Síparadicsom

Nagy csatában dőlt el az utolsó síugró aranyérem sorsa ezen az olimpián, hiszen nyolc ugrást követően mindössze 2,7 pont döntött az első helyről a 12 év után ismét csapatban olimpiai bajnoki címet szerző németek és az osztrákok között, így az utóbbiak az ezüstéremmel a zsebükben távozhatnak Szocsiból, míg a dobogó 3. fokára a Japán csapat állhatott fel.

A körülmények teljes mértékben adottak voltak egy jó versenyhez hétfő este a RusSki Gorki Síugró központban, hiszen annak a ködnek, ami tegnap este, illetve délelőtt több sportág programjában okozott fennakadást már nyoma sem volt, és szerencsére a szél sem okozott komolyabb problémát, így a meghirdetett 18:15-ös időpontban elkezdődhetett a síugrók utolsó csatája az érmekért. Ez a csata pedig kifejezetten izgalmasnak ígérkezett, hiszen szemben a négy évvel ezelőtti helyzettel, amikor az osztrák csapat több szezonon keresztül unalomba tudta fullasztani a csapatversenyeket (és meg is nyerték gyakorlatilag ellenfél nélkül az olimpiát is) az elmúlt időszak csapatversenyei meglehetősen változatos képet mutattak, így az ötkarikás medáliákra is sok jelentkező akadt, és bár az osztrákok idén is ott voltak az esélyesek között, a német, vagy a remek formában lévő japán válogatott is komoly tényezőnek látszott az aranyéremért zajló csatában, mint ahogy a világkupa-versenyeken már nem egyszer meglepetést okozó szlovénokkal is komolyan számolni kellett, és akkor a Kamil Stoch vezette lengyelekről nem is beszéltünk, akik szintén érmes álmokat szövögettek.

A versenyt a 32-es beülőből indította a zsűri, amit pedig az első csoportban láttunk, az nagyjából meg is felelt a szoros versenyre vonatkozó várakozásainknak, hiszen a norvégokat leszámítva, akik Anders Bardal (137,5 m) révén mintegy 10 ponttal meglógtak a többiek elől, gyakorlatilag a teljes üldözőboly néhány ponton beül volt, élen a japán (Reruhi Shimizu 132,5 m), osztrák (Michael Hayböck 134 m), szlovén (Jurij Tepes 133 m) hármassal, majd Maciej Kot 131,5 méteres ugrásának köszönhetően a lengyelek következtek az 5. helyen, utánuk pedig Csehország (Jakub Janda 131 m), Németország (Andreas Wank 132 m) és Finnország (Anssi Koivuranta 129,5 m) következett a 6-8. helyeken. A csapatok második versenyzőit követően, akik egyébként már a 33-as kapuból jöttek, aztán már egy kicsit árnyalódott a kép, bár abban a tekintetben nem történt változás, hogy Anders Fannemel 129,5 méteres ugrásával továbbra is a norvégok vezették a mezőnyt, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy ebben azért a többiektől eltérő taktikájuknak is volt szerepe, hiszen náluk ezzel túl is voltunk a papíron két legerősebb emberen, aminek fényében már egy kicsit kevésbé tűnt biztatónak a helyzet, hiszen Marinus Kraus (136,5 m) révén a második helyre előretötő németek mindössze 1,8 pontra követték őket. Mögöttük Thomas Morgenstern 129 méteres ugrását követően továbbra is az osztrákok jöttek a 3. helyen, majd következtek a japánok (Taku Takeuchi 127 m) illetve némi meglepetésre a csehek (Antonin Hajek 128 m) és a finnek (128,5 m), ugyanis a lengyeleknél Piotr Zyla (121 m), valamint a szlovénoknál Robert Kranjec (120,5 m) is gyengébbet ugrott, így ők csak a 7-8. helyről várhatták a folytatást.

A harmadik körben aztán már változott a helyzet az élen is, hiszen Thomas Diethart 136 méteres repülésével immár az osztrákok vezették a mezőnyt 3,4 ponttal megelőzve a németeket (Andreas Wellinger 133 m) és a japánokat, akiknél Daiki Ito a masszív hátszél ellenére egy 130,5 méteres ugrással tartotta a lépést az elejével. A norvégok viszont Anders Jacobsen ugyancsak hátszeles, ám mindössze 119 méteres kísérletét követően jelentősen visszacsúsztak, így csak a 4. helyen következtek a sorban, akiket Csehország (Roman Koudelka 122,5 m szintén erős hátszélben) és a Jan Ziobro (130,5 m) jóvoltából a 6. helyre előrelépő lengyelek követtek megelőzve a finneket (Olli Muotka 123 m) és a szlovénokat (Jernej Damjan 128 m). Ilyen felállásból jöhetett a negyedik, papíron a legerősebb csoport, akiket a zsűri az első emebrekhez hasonlóan a 32-es beülőből engedett el, és akiket követően ismét új éllovasa volt a mezőnynek, ugyanis Severin Freund 131,5 méteres repülésével egyértelműen felülmúlta Gregor Schlierenzauer 128,5 méteres kísérletét, így megfordítva az élen az állást 2,5 pontos német vezetéssel mehettünk a szünetre. Eközben a japán csapatot Noriaki Kasai hozta továbbra is a 3. helyen egy 134 méteres ugrással, mögéjük viszont – igaz jócskán lemaradva – már a lengyelek kapaszkodtak fel a 4. helyre, pedig Kamil Stoch (130,5 m) első kísérletében talán még lett is volna tartalék. Ezt egyébként talán a legjobban Peter Prevc mutatta meg, aki 133,5 métert repült, aminek köszönhetően Szovénia fordult az 5. helyen, letaszítva ezzel a 6. helyre a norvégokat, akiknél Rune Velta csak 125 méterig jutott.

Miután sem Jan Matura (122,5 m), sem Janne Ahonen (124,5 m) nem szárnyalt igazán, így a csehek és a finnek csak a 7-8. helyen fejezték be az első sorozatot (ami egyébként inkább megfelelt a papírformának), ugyanakkor a második körbe való továbbjutás miatt igazán egyiküknek sem kellett izgulniuk, hiszen Ahonenéknek is majd 40 pont előnye volt a házigazda oroszokkal szemben, akik így a 9. helyen már búcsúzni kényszerültek, akrácsak a 10-12. helyen befutó amerikai, koreai és kanadai válogatottak.

Az első sorozat eredménye

Teljesen nyitott volt tehát még a győzelem kérdése a második sorozat előtt, amelyben az első csoportot ezúttal a 33-as kapuból indította útjára a zsűri, és amelyben Michael Hayböck 130 méteres ugrását követően immár ismét az osztrákok vezettek, hiszen német részről Andreas Wank csak 128 méterig jutott, de persze a pontkülönbség továbbra is elenyésző (2,4 pont) volt az éllovasok között. Ekkor egyébként még úgy tűnt, hogy akár háromszereplős is lehet az „aranycsata”, hiszen Reruhi Shimizu egy 131,5 méteres ugrással 6,8 pontra csökkentette a japánok hátrányát, míg az üldözők közül ismét a norvégok indítottak a legjobban, akik Anders Bardal 133 méteres ugrásával megelőzték a lengyel (Kot 129 m)-szlovén (Tepes 126,5 m) párost, és feljöttek a 4. helyre.

A csapatok második emberei után pedig már tényleg csak egy paraszthajszál volt a két éllovas között, hiszen Marinus Kraus (134,5 m) kísérlete ezúttal csak egy kicsivel volt jobb Thomas Morgenstern ugrásánál (133,5 m), így 3 tized pont előnnyel 6 ugrás után még mindig Ausztria vezetett Németország előtt. A japánoktól ugyanakkor ebben a sorozatban kezdett végleg ellógni a vezető duó, ugyanis Takeuchi 130 méterét követően már csaknem 16 pont volt a hátrányuk, az érmet viszont lassan már ők is a nyakukban kezdhették érezni, hiszen a továbbra is norvég (Fannemel 133 m)-lengyel (Zyla 132 m) –szlovén (Kranjec 131 m) sorrendben a 4-6. helyen álló üldözők lemaradása is jelentős volt már hozzájuk képest. A harmadik csoportban aztán, amelyben a másodikhoz hasonlóan már a 34-es beülőt használták, ismét a németek vették át a vezetést miután Andreas Wellinger 134 méterére Thomas Diethart csak egy 132,5-el tudott válaszolni, így Werner Schuster együttese 3,4 pontos előnnyel vezetett a sógorok előtt az utolsó ugrásokat megelőzően. Eközben Daiki Ito (132 m) biztosan hozta a japánokat a 3. helyen, viszont mögöttük már egyre inkább kezdett élesedni a csata az olimpiai pontot érő helyekért, ugyan Jan Ziobro a maga 133 méteres ugrásával éppen behozta pontszámban a norvégokat, akiknél Anders Jacobsen ezúttal 130,5 métert ugrott, míg a szlovénok Jernej Damjan 130,5 méteres ugrását követően továbbra is a 6. helyen álltak.

Az utolsó csoportra aztán megint változtatott a zsűri, így a 33-as kapuból jöhetett tehát a finálé, amely így még bőven ígért izgalmakat, bár nem a 7-8. helyeken, amelyet végül a papírformának megfelelően a cseh (Janda 127,5 m, Hajek 131 m, Koudelka 130,5 m, Matura 127,5 m) és a finn (Koivuranta 130 m, Määttä 124 m, Muotka 126 m, Ahonen 132 m) csapat foglalt el. Nekik tehát igazán nem volt már miért izgulniuk a végén, ellentétben a szlovénokkal, akiknek Peter Prevc 136 méteres ugrásának köszönhetően annak ellenére is volt még keresnivalójuk, hogy több mint 15 pont választotta el őket a sorozat előtt a 4. helyet elfoglaló két együttestől, ugyanis a norvégoknál az első körben is betliző Rune Velta ezúttal is csak 125,5 métert ugrott, így délnyugati szomszédaink a jó hajrával feljöttek az 5. helyre, míg az északiak a 6. helyen zártak. Kamil Stoch viszont már nem tette meg Prevcéknek azt a szívességet, hogy ront, hanem egy 135 méteres ugrást követően simán hozta a lengyeleknek a 4. helyet, akárcsak Noriaki Kasai a bronzérmet a japánoknak egy ugyancsak kiváló, 134 méteres repüléssel.

Az igazi izgalmak viszont még csak most következtek, vagyis következhettek volna, hiszen ha Schlierenzauer tudott volna ugrani legalább egy olyat, mint mondjuk az imént Kasai, akkor komoly nyomás alá helyezhette volna Freundot, az osztrákok befejező embere azonban egy kicsivel hamarabb, már 132 méternél landolt, ami ahhoz ugyan elég volt, hogy legalább az ezüstérmet megszerezze, azonban mégsem volt egy igazán extra ugrás. Freundnak persze így is szüksége volt legalább egy 130 méter körüli ugrásra, amit ha nem is szárnyalt sokkal túl, egy 131 méteres kísérlettel bebiztosította a győzelmet a németek számára, akik így Carina Vogtnak a hölgyeknél aratott győzelmét követően egy újabb éremmel gazdagodtak a legfényesebb fajtából, teljesen megérdemelten. Ezzel pedig 12 év után tudtak ismét aranyérmet szerezni a férfiaknál, Salt Lake Cityhez hasonlóan, amikor a többek között Sven Hannawald és Martin Schmitt nevével fémjelzett négyesük nyert, ismét csapatban. Azt a korszakot egyébként mindmáig egyfajta német aranykorként szokás emlegetni, ám ha a győztesek névsorát nézzük, akkor könnyen lehet, hogy hamarosan ebben a tekintetben is új lapot nyitunk, hiszen egyfelől az már régóta látható volt, hogy náluk ugrásra készen állnak a fiatalok, másfelől pedig Andreas Wellinger, Marinus Kraus vagy Andreas Wank is olyan fiatal tehetségek jutottak most el a csúcsra, akik előtt egyaránt fényes jövő állhat, és a legrutinosabb Severin Freundban is benne lehet még legalább egy-két olimpiai ciklus.

Összességében egyébként az osztrák csapat sem lehet most nagyon csalódott, hiszen bár nyilvánvalóan az aranyérem szebben csillogott volna tulajdonképpen azok után, hogy az érmek szempontjából egyéniben mennyire nem jött ki nekik a lépés ez a második hely, ezzel a teljesítménnyel abszolút rendben volt, mint ahogy a japánok bronzérme is teljes mértékben megérdemelt, aminek köszönhetően Kasai két nappal feljebb tudta tornászni a legidősebb éremszerző rekordját. Ami a többieket illeti, a lengyeleknek, bár persze vágytak egy éremre, igazság szerint csapatban inkább reális helyük a negyedik, kicsit csalódottabbak inkább a szlovénok lehetnek, akik kicsit a tavalyi világbajnokságot élhetik újra, amikor szintén brillíroztak az aktuális világverseny előtt, ám az érem ugyanúgy nem jött össze, mint ahogy valószínűleg a norvégoknál, mint tradicionális nagy nemzetnél, sem gyújtanak örömtüzeket egy 6. helyet követően.

Részletes végeredmény

Ezzel tehát a síugrók számára véget ért a hivatalos program az olimpián, így majd a hazaút és egy bő hét pihenő után ismét a világkupára összpontosul majd a figyelem, ugyanis a jövő szerdán az újjáépített faluni sáncra látogat a mezőny immár a jövő évi VB jegyében. Na de a játékokból azért addig még csaknem egy hét hátra van, élvezzük hát még az olimpia küzdelmeit!

A felhasznált képek forrásai: sport.onet.pl, siol.net