Megtört a wengeni átok: nem veszett ködbe Svindal győzelme
McDave 2016.01.16. 16:35
Ha a kelleténél rövidebb pályán is, s egy többszörösen megszakított versenyen, de valóra vált végre Aksel Lund Svindal álma, győzni tudott Wengenben, azon a helyszínen, ami eleddig nem kedveskedett túlzottan neki. Hannes Reicheltet nagy versenyben, a mezőny többi részét vezető Klaus Kröllt másfél másodperccel utasította maga mögé a norvég óriás. Minek következtében visszavette a vezetést az összetettben.
Fourcade ötödik sikerénél tart idén
Neuner 79 2016.01.16. 11:44
Ruhpolding mindig is kedves állomásnak számított korunk első számú sílövője számára, ez a héten még inkább megerősödni látszik. A hölgyeknél az olasz Dorothea Wierer a nagy elődök nyomába lépett.
Szlovák sítörténelem: Zuzulová 3 napon belül másodszor győzött, Vlhová is a dobogón!
McDave 2016.01.16. 00:47
Három nap telt el az előző verseny óta, érdemi dolgokban nem történt változás. Veronika Vélez-Zuzulova ismételni tudott, ergo ennyi idő alatt nyert annyi Világkupa-versenyt, mint másfél évtizedes pályafutása során összesen. Frida Hansdotter sem szorult le a dobogóról, 3. helyét a megszokott másodikra cserélte. Újdonságként Petra Vlhova került a pódiumra, leszorítva onnan az első futam után még vezető Nastasia Noenst. Felemás napot zártak a házigazdák, mert hiába kerültek nyolcan is a TOP30-ba, valós dobogós esélyük ma sem volt.
Norvég henger Wengenben: Jansrud 4 századdal verte Svindalt!
McDave 2016.01.15. 18:05
A norvégok idei szárnyalása Wengenben sem szakadt meg, kettős győzelemmel várják a szombati parádét. Aksel Lund Svindal átka mindenesetre változatlanul kísért, győznie megint nem sikerült, ha 4 századdal is, de Kjetil Jansrud elébe került szlalomban. A harmadik hely Adrien Théaux-hoz került. Ivica Kostelić kedvenc lejtőjén megszerezte első idei pontjait.
Sífelvonó V. (Kulm, Wengen)
Síparadicsom 2016.01.13. 11:31
Remek hétvége elé néznek a téli sportok szerelmesei, hiszen síugrásban alighogy véget ért a Négysáncverseny, máris itt van szezon a következő kiemelt eseménye, a sírepülő világbajnokság, míg a férfi alpesi sízők az egyik legnagyobb klasszikusnak számító helyszínen, Wengenben küzdenek az újabb VK-pontokért.