Síparadicsom

A szombat délutáni klingenthali versennyel véget ért a hagyományosan egy kicsit az őszbe is belelógó nyár a síugróknál, amely stílusosan ott ért véget, ahol majd november végén az új évad is kezdetét veszi. Fináléról beszélni persze, már csak azért is, mert az összetett győzelemért zajló küzdelem végül legnagyobb csalódásunkra úgyszólván elmaradt nem igazán lehet, hiszen a téli, az igazi szezon, és a felkészülés hajrára még csak most követkizk.

Amikor legutóbb Hakuba után elejtettük a történet fonalát a nagyjából félidőben járó Nyári Grand Prix összetettjében a nyár idei nagy felfedezettje címet mindentől függetlenül egyértelműen kiérdemlő Philip Sjoeen (293 pont) állt az élen, csaknem egy győzelemnyi előnnyel az őt üldöző Jernej Damjan és Daniel-Andre Tande előtt (198-198 pont). S miután szeptember közepén a nagy nevekkel ellentétben a trió mindhárom tagja elutazott a sorozat 6. és 7. fordulójának otthont adó Almatyba, nagyon úgy nézett ki, hogy hármas csatát láthatunk az összetettért, ami aztán több ok miatt sem valósult meg, amelyek közül az első az a nem várt fejlemény az volt, hogy a két norvég fiatal közül az egyik, nevezetesen Daniel-Andre Tande hiába volt bombaformában, a pontokat tekintve egy nagy nullával távozott Kazahsztánból, miután az ugróruhája mindkét versenynapon szabálytalannak találtatott.

Sjoennek ugyan nem voltak ilyen gondjai, azonban szombaton csak a 9. helyet tudta megszerezni, míg Damjan a dobogó tetejéről integethetett Reruhi Shimizuval és Valdislav Boyarintsevvel az oldalán. Vasárnap aztán már szorosabb volt kettejük küzdelme, ám a szlovén ismételten túlugrotta fiatal norvég riválisát, igaz ez most csak egy 2-3. helyre volt elegendő részükről, a győzelem ugyanis ezúttal Taku Takeuchié lett.

Eredmények Almaty 1.

Eredmények Almaty 2.

Mindenesetre ezek után jócskán, mindössze 4 pontra (382-378) szűkült az olló Sjoeen és Damjan között az összetettben, ami még mindig egy kiélezett finálét ígért volna az utolsó két versenyre, ám mindössze két nappal Almaty után érkezett a váratlan, egyúttal némi értetlenkedésre is okot adó hír, miszerint a norvégok közül sem Sjoeen sem Tande nem indul Hinzenbachban és Klingenthalban, inkább készülnek a télre. Ez persze önmagában még rendben is lenne, hiszen az élmezőnyben gyakorlatilag mindenkinél a téli felkészülés élvez ilyenkor prioritást, no de vajon akkor mi értelme volt elutazni Almatyba (s vállalni egy osztrák vagy német „kirándulásnál” jóval megterhelőbb utazást), ha nem az összetett győzelemért? Nos, a választ alighanem csak a norvégok tudják.

Így viszont Damjan legkomolyabb ellenfele hiányában toronymagas összetett-esélyesként érkezett Hinzenbachba, hiszen mögötte Taku Takeuchi 128 ponttal volt lemaradva a pontverseny 3. helyén, amiből legalább 101-et kellett megőriznie ahhoz, hogy gyakorlatilag győztesnek lehessen tekinteni (matematikailag még nem, hiszen Sjoeen ha indult volna a záró versenyen még ekkor is behozhatta volna). Ez egy 18. hellyel, Takeuchi 6. helye mellett éppen össze is jött, így a 31. éves szlovén ezúttal megkímélte magát a tavalyihoz hasonló izgalmaktól, amikor biztosnak látszó előnyből, jókora balszerencsével vesztette el a címet Andreas Wellingerrel szemben.

Ezzel az együtt ezen a versenyen nem az övék volt a főszerep, hanem sokkal inkább Roman Koudelkaé, aki egy a 2. sorozatban előhúzott remek ugrással elhappolta a győzelmet a hazai szurkolók támogatását élvező Gregor Schlierenzauer elől, míg a dobogó 3. fokára ezúttal Marinus Kraus állhatott fel.

Hátra volt még azonban a záróverseny Klingenthalban, ahol Damjan egy 4. helyet még elcsípett a végén a dobogós Freitag, Koudelka, Velta hármas mögött bár az összetett szempontjából különösebb jelentősége ennek ugye már nem volt.

Eredmények Hinzenbach

Eredmények Klingenthal

Összességében egyébként kicsit nehéz hova tenni Damjan győzelmét, az ugyanis (sajnos) tagadhatatlan tény, hogy az elmúlt években a sorozat ázsiója csökkent a korábbi évekhez képest, ami különösen azóta érezteti igazán a hatását, amióta a naptárban jelentősebb arányban szerepelnek az Európán kívüli versenyek (idén 4 ilyen is volt 5 európai helyszín mellett), ahová persze az igazán nagy nevek nem szívesen utaznak el a felkészülés közepén, ami viszont, mint láttuk idén is, általában oda vezet, hogy az összetettért meglehetősen furcsa verseny szokott kialakulni, ahol az nyer, aki úgymond hajlandó kellő számú versenyen elindulni.

Ez persze nem a szlovén kritikája, hiszen ő tehet róla a legkevésbé (hisz ő versenyzett, míg a többiek nem), viszont ha így folytatódik, akkor hosszabb távon félő, hogy a Nyári Grand Prixről legfeljebb csak az egyes versenyek szintjén lehet majd beszélni, mint sorozatról viszont egyre kevésbé, amiért igazán kár lenne, elvégre a „nyári világkupa” papíron a havat leszámítva tudna mindent, mint a téli változat. Igaz, ehhez kellene hozzá egy rendes koncepció is, ami a Nemzetközi Síszövetség mostani tevékenységét látva egyelőre valószínűleg még várat majd magára egy ideig.

Morgenstern búcsúja

A hinzenbachi verseny elé időzítette Thomas Morgenstern azt a sajtótájékoztatót, amelyen hosszas vívódás után bejelentette visszavonulását, amelynek okai elsősorban a tavalyi szezon során elszenvedett két hatalmas bukásánál gyökereznek, amelyek közül a második során ráadásul komolyabb sérüléseket is szenvedett. Az olimpiára ugyan még hallatlan akaraterőről tanúbizonyságot téve valahogy sikerült összeszednie magát annyira, hogy rajthoz tudott állni (mi több a csapattal ezüstérmet nyert) a szezonját Szocsi után azonnal be is fejezte és a pályafutása folytatását illetően némi gondolkodási időt kért.

Végül pedig, hiába lehetett eleinte bizakodásra okot adó híreket olvasni vele kapcsolatban, mint hogy nyáron a sérüléseit kiheverve visszatért a sáncokra, de ide lehet sorolni az őt jól ismerő Heinz Kuttin szövetségi kapitányi kinevezését is, bár fizikailag saját bevallása szerint nem lett volna akadálya a versenyzésnek, a bukásai óta komoly lélektani gátakkal küzd egy-egy ugrás előtt, így a visszavonulás mellett döntött.

Így, 27 évesen búcsúzik hát a mezőnytől Morgenstern, az elmúlt időszak egyik legnagyobb versenyzője, az osztrákok legutóbbi „aranygenerációjának” oszlopos tagja, aki pályafutása során szinte mindent megnyert, amit síugró megnyerhetett, hiszen egyéniben olimpiai és világbajnok, emellett pedig négysánc- és világkupagyőzelemmel is büszkélkedhet, a csapatban elérttovábbi  2 olimpiai és 7(!) világbajnoki címről nem is beszélve. A világkupa-versenyeken összesen 23 alkalommal állhatott a dobogó tetején, legutoljára tavaly decemberben Titisee-Neustadtban, a sors furcsa fintoraként azon a hétvégén, amikor az első bukását elszenvedte. A legjobbakat kívánjunk neki a civil életre!

A felhasznált képek forrásai: fisskijumping.com, thomasmorgenstern.com