Síparadicsom

Néhány nap választ már csak el minket az új síugró világkupa kezdetétől, így itt az ideje, hogy hagyományainkhoz híven áttekintsük, hogy ki lehetnek a legnagyobb esélyesek a nagy kristálygömb elhódítására, és csapatról-csapatra számba vegyük, hogy ki milyen előjelekkel várhatja a rajtot.

SZLOVÉNIA

Stabilitás, precízió, legyőzhetetlenség — ezek a szavak mind összeforrtak Peter Prevc nevével a tavalyi szezonban, amikor is végleg levetkőzte magáról az „örök második” jelzőt, és beírta magát a sporttörténelem nagykönyvébe. Talán senkit nem kell emlékeztetni arra, hogy mennyire mezőny előtt járt a 2015/16-os idényben, de röviden tekintsük át, hogy mit is ért el a 24 éves szlovén tavaly: 15 győzelem egy szezonban (ezzel beérte és meg is előzte az eddigi csúcstartót, Gregor Schlierenzauert, aki 13 győzelmet szerzett a 2008/09-es idényben), a Négysáncverseny összetett győztese (3 győzelem; az eddigi legmagasabb összpontszám), sírepülő világbajnok Kulmban, a sírepülő VK győztese és a síugró VK összetett győztese. A szezonzárón joggal ünnepelték sztárként a Prevc-t, és nem meglepő, hogy a szlovének hasonló sikereket várva indítják el Kuusamoba is az új szezonra. Ha ott tudja folytatni, ahol tavaly abbahagyta (márpedig a nyári eredményeket elnézve nem úgy tűnik, hogy Prevc formája hanyatlásnak indult volna), akkor idén is nagy eséllyel szállhat harcba a kristálygömbért és azért a történelmi négy győzelemért a Négysáncon.

A többiek kétségtelenül háttérbe szorultak a tavalyi szezonban. A nagyok közül Robert Kranjec leginkább kedvenc szakágában, a sírepülésben brillírozott, viszont a szalagszakadás, mint régi „jó” barát hozzá is bekopogtatott a nyáron. A nyári GP záró versenye óta térdproblémákkal küzdött, ám csak egy későbbi vizsgálat során derült ki, hogy térdszalag szakadása van, aminek következtében ki kell hagynia az egész szezont, így rá a szlovének idén nem számíthatnak.

Tepes felejthető szezont hagyott maga után, még sírepülésben sem alkotott nagyot ezúttal. A fiatalok közül viszont Domen Prevc már első szezonjában az összetett 14. helyén zárt, és dobogóra is tudott állni, így bizonyára idén is érdemes lesz rá figyelni.

Kíváncsian várjuk, vajon csak a Prevc família kerül-e majd reflektorfénybe idén a szlovének közül, vagy esetleg Hvala, Lanisek, Dezman és Semenic is tudnak majd maradandót alkotni.

NORVÉGIA

Az Alexander Stöckl vezette norvég gárda Jacobsen és Bardal visszavonulása után rengeteg tehetséges versenyzővel ajándékozott meg minket az utóbbi két szezonban. A fiatalok eddig leginkább nyáron brillíroztak, de úgy látszik, a 15/16-os idényben végre igazán beértek. Sokatmondó eredmény, hogy négyen is képesek voltak versenyt nyerni, és szinte alig volt olyan verseny, ahol ne lett volna norvég a pódiumon. Egész szezonban mutatott összeszedett és kiegyensúlyozott csapatteljesítményüknek hála nem volt kérdés, melyik nemzet tagjaira kerülnek fel a sárga trikók a planicai szezonzárón.

A tavalyi Prevc dominancia mellett nehéz volt harcba szállni a kristálygömbért, ehhez a legközelebb a norvégok közül (a végül harmadik helyen záró) Kenneth Gangnes került. Az a Gangnes, aki hosszú évek folyamatos sérülései után tavaly végre abszolválni tudott egy olyan szezont, amire valószínűleg régóta várt már. Az összetettben folyamatosan harcban volt a második helyért, a negyedik helyen zárt a Négysáncversenyben, megszerezte élete első győzelmét, és ezen kívül még nyolc alkalommal álhatott fel a dobogóra. Sajnos a nyár elején újabb térdsérülést szenvedett el, amelyet ismételten műtét követett, így újabb kihagyás vár rá.

A norvégok Gangnes hiányzása mellett is bővelkednek nagy nevekben, kezdve például azzal az Anders Fannemellel, aki a maga 26 évével a jelenlegi norvég csapat egyik legtapasztaltabb és furcsa mód egyik legidősebb tagja. Bár a tavalyi szezonban nem igazán brillírozott, csak egy győzelem jött neki össze, de második éve ott van a VK összetett legjobb tíz versenyzője között, ráadásul a nyári felkészülése is jól sikerült (háromszor állhatott a dobogóra a nyári GP keretein belül). És akkor ott vannak a fiatalok, Forfang és Tande, akik a télen megmutatták, hogy méltó helyük vannak a norvég csapatban.

Tavaly mindketten bezsebeltek egy győzelmet, és a csapatversenyek kihagyhatatlan embereivé váltak. Tande emellett megnyerte a norvég házi bajnokságot is, így rajta talán nagyobb lehet a nyomás, hogy norvég bajnokként mit fog alakítani ebben a szezonban. Emellett kíváncsian várhatjuk azt is, hogy az előző szezont teljesen kihagyó és nyáron sem túlságosan jól szereplő Phillip Sjoeen (aki egyébként újabban Schlierenzauerrel ápol szorosabb barátságot) sikeresen kilábalt-e a mentális fásultságból, és visszanyerte-e lelkesedését ahhoz, hogy újra stabilan versenyezzen.

Ám nem hunyhatunk szemet afölött sem, hogy a norvégok megint eggyel kevesebb bajnokkal kezdik meg az új szezont, ugyanis Rune Velta, meglepően fiatalon, 27 évesen bejelentette visszavonulását. „Ahhoz, hogy a csúcson tudj lenni, mindig mindent bele kell adnod, és motiváltnak kell lenned. Az utóbbi időben úgy éreztem, hogy már nincs meg bennem ez a fajta motiváció.” — nyilatkozta augusztusban a faluni normálsáncos világbajnok, azt azonban hozzátette, mindenképpen szeretne a síugró cirkuszban maradni, jövőjét edzőként képzeli el.

NÉMETORSZÁG

Felemás előjelekkel várják a németek az új évad kezdetét, hiszen bár évek óta masszív, erős csapatuk van, versenyzőik többsége neve mellett a pillanatnyi formát illetően azért vannak kisebb-nagyobb kérdőjelek is.

Pedig tavaly ők adták a VK „ezüstérmesét”, hiszen bár a kristálygömbtől ezúttal messze volt, Severin Freund kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően mégis megszerezte a második helyet az összetettben. Hogy mennyire lett volna más a kép, ha Innsbruckban nem sérül meg a csípője az örök kérdés marad. Hiszen egy olyan sportágban, ahol a versenyzők technikájában sokszor milliméteres eltérések is nagy különbséget jelenthetnek egy-egy viszonylag ártalmatlannak látszó (lévén a szezont végigversenyezte vele) sérülés is jelentős különbségeket tud okozni, egész egyszerűen azért, mert egy kis változás is ki tud billenteni egy versenyzőt az évek alatt megszokott ritmusból. Elszalasztott győzelmi esélyekről persze az élete formájában levő Peter Prevc ellen talán túlzás lenne beszélni, de tény, Freund mindhárom tavalyi győzelmét még az ominózus esés előtt, az előző naptári évben aratta, így az mindenképpen benne lehetett volna, hogy szorosabb meccsre kényszeríti a szlovént.

Hogy aztán idén mire számíthatunk tőle az szintén kérdéses, ugyanis a nyáron végülis kés alá feküdt, így a GP sorozat jó részét ki is hagyta, az első igazán éles versenyei pedig majd a VK futamok lesznek, így sok az ismeretlen a formájával kapcsolatban. Egy dolog mindenesetre tény, az elmúlt három évet egyaránt 1300 pont felett fejezte be a 2014/15-ös szezon bajnoka, ez pedig – ha nem akadályozza a sérülés – kristálygömb közeli teljesítményt sejtet az idei évadban is.

Freundon kívül Richard Freitag is ott volt a legjobb tízben (egész pontosan 9. lett) az év végi összesítésnél. Más kérdés, hogy az erlabrunni ugró ezt inkább köszönhette a kitartó pontgyűjtögetésnek, mintsem valamiféle látványos jó formának, így bár ez a fajta stabilitás például a csapatverseny szempontjából igencsak értékes tulajdonság, és egy-egy nagy eredmény egyéniben is mindig benne van, egy igazán erős szezon, amikor versenyben tudott volna lenni az összetettért - legalábbis egyelőre - még hiányzik az önéletrajzából.

Andreas Wellinger eközben szép lassan kilép, pontosabban szíve szerint alighanem most már kilépne a csapat örök „fiatal tehetségének”, illetve a „jövő nagy ígéretének” szerepéből, hiszen most már négy éve, hogy 17 évesen megérkezett a mezőnybe és rögtön az első szezonjában sorra szállította a remek eredményeket. Ehhez képest viszont a szakértők által várt áttörés eddig nem jött még el nála, hiszen bár a pontszerzők közé általában gond nélkül befér bármikor, képességei ennél azért többre predesztinálnák. Nyáron mindenesetre nem volt rossz formában, így talán majd az idén többet csilloghat a tehetsége.

A németeknek egyébként van egy másik nagy felfedezettjük is a Wellingernél kereken egy évvel fiatalabb David Siegel személyében, aki tavaly egyrészt junior világbajnokságot nyert egyéniben és csapatban is, másrészt néhány futam erejéig a VK-ban is bemutatkozott, a nyáron pedig némi meglepetésre német bajnoki címet szerzett egyéniben, alighanem hallunk még felőle is a közeljövőben.

Werner Schuster kapitány kuusamoi csapatát az említetteken kívül Stephan Leyhe, Markus Eisenbichler és Karl Geiger egészítik ki, mindannyian legalább pontszerzési esélyekkel utazhatnak Finnországba.

AUSZTRIA

„Mélyrepülésben az osztrák sasok”, „Hol vannak már a régi szép idők?” —hasonló címekkel jelentek meg az utóbbi pár évben az osztrák lapok... Igaz, ami igaz, az osztrákok a 1996/97-es szezon óta nem végeztek ennyire „alul” a Nemzetek Kupájában, mint tavaly, amikor is negyedikek lettek. (Azért tegyük hozzá, az osztrákok is közel annyira pesszimistán állnak hozzá az ilyen jellegű dolgokhoz, mint mi magyarok a saját sikersportjainkban, de valljuk be, egy negyedik hellyel bármelyik másik nemzet tökéletesen megelégedne… de nem a sógorok!) Mentségükre szolgáljon, hogy a generációváltás még most is zajlik, és hiába van ott egy remek formában, kiegyensúlyozottan versenyző Stefan Kraft és Michael Hayböck, két emberrel nem lehet sem csapatversenyt, sem Nemzetek Kupáját nyerni. Azt azért, ne vegyük el tőlük, hogy a hazai rendezésű kulmi sírepülő világbajnokságon, amikor nagyon kellett(!), csak sikerült összehozniuk egy bronzérmet.

A dicséret viszont továbbra leginkább Kraftot és Hayböcköt illeti, akik a tavalyi idényben is mindent megtettek az osztrák becsületbeli ügy érdekében. A sok top 10-es és dobogós hely mellé, Kraft még a világbajnokságon szerzett bronzérmet, Hayböck egy finnországi mesterhármast tudhatott magáénak (háromszor tudott győzedelmeskedni egy héten belül), emellett pedig immáron zsinórban másodjára végzett a Négysánc összetett dobogóján. A „szobatársak” bizonyára idén is a Kuttin-csapat alappillérjét alkotják majd, és ki tudja, talán végre Hayböcknek is összejön majd az összetettbeli elsőség a Négysáncon!

Ami pedig a többieket illeti. Nos, a tavalyi szezonban sem volt meg az a fajta stabilitás, amire szükség lett volna, de az új szezonra való tekintettel talán jó jel lehet Fettner remek szereplése az osztrák bajnokságon, ahol győzni tudott nemcsak egyéniben, hanem a tiroli csapattal is. A fiatalok közül pedig érdeklődve figyelhetjük, mire lesz képes Clemens Aigner vagy az ígéretes Philipp Aschenwald, aki az elmúlt szezonban is csipegette már a pontokat.

És hogy essen pár szó a hiányzókról és visszatérésekről is. Manuel Poppinger az ősz elején térdszalag szakadást szenvedett. A rehabilitációja jelenleg is folyik, arról még egyelőre nincs hír, hogy mikor térhet vissza a sáncokra.

De történtek a sógoroknál pozitív dolgok is mostanában, nem is akármilyen! Néhány hete érkezett a hír, hogy Schlierenzauer január óta és márciusi síbalesete óta először a hinzenbachi sáncon csatolta fel újra a léceket. A korábbi hírekkel ellentétben (miszerint legkorábban februárban láthatjuk majd Schlierit) egy nemrégiben megrendezésre kerülő sajtótájékoztatón, a klasszis azt nyilatkozta, még ebben az évben vissza szeretne térni a Világkupába, erre nagy valószínűséggel Engelbergben fog sor kerülni. A Négysánc egyelőre nem áll az osztrák sztár célkeresztjében, az viszont egyértelmű, hogy számára a legnagyobb cél ebben a szezonban a Lahtiban megrendezésre kerülő világbajnokság. A hosszú távú terveket tekintve pedig nem titkolt szándéka, hogy a 2019-ben Seefeldben megrendezésre kerülő világbajnokságon is részt vegyen. Addig még azért hosszú az út, de reméljük, Gregor idén végre visszatalál régi önmagához!

JAPÁN

Japánban mintha egy jó tíz esztendeje megállt volna az idő, legalábbis erősen ezt a benyomást kelti a sportág egyetlen igazi ázsiai fellegvárának rutinos csapata, élén a nyáron a 44. életévét is betöltő, de egyébként egyre inkább „kortalannak” tűnő Noriaki Kasaial, aki néhány nap múlva 28. szezonját kezdheti majd meg a Világkupában. Ezzel lényegében nincs is már olyan életkorra, vagy VK-indulásra vonatkozó rekord, ami ne az övé lenne, ám ami igazán bámulatra méltó, hogy mindehhez még versenyképes is tud lenni. Ahhoz ugyan a biztos technika, a tapasztalat, és hogy szinte minden körülmények közepette oda tudta tenni magát az elmúlt szezonban már kicsit kevésnek látszott, hogy a győzelmekért reális eséllyel szállhasson harcba, ám amint lehetőség adódott arra, hogy az elugrások során már kicsit hiányzó dinamikát kompenzálja, mint például a sírepülő versenyeken vagy amikor az időjárási viszonyok nem teljesen „laboratóriuminak” megfelelők voltak általában élni tudott a lehetőséggel. Márpedig ilyenre bőven akadt példa, aminek köszönhetően az elmúlt szezonban ötször is dobogóra állhatott, amihez hasonló szereplés bőven benne van az új idényben is.

Ami a többi húzónevet illet a japánoknál, mind Daiki Itonak, mind Taku Takeuchinak volt már az előzőnél erősebb szezonja, ám ezzel együtt biztos pontszerzői voltak a csapatnak. Ito egyébiránt többszörös futamgyőztes és Takeuchi is volt már többször a tűz közelében, így ha egy jó szezont tudnak összerakni, akár mindketten ott lehetnek valahol a top10 közelében. Ha valami hiányérzetünk lehetett az elmúlt időszakban Tomoharu Yokokawa kapitány csapatával kapcsolatban, az a tehetséges fiatalok viszonylagos hiánya, hiszen a fentebb említett trió legfiatalabb tagja, Takeuchi is lassan a harminchoz közelít, a fiatalabbak viszont nemigen tudták eddig meg- illetve kiszorítani őket. Az aktuálisan legnagyobb ígéretnek a tavalyi junior VB bronzérmese, a húszéves Ryoyu Kobayashi tűnik, akit tavaly Zakopaneban élete első versenyén egy 7. hellyel mutatkozott be a Világkupában, és a nyáron is voltak ígéretes eredményei, egyelőre benne érezni a leginkább a lendületet, ami a nagy elődök nyomába repítheti.

LENGYELORSZÁG

Régen látott rossz szezon után próbál ismét helyes irányba állni a lengyel csapat az új idényben, hiszen tavaly gyakorlatilag semmi nem sikerült a fehér-vörösöknek. A legszembetűnőbb persze Kamil Stoch gyengélkedése volt, aki ugyan megélt már egy-két rosszabb periódust azóta is, hogy jó öt esztendeje berobbant az élvonalba, ezúttal azonban valami úgy félrement nála, hogy az egész idény kevés volt ahhoz, hogy visszatérjen az élmezőnybe. Hogy mekkora volt a baj, arról mindennél többet mond, hogy az évad „fénypontja” egy 6. hely volt Nizhny Tagilban, ami mondjuk ki, egyszerűen nem a korábbi olimpiai és világbajnok szintje.

Mindez nem is maradt következmények nélkül, hiszen az egy-két éve még sikeredzőként ünnepelt Łukasz Kruczek már idény közben bejelentette, hogy távozik a kapitányi posztról. Helyére az Apoloniusz Tajner által vezetett nemzeti szövetség a 2004-2006 között a B keret edzőjeként két szezont már a lengyeleknél lehúzó osztrák Stefan Horngachert választotta, aki viszonylag hamar ki tudta mozdítani a csapatot a holtpontról, legalábbis a nyáron nagyon ment a lengyeleknek, különösen pedig a 25 esztendős Maciej Kotnak, aki öt győzelemmel és egy második hellyel, toronymagasan nyerte a Grand Prix sorozatot, de bíztató volt Stoch szereplése is, aki közben azért szintén begyűjtött három dobogót.

Persze a nyári sikerekből azért nem következik még egyértelműen, hogy a tél is hasonló lesz, sőt, alighanem nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a lengyel szereplés mögött nem kis részben az is állt, hogy sokkal közelebb voltak az éles formájukhoz, mint a konkurencia jelentős része. Ezzel együtt a csapat önbizalma szempontjából így is fontos lehet még a későbbiekre nézve is ez a teljesítmény. Hogy aztán mire lehet mindez elég?

Kamil Stochról nagy bizonyossággal állítható, hogy ha ismét megtalálja azt a formáját, ami 2013-14-ben az élre repítette, akkor a mai mezőnyben is esélyes bármelyik versenyen, és összetettben is bőven top 5, ha nem dobogóesélyes lehet. Annál érdekesebb Maciej Kot személye, hiszen tőle még csak hasonló teljesítményt sem láttunk korábban, mint ezen a nyáron, jóllehet az elmúlt négy-öt évben azért rendszeres pontszerzőnek számított a világkupában. Az mindenesetre látszik, hogy a lehetőség ott van benne is, a nyár után pedig talán már kisebb meglepetésnek sem számítana, ha az idei év meghozná számára az első téli győzelme(ke)t is, sőt, ha nagyon eleresztjük a fantáziánkat, optimális esetben még az sem elképzelhetetlen, hogy a lengyelek két ugróval is képviseltethetik magukat rendszeresebben az élmezőnyben.

Egy ilyen felállás egyébként csapat szinten is sokat lendíthetne rajtuk, megadva a lehetőséget arra is, hogy ne csak megizzasszák, hanem egyszer-egyszer le is győzzék a nagy nemzeteket (bármilyen meglepő, téli VK futamon a lengyel sasok a mai napig nem nyertek még csapatversenyt), amihez persze szükség lenne arra, hogy a csapat többi alapembere, Dawid Kubacki, Piotr Zyła, Stefan Hula vagy Klemens Muranka is stabil jó teljesítményt nyújtson, de ide vehetjük a tavalyi évben felfedezett Andrzej Stekalat vagy a 2014-es junior világbajnok Jakub Wolnyt is, akik jelenleg a jövőre nézve talán a legnagyobb reménységet jelentik.

És a többiek...

Ami a kisebb nemzeteket illeti, a csehek elsősorban továbbra is Roman Koudelkában bízhatnak, aki az elmúlt két idényben, mióta Richard Schallert irányítja a szakmai munkát stabilan megvetette a lábát a legjobb 10 környékén el-elcsípve egy-egy futamgyőzelmet is. Az osztrák kapitány ténykedése egyébként nem csak egy sajátos szakálldivat kialakulásában mutatkozott meg a cseheknél, hanem jó hatással volt a többiek teljesítményére is, így az elmúlt időszakban Jakub Janda, Lukas Hlava és Jan Matura is rendszeres pontszerzőknek számítottak, illetve a nyáron két húszas éveiben járó fiatalt is sikerült felfedezni Votech Stursa és Tomas Vancura személyében, akik hosszabb távon a csapat erősségei lehetnek.

A svájciak eközben továbbra is a maga 35 évével lassan veteránkorba lépő Simon Ammann jó szereplésében bízhatnak elsősorban, hiszen hiába tűnt úgy egy időben, hogy Gregor Descwanden idővel talán átveheti tőle a stafétát, tavaly egy-egy jobb versenyt leszámítva a pontszerzés is nehezen sikerült neki, így aztán, bár önmagához képest nem volt jó éve, még mindig Simi járt a legközelebb az élmezőnyhöz. Hogy aztán meddig ugrik még az egyelőre nehezen megmondható, ugyanis éppen néhány napja mondta el egy interjúban, hogy a maga részéről nem zárja ki azt sem, hogy az idei szezonja lesz az utolsó (2018-as olimpia ide vagy oda), bár a szurkolói abban azért reménykedhetnek, hogy egyszer már volt olyan, hogy egy teljes évadon keresztül búcsúztattuk a négyszeres olimpiai bajnokot, csak hogy a végén mégis folytassa.

Tovább tart eközben a finnek mélyrepülése, pontosabban lassan nem is mélyrepülés ez már, hanem szinte megsemmisülés, hiszen a tavalyi szezonban megesett az a szégyen, hogy az egykor kiemelkedően sikeres nemzet fiai összesen négy darab pontszerző helyet szereztek az egész idény során (Lauri Asikainen és Ville Larinto jegyezte ezeket). Ezek után nem csoda, hogy Jani Klinga nem maradhatott a kapitányi poszton, ehelyett a legtöbb nagy nemzethez hasonlóan most az osztrák vonalban bízik a szakvezetés, így az új szezonra már Andreas Mitterrel kezdte meg a felkészülést a csapat. Mindez a nyáron arra volt elegendő, hogy nagyrészt Jarkko Määttä révén szereztek néhány pontot a GP-ben is, de hát valljuk be, a télre nézve ez olyan hatalmas reményekkel még nem kecsegtet. Pedig nem lehet azt mondani, hogy ne mozgósítanának a finnek, akit lehet, annál is inkább, hiszen februárban náluk rendezik majd a világbajnokságot Lahtiban, aminek köszönhetően (miután szűkebb hazájáról van szó) a legendás Janne Ahonen 39 évesen, kétszeri visszavonulás után is még küzd a csapatba kerülésért (az erőviszonyokat elnézve nem is esélytelenül). Habár a VK-futamokon csak visszafogott részvételt ígért, még az sem kizárt, hogy végül ő menti meg a szebb napokat látott északiak becsületét.

Kicsit hasonló, bár egy árnyalattal azért biztatóbb a helyzet az oroszoknál, akik szintén túlvannak egy edzőváltáson, Matjaz Zupan helyett ismét a régi-új kapitányban, Aleksander Arefievben bíznak. A szezonnyitóra nevezett négyfős keretből a nyáron Denis Kornilov és a volt északi összetettes Evgeniy Klimov többé-kevésbé rendszresen gyűjtötte a pontokat, így az ő részvételük a kuusamoi futamon nem meglepetés, mellettük Roman Sergeyevich Trofimov és egy év kihagyást követően a „nagy öreg” Dmitriy Vassiliev is visszatér a mezőnybe.

A franciáknál Vincent Descombes Sevoienak jó szezonja volt tavaly, hiszen a versenyek túlnyomó többségén a legjobb 30 közé tudott kerülni, amit ha folytatni tud, akkor akár még Chedali magasságokba is emelkedhet, rajta kívül Ronan Lamy Chappuis-t lehet még pontszerzésre esélyeként emlegetnünk a csapatból.

Az olaszoknál egyelőre a legnagyobb név a lengyelektől érkező kapitány, Łukasz Kruczek, akinek az érkezése egy-egy pillanatban kétségtelenül úgy tűnt, mintha megmozdított volna valamit az olasz síugrásban, legalábbis az, hogy Davide Bresadola a nyáron FIS-kupa és COC-versenyt is tudott nyerni olasz szinten semmiképp sem rossz eredmény, más kérdés hogy a legjobbak között láthatunk-e majd hasonlóan látványos teljesítményt tőlük, mert a VK, akárhogy is, de más kávéház.

Kanada ehhez képest lényegében egyemberes csapattal van jelen az elitben, ami nem jelenti azt, hogy le kellene becsülnünk Mackenzie Boyd-Clowes erőfeszítéseit, hiszen elég sokszor be tud férni a pontszerzők közé, sőt, jobb napjain akár a legjobb 10 sem elérhetetlen számára. Nagyjából hasonló potenciál van a bolgárokat ugyancsak egyedül képviselő Vladimir Zofrafski versenyzésében is, más kérdés, hogy az egykori junior vb-bronzérmesnek mostanában kevésbé megy a versenyzés, pedig lassan egy esztendeje édesapja, Emil mellett a korábbi osztrák sikerkapitány, Alex Pointner is segíti a felkészülését.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Végezetül kihasználva hogy idén háromra bővült síugrós csapatunk, megpróbálkoztunk felállítani egy közös (persze így is szubjektív) erősorrendet,  méghozzá úgy, hogy mindannyian írtunk egy 10-es listát, amire a VK szabályai szerint pontokat adtunk a versenyzőknek. Az eredmény lentebb látható, ami jól látszik, hogy Peter Prevcot alighanem a legtöbb szakértővel együtt toronymagas favoritnak gondoltuk, illetve Michael Hayböcköt gondoltuk még rajta kívül egységesen erősnek, aztán a továbbiakban már jobban megoszlottak a vélemények, ennek megfelelően a harmadik helytől lefelé mindössze néhány pont döntött a helyeztésekről. Hogy aztán bejön-e ez a tipp, az persze csak márciusban derül ki...