Az erős szél miatt egyetlen sorozatra futotta csak ma Lillehammerben a síugróknál, ráadásul ehhez is az kellett, hogy a versenyt idejében áthelyezzék a normálsáncra, ahol végül a VK-címvédő Severin Freund bizonyult a legjobbnak. Annál nagyobb meglepetést keltett, hogy rajta kívül pedig még két norvég ugró, Kenneth Gangnes és Andreas Stjernen voltak hivatalosak a díjátadó ceremóniára.
A mai verseny egyszerre volt szerencsejáték és maratoni küzdelem az elemekkel, nézzük hát a részleteket!
Ami azt illeti az időjárási viszontagságok nem ma kezdődtek Lillehammerben, hiszen már a pénteki nap sem ment le rendben, a norvég szervezők ugyanis annak ellenére, hogy állítólag készültek rá, a nagymennyiségű friss hó miatt nem tudták előkészíteni a sáncokat a reggel 10 órára tervezett edzésre, így a tervezett két ugrásból lett egy, s az is átkerült estére a kvali elé. Ezzel még talán nem is lett volna gond, azonban este hét órára annyira megerősödött a szél, hogy ezt a bizonyos edzés-sorozatot jó két óra alatt sikerült csak befejezni, más kérdés, hogy sportértéke nem sok volt neki, ugyanis egészen extrém, sokszor 3-4 m/s körüli hátszélben ugrottak a versenyzők. Meg aztán, mint kiderült sokra – legalábbis a mai napra vonatkozóan – nem is volt jó ez a néhány ugrás a nagysáncon, ugyanis a zsűri még aznap este szombatra halasztotta a kvalit, majd már ma délelőtt, látva a körülményeket inkább áttették a versenyt a szélre kevésbé érzékeny normálsáncra, oda, ahol péntek délután a hölgyeknek már sikerrel tudtak versenyt rendezni (ezt egyébiránt Sara Takanashi nyerte Maja Vtic és Maren Lundby előtt).
Itt tartottunk tehát ma délután, még azért reménykedve abban, hogy még ha kompromisszumok árán is, de legalább látunk valamilyen versenyt, de hogy nem lesz ez egyszerű szülés, az már akkor látszott, amikor újfent törölni kellett a selejtezőt. Ez egyébként azt is jelentette, hogy így végül mind a 73 nevezett ugró elindulhatott, s nem is indult rosszul a verseny, hiszen az abszolút újonc Marius Lindvik (32.), 92 méterrel mindjárt megugrotta a K-pontot (igaz a végén hajszál híján lemaradt a pontszerzésről), majd nem sokkal később Marinus Kraustól (5.) láthattunk egy 97 méteres kísérletett, amivel a német hosszabb távra is berendezkedhetett az első helyen, majd kicsivel később honfitársa, Andreas Wank (97 m 24.) is csatlakozott hozzá az élen egy éppen ugyanekkora, igaz „szelesebb” ugrással.
Ilyen, vagy legalábbis K-pont feletti távolságot egyébként sokan tudtak a mezőnyben – hiába, ez a kis sánc eléggé összehozta ilyen téren az ugrókat – így aztán kiemelt jelentőséget kaptak a stíluspontok, na meg a szélkompenzáció, annál is inkább, mert ez a tényező amellett, hogy sokaknak adott ma egy jó esélyt, egyúttal sokak napját is rontotta el kisebb-nagyobb mértékben. A szerencsésebbek közé tartozott például Klemens Muranka (23.) is, aki 99,5 méternél landolt, pedig ekkor már nem is az eredetileg használt 9-es, hanem a 8-as beülőből jöttek a versenyzők, igaz, a kompenzációkkal együtt így is csak a 2. helyre volt ez elég. Úgy tűnt, hogy jól meg tudja lovagolni a szelet Joachim Hauer is, hiszen 105(!) méterig vitorlázott, amivel természetesen a tabella élére tudott állni, de sokáig nem örülhetett neki, ugyanis nem sokkal később szabálytalannak minősítették az ugróruháját, így kizárták a versenyből (tegyük hozzá, nem volt ezzel egyedül, ugyanis ma szokatlanul sok, szám szerint 7 kizárás is volt, ami a szél mellett még egy további fura ízt adott ennek az estének).
Hauer ugrása után egyébként mentük még egy beülőt lefelé, így Stefan Hula (22.) és Maciej Kot (18.) már a 7-es kapuból repültek egyaránt 95 métert, majd egy kicsivel később Lauri Asikainen (7.) már 98-nál járt, amivel mindössze 7 tizeddel maradt csak el a továbbra is vezető Kraustól, de általában is igaz volt, hogy nüanszok döntöttek ezen az estén a versenyzők között, hiszen pontszámban alig maradt el ettől Roman Koudelka (94 m 8.) és Manuel Poppinger (95,5 m 10.) kísérlete, amivel a végén mindketten egy top10-es eredménynek örülhettek.
Ezt követően Michael Hayböck (95 m 13.) és Gregor Schlierenzauer (91,5 m 14.) is ugrott egy-egy jó közepeset, egy igazán jó viszont ugrásra Andreas Stjernenig (96 m 3.) kellett várnunk, aki elsősorban a jó stíluspontjainak köszönhetően tudta átvenni a vezetést.
Ellenben Simon Ammann (21.) hiába repült 95 méterig, csak a középmezőnybe volt jó vele, hasonlóan Kamil Stochhoz (94,5 m 15.), akit főként a kompenzáció vetett vissza. Ezzel szemben Kenneth Gangnes (2.) egy 95,5 méteres repüléssel át tudta venni a vezetést, köszönhetően annak, hogy ezt a távolságot már valamelyest lecsillapodó szembeszélben érte el.
Ez utóbbi, mármint a szél enyhülése döntő szerepet játszott a végén is, ugyanis így az utolsó tízesnek – papíron ugye a legjobbaknak – kicsit nehezebb dolga volt, amit Jurij Tepes (38.) mindjárt szemléltetett is egy 87 méteres kísérlettel (más kérdés, hogy ezek a körülmények amúgy sem igazán neki feküdtek). A helyzeten csak egy kicsit segített az, hogy a zsűri ezt látva visszatolta a beülőt a 8-as kapuba, ahonnan Johann André Forfang (12.) és a Kuusamo(ban nem sok minden)t kihagyó Domen Prevc (11.) is egyaránt 94 méterig jutott, amivel az élen álló Gangnest egyikük sem fenyegette igazán, mint ahogy egyébként a 91 méterig repülő Andi Wellinger (20.) sem.
Stefan Kraft (4.) aztán már valamivel közelebb járt, ugyanis egészen 95,5 méterig szárnyalt, ám Gangnest ő sem tudta megelőzni, sőt egyetlen tizeddel még Stjernentől is elmaradt. Az osztrák után Kasai (30.) következett, aki viszont már 90 méternél földet ért (akárcsak Tepesre, rá is igaz, hogy az ő erősségei egy ilyen sáncon, ilyen körülmények között nemigen bontakozhattak ki), majd Richard Freitag (16.) volt soron, aki 92 méterrel a középmezőnybe érkezett meg.
Hárman maradtak már csak a toronyban, akik közül elsőként Severin Freund (1.) ugrott, nem is akárhogyan, hiszen igaz ugyan, hogy 94,5 méterrel messze nem az övé volt ma a leghosszabb ugrás, cserébe azonban elsőrangú minőségi pontjai voltak, s miután kvázi-szélcsendben repült (azaz gyakorlatilag nem vontak tőle a szél miatt) végülis egyetlen, ám annál fontosabb tizeddel megelőzte Gangnest az első helyért. A már enyhe hátszélben ugró Peter Prevc (91 m 11.) és Daniel-André Tande (92,5 m 6.) ugyanis a dobogós helyek kérdésébe már nem tudott beleszólni, így miután rövid úton kiderült, hogy a több mint kétórásra nyúlt első kört ma már nem követi újabb – őszintén szólva nem is hiszem, hogy tömeges igény lett volna rá – Freund idei első, pályafutása során pedig már 19. győzelmét ünnepelhette, érdekesség, hogy nem az elsőt itt, ugyanis egy sikere már van 2012-ből, amikor a legutóbb VK-futamot rendeztek a kisebbik lillehammeri sáncon. Ezzel egyébként a VK-címvédő lehagyta az örökranglistán Sven Hannawaldot és Andi Widhölzlt, és már csak egy sikerre van a 10. helyen álló Andreas Goldbergertől.
Ezzel együtt a házigazdák is boldogok lehettek, hiszen Gangnes és Stjernen révén két fővel is képviseltették magukat a dobogón (még ha nyilván másfajta szimmetriát is el tudtak volna rajta képzelni, mint hogy Freund két oldalán álljanak), s végső soron Tande is megtette, ami tőle tellett, hiszen a körülményekhez képest egyáltalán nem rossz a 6. helye, jóllehet a sárga trikót ezzel át kellett hogy adja Freundnak.
Összességében egyébként nehéz lenne a ma látottak alapján messzemenő következtetéseket levonni, akárcsak a holnapi versenynapra nézve is, hiszen egész egyszerűen ehhez ma túl sok volt a változó paraméter a versenyen, és túl nagy a szerencse szerepe. Ha mindenképpen a jó oldalát szeretnénk nézni, akkor mondhatjuk, hogy – mondjuk a múlt hétvégével ellentétben – most legalább láttunk versenyt, ami így a szezon elején, kevés havas ugrással a lábakban ugyancsak nem mellékes szempont, mindazonáltal szerintem nem csak mi szurkolók vágyunk most már a jobb folytatásra. Hogy eljön-e, az holnap délután kiderül.
Kereső
Követők
