Síparadicsom

Érdekes, sok szempontból sporttörténelmi hétvégén vagyunk túl, és nagy valószínűséggel az lehet majd az előttünk álló durván két hét is, hiszen egyrészt a mögöttünk hagyott hétvégén Vikersundban kétszer is megdőlt a világcsúcs, a mostani hét végén viszont már Falunban osztanak érmeket a világbajnokságon. Két, lényegében teljesen különböző műfaj, amit most egy huszárvágással mégis csak megpróbálunk egy közös cikkben elemezni, nézzük hát a részleteket.

Még mielőtt belevágnék azért egy kis magyarázatot talán érdemes hozzáfűznöm a poszt „műfajához”, ami persze akár lehetne egy új rovat is, ha valaha is elég időm lenne rá (megjegyzem, kényelmesebb is így írni, mint az összefoglalókban megszokott módon ragaszkodni bizonyos keretekhez) bár egyelőre terveink szerint (a VB-idején mindenképpen) maradunk a szokásos formátumnál. Szóval azt, hogy ez egy ilyen öszvér poszt lett, azt elsősorban az időhiány szülte, mert bár nem szokásom előhozakodni az ügyes-bajos dolgaimmal, az azért nem titok, hogy szerkesztőségünkben mindenki vagy dolgozik vagy tanul (vagy mindkettő), és hát időnként van olyan, hogy összegyűlnek a dolgok, aminek jelen esetben a vasárnapi vikersundi verseny (önálló) összefoglalója látta kárát, aminek elmaradásáért szíves elnézéseteket kérem.

Most persze azért nem hagyjuk szó nélkül a vasárnapi történéseket, ugyanis a vikerusndi sáncnál uralkodó masszív szembeszélnek köszönhetően egyetlen napot élt csak Peter Prevc szombati, 250 méteres világcsúcsa. Mint emlékezetes, már a kvalifikációban is láttunk ennél hosszabb ugrást Dmitriy Vassilevtől, aki az egészen hihetetlen 254 méteres távolságnál ért földet, más kérdés, hogy megállni az ugrást nem sok esélye volt, így az orosz csak azt mondhatja el magáról, hogy ő az első síugró, aki valaha túlszárnyalta a 250 métert, a világcsúcs nem lett az övé.

Anders Fannemel viszont, aki már a verseny első sorozatában vitorlázott 251,5 méterrel talpon tudott maradni, amivel átadta a múltnak a Prevc-féle 250-es rekordot (és egyébként halkan jegyezzük meg, hogy emellett a világ jelenlegi tíz leghosszabb ugrásából három is az övé, hiszen korábbról van 244,5-es és 245,5-es eredménye is, úgyhogy abszolút jó helyre került a rekord).

Mégsem ért azonban győzelmet ez az ugrás, hiszen a második sorozatban csak egy közepes kísérletre futotta a norvégtól, így Severin Freund egy egyébként szintén kiváló, 245 méteres ugrással előléphetett másodikból elsőnek, a dobogót pedig így a végén norvég szimmetria jellemezte, ugyanis a 3. helyre – ezzel élete első dobogós helyezését elérve – Johann André Forfang kapaszkodhatott fel. Maga a végjáték egyébként kifejezetten hektikus volt, ugyanis nem csak Fannemel betlizett a végén a nagy nevek közül, hanem például Peter Prevc is, aki az első kör végén még 4. volt, ám másodjára mindössze 110 (!) métert ugrott, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a kvaliban is egy hasonlóan rövid (130 méteres) kísérlete olt, akkor összességében igencsak felemás hétvégét könyvelhet el a szlovén.

Ezzel tulajdonképpen át is köthetünk az előttünk álló faluni világbajnokság esélyeire, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az esélyesek közül ki, milyen élményekkel utazik majd Svédországba. Éremesélye egyébként, ahogy általában mindig, ezúttal is viszonylag sokaknak van, ám a pillanatnyi formák alapján két versenyzőt kicsit ki lehet azért emelni a mezőnyből. Természetesen Severin Freundról és Peter Prevcről van szó, akik közül ha még tovább akarunk rangsorolni akkor a német számít a leginkább favoritnak, hiszen az elmúlt időszakban egészen fantasztikus sorozata volt, Kulm óta ugyanis mindössze két versenyen nem állt dobogón, ebből egyszer azért, mert egy kicsit könnyebb volt a kelleténél, így (amúgy vezető pozícióból) kizárták, illetve szombaton „csak” 4. lett Vikersundban, de ezt leszámítva tényleg nem sok kivetnivalót lehet találni a teljesítményén, s ha hozzávesszük, hogy az újjáépített faluni nagysáncon ő nyerte az eddigi egyetlen VK-versenyt, akkor tényleg joggal nevezhetjük őt az elsőszámú aranyesélyesnek.

Ezzel együtt a sárga trikót a hétvégén megszerző Peter Prevcnek is legalább ilyen komoly esélye van egy egyéni győzelemre, annál is inkább, mert a legutóbbi két világversenyen, a 2013-as val di fiemmei VB-n és a tavalyi szocsi olimpiára is kifejezetten fel tudta szívni magát, aminek mindkét alkalommal két egyéni érem lett az eredménye, amihez hasonló produkció most is bőven benne van nála a kalapban.

Érdekes lesz majd figyelni, hogy a favoritok közül majd hogy szerepelnek azok, akik a felkészülés jegyében inkább nem utaztak el Vikersundba, amiben első ránézésre van is némi ráció, hiszen annál különbözőbb műfajt, mint a szombati normálsáncverseny lesz a sírepüléshez képest a sportág keretein belül nem is nagyon lehetne elképzelni, más kérdés, hogy a világbajnokságon azért bőségesen lesz lehetősége edzeni és átszokni a kisebb sáncra a többieknek is, hiszen még a kvali előtt egy külön edzésnap is lesz (ami egyébként rendszerint egyfajta előválogatót is jelent a selejtezőre, hiszen a saját jogon induló mindenkori címvédőt leszámítva egy országból itt legfeljebb négy ugró indulhat).

A Vikersundot kihagyók egyike a nagysáncon címvédő Kamil Stoch is, aki ugyan nincs most talán annyira kirobbanó formában, mint tavaly Szocsi előtt, de a szezon eleji bokasérülését követően azért vissza tudott térni a közvetlen élmezőnybe, és egy zakopanei valamint egy willingeni sikerrel ismét beírta magát a VB-éremesélyesek közé. Ugyancsak, szinte testületileg hiányoztak a hétvégén az osztrákok is, akik a pillanatnyi formák alapján elsősorban Stefan Kraft jó szereplésében reménykedhetnek, bár a kisebb szünet éppenséggel Michael Hayböck vagy az idén eddig jobbára csak küszködő Gregor Schlierenzauer számára is meghozhatja akár az áttörést. Éremesélyesként kell számolnunk Roman Koudelkaval is, akinek úgy tűnik, Richard Schallert szövetségi kapitányi kinevezése hozta meg az áttörést, hiszen eddig élete szezonját futja, aminek szép betetőzése lenne egy esetleges VB-érem.

Pillanatnyi formájuk alapján nyilván nem feledkezhetünk meg a veterán Noriaki Kasairól és a friss világcsúcstartó Anders Fannemelről sem, sőt, talán ide vehetjük Rune Veltat is, hozzátéve, hogy az ő stílusuknak elsősorban majd a nagyobbik sánc feküdhet igazán. A norvégokról szólva egyébként érdemes megemlíteni, hogy Alexander Stöckl paklijában több „jolly joker” is lehet, hiszen adott esetben Anders Jacobsenben vagy mint a hétvégén láttuk a junior világbajnok Johann André Forfangban is benne lehet egy jó eredmény, ha jó napot fognak ki, ami egyébként a csuklósérülése miatt az utóbbi versenyeket kihagyó Anders Bardalra is igaz, bár az ő formáját értelem szerűen most nehezebb reálisan felmérni. Ha már a korábbi sérültekről van szó, akkor itt kell megemlítenünk, hogy sokak kedvence, Simon Ammann is szerepel a svájci VB-keretben, persze akárcsak Bardalnál, a hosszabb kihagyás miatt az ő esetében sem lenne most még igazén szerencsés jóslatokba bocsátkozni az eredményt illetően.

A két férfi egyéni szám mellett természetesen ezúttal is lesz majd csapatverseny, mindjárt kettő is, hiszen a férfiak nagysáncos csapatversenye mellett immár második alaklommal egy vegyescsapat-versenyre is sor kerül majd a kisebbik sáncon. Előbbiben a legnagyobb esélye talán a most legkiegyensúlyozottabbnak látszó olimpiai bajnok németeknek van, míg a másik két érmes pozícióra három csapat látszik igazán esélyesnek, név szerint a szlovén, az osztrák és a norvég, illetve esetleg még a japán, akikre persze általában igaz, hogy egy tökéletes napon akár a győzelemért is eséllyel küzdhetnek. Igazság szerint ha a dobogóesélyeket nézzük, nagyon más nemzet a vegyescsapat-versenyen sem igazán kerül képbe, a különbség talán az, hogy mivel itt nemenként csak a legjobb 2-2 ugró számít, így azok a csapatok, mint például az osztrák vagy a japán, ahol a negyedik ember személye elsősorban a kérdés jobb esélyekkel indulnak, pláne egy Daniela Iraschko-Stolzcal vagy egy Sara Takanashival a fedélzeten.

Ha már az említett hölgyeknél tartunk, akkor röviden vessünk számot a női verseny esélyeivel is, ahol elvégre a favoritok listája éppen a két említett kiválósággal kezdődik. Olyannyira, hogy a legutóbbi versenyt ők ketten nyerték holtversenyben Ljubnoban, illetve a VK-ban is Iraschko-Stolz vezet Takanashi előtt egy versennyel a vége előtt, így nem lenne meglepő, ha elsősorban az ő nagy küzdelmükről szólna a lányoknál ez a világbajnokság, más kérdés, hogy tavaly az olimpiának is így mentünk neki, aztán végül nevető harmadikként mégiscsak Carina Vogt hozta el az aranyat, aki egyébként idén is az esélyesek közé sorolható. Rajtuk kívül érdemes lehet majd odafigyelni az idén stabilan az élmezőnyben szereplő Spela Rogeljre, a „második számú” japánként ugyancsak rendkívül stabil Yuki Itora, valamint a címvédő Sarah Hendricksonra is, aki térdszalag-szakadása után talán most látszik végre rátalálni a régi formájára, amit Ljubnoban két harmadik hellyel jelzett, amihez hasonló eredménnyel azt hiszem, nem lenne elégedetlen pénteken sem.

Végül, szóljunk röviden a magyarokról is, hiszen számunkra mindenképpen örömteli módon Szilágyi Ákos predazzoi szereplése után ismét lesz képviselője hazánknak a síugró mezőnyben, ráadásul mindjárt kettő is, hiszen Kelemen Péter mellett Vörös Virág is utazik Falunba, akinek köszönhetően világversenyen először lesz majd magyar versenyző a női mezőnyben is. A cél egyébként, már csak fiatal koruknál fogva is mindkettőjük esetében elsősorban a tapasztalatgyűjtés lesz, mindazonáltal kívánjuk nekik, hogy ez minél szebb élményekkel sikerüljön.