző évtizedének kornázatlan királynője, aki annak idején ötször egymásután nyerte meg az akkor még elsőszámú sorozatnak számító Kontinentális Kupát, Anette Sagen idei teljesítményével nem tudta kivívni a kerettagságot (a hírek szerint a gyengébb forma hátterében egy vállsérülés áll), pedig a kanadai Alexandra Pretorius sérülése miatt az utolsó pillanatban még egy plusz kvóta is az ölükbe hullott, ám a szövetség ezt inkább a fiatal Engernek adta. Ettől függetlenül versenyzőik így is ott lehetnek majd az élmezőnyben, mint ahogy a szlovénokat (Spela Rogelj, Katja Pozun, Eva Logar, Maja Vtic) is oda illik sorolni a legjobbak közé, és ugyan náluk visszatérő probléma az elmúlt években, hogy bár egy jó átlagot képesek hozni csapatszinten, egyéniben igazán esélyes versenyzőjük nincs, most talán ennek megváltozására is van némi remény, hiszen Maja Vtic az utóbbi versenyekben kifejezetten jó formát mutatott, s legutóbb Hinzenbachban már dobogóra is állhatott. Ezzel pedig a női mezőny, valamint előzetes-sorozatunk végére értünk, de így kevéssel a megnyitó előtt engedjetek még egy rövid záró gondolatot: Az elmúlt napokban sok szó esett (pedzegettem már többek között magam is) az itthoni közvetítés körüli anomáliákról, amelynek „köszönhetően” azok a rajongók, akik élőben szeretnék követni az olimpia síugróversenyeit (csak a miheztartás végett, a téli sportágak legnagyobb ünnepének egyik csúcseseményét), az kénytelen lesz majd ezt különféle „kerülő utakon” megtenni. Nem öröm ez, és nem tagadom, magam sem vagyok könnyű helyzetben a közvetítést illetően, ám minden nehézségtől függetlenül azt kívánom magunknak, hogy így vagy úgy de olyan magas színvonalú, élvezetes versenyeket lássunk, amelyben minden szurkolónak öröme telik, még ha nyilván, mindenkinek nem is lehet majd aranyérmes a kedvence. Jó szurkolást kívánok hát mindannyiunknak! A felhasznált képek forrásai: zimbio.com, fisskijumping.com, sport.onet.pl, salzburg.com, gregorschlierenzauer.com, siol.net, skispringen.com, nettavisen.no, vg.no, blick.ch, yle.fi, kleinezeitung.at, dagbladet.no