Síparadicsom

Az ötkarikás játékok végeztével immár ismét a VK-sorozatoké a főszerep a téli sportok világában, ennek megfelelően ma este jó három és fél hét szünetet követően Falunban a síugrók is folytatták pontokért való vetélkedést, ami a mai napon Severin Freundnak hozott a legtöbbet a konyhára, hiszen fölényesen nyerte a versenyt, miután az első körben jócskán elugrott a többiektől. A második helyet egy remek második kísérlettel Peter Prevc szerezte meg, aki így átvette a sárga trikót a 4. helyen végző Kamil Stochtól, míg kettejük közé Norikai Kasai tudott beférni a 3. helyre. Nézzük hát a részleteket!

Tizenkét év után tért vissza a síugró világkupa sorozat Svédországba, ezen belül pedig Falunba, amely hangozzék ezek után bármilyen furcsán is, egyike a sorozat tradicionális helyszíneinek, hiszen egészen az első 1979/80-as kiírástól kezdve a 2000-es évek elejéig szinte minden évben megfordult itt a mezőny. Aztán persze más kérdés, hogy már igencsak sok idő eltelt a 80-as 90-es évek fordulójától kezdve, amikor lényegében aranykorát élte Svédországban a síugrósport olyan ugrókkal, mint a V-stílus egyik úttörőjeként számon tartott Jan Boklöv, de említhetnénk Mikael Martinnsont vagy Staffan Tällberget is, akik ugyancsak tudtak ekkoriban még versenyt is nyerni.

Boklöv egyébként állítólag annak idején éppen ezen a sáncon (pontosabban az elődjén) „jött rá” az egyik edzésen, hogy ha V-alakban szétnyitja a léceit, messzebbre jut, mint az akkoriban elfogadott párhuzamos léctartással, amit persze már ismertek előtte is (magának a mai V-stílusnak a „feltalálását” sem neki, hanem egy jó tíz évvel korábban aktív lengyel ugrónak, Mirosław Grafnak tulajdonítják, nem véletlenül nevezi a szakirodalom Graf-Boklöv technikának), sikerre mégis igazán ő vitte először, hiszen az 1988/89-es szezonban annak ellenére, hogy a V-alakért a pontozóbírók akkoriban még levontak, megnyerte a világkupa-sorozatot, ezzel lényegében elindítva a sportágban az aerodinamika forradalmát, ami máig is tart.

Emlék a svéd síugrás fénykorából: Jan Boklöv volt a mai V-stílus egyik úttörője

A svédeknél viszont a sikerkorszak már messze nem volt ilyen hosszú életű, hiszen lényegében a 90-es évek közepétől kezdve meredek hanyatlás következett náluk, és idővel ráadásul a régi sánc, amelyen 1993-ban még északisí világbajnokságot rendeztek elaggott, így valahol törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb kikerülnek a sorozatból. Az újrakezdés lehetőségét viszont most ugyancsak egy vébé adta meg nekik, hiszen 2015-ben majd ugyanitt rendezik az aktuális világversenyt egy immár a legmodernebb követelmények szerint újjáépített sáncon (hogy igazán ütőképes síugrósportjuk mikor lehet hozzá ismét, az egyelőre nem látszik…).

Na de koncentráljunk most már a jelenre, és a most futó VK-sorozatra, amelynek legutolsó, még az olimpia előtti állomásán ott hagytuk abba, hogy Kamil Stoch a kihagyott sapporoi hétvégét követően Willingenben egy kettős győzelemmel szerezte vissza a sárga trikót Peter Prevctől, ugyanakkor az előnye mindössze 13 pont volt a szlovénnal szemben, és miután az olimpián is remekeltek mindketten (Stoch két bajnoki címe mellett Prevc is gyűjtött két érmet egyéniben) mindenképpen egy izgalmas csatának ígérkezett kettejük küzdelme, így a szezon hajrájához közeledve.

Persze az első sorozat elején még nem az övék volt a főszerep, hanem sokkal inkább a Lauri Asikainené (4.), aki négyes rajtszámmal vitorlázott el 128 méterre, amivel aztán viszonylag sokáig az élen tudott maradni, hiszen egészen a harmincadikként ugró Anders Fannemelig (3.) kelltett várnunk az új éllovasra, aki egy 129 méteres ugrással vette át a vezetést, miközben azért egyébként Andreas Koflertől (124 m 11.) és Stefan Krafttól (126,5 m 7.) is láttunk egy-egy remek ugrást, így ők négyen uralták a táblázatot az első 31 ugrót követően.

Sőt, valamivel még tovább is, hiszen hiába következtek ezt követően egyre inkább a nagyobb nevek, igazán jó kísérletet csak Maciej Kottól (127,5 m 9.) valamint Jernej Damjantól (129 m 8.) láttunk, ám ha csak néhány ponttal is, de a vezetéstől ők is elmaradtak. Hozzá kell persze tenni, hogy a körülmények is elég trükkösek voltak ezúttal, hiszen összességében az eredő szélérték (ami alapján a kompenzációt számolták) szembeszelet mutatott, azért ez itt érezhetően (még ha a szélmonitort ezúttal sajnos nem is láttuk) nem egy „tiszta” szél volt, így nem volt annyira egyszerű összerakni egy igazán jó ugrást, ami ezúttal a legjobbak ugrásain is kiütközött.

Kezdve mindjárt Marinus Kraussal (110,5 m 48.), aki a minősített ugrók közül elsőként ugorva egy rontott kísérlettel mindössze 110,5 méterig jutott, amivel a mai versenyt gyakorlatilag el is felejthette, de Thomas Diethart (22.) sem tudott beleszólni az élen zajló csatába a maga 125 méteres ugrásával, amelyhez ráadásul jókora szél miatti pontlevonás is társult. A németek pillanatnyi rosszkedvét tetézendő ezt követően Andreas Wellinger (102 m 51.) is betlizett, nem így viszont Anders Bardal (5.), aki egy 126 méteres ugrással szorosan ott tudott lenni az élmezőnyben köszönhetően annak is, hogy esetében nem volt igazán nagy a szélkompenzációs levonás. A norvég után egyébként messzire repült Simon Ammann is (129,5 m 6.), azonban az ugrás értékén jelentősen rontott, hogy nem csinálta meg a végén a telemarkot, így csak a pillanatnyi 4. helyre tudott vele bejönni.

A java viszont még csak most következett, hiszen öten, azaz a legnagyobb esélyesek fent voltak még a toronyban, akik közül elsőként Severin Freund (1.) következett, aki egy remekbeszabott kísérlettel alaposan elugrott a többiektől, ugyanis 133 méteres repülése (amely az új sáncon már sáncrekord is volt) nem csak a távolságot tekintve volt kiemelkedő, de a pontozóbírók is igencsak szépen jutalmazták. A többiek pedig ezúttal nemigen tudták vele tartani a lépést, kezdve Gregor Schliernzauerrel (119 m 23.), aki kifejezetten nem ugrott jót elsőre, de igazán Noriaki Kasai (133 m 2.) sem tudta őt megközelíteni, elsősorban a gyengébb talajfogása miatt, Peter Prevcről (125,5 m 10.) és Kamil Stochról (123 m 13.) aztán nem is beszélve, akiktől önmagukhoz képest ezúttal csak egy-egy erős közepes kísérletet láttunk, amivel csak az üldözőbolyból várhatták a második sorozatot, és próbálhattak meg javítani.

Így tehát a verseny ezen a ponton már szinte eldőlni látszott, hiszen Freund előnye már a 2. Kasaial, az ezúttal egyetlen igazán veszélyesnek tűnő riválisával szemben is 7 pont volt, a 3. helyezett Fannemelellel szemben pedig már majdnem 10, amit azért ezen a szinten „nem illik” eltékozolni, de persze azért a győzelemért egyszer még neki is ugrani kellett.

Az első sorozat eredménye

Természetesen ez ekkor még odébb volt, hiszen a második sorozatban (amelyet az elsőhöz hasonlóan ugyancsak a 27-es beülőből bonyolítottak le) eleinte inkább az volt a fő kérdés, hogy az esélyesek, akik közül például Diethart (124 m 17.) és Schlierenzauer (124,5 m 18.) is az első csoportban voltak kénytelenek ugrani, vajon tudnak-e javítani, amit egyébként bizonyos mértékig mindkét osztrák meg is tett, habár azért igazán jelentős előrelépésre egyikük sem számíthatott, mi több, még a vezetés sem az övék volt az első 10 ugrót követően, ugyanis ekkor a mindkettőjüket túlugró Jurij Tepes (125 m 16.) állt az élen. A szlovéntól aztán Anders Jacobsen (124,5 m 13.) tudta átvenni a vezetést, akinek az utóbbi hónapokat tekintve egyértelműen a jobb versenyei közé tartozott a mai, őt pedig a tizennegyedik helyről érkező Tomaz Naglic (12.) váltotta az első helyen, aki a második körben 125 méternél landolt.

Utána következett viszont az a Kamil Stoch (4.), akitől az eddigiekhez képest egy egészen más dimenziójú ugrást láthattunk, hiszen a lengyel klasszis immár a Szocsiban látott önmagát idézve 134,5 méterig vitorlázott (jegyezzük meg, pillanatnyilag ez sáncrekord volt), amihez ugyan kétségtelenül kellett egy masszívabb szembeszél is, de a stíluspontjai olyan magasak voltak (19,5-eket vitt magával), hogy még így is utcahosszal vette át a vezetést. Nem is az volt ezek után a kérdés, hogy mondjuk az őt követő Yuta Wataset (103 m 30.) vagy Andreas Koflert (120,5 m 14.) ezzel meg tudja-e előzni, hiszen ha globálisan nézzük, nem is vele állt nagy harcban, hanem leginkább az első sorozatot a 10. helyen záró Peter Prevccel, akit a VK szempontjából mindenképpen fontos lett volna maga mögé utasítania. Prevc (133 m 2.) azonban nem hagyta magát, és ugyancsak egy remek ugrást bemutatva át tudta venni Stochtól a vezetést, amivel már egy esetleges dobogóra is komoly esélyei voltak, na meg, a többiek produkciójától is függően a sárga trikó is elérhető közelségbe került számára.

Ez pedig, mármint, a vetélytársak szereplése egyre inkább a szlovénnak látszott kedvezni, hiszen bár nem ugrott rosszul Maciej Kot (125,5 m 10.), Jernej Damjan (122,5 m 11.) és Stefan Kraft (128,5 m 5.) sem, igazán egyikük sem tudta az élen álló párost megközelíteni. Simon Ammann (130,5 m 8.) a távolságot tekintve aztán már közelebb járt, azonban őt a katasztrofális talajfogása azonban ezúttal is jelentősen visszavetette, így be kellett hogy érje a pillanatnyi 4. hellyel, akárcsak az utána következő Andres Bardalnak (6.), aki így éppen a svájcit tolta egyel hátrébb a rangsorban.

Őt követően aztán Lauri Asikanen (9.) sem tudott igazán nagyot repülni másodjára, bár azért becsületére legyen mondva éppenséggel rosszat sem ugrott, sőt 126,5 méteres kísérletével bent tudott maradni a top10-ben, ami azért úgy, hogy eleddig nem szerzett pontot a szezonban nem egy kis fegyvertény. Mint ahogy vélhetően Fannemel (128 m 6.) is inkább pozitívumként könyveli majd el a mai 6. helyét, ami persze magában foglalja azt is, hogy a győzelemért zajló csatába most ő sem tudott érdemben beleszólni.

Ezek után viszont már Kasai (3.) volt soron, akitől azért már inkább volt várható, hogy beleszól az élen zajló küzdelembe, bár szó ami szó, a második ugrása azért messze nem volt annyira átütő, mint azt szerette volna (utóbb azt nyilatkozta, hogy mivel fájlalta a térdét, egy kicsit – különösen a talajfogást - elóvatoskodta) ugyanis csak 130,5 méterig repült, amivel Stochot ugyan éppen megelőzte, Prevcet azonban nem, aki ezzel így már biztosan legalább másodiknak mondhatta magát.

Ez pedig meg is maradt neki a végelszámolásnál, hiszen Severin Freund (1.) nem csak, hogy jelentős előnnyel rendelkezett vele szemben, de másodjára is szinte kirepült a stadionból, így végül igazán stílusosan, nagy fölénnyel és egy sáncrekorddal (135 m) nyerte a mai versenyt és aratta szezonbeli második, egyben pályafutása hatodik győzelmét.

Hogy aztán ezzel neki például lehet-e még beleszólása a nagy kristálygömbért zajló küzdelembe az egy érdekes kérdés, hiszen így 7 versennyel a vége előtt (ami egyébként éppen a szezon egynegyede) úgy tűnik, hogy inkább kétszereplős lehet a küzdelem, amiben most éppen 17 ponttal (ami jelenleg persze alig több a semminél) ismét Peter Prevc áll jobban Kamil Stochhoz képest, amihez viszonyítva még Kasai 180 pont körüli hátránya is soknak tűnik, nem hogy Freundé, aki több, mint 260 egységgel van lemaradva a 4. helyen, de azért a hosszútávú formák, és hogy ki mennyire tud majd közülök alkalmazkodni gyors egymásutánban a különböző sáncokhoz, az még azért sok mindent befolyásolhatnak.

Részletes végeredmény

VK összetett

Nemzetek kupája

A hajdan volt Északi Turné nyomdokain ugyanis most igencsak erőltetett menet vár a mezőnyre, amely során egy bő hét alatt négy sáncon öt egyéni versenyre kerül majd sor (elsőként már a hétvégén Lahiban kettőre) mielőtt majd megint egy kisebb „pihenő” következne a sípreülő vébé alatt, amihez hasonló terhelést lényegében ezen kívül csak a Négysáncverseny jelent. Az viszont már most körvonalazódni látszik, hogy mindenképpen új győztest avatunk, hiszen az első négyesből eddig még senki sem nyert világkupát. Hogy aztán a végén ki örülhet, az még a jövő zenéje…

A felhasznált képek forrásai: sport.onet.pl, fisskijumping.com, siol.net, hd.se