Szánkó Világkupa: Elátkozott németek, megdicsőült amerikaiak
Neuner 79 2015.12.11. 12:59
Felix Lochnak ezúttal a katlannal gyűlt meg a baja, az első futamban mindenkit maga mögött tudhatott, a második csúszásban viszont tőle szokatlan hibát vétett, így ismét csak a búslakodás maradt számára. A nők versenyében sporttörténelmet írtak az amerikaiak: kisajátították a dobogó mindhárom fokát. A legnagyobb élő csillag, Natalie Geisenberger ezúttal is küszködött Lake Placidben.
Elátkozott pálya, a német szánkó csapat nagyja egyértelműen ezzel a megállapítással térhet haza az Egyesűlt Államokból. Lake Placid amúgy sem tartozott Felix Lochék kedvenc helyszínei között, de bíztak benne, hogy idén minden másként lesz, hát nem így történt.
A női egyesben a múlt heti nyitányon még minden a normalitásnak megfelelően alakult, ám a Mikulás nem hozott szerencsét az innsbrucki éllovasoknak.
A németek legjobbjának, Natalie Geisenbergernek teljesítményén már az elő futam során látott, hogy idén sem barátkozott meg a neki oly idegen pálya kanyarulataival, egyszerűen nem találta az ideális ívet, nem volt tiszta a csúszása. Persze a sportághoz értők, és a német szakvezetés ilyenkor még reménykedett benne, hogy a folytatásban Geisenberger előveszi utolérhetetlen sebességét, és helyrerakja a mezőnyt, de nem tette. Ám még nála is kilátástalanabb produkciót mutatott fel a múlt heti első Dajana Eitberger: ezúttal csak a 9. pozíció jutott számára.
Visszakanyarodva Geisenbergerhez, az olimpiai címvédő teljesítménye a 2. futamban javuló tendenciát mutatott, de kevésnek bizonyult a hétvége legjobbjaival szemben. A dobogó harmadik fokát olyasvalaki foglalta el, aki életében először csúszott ilyen magasságokba. Summer Britcherről van szó, aki eddig főleg a Világkupa előszobájának nevezett Nations Cup-ban brillírozott, az idei lesz az első teljesnek mondható szezonja. A második Emily Sweeney lett, a győzelmet pedig az Innsbruckban még csak 7. Erin Hamlin szerezte meg. A mezőnyben jócskán eltűnt az idény előtt nagyon fogadkozó vancouveri bajnok német Tatjana Hüfner: csak a 8. hely jutott neki.
A férfiaknál maradt a nőknél látott sorminta, egyedül az osztrák Wolfgang Kindl rondított bele a harmadik helyével.
A verseny első futama után még úgy tűnt, csak egy legény van a gáton, naná, hogy a német Felix Loch, a sportág legfiatalabb kétszeres olimpiai bajnoka, de aztán ismét történt valami szokatlan. A múlt heti kizárás után ezúttal a kellő koncentráció miatt akadozott Loch versenye. Elvégezte a munkadandárját, de aztán kicsúszott a lába alól a talaj – vagy ha úgy tetszik a szánkója alól a jég. A második csúszásnál olyan bakit követett el, aminél nemcsak hogy odalett az elsőben összeszedett közel másfél tizedes, de egészen a 6. helyig csúszott vissza. A győzelem a tavalyi első amerikai Tucker West ölébe hullott volna, csakhogy honfitársa, Chris Mazdzer a pálya utolsó szakaszán gyorsabb tempót mutatott, így ő lett Lake Placid új királya. Az első 10-ben három amerikai mellett öt német foglalt helyet.
A párosoknál viszont nem változnak az erőviszonyok, az olimpiai címvédő németek, Tobias Wendl/Tobias Arlt ugyan botladozik, de fő riválisaik, a honfitárs Toni Eggert és Sascha Benecken régen látott módon sajátítja ki a szakágat. Eggerték közel 4 tizedes fórt szorgoskodtak össze két futam alatt, ami szokatlanul nagy előny. A második a múlt héten is dobogóra álló Peter Penz és Georg Fischler duó alatt, a lett Sics fivérek (Andris és Juris) ezúttal bronzosok lettek.
Az összetett állása 2 futam után:
Női egyes
1. Erin Hamlin (amerikai) 146 pont
2. Natalie Geisenberger (német) 145 pont
3. Dajana Eitberger (német) 139 pont
Férfi egyes:
1. Chris Mazdzer (amerikai) 142 pont
2. Wolfgang Kindl (osztrák) 140 pont
3. Dominik Fischnaller (olasz) 132 pont
Kettes:
1. Toni Eggert/Sascha Benecken (német) 200 pont
2. Peter Penz/Georg Fischler (osztrák) 170 pont
3. Andris Sics/Juris Sics (lett) 125 pont