Síparadicsom

A wisłai szezonnyitó hétvégével megkezdődött a 2014-es Nyári Grand Prix sorozat, és amellett, hogy pénteken láthattunk egy meglehetősen sima lengyel csapatgyőzelmet, majd szombaton egy nemkülönben sima Prevc-sikert, legalább ekkora figyelmet kapott a versenyek újfajta lebonyolítási rendszere, amelyekről ki-ki megszerezhette első benyomásait, és amelyeket mi sem tartunk magunkban.

Alighanem a FIS-nél is úgy voltak vele, amikor a versenynaptárt tervezték, hogy Wisłaval nagyon nem lehet mellélőni, ami a szezonnyitót illeti, elvégre kikben lehetne jobban bízni, mint a hóban-fagyban (vagy akár esőben, mint a hétvégén) mindig mindenhol ottlevő a lengyel szurkolókban, és valóban, ezúttal is többezres szurkolótábor biztosította a remek hangulatot.

Ami azt illeti, nem is hiába látogattak ki a lengyelek a sánchoz, ugyanis még az egyéni verseny előtt (persze most, hogy a selejtező is tulajdonképpen a verseny szerves része már ez sem egyértelmű) péntek este sor került egy csapatversenyre is, amelyen ha nem is váratlan, de váratlanul sima győzelmet arattak a házigazdák (Kot, Zyla, Kubacki, Stoch összeállításban), akik több mint 45 ponttal előzték meg a második helyre talán kevésbé várt cseheket, akik mögött az osztrákok foglalták el a 3. helyet.

Eredmények

Ha tisztán sportszakmai oldalról nézzük, akkor a szombati egyéni verseny is meglehetősen egyértelmű volt, hiszen Peter Prevc mindhárom sorozatban konzekvensen jó teljesítményt nyújtott, így teljes mértékben rászolgált a győzelemre, amely egyébként pályafutása első diadala volt a Nyári GP-ben, illetve így utólag azt is megállapíthattuk, hogy ha nem is egy hasonló erősségű mezőnyben született, azért nem volt véletlen a Kranjban aratott két sima győzelme sem a Kontinentális Kupában sem. Érdekesség, hogy ezzel Pero jelenleg nem csak azt mondhatja el magáról, hogy a nyáron 100%-os, de egyszerre két nemzetközi sorozatban is övé a sárga trikó.

A remek formában levő szlovén mögött a dobogóért már jóval nagyobb csata volt, és amelyben sokáig az az Andreas Wellinger tűnt favoritnak, aki az elmúlt szezonban nyáron és télen is nyerni tudott ezen a sáncon. A selejtező után ugyan némi hátszéltől hátráltatva még csak az 5. helyen állt, de Prevcet leszámítva nem volt igazán jelentős hátránya az előtte levőkhöz képest. Az első kör után aztán már 3. volt, néhány tizeddel elmaradva Anders Fannemel mögött, viszont jó 5 ponttal megelőzve Piotr Zylat, illetve 8-al az ekkor Rune Velta és Andreas Stjernen által vezetett üldözőbolyt.

A fináléban aztán hiába ugrott 131,5 métert a fiatal német, a talajfogásnál elvesztette egyensúlyát, és még a bukásvonal előtt letette a kezét, bár annyi szerencséje azért volt, hogy a pontozóbírók közül nem mindenki látta így, ezáltal végülis a dobogó legalsó fokára azért sikerült odaférnie. A 2. helyet a hazai közönség nagy örömére Piotr Zyla szerezte meg, egy ugyancsak 131,5 méteres repülésnek köszönhetően.

A norvég különítményből végül Stjernen végzett a legelőkelőbb helyen, aki szintén 131,5 méterre repülve feljött a 4. helyre, míg Fannemel (126 m) és Velta (127 m) egy-egy kevésbé kimagasló ugrással az 5-6. helyen fejezték be a versenyt, ami az északiak szempontjából azért így sem volt egy rossz kezdés. Persze valahol lehetett erre számítani, hiszen a csapatversenyben is egyedül az amúgy nagy tehetség Philip Sjoen bukásán múlott a 2. helyük, ettől eltekintve igencsak bíztató formában voltak Alexander Stöckl tanítványai.

Eredmények

Amit fentebb írtam, az persze a számok nyelvén igaz is, az már más kérdés, hogy mindebből mi nézők, mit láttunk az új lebonyolítási rendszerben. Persze egyetlen verseny alapján korai lenne még pálcát törni az újítás felett, de tény, hogy a jelenlegi tálalással többet láttunk a hátrányaiból, mint az (elméleti) előnyökből.

Például eleve nem volt túl szerencsés, hogy azzal, hogy a versenybe immár beleszámító kvalifikációt nem közvetítette senki, a szurkolók jelentős része lemaradt arról, ahogy Kamil Stoch (26.), mint a verseny egyik esélyese a hétvége során egyetlen rontott ugrásával elvesztette az esélyeit nemcsak a győzelemre, de még a fináléba jutás is igen neccesnek tűnt (nem is sikerült).

Aztán ott volt a csoportokra bontott első sorozat, amely így elsőre nem hozott sokkal több izgalmat, mint hozott volna a megszokott lebonyolítással, viszont cserébe azzal, hogy a tévés insertekről hiányzott néhány fontos információ, mint pl. az összesített állás – mert ne feledjük, a valódi verseny nem a csoportokban, hanem az összesítésben zajlott – sikerült gyakorlatilag követhetetlenné tenni a verseny alakulását. Igaz ugyan, hogy a FIS live tickerén, ha valaki kíváncsi volt rá, akkor követhette volna ezt is, csak hát a nézők többségének szempontjából ez nem megoldás, meg hát egyébként is, ma már az a minimum, hogy a verseny megértéséhez szükséges információk ott vannak a képernyőn.

Érdekes volt ezek után olvasni a versenyzői véleményeket, akik közül bár volt, aki inkább pozitívan nyilatkozott, sokan, mint például a győztes Peter Prevc is sokkal nehezebben átláthatónak tartja az új szisztémát. Márpedig ezzel valamit kezdeni kell, mert a sportágat a kompenzációs szabályok bevezetése óta egyébként is gyakran éri az a kritika, hogy túl sok a számolgatás a háttérben, és sokkal kevésbé érthető, mint a régi rendszerben volt, amikor az ugrás távolsága (meg mondjuk a talajfogás) alapján egyből be lehetett lőni, hogy az adott kísérlet mire elegendő. Egyébként még Walter Hofer is azt nyilatkozta, hogy „ma ismét bebizonyosodott, hogy az elmélet és a gyarkorlat két külön dolog”, illetve reagálva a kritikákra változásokat ígért a nézők informálása terén is, hát mi tagadás van még min dolgozniuk.

Hogy mire jutottak, azt legközelebb augusztus 9-én láthatjuk majd, amikor Einsidelnbe látogat a mezőny, majd egy szűk héttel később (15-én) egy másik alpesi sáncon, Courchevelben lesz egy újabb forduló.